DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

Végre bejelentették: két közel-keleti fordulóval, novemberben zárul a WTCR-szezon

Az már hónapokkal ezelőtt eldőlt, hogy a Túraautó-világkupa zsinórban harmadik szezonjában sem tud ellátogatni a Távol-Keletre a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások miatt, miután törölték a dél-koreai, a kínai és a makaói versenyeket. Viszont azt sokáig nem jelentették be, mivel pótolják a kieső futamokat, így a mezőny úgy teljesítette augusztus elején az elzászi hétvégét, hogy hivatalosan nem lehetett tudni, hol rendeznek még és hány fordulót 2022-ben (bár azt egy ideje már lehetett hallani, hogy két hétvégét illesztenek be a menetrendbe).

Szeptember első napján aztán végre közzétette a WTCR, hogy két közel-keleti Formula-1-es pályán, Bahreinben és Dzsiddában zárul majd az évad. Érthető, hogy nem kapkodtak a bejelentéssel, hiszen nem mostanában rendezik az utolsó két fordulót: Bahreinbe a november 11-12-i, Szaúd-Arábiába pedig a november 26-27-i hétvégén utaznak a versenyzők. Érdekesség, hogy előbbi helyszínen az idényzáróját teljesítő Endurance-világbajnoksággal közösen fognak szerepelni a túraautósok, így a két futamukra pénteken, valamint szombat délelőtt kerül sor a WEC nyolcórás fináléja előtt. Dzsiddában pedig éjszakai versenyeket fognak rendezni az utcai pályán, de nem a teljes F1-es nyomvonalat fogják használni, hanem egy 3450 méteres alternatív vonalvezetést.

A WTCR világkupa-összetettjét két fordulóval a vége előtt a hyundaios Mikel Azcona vezeti 241 ponttal, előnye 35 egység a hondás Nestor Girolami és 54 a Zengő Motorsportot erősítő Rob Huff előtt. Michelisz Norbert a nyolcadik, Tassi Attila a 13., Nagy Dániel a 16. pozícióból várhatja a szezonzárást.

wtcr-2022

A kis Checo elfoglalta apja autóját

A Racing Point pilótájának másfél éves fia, Sergio Perez Jr. Barcelonában közelről szemügyre vette apja munkaeszközét.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Visita especial en las pruebas para Pirelli. Me gusta compartir estos momentos contigo hijo! 14/05/19

Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés,

Még mindig nem tudjuk, mi épül a Hungaroring M3-as lehajtójánál...

Várjuk olvasóink tippjeit!

A legemlékezetebb pillanatok a Holland Nagydíj történetéből

A Formula-1 hivatalos csatornája gyűjtött össze öt emlékezetes momentumot az 1985-ig megrendezett versenyből: van köztük legendás bajnok első győzelme, három keréken versenyzés, élmenők ütközése.

A videó YouTube-ra átkattintás után indul.

Spici: Raliból a ralikrossz élvonalába

Interjú Spitzmüller Csabával, a 2008-as abszolút ralibajnokkal, aki az utóbbi években már a ralikrossz szakágban ér el egyre komolyabb sikereket.

20 éves orosz a Mercedesben: Ők tesztelnek szerdán

A barcelonai kétnapos teszt második napjának felállása: a csapatok nagy része most is tesztpilótának adott lehetőséget, az esetek közül a legérdekesebb a Mercedest vezető Nyikita Mazepin. A Ferrari és a Racing Point a Pirellinek is tesztel, ezért két autóval mehetnek, a McLaren pedig délután cserél.

Mercedes: Nyikita Mazepin

Ferrari: Antonio Fuoco, Charles Leclerc (Pirelli)

Red Bull Racing: Dan Ticktum

Renault: Jack Aitken

Haas: Kevin Magnussen

McLaren: Sergio Sette Camara (délelőtt), Oliver Turvey (délután)

Racing Point: Nick Yelloly, Lance Stroll (Pirelli)

Alfa Romeo Racing: Kimi Raikkönen

Toro Rosso: Alexander Albon

Williams: Nicholas Latifi

A leglágyabb keverékeket viszi a Pirelli Monacóba

Az FIA közölte a Pirellivel a csapatok gumiválasztását a május 26-án esedékes Monacói Nagydíjra. A Mercedes és a Ferrari eltérően választottak, a legkonzervatívabb elosztás pedig a Williamsé. A C3-as lesz a kemény, a C4-es a közepes, a C5-ös pedig a lágy abroncs, ami azt jelenti, hogy a leglágyabb keverékekkel érkezik a Pirelli a hercegségbe. A múltból eredő tapasztalatokat követően minden csapat a lágy keverékből kérte a legtöbbet a versenyhétvégére.

Motorosok segítettek átkelni a kacsacsaládnak

Ennek a gyanútlan kacsacsaládnak bizony nagy szerencséje volt, hogy egy ilyen lágy szívű emberekből álló motoros csapat előtt próbálkoztak meg átkelni az úton, akik a segítségükre siettek.

 

25 éve szerezte pályafutása első pole-pozícióját Michael Schumacher

A hétszeres világbajnok német 1992-ben szerezte első nagydíjgyőzelmét, azt viszont kevesebben tudják, hogy első bajnoki évében, 1994-ben rajtolt csak először pole-pozícióból, és bár abban az évben megnyerte az első három nagydíjat, csak a negyediken indult az első rajtkockából – az első három versenyen Ayrton Senna indult az élről. 1994. május 14-én, a tragikus imolai versenyhétvégét követően, Monacóban szerezte meg Schumacher végül a pole-pozíciót.

További érdekesség, hogy a második helyezéssel későbbi riválisa, Mika Hakkinen szintén addigi legjobb rajteredményét érte el. Másnap Schumacher első monte-carlói, szezonja negyedik és pályafutása hatodik győzelmét érte el.

Már a Holland Nagydíj pályabemutató videója is itt van

A 4,3 kilométeres zandvoorti pályán az egyenesek nem túl hosszúak – a legnagyobb is csak 678 méter –, a 180 fokos első kanyar viszont tartogatott a múltban bőven izgalmat.

Az idei Ferrari és a V8-as motorhang

Hogy tetszik ez a kombináció?

Szenzációs felvétel az 1961-es Monacói Nagydíjról

Kiváló minőségű négyperces videó Stirling Moss nagy győzelméről a hercegségi pályán.

Még az állatvilágot is érdekelte a WRC Chilében

Az alábbi videón az látszik, hogy még egy csiga is felemelte a fejét és végignézte, ahogy elfordul előtte egy WRC a rali-világbajnokság chilei futamán:

 

Már mutatunk is egy Verstappen-kört Zandvoortból

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Formula-1 2020-ban Hollandiában is versenyezni fog, ott lesz a naptárban Zandvoort. A pályán Max Verstappen korábban már végigment a Red Bull-lal, mutatunk is erről egy videót:

 

Vettel bokszkiállásra utasítja a Ferrarit, a két Haas nem bír magával - így szólt a csapatrádió Barcelonában

A Spanyol Nagydíj legjobb rádióüzenetei erre a linkre, vagy alább a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők:

A kör, ami plusz egy pontot jelentett Hamiltonnak

Barcelonában szerezte meg első olyan pontját Lewis Hamilton, amelyet a versenyben futott leggyorsabb körért kapott - a hajrában, egész pontosan az 54. körben, lágy gumikon repesztett egy 1:18,492-t, ezzel szűk három tizedmásodpercet vert Valtteri Bottas leggyorsabb körére. Érdekesség, hogy a futam harmadik leggyorsabb köre ennél jóval lassabbra sikerült, Max Verstappen 1:19,769-cel jegyezhette ezt fel. Egyelőre egyébként csak Charles Leclerc-nek van két leggyorsabb körért járó extra pontja, rajta kívül Hamilton, Bottas és Pierre Gasly gyűjtött be egyet-egyet.

Pályafutása legjobb eredménye után ült be stúdiónkba a magyar raliversenyző

Német László a harmadik helyet szerezte meg az idei Miskolc Ralin, ezzel eddigi pályafutása legjobb eredményét szállította - az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójának stúdiójában beszélt minderről.

Neymar is beköszönt a Red Bull új motorhome-jába

A Paris Saint-Germain két brazil futballistája, Neymar és Daniel Alves is meglátogatta a hétvége egyik "sztár" épületét, a Red Bull vadonatúj luxus motorhome-ját:

 

Egyértelmű: videós összehasonlítás a Mercedesről és a Ferrariról Barcelonában

Ha az F1-ben már szabad szemmel is simán meg lehet állapítani, akkor az bizony teljesen egyértelmű: márpedig a Mercedes és a Ferrari közötti különbséget a lassú kanyarokban zongorázni lehetett Barcelonában. Íme Valtteri Bottas és Sebastian Vettel időmérős köre összehasonlítva:

Elbeszélgetett a Haas csapatfőnöke a nagydíj után a pilótákkal

Parázs összecsapás történt a Spanyol Nagydíj utolsó köreiben a két pilóta, Kevin Magnussen és Romain Grosjean között, amely során a dán kétszer is kiterelte a franciát a pályáról. A levezető körön ezt az üzenetet kapták Günther Steiner csapatfőnöktől:

„Kevin, akihez először odamész, én legyek, légy szíves.”

„Romain, Günther vagyok, kezelésbe fogom venni ezt az ügyet. Maradj higgadt, gyere vissza nyugodtan. Majd utána beszélünk, de kérlek, maradt higgadt. Köszönöm.”

Ezt hívják szerkesztői bravúrnak: sikerült hatperces összefoglalót gyártani a Spanyol Nagydíjról

Garantáljuk, hogy minden lényeges esemény benne van. A videó erre a linkre, vagy alul átkattintva megtekinthető!