DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Tarolt a M1RA és Borkovic

Négyből négy - ez a mérlege a TCR Eastern Europe második versenyhétvégéje után Dusan Borkovic szerb pilótának és a M1RA alakulatának. A hyundaijos párosítás a a szezon feléhez érve eddig minden egyes versenykilométert vezetett, és a szezonnyitó horvátországi hétvége után most Szlovákiában is dupla győzelmet ünnepelhetett. A Zengő Motorsport két magyar pilótája közül vasárnap Boldizs Bence a harmadik, Kismarty-Lechner Gábor pedig a nyolcadik helyet szerezte meg a Slovakia Ringen.

Szintén versenyhétvégét teljesített a TCR Europe mezőnye, benne számos világkupát/világbajnokságot megjárt versenyzővel. A Paul Ricard-i forduló mai versenyén a hondás Mike Halder rajt-cél győzelmet szerzett, Nagy Dániel pedig a tizedik lett.

118409612_2804534936313582_5033567152238342934_o

Fotó: M1RA

Megint piros zászló a MotoGP-ben: Vinales a féktávon ugrott le a motorjáról

A múlt heti horrorbaleset után ismét bizarr incidenst történt Spielbergben: Maverick Vinales Yamaháján szállt el minden jel szerint a fék, a spanyol pedig nagy tempónál ugrott le a motorjáról, amely teljes tempóval csapódott bele az 1-es kanyarnál lévő airfence-be. Vinales szerencsére jól van, a motor viszont rommá tört és ki is gyulladt, így piros zászlóval félbeszakították a futamot.

 

Hülkenberg felajánlotta szolgálatait a Red Bullnak

A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko elismerte, hogy Nico Hülkenberg felvette a csapattal a kapcsolatot egy esetleges 2021-e megállapodással kapcsolatban - írta az F1lead.com. Ennek ellenére az energiaitalos gárda nem tervezi leszerződni a pilótát.

"A tudtunkra hozta, hogy elérhető, de ez nem azt jelenti, hogy vezetni fogja az egyik autónkat. Ha mindenki ülést kapna, aki jól teljesít egy versenyen, akkor tíz autóra lenne szükségünk" - foglalt határozott álláspontot a témában Marko.

Hülkenberg a 70. Évfordulós Nagydíjon hívta fel magára a figyelmet, ahol a tavaly év végi visszavonulását követően beugróként a harmadik rajtkockát szerezte meg az időmérőn, és stabil pontszerző helyet ért el a futamon.

hulk-portre12

Fotó: DPPI

 

Napokon belül érkezik a a Fernando Alonsóról szóló dokumentumfilm-sorozat

Szeptember 25-én debütál az Amazon legújabb alkotása, egy Fernando Alonso tavalyi évét feldolgozó ötrészes dokusorozat. A tartalomszolgáltató ígérete szerint a Fernando címre keresztelt műsor feldolgozza a pilóta felkészülését az Indy 500-ra, a Le Mans-i 24 órásra és a Dakar Ralira is, miközben a néző betekintést nyer a világbajnok belső köreibe, érintve a menedzserét, a testvérét, a barátnőjét és Carlos Sainzt is.

Elindult a Formula Retro csoportunk

Szívesen olvasol Michael Schumacher rekorddöntő sikereiről, a hőskor hátborzongatóan nagy csatáiról vagy a múlt izgalmas technikai megoldásairól? Akkor csatlakozz folyamatosan növekvő Facebook-csoportunkhoz, ahol nap mint nap kitárgyaljuk az éppen évfordulós eseményeket!

senna-19861

Fotó: DPPI

Vannak, akik szerint az F1 semmit nem ér a visító motorhangok nélkül… Szerintetek?

Legutóbbi podcastadásunkban az F1-gyel kapcsolatos közhelyeket szedtük ízekre, köztük azt is, hogy a száguldó cirkusz már nem az igazi a régi V8-asok, V10-esek vagy V12-esek hangja nélkül.

Az adás erről szóló része 28:05-től hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

Nem tudod tv-ben nézni a MotoGP-t és az Indy 500-at? Segítünk!

A gyorsaságimotoros-világbajnokság és az IndyCar közvetítési jogait is az újonnan indult Aréna4 szerezte meg 2020-ra, ám mivel az új csatorna még nem elérhető minden kábelszolgáltatónál, a MotoGP futamait és az Indy 500-at is élőben streamelik a hivatalos honlapjukon – kattints IDE vagy a képre ehhez (a menetrend pedig itt érhető el):

motogp-spielberg-stream

A tíz legnagyobb gumidráma az F1 történetében

A Mercedesek páros defektjének apropóján készített összeállítást a hasonló esetekről az F1 YouTube-csatornája – Bottas bakui defektjétől Raikkönen nürburgringi drámáján át Mansell vb-bukásáig eleveníthetjük fel az emlékezetes momentumokat (a YouTube-ra való átkattintás után!):

 

Jön a 104. Indy 500, a MotoGP Stájer Nagydíja és még sok más – itt a vasárnapi menü!

Indianapolisra, Spielbergre, a Lausitzringre és a Paul Ricard versenypályára is érdemes lesz ma odafigyelni:

10:45-11:05 DTM, második időmérő edzés
12:15-12:50 TCR Europe, második futam
13:30-14:30 DTM, második futam
14:00-14:45 MotoGP, futam (Aréna4)
20:30-23:40 Indy500, futam (Aréna4)

indy500-alonso

Videó: Ekkora volt a különbség az F1, az F2 és az F3 között Barcelonában

Érdekes összehasonlító felvételt tett közzé a Formula-1 YouTube-csatornája, amelyben Lewis Hamilton, Guanyu Zhou és Oscar Piastri egy-egy gyorskörét nézhetjük meg egymás mellé rakva a katalán pályán. A videó átkattintás után indul:

 

Komoly mérföldkőhöz érkezik a hétvégén a MotoGP

Vagyis ez nem pontos megfogalmazás, hiszen a gyorsaságimotoros-világbajnokság történetének 900. királykategóriás versenye lesz a Stájer Nagydíj, ezt azonban csak 2002 óta hívják MotoGP-nek. A lényeg, hogy a legnagyobb géposztály 900. alkalommal méri össze tudását a vb 1949-es indulása óta. Az előző 800-as mérföldkövet a 2014-es Aragóniai Nagydíjon érte el a széria: akkor Jorge Lorenzo nyert egy félig száraz, félig esős viadalon.

És persze Valentino Rossihoz fűződnek a legelképesztőbb statisztikai adatok az eddigi 899 királykategóriás nagydíjról: ebből 89-et nyert meg a „Doktor”, ami csaknem 10 százalékos teljesítmény, de még ennél is döbbenetesebb, hogy 346 királykategóriás futamon állt rajthoz az olasz, ami az összes verseny 38,5 százalékát jelenti!

 

Így alakult a dobogós rekord története az F1 70 éve során

Lewis Hamilton csúcsdöntése apropóján a Racing Statistics YouTube-csatorna a versenyzők dobogós helyezéseinek idővonalát készítette el az elmúlt 70 évből - megfordult az élen többek között Fangio, Stewart, Lauda, Prost és persze Schumacher is:

 

Ott folytatta a M1RA, ahol legutóbb abbahagyta

A Slovakia Ringen folytatódik a TCR Eastern Europe 2020-as idénye, s egyelőre ismét megállíthatatlan a M1RA és Dusan Borkovic: a szerb megszerezte a rajtelsőséget, majd a szombati futamon sem talált legyőzőre a Hyundaijal, így már háromból három győzelemnél jár. A mezőnyben volt még két zengős Cupra is: Boldizs Bence a hetedik, Kismarty-Lechner Gábor a tizedik helyen zárt az első versenyen (vasárnap még egy viadal vár az indulókra).

Mindeközben a franciaországi Paul Ricard versenypályán elstartolt a TCR Európa-kupa szezonja is, méghozzá az eddigieknél is erősebb mezőnnyel: a világbajnokságot/világkupát megjárt pilóták egész sora – Pepe Oriola, John Filippi, Mehdi Bennani, Tom Coronel, Mat’o Homola és Nestor Girolami többek között – szerepelt a rajtrácson. Számunkra persze a legfontosabb Nagy Dániel szereplése volt, a BRC Racing Hyundaiját vezető magyar végül a 11. helyet szerezte meg az első futamon. A győzelmet Daniel Lloyd zsebelte be.

borkovic-m1ra-skring

Mini Spanyol Nagydíj

Ismét megérkezett az aktuális verseny összefoglalója a MiniDriverstől, melynek fanyar humora ezútta is ütött. Tekintsétek meg:

Sokan állítják, hogy a mai F1-ben nincsenek igazi egyéniségek: szerintünk nagyon is vannak!

Legutóbbi podcastadásunkban a Formula-1-gyel kapcsolatban elhangzó tíz legpusztítóbb közhelyet szedtük ízekre, többek között a poszt címében megfogalmazott "vádat" is. 

Az adás erről szóló része 46:18-tól hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

Történelemóra Williams módra

A csapat 1977-es meglapításától, Maldonado győzelmén és Massa utolsó pole-pozícióján át egészen a felvásárlásig eleveníti fel számunkra az F1 Instagramja, hogy micsoda öröksége van a Williamsnek. Lapozzátok végig!

 

Túraautó és MotoGP – mutatjuk a szombati menüt!

Következik Nagy Daniék első versenye, a DTM ismét a Lausitzringen vendégeskedik, és kialakul a MotoGP Stájer Nagydíjának is a rajtrácsa:

Szombat

9:00-9:35 TCR Europe, időmérő edzés
9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)
10:45-11:05 DTM, első időmérő edzés
12:50-13:25 TCR Europe, első futam
13:30-14:30 DTM, első futam
13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)
14:10-14:50 MotoGP, időmérő edzés (Aréna4)

tcr-paul-ricard

Megint irtó gyors volt a bokszban a Red Bull

A múlt heti Spanyol Nagydíjon Max Verstappen első kerékcseréjénel két másodperc alatt állt meg a stopper. Nem is meglepő talán, hogy ismét a Red Bull tudta hozni a hétvége leggyorsabb kiállását, miután a világrekord is az ő nevükhöz fűződik.

Indy 500: O'Ward a leggyorsabb az utolsó gyakorláson, Alonso sehol

Ma este megrendezték az utolsó edzést a vasárnapi, 104. Indy 500-at megelőzően, melyen a 21 esztendős, mexikói Patricio O'Ward bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyen Scott Dixon, a harmadikon pedig Alexander Rossi végzett, míg Takuma Sato a negyedik, Oliver Askew pedig az ötödik helyen zárta a Carb Dayt. A McLarennel induló Fernando Alonso csak a 23. legjobb időt autózta, de a pole-ból induló Marco Andretti is csak a 28. helyen végzett.

Ricciardo kickboxolni tanul egy világbajnoktól

A kickbox nehézsúlyú világbajnoka, a 31 éves Rico Verhoeven mutatott néhány technikát Daniel Ricciardónak, de reméljük, hogy azért az ausztrál nem a pálya szélén fogja azokat kamatoztatni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Got a few tips from @ricoverhoeven this morning. Anyone who wants some of this heat I’m packing... I’ll call Rico

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,