DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök

Barbadosi győzelem és új bajnoki éllovas az F3-ban

A Formula-3-asok főversenye nyitotta a vasárnapi programot Zandvoortban. A pole-ból Zane Maloney startolhatott, de Victor Martins jobban indult és kemény manőverrel az élre állt. Nem sokáig körözhetett zavartalanul azonban a mezőny, Brad Benavides és William Alatalo ütközése miatt ugyanis pályára gurult a biztonsági autó. Az újraindításnál maradt Martins az első, Jak Crawford viszont támadta Maloney-t, ám ő vesztett rajta ezen, ugyanis elfékezte magát és több pozíciót veszített.

A táv feléhez érve aztán Maloney lendült támadásba, és egy szép megmozdulással vissza is szerezte a rajtnál elveszített vezetést. Martins ezután sem lélegezhetett fel, Franco Colapinto ugyanis megpróbált elmenni mellette – ezt a csatát aztán a David Vidales leálló autója és a Gregoire Staucy gépéről lerepülő törmelék miatt beküldött safety car akasztotta meg. És ezzel még nem volt vége a biztonsági autós fázisoknak: később a Juan Manuel Correával összeakadó Rafael Villagomez sóderágyban ragadó autója miatt is szükség volt az SC-jelzésre.

Az utolsó két körben már nem történt változás az élen: Maloney idei második győzelmét aratta, a barbadosi mellé pedig Martins és Colapinto állhatott fel a dobogóra. Martins ezzel újra élre állt a bajnokságban: öt ponttal előzi meg az ezúttal csak ötödik Isack Hadjart. Mögéjük a ma negyedik Roman Stanek zárkózott fel harmadiknak, hátránya 17 pont Martins mögött. A Prema bajnokesélyes duója nagy előzéseket produkált a mezőny sűrűjéből indulva, de csak Oliver Bearman ért fel a pontszerző tizedik helyre (bár még vizsgálni fogják). A címért még ők is versenyben vannak: Bearman 20, Arthur Leclerc 25, a közéjük ékelődő Maloney 24 pontra van az éllovastól. A debütáns Sebastian Montoya kettős pontszerzéssel (dupla 8. hely) mutatkozott be az F3-ban. A mezőny magyarja, Tóth László a 25. helyen látta meg a kockás zászlót. A szezon egy hét múlva, Monzában zárul.

maloney-f3-zandvoort-dppi

Fesztiválon járatta meg Buemi az RB8-ast

Sok szép emléke fűződhet a Red Bull RB8-ashoz a csapattagoknak, hiszen Sebastian Vettel ezzel az autóval hódította el harmadik világbajnoki címét, mindössze három ponttal megelőzve Fernando Alonsót. A hétszeres futamgyőztes technikát Sebastien Buemi dolgoztatta meg egy kicsit hazájában, Svájcban, a a Red Bull Race Day-en.

 

 

Több szempontból is kicentizte győzelmét Andrea Dovizioso

Egyrészt több kanyar és több kör már nem állt volna rendelkezésére, lévén már a kockás zászló várt rájuk Marc Marquezzel, másrészt pedig a videó tanúsága alapján még talán össze is értek az utolsó kanyarba érkezve, az olasz meglepetésszerű manővere nyomán...

 

Jobbnál jobb teljesítményeknek köszönhette Jamie Chadwick a W Series-bajnoki címet

Ezeket gyűjtötték össze a W Series Twitter-csatornáján.

 

Az ember talán bele sem gondol, mennyi szelfire állítják meg az F1-es versenyzőket

A Sebastian Vettelre zúduló rajongói szeretet például még egy megszűrt, összegyűjtött album képeit böngészve is óriási. De a négyszeres világbajnok úgy néz ki, jól tűri a felhajtást.

 

Címlapsztár lett hazájában Mick Schumacher

A GQ magazin első oldaláról köszön vissza az olvasókra az F2-ben az első futamgyőzelmét egyébként Magyarországon ünneplő Schumacher.

 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Thank you @gq_germany for these amazing pictures. This one is one of my favorites! @underarmourdach #IWILL #UARUSH #FindYourOnePercent

Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés,

Megmutatta magát a nagyvilágnak Danyiil Kvjat kislánya

Vagy legalábbis az anyuka, Kelly Piquet töltött fel egy fotót az Instagramra Penelopéról.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The greatest gift on earth Words can’t describe my love for you Penelope @danydk1

Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

 

Chadwick kezdheti meg előrébb a két bajnokesélyes közül a W Series szezonzáróját

A W Series első, 2019-es szezonjában öt olyan versenyt rendeztek, amelyért pontot is adtak, ennek a végén pedig két olyan versenyző maradt Brands Hatch-re, akinek bármilyen bajnoki esélye maradt: Jamie Chadwick, mint éllovas és Beitske Visser, mint üldöző, 13 pontos hátránnyal.

Kettejük közül végül a fő bajnokaspiráns Chadwick kezdheti meg előrébb a futamot, sőt, konkrétan övé lett a pole-pozíció is. Beitske Visser hozzá képest mindössze az ötödik rajthelyet szerezte meg tekintélyes időhátránnyal, Chadwick mögött Alice Powellt, Esmee Hawkeyt találjuk, ezzel hármas brit siker született az időmérőn.

Rast vezetheti az audis vonatot a DTM második Brands Hatch-i futamán

Óriási fölényben volt az Audi a DTM második Brands Hatch-i futamának rajtrácsáról döntő időmérőjén, a márka nyolc autója ugyanis kisajátította az első nyolc helyet. Közülük is ki tudott emelkedni a 2017-es bajnok, tavaly második, idén viszont egyelőre megint éllovas René Rast, aki ezzel nagy lépést tehet az összetettben meglévő előnye megszilárdítása felé. Robin Frijns is jó teljesítményt nyújtott, ráadásul ő is sokat tudott adni a rövidke pálya ellenére is a harmadik helyet megszerző Loic Duvalnak.

Ők egyébként pontot is kaptak az időmérős teljesítményeikért, míg mögöttük a sorrend Green-Rockenfeller-Müller.

A tegnapi futamgyőztes Marco Wittmann csak a tizenkettedik helyről kezdheti meg a második futamot.

A végeredmény:

 

Azt mondják, nincs olyan, hogy szagos kép...

Ehhez a fotóhoz viszont valószínűleg aki látja, tud szagot is társítani.

 

Hogyan készül fel fizikailag egy F1-es pilóta, mielőtt autóba ül?

Romain Grosjean felkészülési rutinját követhetjük végig az alábbi videón. Mint az látható, a pilóta személyi edzőjének segítségével melegít a szabadedzés előtt, nagy hangsúlyt fektetve a nyakra.

Ne maradj le semmiről - íme a vasárnapi program

Íme a vasárnapi motorsport-program:

10:00-10:20 DTM, második időmérő

10:30-10:55 W Series, időmérő

13:30-14:30 DTM, második futam

14:00-14:45 MotoGP, futam (Spíler 1)

15:10-15:43 W Series, futam

motogp-spain-2019

 

Bottas döntött arcszőrzete sorsáról

Valtteri Bottas az idei szezonra egyfajta arculatváltás jegyében bajusszal és szakállal jelent meg az F1-ben, a sorozat hivatalos weboldalának nyilatkozva pedig elárulta, mi lesz a nyári szünet után az arcszőrzete sorsa.

bottas-portre-20191

"Semmi okom arra, hogy levágassam" - jelentette ki a finn, majd hozzátette, valójában nem tudatosan növesztette meg, hanem egyszerűen annyira jól érezte magát a téli szünet alatt, hogy nem foglalkozott a borotválkozással, aztán egy nap a tükörbe nézve úgy döntött, "ezt megtartom".

Hamilton a testvérével vakációzik

Már egy hete tart a nyári szünet, de még nem láthattunk bulizós videót/fotót Lewis Hamiltonról - úgy fest, hogy a világbajnok valóban pihenni akar most ebben az időszakban és más életstílusra vágyik. Ezúttal testvérével közös fotót posztolt közösségi oldalán, hozzátéve, hogy "élete legjobb időszakát" éli éppen.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Island tings, having the best time of my life with my brother on holiday. Sending you all positive waves #brothers #islandting #360waves

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Leclerc már elkészült a rap albuma borítójával

Legalábbis azzal a szöveggel posztolt közösségi oldalán, hogy "A rap albumunk borítója már kész van"...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We already have the cover of our rap album

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

Kiss Norbi is járgányt váltott nyári kikapcsolódásként

A kamionversenyző az alábbi két videót (lapozható a poszt) tette közzé:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zseniális! #jetskito #dunaharaszti #summer #chill @jet_power_hungary_ @canamoffroad #reklam

Norbert Kiss (@drivernorbi) által megosztott bejegyzés,

DTM: Piros zászló és utolsó pillanatban megszerzett Wittmann-pole

Sokakat megtréfáltak az esős körülmények a DTM hétvégéjének első időmérőjén, nem egy autó csúszott ki a pályáról - az alábbi videóban Pietro Fittipaldi falnak csattanása látható, amely piros zászlót okozott.

 

A felszáradó pályán aztán az utolsó percig gyorsultak a pilóták, a pole-t végül a legvégén egy szenzációs körrel Marco Wittmann szerezte meg. Az időmérő végeredménye (top 10):

dtm kvali

Így szállta meg a Hungaroringet 40 ezer lengyel szurkoló

Őket nem érdkeli, hogy Robert Kubica stabilan utolsó az idei mezőnyben, csak az, hogy lássák és támogassák honfitársukat, hősüket. Erről még az F1 is készített egy rövid videót, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Megint elgurult mindenki gyógyszere az amerikai csapat házibajnokságán

A többek között a NASCAR-ban és az IndyCarban is szereplő Team Penske az elmúlt hetekben-hónapokban saját bajnoksága, a Penske Games előző részeiben viccesebbnél viccesebb feladatokat végeztetett el versenyzőivel, most éppen a Hungry Hippos nevű társasjátékot valósították meg... nos, élőszereplős verzióban. Megint nem kellett csalódnunk.

 

Mai szemmel nem éppen szokványos látvány a McLaren utolsó teljes szezonos IndyCar-autója

Értjük ez alatt azt, hogy a hőskor szokásos, piros-fehér festésének, vagy éppen a manapság használt papajasárgának nyoma sincs az 1979-es szezont végül negyedikként befejező Johnny Rutherford autóján.

 

MotoGP, DTM és W Series a mai menü - mutatjuk a programot

Íme a szombati motorsport-program:

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

10:00-10:45 DTM, szabadedzés

11:00-11:35 W Series, első szabadedzés

11:50-12:10 DTM, első időmérő

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (21:00-tól Spíler 1)

14:30-15:30 DTM, első futam

16:40-17:15 W Series, második szabadedzés

moto_3

fotó: dppi