DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

David Coulthard Fokvárosban „versenyzett” a Red Bull-lal

Újabb videót készített a Red Bull az ex-F1-es pilótával, aki ezúttal Fokvárosban forgatott meg egy korábbi technikát.

15 éves pilótát igazolt a Mercedes juniorcsapatába

Az ifjú Paul Aron, a 2018-as junior gokart Európa-bajnok a Mercedes új igazolása, és nem túl gyakran bővülő juniorcsapatának friss tagja. Az észt fiatal idén váltott formulaautókra, a német és olasz F4-es kategóriára, és már futamgyőzelmet is szerzett együlésessel. A szerződéssel együtt Aron kapott egy Valtteri Bottaséra emlékeztető, Mercedes-logós és AMG feliratú sisakot.

A név ismerős lehet, Paul 21 éves bátyja, Ralf Aron szintén versenyez, olasz Formula-4-es bajnoki címet és több F3-as győzelmet szerzett a múltban.

A Mercedes juniorprogramját több kritika is érte a közelmúltban: egyik védencük, Esteban Ocon ülés nélkül maradt 2019-re, és a nagy ígéretnek tartott Pascal Wehrlein F1-es pályafutása is megrekedt – az ő kezét azóta teljesen elengedte a márka.

Rémisztő adat Verstappenről: ezen a téren külön ligában játszik

Mégpedig a 22 éves kor előtt megszerzett F1-es dobogók terén. A lista ugyanis a következő az F1 történelmében:

1. Max Verstappen 25
2. Charles Leclerc 4
3-4. Sebastian Vettel és Fernando Alonso 3-3
5. Daniil Kvjat 2
További hét pilótának volt egy-egy ilyen dobogós helyezése.

Vagyis Max Verstappen 25-je mellett az F1 egész története során volt további 19 ilyen alkalom.

growling

fotó: dppi

Akasztják a hóhért? Adrian Newey is versenyautóba ül

A hírek szerint a Red Bull mérnökzsenije, Adrian Newey autóba ül és versenyezni fog Japánban a Super Taikyu sorozatban egy Nissan NISMO GT-R GT3-mal - erre a Brit és a Német Nagydíj között, július 20-21-én kerül majd sor. Newey próbálkozott már korábban hasonló szinten, de kétszer is balesetet szenvedett, egyszer kórházba is került, úgyhogy túl sok sikert nem ért el - fia, Harrison Newey viszont éppen Japánban versenyez, innen a kapcsolat, az apa ugyanis ugyanabban a csapatban fog indulni, mint az ifjabb Newey.

newey

fotó: dppi

F1-es erősorrend: Verstappen tökéletes teljesítménnyel ugrott vissza az élre

Ugyan a legutóbbi futamot követően Lewis Hamilton átvette a vezetést a Formula-1-es pilóták erősorrendjében, az Osztrák Nagydíjat követően visszavette sokáig birtokolt első helyét Max Verstappen. Hogy miről is van szó? Az idei szezonban az F1 hivatalos weboldalának öt szerkesztője egy 1-től 10-ig terjedő skálán minden futamot követően értékelik az összes pilóta teljesítményét abból kiindulva, hogy a versenyzők mit hoztak ki az autóból és a lehetőségeikből az adott hétvégén. Az egyszerre megszerezhető maximális pontszám így 50, az egyes hétvégék alatt begyűjtött pontok átlaga pedig kiad egy erősorrendet.

Verstappen a spielbergi teljesítményére 50 pontot kapott, míg Hamilton csak 37-et, így a lista jelenleg a következő: 

1. Max Verstappen 45,1-es átlag
2. Lewis Hamilton 44,1
3. Carlos Sainz 41,6
4. Valtteri Bottas 40,9
5. Lando Norris 39,9
6. Charles Leclerc 39,2
7. Sebastian Vettel 38,1
8-9. Alexander Albon és George Russell 37,9
10. Kimi Raikkönen 37,8

giants

fotó: dppi

Szinte lekopírozta egy tavalyi előzését Sebastian Vettel Ausztriában

Ha kiragadunk egy-egy előzést a német részéről a 2018-as és az idei Osztrák Nagydíjról, meglepően hasonlít egymásra a kettő. Nyilván néhány apróságtól eltekintve.

 

Közelebb van egymáshoz az F1 és a foci világa, mint azt gondolnánk

A huszonöt éve, ezekben a napokban rendezett versennyel egyidőben például rendeztek az 1994-es amerikai foci-vb-n egy ír-olasz meccset, aminek az eredményét a Jordan nem is habozott az olasz istállók orra alá dörgölni - mindezt az autó oldalán. Igaz, két héttel később visszakapták ezt, amikor Írország kiesett... Akkor a Minardikon volt olvasható a következő felirat: Ireland OUT, Italia In.

 

Kiváló sorozatképet készített a motoros bukásról

Gémesi Balázs jókor volt jó helyen a kunmadarasi gyorsulási versenyen: Eke Ákos bukásáról készített nagyszerű sorozatot.

Fácán találta fejbe az F4-es versenyzőt

Bizarr baleset történt Croftban a brit Formula-4-es versenyzővel, Tommy Fosterrel: a 17 éves pilótának pontosan a sisakját találta el egy megtermett fácán. Bár a videón csak egy suhanásnak tűnik a közjáték, Foster elmondta, körülbelül 170 km/h-s tempónál olyan érzés volt a fácán becsapódása, mintha egy tégla lett volna.

Ráadásul a sisak nem volt rendesen lezárva, így a madár felrántotta és eltörte a rostélyt. Foster hatalmas szerencsének tartja, hogy egy komoly fejfájással megúszta az esetet: emlékeztett rá, hogy Felipe Massát egy rugó csaknem megölte.

Az ötszörös bajnokkal teszteli az IndyCar a maga fejvédelmét

A videó tanúsága szerint az új-zélandi IndyCar-legendának, Scott Dixonnak egyelőre semmilyen problémája nincs az aeroscreen nevű eszközzel. Így zajlott a teszt:

 

Ennyivel nagyobb egy mai F1-es Ferrari a 40 évvel korábbihoz képest

Szemléletes grafika: egymás mellé állítva a Ferrari 312T (1975) és SF90. A legszembetűnőbb a két versenygép hossza. A képet a technikai szakértő, Craig Scarborough tette közzé.

Ilyen volt a McLaren hétvégéje a kulisszák mögött

Kijött a "McLaren Unboxed" nevű videósorozat következő epizódja, amely a McLaren F1-es csapatának osztrák hétvégéjét dolgozza fel.

Tökéletes szemléltetés a hétvégi Osztrák Nagydíjról

Az egyes pilóták helyezésének alakulása, a bokszkiállások és a leggyorsabb kör "tulajdonosának" változása is látható ezen a vizuális ábrán.

 

Itt vannak az eseménydús Osztrák Nagydíj legjobb belső felvételei

Csaták, előzések, ütközések - az Osztrák Nagydíj tíz legjobb belső felvétele megtekinthető ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva.

Ez a kör ért bónuszpontot Verstappen számára

A parádés győzelem mellé a leggyorsabb körért járó egy pontot is bezsebelte az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen: a 60. körben 1:07,475-öt futott, amellyel két tizedmásodperccel gyorsabb volt a második legjobb időt produkáló, a végén friss gumikat felrakó Sebastian Vettelnél és jó fél másodpercet osztott ki Charles Leclerc leggyorsabb körének. Ez volt a holland idei első olyan köre, ami plusz pontot ért, íme belülről:

Norris lassan tényleg felnő mókázásban Ricciardo szintjére

Általában Daniel Ricciardótól szoktunk hasonló jeleneteket látni, de az újonc Lando Norris már sokadszor mókázik valamely társával - ezúttal az éppen interjút adó Max Verstappent "pöckölte meg", majd annyit mondott neki, hogy "hát én megpróbáltam szélárnyékot adni neked..."

 

Kvjat kis híján kinyírt valakit, Raikkönen nem érti, hogy miért nem jön már a Mercedes - így szólt a csapatrádió Ausztriában

Az Osztrák Nagydíj legjobb rádióüzenetei ezen a linken, vagy alább, a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők!

Sainz, a megállíthatatlan: így gázolt át a komplett középmezőnyön Ausztriában

Konkrétan végigelőzte a futamot Carlos Sainz, a McLaren ezúttal is parádésan működött alatta - mutatjuk a manővereket:

 

Nagy az egyetértés a silverstone-i gumikat tekintve

A Ferrari és a Red Bull két-két pilóta pontosan ugyanannyit rendelt minden keverékből a Brit Nagydíjra és a Mercedes is csak eggyel kevesebb lágyat kért Lewis Hamiltonnak, illetve Valtteri Bottasnak, hogy eggyel több közepeset használhasson fel. Ezúttal a legkeményebb gumik állnak rendelkezésre, a C1-es, a C2-es és a C3-as keverékű abroncs.

unnamed (1)_4

Köteles felfedni az F1-es szerződés részleteit a Haas beperelt főszponzora

Az ATB Sales United nevű cég perelte be a Haas F1-es csapatának főszponzoraként reflektorfénybe kerülő Rich Energyt, méghozzá azért, mert szerinte ellopta az ATB Whyte Bikes logóját. Ennek értelmében William Storey cégének 34.416 font kártérítést kell fizetnie, ehhez kapcsolódóan pedig fel kell fednie a pénzügyi hátterét, beleértve a Haasszal történt megállapodást is. A Rich Energy valódi erejét és működését sokan megkérdőjelezték azóta, mióta szerződött az F1-es csapattal, Storey "erős" kijelentései (a pályán is megverjük a Red Bullt, nemcsak a piacon, stb.) pedig további táptalajt adtak mindennek.

A bíró döntése értelmében a cég köteles minden adatot bemutatni, amely alapján leszerződött a Haasszal, minden részletet, minden költséget, minden bevételt - mindennek augusztus 1-ig be kell következnie, úgyhogy most fény derül az igazságra...

Egyébként a logót nem is használhatják Nagy-Britanniában, így a Brit Nagydíjon sem, de a Rich kérésére a Haas már a Kanadai Nagydíj óta nem is használja.

haasrich

fotó: dppi