DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

Kukázhatják a pilóták aggályait kiváltó 2023-as szabályváltozást

Egy ideje már tervben van, hogy megszabadulnak a gumimelegítő paplanoktól a Formula-1-ben: ezt a 2024-es szezontól tervezik bevezetni, ám már egy előző lépcsőnek szánták, hogy jövőre 70 helyett 50 fokosra melegítik az abroncsokat. Csakhogy ez komoly kritikákat váltott ki a versenyzők oldaláról azt követően, hogy az USA Nagydíj második edzésén kipróbálhatták az újítást a 2023-as prototípus abroncsokkal együtt: Max Verstappen például azt vetítette előre, hogy rengeteg balesethez fog vezetni az újítás a túl hideg gumik miatt.

A Pirelli erre reagálva a Mexikóvárosi GP pénteki tréningjén kipróbálta azt, hogy ugyan maradtak 70 fokon a paplanok, ám az eddigi három helyett csak két óráig melegítették az abroncsokat. Mario Isola, a gumigyártó motorsportfőnöke pedig elmondta: arra jutottak, hogy az üzemeltetési idő egyórás lerövidítésével még több energiát is spórolnak meg, mintha három órán 50 fokon melegítenék az abroncsokat – ezzel pedig két legyet üthetnek egy csapásra, hiszen a pilóták aggályait is csillapíthatják. Isola szerint a versenyzők, valamint az FIA és az F1 vezetői is pozitívan reagáltak az új ötletre.

A Pirelli számára a következő lépés amúgy az öt keverék véglegesítése lesz, hogy azokat az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten már ki is próbálhassa a mezőny. Ami pedig a későbbieket illeti: a paplanok 2024-es betiltása továbbra is terítéken van, és elképzelhető, hogy emiatt a gumigyártó is új konstrukciókkal fog készülni, különben a csapatoknak kell reagálniuk arra, hogy jelentősen másképp kell majd megmelegíteniük az abroncsokat az etapok elején.

pirelli-f1-gumik-paplanok-dppi

fotó: DPPI

Magabiztosan várja a szezon kezdetét a magyar ralikrosszos

A 2019-ben a ralikrossz-Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájában induló Marton Gergely önbizalomtól telve várja a hamarosan időszerű szezonkezdést, erről tanúskodik legutóbbi Facebook-bejegyzése is, amelyben reméli, új korszak kezdődik, méghozzá olyan, amit az ő neve fémjelez majd.

 

Embert próbáló körülmények között nyerte Ayrton Senna élete első F1-es versenyét

Özönvíz-szerű eső, tocsogó pálya Estorilban, pörgő-forgó-törő autók, benne a sokszor csak tehetetlen utas versenyzőkkel - ez volt az 1985-ös Portugál Nagydíj, benne egy brazil fiatalemberrel, bizonyos Ayrton Sennával, akin semmilyen körülmény nem fogott ki, és pályafutása során először pezsgőzhetett a dobogó tetején. Mindenkit agyonverve.

 

Az F1-eseknek is jár a kikapcsolódás húsvétkor - Leclerc például egy igazi sztárral bulizott

Bob Sinclar a house műfajának egyik legnagyobb sztárja - húsvét hétvégéjén az ő buliján tette tiszteletét a Ferrari üdvöskéje, Charles Leclerc.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Music ? On point. @bobsinclar

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

 

A 12. helyről érkezett a futamgyőztes a Super Formula szezonnyitóján

Japánban is megkezdődött a formaautós szezon, a Super Formula első versenyét Suzukában rendezték. Az élről Tadasuke Makino rajtolhatott, az első sorba még Alex Palou kvalifikált. Egy Safety Car-periódus nagyon jól jött ki Nick Cassidynek, aki pont azelőtt járt kint a bokszban, hogy a biztonsági autót beküldték volna, és mivel folyamatosan álltak ki előle, de már úgy, hogy az SC miatt eltűnt az előny, egyre feljebb kapaszkodott a listán, majd az élre is állt, amit onnantól már nem is engedett át másnak. Egy ideig még az ex F1-es Kamui Kobayashi is vezetett, de kiállásáig nem tudott akkora előnyt összeszorgoskodni, hogy a 10. helynél előrébbre térjen vissza a bokszból. A második helyen a tavalyi bajnok Naoki Yamamoto zárt, a dobogóra mégKenta Yamashita állhatott fel.

superformula

 

A Mercedes dupla bokszkiállásának ideje 30 éve még csak egy autó kiszolgálására volt elég

Egészen elképesztő, hová fejlődött a technika és hová fejlődtek a boksziállások is a száguldó cirkuszban: amíg 2019 F1-ében a Mercedes adott idő alatt elvégez minden szükséges munkát Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autóján is, addig ugyanez az adott idő 1989-ben még csak egyetlen McLaren kiszolgálására volt elég.

 

Ennél durvább gyorsulási versenyt ma már nem látsz

Ha a komoly autósport előszobája a gokart, akkor ez alighanem a gokart előszobája. Pedálos gyorsulási verseny, gyerekekkel. A videó természetesen Oroszországból származik.

 

A Red Bull már be is járatta autóját Vietnámban

2020-tól ellátogat majd a száguldó cirkusz Vietnámba is, a Red Bull-osok pedig már adtak is nekünk egy kis ízelítőt abból, milyen is lesz Hanoi utcáin versenyezni.

 

Kitaláljátok, melyik napon készült ez a kép?

Egyetlen fotó alapján meg tudjátok mondani, hol és mikor készült ez a fotó, illetve azt is, hogy mi volt az eredmény?

 

Albon: A bokszutcától a pontszerzésig

Alexander Albon csúnyán összetörte a Toro Rosso-Hondát a harmadik szabadedzés utolsó perceiben a Kínai Nagydíjon, azonban végül fantasztikus versenyzéssel megszerezte első F1-es pontjait. Nézzétek:

 

Vandoorne veszi át Jenson Button helyét

"Rendkívül élveztem a versenyzést az SMP csapatával, és örömmel tölt el, hogy a dobogóra állhattunk, de úgy érzem, hogy most sokkal inkább a gyermeket váró menyasszonyommal kell töltenem az időt, mintsem hogy két hetet töltsek Le Mans-ban. A döntésemet még inkább megkönnyítette, hogy a Toyota jelenleg legyőzhetetlennek tűnik" - közölte Jenson Button, akinek a helyét a belga Stoffel Vandoorne veszi át a WEC szezonjának hátralévő részében.

F1-evolúció: Így fejlődtek a Mercedes autói

Az 1954-es versenygépet követően nagy szünet következett – csak 2010-ben beszélhettünk újra gyári Mercedesről.

Visszatérhet a sepangi pálya a versenynaptárba

A Malajziai Nagydíjat 2017-ben tartották meg utoljára: a kormányzat anyagi okok miatt szállt ki a verseny mögül. Azóta viszont politikai fordulat történt az országban: visszatért a korábbi miniszterelnök, a 93 éves Mahathir Mohamad, aki 1999-ben is kormányfő volt, mikor az első sepangi versenyt megrendezték.

A sepangi pálya főnöke, Razlan Razali elmondta, a miniszterelnök szeretné, ha a Formula-1 újra ellátogatna Malajziába, ők azonban tartanák magunkat eredeti tervükhöz, azaz legalább öt évig F1-es versenyrendezés nélkül működni. Ebben az esetben 2022-ben kerülhetnek vissza a naptárba. Razali hozzátette, egy akadály lehet, hogy a Liberty Media az utcai pályákat preferálja az új versenyek esetében.

Húsvéti családi idill Wolfféknál

A képen Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, felesége, Susie Wolff, a Formula-E-ben szereplő Venturi vezetője, valamint gyermekük, Jack.

„Csodálatos húsvétot mindenkinek” – írta a kép mellé Susie Wolff.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Have a lovely Easter weekend everyone

Nem a méret a lényeg, Minikkel is lehet hatalmasat csatázni

A briteket nem kell bemutatni, ha autóversenyzésről van szó. Vérükben van minden négykerekű imádata, és ezt jól példázza az, hogy az 1960-es években ilyen Miniket küldtek csatába olyan szörnyetegek ellen, mint például a Ford Mustang. Goodwoodban a mai napig versenyeztetik ezeket az apró csodákat.

DTM: Az Audi tűnik favoritnak a teszt alapján

A héten a Lausitzringen tartották a DTM idei utolsó, kollektív tesztjét, amelyen az Audi RS5 DTM tarolt. Az ingolstadti márka vett részt legnagyobb erőkkel a gyakorláson: nyolc autóval, míg a BMW hárommal, az Aston Martin kettővel. A három márka összesítve 3921 kört tett meg a pályán.

A legjobb köridőt Robin Frijns érte el a mezőny 18 versenyzője közül, és a következő négy helyen is audisok végeztek, Jamie Green, Loic Duval, Rene Rast és Jonathan Aberdein. Figyelemreméltó, hogy Frijns két másodperccel volt a 2018-as leggyorsabb kvalifikációs köridő alatt: ennyi különbséget jelentenek a 100 lóerővel izmosabb, újonnan bevezetett négyhengeres turbómotorok. A BMW leggyorsabb pilótája, Joel Ericsson hatodik, az Aston Martin legjobbja, Jake Dennis 14. lett az összesítésben. Az új márka – amely a késői csatlakozás miatt engedményt kapott: a szezon közben is tesztelhet – 1,2 másodperccel lassabb az Audinál.

A teszt közben jelentették be a mezőny utolsó pilótáját: a WRT Audi a Haas tartalékversenyzőjét, Pietro Fittipaldit igazolta le 2019-re, miután meggyőzően teljesített a csapattól kapott két napon.

A leglátványosabb első körös F1-es balesetek (videó)

A Formula-1 Youtube-csatornáján a sorozat legdrámaibb rajtjai közül szemezgettek, és állítottak össze egy top 10-es listát. A Ferrari rajongóinak külön szólunk, az első klip megrázó felvételeket tartalmaz a 2017-es Szingapúri Nagydíjról.

 

Szebbé tesszük Vettel ellendrukkereinek napját: íme egy válogatás a megpördüléseiből

Összefoglaló videó Sebastian Vettel megforgásaiból:

Így változtak a Williams F1-es autói a történelem során

Nektek melyik volt a kedvencetek?

Furcsa gumijelölések tűntek fel a Formula-E-ben

Szokatlan festések jelentek meg bizonyos Formula-E-s csapatok első kerekein a széria utóbbi futamain. A gumik belső oldalfalára felkerült sárga négyzetek nem a gumiszállítótól és nem is a sorozat szervezőitől származnak, ezért funkciójukról rögtön elkezdődött a találgatás. A szélsőségesebb elmélet szerint az ezt alkalmazó csapatok kerékforgást figyelő szenzorokkal kiegészítve kezdetleges blokkolásgátlót alkalmaznak (amely tiltott), ám vannak, akik szerint a megoldás egyszerűen csak a pilótáknak nyújt vizuális segítséget a féktávokon, mivel a kerekek részben burkoltak.

rowland-nissan-fe1

Rowland bal első kerekén jól látszik a négyzetes mintázat

A legutóbbi, Róma ePrix-n a Nissan autóin vették észre a csalafintaságot, ám úgy tartják, hogy az Audi és a Jaguar is hasonló megoldáshoz nyúlt. A verseny leintését követően az e-racing365.com felvette a kapcsolatot a Nissannal, ám a márka egyelőre nem reagált a megkeresésre.

Button nem indul Le Mans-ban, Vandoorne váltja

Párja kisbabát vár, ezért Jenson Button kihagyja az idén júniusban megrendezett Le Mans-i 24 órás viadalt. A brit pilóta a WEC 2018-2019-es szezonjának eddigi szakaszát az LMP1-es osztályban induló SMP Racingnél teljesítette, velük állt rajthoz a tavalyi 24 óráson is. Ez lett volna a második ilyen megmérettetése, ám ezen két okból sem jelenik meg.

 button-wec-action1

„Nagyon élveztem versenyzést az SMP Racingnél, és örülök, hogy velük állhattam dobogóra, de úgy döntöttem, hogy várandósága miatt inkább a menyasszonyommal töltenék több időt. Megkönnyítette a döntést, hogy a Toyotát jelen pillanatban legyőzhetetlennek tartom” – magyarázta döntését 2009-es F1-es szezon világbajnoka.

Button idén egy másik szériában, a japán Super GT-ben is versenyez, ott címvédőként áll rajthoz. A WEC-ben megüresedett helyét nem más, mint Stoffel Vandoorne tölti be.