DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 14. péntek

NASCAR: Joey Logano a bajnoki döntő első résztvevője

Megkezdődött a Cup Series rájátszásának következő köre, ahol már csak nyolc versenyző esélyes a bajnoki címre. A Las Vegas Motor Speedwayen rendezett futamot az a Tyler Reddick várhatta az élről, akiről a hétvége során kiderült, hogy jövőre Kurt Busch helyét veheti át a mezőnyben, miután a rutinos pilóta sérülése miatt jövőre már nem vállalhat teljes szezont. A Richard Childress Racing versenyzője a rajt után egy jó darabig az élen tudott maradni, az első szakaszt azonban Bubba Wallace nyerte, aki nemsokkal később a verseny egyik legemlékezetesebb momentumát produkálta. A második etap elején Kyle Larsonnal ért össze, amiből egy hatalmas baleset lett, a 23XI Racing pilótája pedig az autóból kiszállva ököllel támadt rá ellenfelére. Ezt a szakaszt végül Ryan Blaney vitte el Joey Logano, valamint a Trackhouse Racing kettőse, Daniel Suarez és Ross Chastain előtt.

A folytatásban ők négyen voltak a legesélyesebbek a futamgyőzelemre, Suarez és Blaney azonban hibáztak, így miattuk, valamint Landon Cassill gondjai miatt is szükség volt a sárga zászlóra. Mindez Loganónak kedvezett, aki az utolsó körökben jóval frissebb abroncsokon támadhatta az előtte lévőket, majd egy látványos csatát követően kettő körrel a leintés előtt vette át a vezetést az akkor élen álló Chastaintől. A Team Penske versenyzőjét végül győzni tudott, amivel kvalifikálta magát a legjobb négy közé. A tabella alapján jelenleg rajta kívül még Chastain, Chase Elliott és Denny Hamlin állnak még a továbbjutó helyeken, ez azonban könnyen megváltozhat akár már a következő versenyhétvégén, melyet a Homestead-Miami Speedwayen rendeznek.

Correa a kórházi ágyból posztolt videót, Hubert-ről is megemlékezett

A szörnyű spái balesetben súlyos sérülést szenvedő Formula-2-es pilóta, Juan Manuel Correa először tett közzé magáról videót közösségi oldalán azóta, hogy megtörtént a baj - a téma amellett, hogy megköszönte a szurkolók üzeneteit, természetesen a balesetben elhunyt Anthoine Hubert volt.

"Nyilvánosan szeretném a legmélyebb részvétemet nyilvánítani Hubert családja felé. Mindenki számára sokkoló, hogy egy ilyen baleset megtörtént, sosem gondolunk bele igazán, hogy megtörténhet, főleg nem velünk, amíg mégis meg nem történik. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, habár hosszú út áll még előttem és nem biztos, hogy valaha is teljesen felépülök. Mégis hálás vagyok, hogy életben lehetek és hálás vagyok azoknak az embereknek, akik velem voltak az utóbbi öt hétben. A családomnak is nagyon hálás vagyok, nélkülük nem sikerült volna, ez ennyire egyszerű" - mondta Correa.

Szerencsére az F2-es pilótán végrehajtott 17 órás műtét sikeres volt, de vár még rá egy kisebb beavatkozás, amelyre jövő hétfőn kerül sor.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m back

Juan Manuel Correa (@juanmanuelcorrea_) által megosztott bejegyzés,

F4-es futamokat töröltek a tájfun miatt

A Japán Nagydíj szervezői két Formula-4-es betétfutamot is töröltek a Japán Nagydíj hétvégi programjából - jelentették be csütörtökön. Az illetékesek így nagyobb mozgásteret adnak az F1-es eseményeknek, ha a vészesen közeledő Hagibis tájfun miatt azokat át kellene ütemezni.

Az F4-es mezőny ezzel egy szombati és egy vasárnapi futamot veszített. A jelenlegi tervek szerint a Formula-1-esek a hétvége folyamán csak a Porsche Carrera Cup Japan szériájával osztoznak a helyszínen, utóbbinak helyi idő szerint vasárnap délelőtt egy tízkörös versenye lenne.

A tájfunveszély nemcsak a Japán Nagydíj programjába szólt bele, a rögbi világbajnokság szervezői két szombati meccset is lefújtak.

sc-japan-20171

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

360 fokban forgatható modellen válnak láthatóvá a Mercedes titkai

A német márka egyébként nem látható technikai megoldásai is is kifürkészhetőek ezen a minden irányban forgatható, és nagyítható W10-es modellen. A Mercedes megtekinthető ezen a linken.

merc-w10-modell

Videó: így ért révbe idén az F2 új királya

A legutóbbi versenyhétvégén, Szocsiban bebiztosította Formula-2-es bajnoki címét Nyck de Vries: a 24 éves holland pilóta négy győzelemmel, 12 dobogós helyezéssel, öt pole-pozícióval, szinte gyenge hétvége nélkül ért révbe, Oroszországban pedig stílusosan egy győzelemmel tette fel a pontot az i-re.

A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája egy hangulatos videóban foglalta össze, hogy hogyan is jutott idáig ebben a szezonban de Vries - ez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Sainz elbukta a győzelmi esélyt, Alonso 27. lett a Marokkó Ralin

Giniel de Villiers nyerte az idei Marokkó Ralit, a Dakarra készülő Fernando Alonso pedig a huszonhetedik helyen zárt. A verseny utolsó napján Villiers közel ötperces előnnyel vezetett Carlos Sainz előtt, aki a szakasz első 146 kilométerén ezt a különbséget alig félpercesre faragta, ám tíz kilométerrel a vége előtt Minijének egyik hűtőcsöve eltört, véget vetve az üldözésnek. Villiers így megszerezte a Toyotának a győzelmet, Sainz pedig egy tizenkettedik helyezéssel az összesített második pozícióban zárt. 

Alonso sorsa a harmadik napon megpecsételődött, amikor egy baleset miatt nagyon sok időt veszített, így a szerdai nyolcadik helyezése sem sokat javított a helyzetén. Tempója viszont ígéretes lett, az ötnapos verseny folyamán többször benne volt a top tízben.

alonso-marokkorali2

 

Az egyik legnagyobb F1-es győzelemként emlegeti Raikkönen sikerét a Mercedes

A 2005. október 19-i Japán Nagydíjról van szó, melyen Kimi Raikkönen a 17. rajtpozícióból szerzett győzelmet egy utolsó körös előzéssel. Ez volt a McLarent hajtó V10-es Mercedes-motor 44. és utolsó elsősége. 

Itt pedig a szóban forgó előzés Giancarlo Fisichella ellen:

Hamilton simán nyer, Verstappen mindkét Ferrarival ütközik

Érdekes futam volt a tavalyi Japán Nagydíj, kivéve Lewis Hamilton nézőpontját - a videós összefoglaló ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Három DTM-bajnok és egy legenda a közös japán versenyen

Miután Hockenheimben, a DTM szezonzáróján három Super GT-ből érkező autó is rajthoz állt, november 23-24-én a Fuji Speedwayn a két széria bajnokságon kívüli közös versenyt tart, melyre az Audi négy, a BMW három autót delegál.

Elsőként a négykarikás márka jelentette be felállását: két DTM-bajnokot küldenek, a kétszeres első, idei szezont is megnyerő René Rastot, valamint a 2013-ban csúcsra érő Mike Rockenfellert. Rajtuk kívül Loic Duvalt és kakukktojásként Benoit Treluyer-t delegálják: a francia sosem versenyzett a DTM-ben, ellenben háromszor nyert Le Mans-i 24 órást a márkával, és Duvalhoz hasonlóan számos szezont lehúzott a Super GT-ben. (Mindkét franciának van egy-egy bajnoki címe a sorozatból.)

A bajorok ellenben csak egyetlen DTM-pilótát jelöltek ki a feladatra, a kétszeres bajnok Marco Wittmannt. A másik két BMW-be a szérián kívülről válogattak nagy neveket: a legendás Alessandro Zanardi 52 évesen újra versenyezni fog – tavaly éppen a német bajnokságban tűnt fel szabadkártyásként –, Kamui Kobayashi személyében pedig egy hazai pilótát is bevetnek. A japán annak ellenére került be a keretbe, hogy a WEC-ben a Toyota versenyzője, melynek leányvállalata, a Lexus érdekelt a Super GT-ben.

Videó: ezek voltak a hétvégi WRC-futam legnagyobb esései

Hibából nem volt hiány a Wales Ralin, íme egy válogatás a bukásokból:

Az F1 betétfutama lehet a W Series 2020-ban

A kizárólag nőknek szóló formulaautós sorozat, a W Series 2019-ben hat európai versennyel mutatkozott be – valamennyi DTM-hétvégéken –, a bajnokság azonban a jövőben más kontinenseken terjeszkedne, elsősorban Észak-Amerikában. A planetf1.com számolt be arról az eshetőségről, amely szerint ez Formula-1-es nagydíjhétvégék keretében valósulhat meg: Austinban és Mexikóvárosban a világbajnokság betétprogramjába kerülhet a női széria.

David Coulthard, a W Series tanácsadó testületének elnöke a Reutersnek elismerte, a Formula-1 érdeklődik a W Series iránt, sőt mi több: „Kifejezetten reméljük, hogy bejelentést tehetünk arról, hogy a közeljövőben jelen leszünk bizonyos nagydíjakon.” A fent említett két 2020-as verseny kapcsán így reagált: „Logikus és nagyszerű lehetőség lenne. De teljesen őszintén, még semmi sem eldöntött, én azonban abszolút támogatom.”

Vajon meg tudja formázni a suzukai kanyarokat Daniel Ricciardo?

Mennyire van képben a Renault pilótája? Kiderül a csapat videójából:

 

Japán az a helyszín, ahol még mindig a McLaren a legjobb

Legalábbis ami a japán F1-es futamokon aratott győzelmeket illeti - a wokingiak itt még mindig az élen járnak.

pf2_18

Egészen különleges Verstappen-Albon csatát hoztak össze Tokióban

Nem konkrétan a két F1-es pilóta ült a járművekben, de ettől még ez nem semmi!

Mecsek előtt: Mi történt eddig az ORB-ben?

Három percben idézzük fel a szezon eddigi öt fordulóját Egertől Ózdig, az október 11-13-i Mecsek Rali előtt!

Öt sokkoló pillanat a Japán Nagydíjról (Videó)

Káosz az első körben, japán pilóta a dobogón, szertefoszló bajnoki esélyek - az F1 összegyűjtött öt emlékezetes jelenetet a Japán Nagydíjakról. (A videó átkattintás után indul el.)

A Hondának sikerült feltüzelnie a Red Bullt

Az F1-es csapat saját bevallása szerint azonnal rápörgött a Japán Nagydíjra, miután megnézte a Honda egészen látványosra sikeredett videóját, amely a márka emlékezetes Formula-1-es pillanatait táltalta egyedi stílusban.

Felismered a pályát a Ferrari fotója alapján?

A vörösök Twitter-oldala egy kisebb játékra hívta követőit. Te rájössz, melyik nagydíjhelyszínről lehet szó?

Versenyautóból, 225 km/órával tarolt a bowlingkirály

Jason Belmonte, a bowlingozás nagymestere felállította a legnagyobb sebességű tarolás (minden bábu leütése egyetlen golyóval) különös rekordját. Ehhez egy NASCAR-autó segítségét vette igénybe a charlotte-i oválon. A játékost a Stewart-Haas Racing versenyzője, Aric Almirola vitte körbe nagy tempóval, Belmonte pedig a jobb oldalon kidobta a golyót a pályán felállított bábúk felé. Beletelt pár próbálkozásba, de végül összejött a telitalálat, amely során a bowlinggolyó elérte a 225 km/órás sebességet. Repült is rendesen mind a 10 bábu, meg a golyó is.

Alább a nagy esemény egy rövid és egy hosszú videóban:

Pár pillanatnyi gyönyör: „holtverseny” a célban és a bajnokság végén is

Lehet-e bármi ennél szorosabb az autósportban? Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy a TCR Germany lesz 2019-ben az a versenysorozat, ahol a legkisebb hajszál dönt a bajnoki címről, hiszen a két éllovas szinte egyszerre esett be a kockás zászló elé a szezonzárón, és így a bajnoki tabellán is pontegyenlőségbe került! A német TCR-sorozat a Sachsenringen tartotta a szezonzáró futamát, amelynek utolsó köreiben a német Max Hesse és a finn Antti Buri csatáztak a győzelemért és a bajnoki címért. A drámai befutóban szinte egyszerre érte el a kockás zászlót a két autó, Burit mindössze 11 ezredmásodperccel előbb regisztrálta a rendszer, így ő lett a futamgyőztes. Ennek hatására a két pilóta pontazonossággal, 434 egységgel zárta a szezont a tabella élén, a bajnoki cím azonban Hesséhez került, hiszen ekkor 4-4 győzelmük mellett neki eggyel több második helye volt.

A szinte tökéletes egyenlőség azonban csak addig maradt fenn, amíg bele nem rondított egy utólagos büntetés. Buri egy másodperces időbüntetést kapott az utolsó körben történt szabálytalan manővere miatt, amivel a harmadik helyre csúszott. Így végül nem is ő nyert, ez a szoros befutó a statisztikák szerint meg sem történt, és nem is zárult holtversennyel a bajnokság, Hesse egyértelműbben szerezte meg a címet. Az örökkévalóságnak azonban fennmaradtak ezek a képek erről a szürreális motorsporttörténeti pillanatról.

Clipboard_2