DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 12. péntek

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Mennyi a realitása a Raikkönen–Schumacher párosnak?

Bár legutóbbi podcastadásunkat főként a Le Mans-i 24 órás autóversenynek szenteltük, természetesen nem mentünk el szó nélkül a legfrissebb F1-es pusmorgások, így az Alfa Romeo jövő évi felállását érintő pletykák mellett sem. A vonatkozó részt 1:06:27-től hallhatjátok:

 

Aki pedig nem akar lemaradni a podcasttal kapcsolatos fejleményekről, az csatlakozzon a Formula Podcast Facebook-csoportunkhoz!

 

Tényleg korán hozták Hamiltont? Itt az Orosz Nagydíj bokszkiállás-térképe

A Pirelli grafikája arról, hogy ki mikor milyen gumival ment Szocsiban - Lewis Hamilton szerint őt túl korán hozta ki a Mercedes...

pirelli

Hamilton hozzáállásától Serena Williams álla is leesett

Még a sportvilág csúcsán teljesítő atlétákat is meg tudja lepni Lewis Hamilton elszántsága. A huszonháromszoros Grand Slam-győztes Serena Williams elmondása szerint Lewis Hamilton egy óriási bajnok, hozzáállására és edzésprogramjára pedig nincsenek szavak. A teniszezőnő a hatszoros világbajnokról barátjaként beszélt, a pilóta újabb potenciális rekorddöntéséről nyilatkozva pedig elárulta, számára ő a generációja legnagyobb autóversenyzője, így biztos benne, hogy megdönti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló csúcsát. Leginkább azt becsüli benne, hogy százszázalékban felvállalja önmagát.

A Ducatira várva – így fest jelenleg a MotoGP 2021-es rajtrácsa

Valentino Rossi petronasos szerződésével a kirakós újabb lényeges eleme került a helyére a MotoGP jövő évi felállását illetően. Egyre fogynak a szabad helyek, s az Aprilia második motorját leszámítva tulajdonképpen már csak a ducatis alakulatok bejelentésére várunk (ők egyébként épp azért halasztották el ezt, hogy szabad legyen a terep Rossiék számára).

Persze a kép náluk is kezd kirajzolódni: Jack Miller mellé várhatóan Francesco Bagnaia kerül a gyári csapatnál, bár némi esélye erre még Johann Zarcónak is lehet. A francia viszont valószínűleg a Pramacnál fog szerepelni a Moto2-ből érkező Jorge Martin mellett, míg az Esponsoramánál lehetőséget kap a szintén újonc Enea Bastianini, akinek oldalán vagy a szerződéssel rendelkező Tito Rabat, vagy az ő távozása esetén Rossi féltestvére, Luca Marini fog szerepelni.

Ami pedig az Apriliát illeti: ők kivárnak az Andrea Iannone doppingügyével kapcsolatos októberi tárgyalásig, ha viszont az olaszt ott sem mentik fel, vélhetően vagy Cal Crutchlow, vagy esetleg Andrea Dovizioso kerülhet Aleix Espargaro mellé. Hivatalosan egyébként még az LCR-nél sem erősítették meg Takaaki Nakagami maradását, de ez valószínűleg csak formalitás.

A MotoGP 2021-es felállása jelenleg:

Repsol Honda: Marc Marquez, Pol Espargaro

Ducati Corse: Jack Miller, Francesco Bagnaia/(Johann Zarco)

Monster Yamaha: Maverick Vinales, Fabio Quartararo

Suzuki Ecstar: Alex Rins, Joan Mir

Red Bull KTM: Brad Binder, Miguel Oliveira

Aprilia Gresini: Aleix Espargaro, Cal Crutchlow/Andrea Dovizioso/Andrea Iannone (?)

Petronas Yamaha: Franco Morbidelli, Valentino Rossi

Pramac Ducati: Jorge Martin, Johann Zarco/(Francesco Bagnaia)

LCR Honda: Alex Marquez, Takaaki Nakagami

Tech3 KTM: Danilo Petrucci, Iker Lecuona

Esponsorama Ducati: Enea Bastianini, Tito Rabat/Luca Marini

motogp-start

Az FIA meggondolta magát, Hamilton mégsem kap büntetőpontokat

Egy váratlan fordulat nyomán Lewis Hamilton mégsem kap büntetőpontokat a ma délutáni szabálytalanságaiért - közölte a Racefans. Ahogy azt mi is kitárgyaltuk, a britet azért szankcionálta a versenyigazgatóság, mert szabálytalan helyen rajtgyakorlatozott, és megállt a bokszutca gyors sávjában. A pilóta eredetileg összesen tíz másodpercnyi hátrasorolást és két büntetőpontot kapott volna, ám az FIA úgy döntött, utóbbit 25 000 eurós pénzbüntetésre módosítja. A magyarázat szerint a csapaton is múlt a helyzet, ugyanis Hamilton a rajtgyakorlat előtt rákérdezett, hogy szabályos helyen próbálkozik-e, és igenlő választ kapott.

Az esetről készült felvétel itt megtekinthető.

ham-szocsi-20201

Fotó: DPPI

Albont és Ricciardót is büntetőpontokkal jutalmazták, Grosjean megúszta

Keménykezűen osztogatta a megrovásokat a versenyigazgatóság az Orosz Nagydíjon. Daniel Ricciardót és Alex Albont is elővették, amiért szabálytalanul tértek vissza a pályára a kettes kanyarban. Büntetésük öt másodperc és egy büntetőpont fejenként - írta a Racefans.

A pálya ominózus kanyarja és az arra vonatkozó utasítások többek számára fejfájást okoztak a versenyen. Carlos Sainz az első körben ott ütközött falnak, később Ricciardo és Albon azokat hagyta figyelmen kívül, Romain Grosjean pedig minden próbálkozása ellenére sem tudta kikerülni a pályaelhagyáskor kötelezően megkerülendő terelőelemeket, így egy alkalommal telibe találta azokat. Utóbi pilótát azonban azért nem büntették, mert "mindent megtett azért, hogy betartsa a versenyirányítás utasításait" - közölte az FIA.

Ricciardo jelenleg három, Albon pedig öt büntetőponttal rendelkezik.

Az üzenet, amiért Hamilton büntetést kapott

Hamilton megkérdezi, hogy mehet-e arrébb rajtot próbálni, a csapat pedig azt válaszolja, hogy persze - majd kicsivel később szól, hogy oké, kaptunk tíz másodperc büntetést...

 

Fotók: nagyon összetörte autóját a 2018-as magyar bajnok

Hadik András és Kertész Krisztián egy hatalmas bukást szenvedett el a hétvégi Rali3-as versenyen, ahol ők csak tesztjelleggel indultak el a hamarosan következő Vértes Ralira készülve. Íme fotókon az, ami az R5-ös Fordból maradt (Tóth István fotói):

 

Ha az első szabadedzések számítanának, Bottas 45 ponttal vezetné a vb-t

Az Alternative F1 számolta ki, hogy mi lenne akkor, ha az első szabadedzésekre osztanának pontokat - Bottas örülne neki...

 

Öthelyes rajtbüntetést kap Albon és Latifi

Sebességváltó cseréje miatt Alex Albont és Nicholas Latifit is öt pozícióval hátrébb sorolják az Orosz Nagydíjon. A büntetéssel Albon veszít többet, aki a tizedikről a tizenötödik pozícióra csúszik vissza. Latifi egyetlen pozíciót veszítve az utolsó helyre kerül. A futam 13:10-kor rajtol.

rb-pitstop-2020

Fotó: DPPI

Horrorbaleset a Formula-2 oroszországi futamán

Vérfagyasztó pillanatok zajlottak le az F2 ma délelőtti sprintfutamán Szocsiban. Jack Aitken és Luca Ghiotto a versenynaptár leghosszabb, 750 méteres kanyarjában padlógázzal haladt egymás mellett, amikor a két autó összeért egymással, és borzasztó erővel a gumifalnak csapódott. Ghiotto autója az ütközést követően kigyulladt, de a pilóták az ütközés ereje ellenére másodpercek alatt, saját erőből hagyták el a helyszínt. A versenyt azonnal megállították.

 

f2-balesetszocsi

f2-balesetszocsi2

F1 Szocsiban, MotoGP Barcelonában - íme a vasárnapi menetrend

A vasárnapi program és a tv-közvetítések:

09:55Formula-2, 2. futam 

10:40 - 11:00MotoGP, Warm up 

12:00Moto3, Futam(tv: Aréna4, élő)

12:50TCR Europe, 2. futam 

13:10Formula-1, Futam(tv: M4 Sport, élő)

13:20Moto2, Futam(tv: Aréna4, élő)

15:00MotoGP, Futam(tv: Aréna4, élő)

ric-action-szocsi1

Fotó: DPPI

Putyin ezúttal nem jelenik meg az Orosz Nagydíjon

Kétségkívül az Orosz Nagydíjak 2014 óta íródó történelmek legfényesebb pontja mindig az, mikor a lihegőben egy kicsit sem feszült, kellemes beszélgetést kezdeményez a dobogósokkal, azonban ezúttal nem láthatjuk az orosz elnököt a leintés után, ezt a sajtószóvivője, Dimitrij Peszkov erősítette meg a Tass hírügynökségnek. Ugyanakkor Bernie Ecclestone is úgy döntött, hogy otthon marad a koronavírus járvány miatt, és inkább feleségével és 12 hetes fiával tölti idejét a 89 éves üzletember. Korábban a Liberty Media úgy döntött, hogy többé nem hívja meg az F1 volt vezérét egyetlen futamra sem, mire Ecclestone csak ennyit válaszolt: "Próbálják ki ezt Oroszországban. Szerintem ott tudnék belépőt szerezni."

Vettel legalább összetakarított maga után

A Ferrari német pilótája két és fél perccel a Q2 vége előtt csapta falnak a Ferrarit a kettes szektorban, miközben a korai kiesés elől menekült az Orosz Nagydíj időmérő edzésén. A Ferrari alaposan összetört, de a német mentségére szóljon, hogy ha már egyszer rendetlenséget csinált, rendet is rakott maga után.

 

Egy időmérő is lehet izgalmas: Az orosz kvalifikáció összefoglalója

Elvett köridők, Vettel balesete, Hamilton hajszálon múlt továbbjutása és odapörkölése, Verstappen vaskos meglepetése: az Orosz Nagydíj kvalifikációja bebizonyította, miért érdemes szombaton is nézni az F1-et. A mi írásos összefoglalónk itt olvasható, a 7 perces hivatalos videó pedig a YouTube-ra átkattintva nézhető meg:

Megúszta a büntetést Hamilton

Nem büntette meg Lewis Hamiltont - ahogyan Latifit, Magnussent és Grosjeant sem - az FIA, amiért szabálytalanul tértek vissza a pályára az egyes kanyar bukóteréből a Q1-ben. Az időmérőn törölték a körüket - ahogyan azt a versenyfelügyelet 27-es számú dokumentuma kimondja ebben az esetben, de további szankcióra nem volt szükség. Ugyanakkor a vezetőség figyelmezetetett mindenkit, hogy a versenyen egy ilyen manőver ötmásodperces büntetést von maga után.

A versenyfelügyelők 33-as számú dokumentumából kiderül, meghallgatták Lewis Hamiltont, aki elismerte a videós felvételek mellett, hogy valóban nem a kijelölt területen tért vissza a pályára, továbbá azt a tényt is megértette, hogy a versenyen ugyanez már büntetéssel jár.

A stewardok szerettek volna következetes döntést hozni, így emlékeztettek, hogy a 2018-as Spanyol és a 2019-es Kanadai Nagydíjon sem járt büntetés a pálya elhagyásáért és az arra nem megfelelő módon való visszatérésért.

Videó: Ezzel a manőverrel szerezte meg második idei F2-es győzelmét Mick Schumacher

Mick Schumacher nyerte a főversenyt Szocsiban az F2-esek között, miután ezt az előzést mutatta be az addig élen álló Yuki Tsunoda ellen:

 

Veszélybe kerülhet Hamilton pole-ja? A versenyfelügyelőknél van jelenése!

A Sky Sports értesülései szerint Lewis Hamiltont - Kevin Magnussennel, Romain Grosjeannal és Nicholas Latifivel egyetemben - beidézték a versenyfelügyelők, mivel nem a kijelölt útvonalon tért vissza a pályára az egyes kanyar bukóteréből, még a Q1-ben. Rajtbüntetés jár majd ezért vagy csak egy figyelmeztetés?

Lángolt Al-Attijah Polo R5-öse

Forró pillanatokat élt át Nasszer Al-Attijah és navigátora, Mathieu Baumel, akik alatt kigyullat a Volkswagen Polo R5-ös egy spanyolországi ralifutamon. A katari pilóta – aki három ízben diadalmaskodott a Dakaron – francia navigátorával, Mathieu Baumellel a Terra de Auga ralifutamon indult ezen a hétvégén, de a versenyük csupán a második gyorsasági szakaszig tartott, ugyanis a Polo R5 pilótafülkéjében tűz ütött ki. A párosnak szerencsére nem esett baja, de a futamot kénytelenek voltak feladni.

Elárverezik Quartararo sisakfóliáját, amely tönkretette Miller versenyét

Mi is megírtuk Jack Miller múlt heti misanói kiesésének abszurd körülményeit: az ausztrál Ducatijának légbeömlőnyílásába szorult a Fabio Quartararo által letépett sisakfólia, ami miatt kénytelen volt feladni az Emilia-Romagna-i Nagydíjat. A darabkát aztán megtalálta a motorját a #20-as rajtszámmal, Miller pedig Barcelonába is magával vitte, ahol a Pramac garázsában kitűzve láthattuk az edzések során a közvetítések során.

Miller ezt a fóliadarabot végül jótékonysági célra ajánlja fel, egész pontosan aukcióra bocsájtja azt, s az onnan befolyó összeget a Two Wheels for Life jótékonysági szervezetnek adja. A sisakfóliát mind ő, mind Quartararo alá is fogja írni: „Szerintem ez a minimum, amit ezek után megtehet” – viccelődött Miller francia riválisára utalva. Ha valaki esetleg licitálna, IDE vagy a képre kattintva teheti meg.

miller-sisakfolia-motogp