DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 30. csütörtök

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Az FIA nem válaszol, de Andrettiék már elkezdtek dolgozni az új F1-es csapaton

Michael Andrettiék még mindig nem kaptak választ az FIA-tól arra vonatkozóan, hogy egy új csapattal beszállhatnak-e a Formula-1-be. A tervek szerint 2024-től bővülne a mezőny egy amerikai istállóval, de a szövetségnél még vonakodnak, zöld jelzést legalábbis egyelőre nem adtak Andrettiéknek. A most már lassan két hónapja húzódó úgy viszont odáig jutott, hogy a háttérben elkezdődtek a munkálatok.

"Sok dolgot csinálunk a színfalak mögött és készülünk, mert el kell kezdenünk a projektet. Csináljuk és reméljük, hogy zöld jelzést kapunk. El kell kezdenünk dolgozni, innentől reménykedünk és imádkozunk, hogy az FIA ad nekünk egy esélyt. Azt reméltük, hogy eddigre tudni fogjuk már a választ, de sajnos nem ez a helyzet. Reméljük, hogy hamarosan meglesz" - idézi Andretti szavait a Racer.

andretti-f1

Korán kezd az F1, de lesz Superbike és MotoGP is - íme a pénteki program

Kora reggel veszi kezdetét az F1-es program pénteken - mutatjuk a menetrendet.

Péntek

05:00-06:00 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

08:00-09:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

10:30-11:15 Superbike, első szabadedzés (Aréna4)

15:00-15:45 Superbike, második szabadedzés (Aréna4)

16:55-17:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

21:10-21:55 MotoGP, második szabadedzés

A teljes hétvégi menetrend itt megtekinthető!

FPpjpwxXIAY2DlF_1

Belekóstolt a Supercarsba Alonso és Perez

Ausztrália egyik legnépszerűbb autóverseny-sorozata a Supercars, a hétvégi F1-es futamnak is a bajnokság az egyik betéteseménye. A melbourne-i hétvége előtti csütörtökön Fernando Alonso és Sergio Perez is kipróbálhatta, milyen vezetni a V8-as motor által hajtott gépeket. A mexikói konkrétan egy Red Bull Ampol Racing Commodore volánja mögé ült be, míg a spanyol egy Tickford Mustangot vezetett – amellyel egy ízben le is sodródott a fűre.

supercars-alonso

A kétszeres világbajnok szerint egyébként valahol a GT3 és a NASCAR között helyezkedik el a Supercars, s különösen annak hangját nevezte lenyűgözőnek, míg a Red Bull-os mexikói mindenekelőtt azt emelte ki, hogy sokkal több rázókövet tudnak használni, mint egy Formula-1-es autóban.

supercars-perez

Fotók: F1

Az FIA komolyan veszi az ékszertilalmat

A Nemzetközi Automobil Szövetség emlékeztette a Formula-1-es pilótákat arra a szabályra, mely megtiltja, hogy vezetés közben ékszereket viseljenek. Ez a Motorsport információi szerint összefügg azzal, hogy mostanában egyre több versenyzőnél láttak a rajtceremónia során különböző kiegészítőket. Az irányító testület Nemzetközi Sportkódexében található L függelék harmadik fejezetének 5. cikkelyét képező szabályt Niels Wittich versenyigazgató a melbourne-i eseményre vonatkozó jegyzetekben emelte ki. A szabályt még 2005-ben vezették be, mivel az egyes nyakláncok, karkötők vagy gyűrűk adott esetben megnehezthetik a mentést egy baleset során, vagy akár súlyosabb sérüléseket okozhatnak.

Záporok kavarhatják meg az Ausztrál Nagydíjat?

Két év kihagyás után versenyez újra Melbourne-ben a Formula-1-es mezőny, amely számára új kihívást jelent majd az Albert Park némileg módosított nyomvonala. Az előrejelzések szerint pedig akár az időjárás is megkavarhatja a paklit: a RacingNews365.com szaklap ugyanis arról ír, hogy bár a hétvége jelentős része száraz pályán fog zajlani, vasárnap délutánra záporokat jósolnak a környékre. A szombati kvalifikációra nagyjából 25 fok és felhős égbolt várható, és bár a verseny napján egy kicsit még melegebb is várható, nem kizárt, hogy épp a futam közben érkezik meg némi égi áldás Melbourne-be: az előrejelzések alapján van esély rá, hogy noha szárazon rajtol el a nagydíj, menet közben mégis szükség lesz a vizes pályás abroncsokra.

f1-eso-melbourne-dppi

Tortával lepte meg csapata a születésnapos Günther Steinert

Az Ausztrál Nagydíjat megelőző csütörtökön töltötte be 57. életévét a Haas Formula-1-es alakulatát irányító Günther Steiner – az istálló természetesen egy tortával köszöntötte a Drive to Survive-nak (is) köszönhetően nagy népszerűségnek örvendő csapatvezetőt. Steiner a „köszönőbeszédében” elmondta: számára a legkellemesebb meglepetés idén egyelőre a bahreini futam volt, ahol megfogalmazása szerint „visszatértek oda, ahova valók” a tavalyi küszködés után.

Iskolából elkéső diáknak érzi magát Vettel

Az Ausztrál Nagydíj lesz a szezonnyitó Sebastian Vettel számára, miután a kétszeres világbajnok koronavírus-fertőzés miatt kihagyta az év első két nagydíját. Az Aston Martint utoljára bahreini teszten vezető német sajátos példával festi le helyzetét:

„Miután pozitív lett a tesztem és kihagytam az első két futamot, kicsit olyan érzésem van, mintha elkéstem volna az iskolából. Nagyon várom, hogy újra menjek” – idézi a csapat előzetes sajtóanyaga Vettelt. „Ausztráliában kezdeni a szezonom, ez ismerős már nekem, és nagyszerű az is, hogy a Formula-1 pár nehéz év után visszatér ide. Egy hónap autón kívül töltött idő után fontos lesz számomra a tanulás a szabadedzések során, és remélem, előre tudunk lépni, mivel ez a futam általában izgalmas és kiszámíthatatlan szokott lenni.”

Valtteri Bottas kipróbálta az ausztrál futballt

Különleges élményben lehetett része Valtteri Bottasnak, akit a hét elején az AFL-ben szereplő Richmond FC látott vendégül Melbourne-ben. Az Alfa Romeo finn pilótáját több szituációban is bevetették az edzés során, így részletes betekintést nyerhetett a játék főbb elemeibe.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Jelentősen megnőttek az autók 2005 óta

Egy igazán érdekes videót tettek közzé az Autosport Instagram-oldalára, melyben Fernando Alonso idei autóját hasonlítják össze a spanyol 2005-ös versenygépével, amivel karrierje első világbajnoki címét szerezte. A felvétel lényege, hogy az új aerodinamikai szabályok szerint épült autók mennyivel nagyobbak, mint a 17 évvel ezelőttiek, a különbség pedig tényleg szemmel látható.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Autosport (@autosport) által megosztott bejegyzés

Így teker át Leclerc a 4-es kanyaron Melbourne-ben

A mezőny már az Ausztrál Nagydíj helyszínen tartózkodik, a pilóták zöme pedig a szokásos pályabejárást is letudta. A Ferrari monacói pilótája mindezt biciklivel és személyi edzője társaságában tette meg, melyről egy videó is készült, amit Leclerc maga is megosztott közösségi oldalain.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

Egyelőre jó a kapcsolat Hamilton és Russell között

Úgy tűnik, továbbra is jól kijön egymással a Mercedes idei párosa. Lewis Hamilton 2022-re új csapattársat kapott George Russell személyében, a sokak által várt kettejük közti rivalizálásnak viszont egyelőre nyoma sincsen. Erre jó példa az alábbi fotó, melyen a két brit versenyző közösen edzett, a hétszeres világbajnok pedig a következő gondolatot fűzte a kép alá: „A csapatmunka váltja valóra az álmokat” – írta Hamilton.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Hamilton autóját különleges vizsgálat alá vonta az FIA

A Racingnews365.com számolt be róla, hogy az FIA jelentése szerint a Szaúd-arábiai Nagydíj után Lewis Hamilton Mercedese részletesebb vizsgálatokon esett át. A jelentés szerint a hétszeres világbajnok autóját véletlenszerűen választották ki az illetékesek és "részletesebb" kivizsgálásra vitték - viszont mindent rendben találtak, a jelentés szerint az összes vizsgált alkatrész megfelel a 2022-es F1-es szabályoknak.

Bahrein után ugyanígy járt Carlos Sainz és a Ferrari, náluk sem találtak semmilyen rendellenességet. 

ham_6

fotó: dppi

Schumacher a „Krokodilvadász” fiával találkozott

Nem akármilyen élményben volt része az Ausztrál Nagydíj előtt néhány nappal Mick Schumachernek: a német Formula-1-es pilóta a legendás természettudós és tévés Steve Irwin fiával, Roberttel találkozott. A Haas versenyzője testközelből nézhette meg, hogyan őrzi Robert édesapja, a „Krokodilvadász” örökségét hazájában – egy állatetetést is megtekintett:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

Brown 21-22 futamos versenynaptárról álmodik, rotálódó helyszínekkel

Ha sikerül pótolni a törölt Orosz Nagydíjat, idén rekordot jelentő 23 futamot fognak rendezni a Formula-1-ben. De ez még nem is a végállomás, hiszen jövőre érkezik Las Vegas, valamint visszatér Kína – ami így már azt jelenti, hogy alighanem egy jelenlegi helyszínnek búcsút kell majd intenünk. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint az ideális az lenne, ha 21-22 verseny lenne a maximum egy szezonon belül, ezt pedig úgy oldaná meg, hogy egyes pályák csak minden második évben adnának otthont F1-es nagydíjnak – Las Vegas érkezésének viszont ő is örül:

„Úgy vélem, ez három fantasztikus piac, szerintem amerikai szempontból ez majdnem a tökéletes menetrend” – mondta az amerikai versenyekről az F1i.com által idézett Brown. „Ha lenne egy varázspálcám, akkor legszívesebben olyan 21 vagy 22 versenyt látnék a naptárban: 17 vagy 18 állandó helyszínt, és hét-nyolc pályát, amelyek váltják egymást. Mivel úgy gondolom, ahhoz, hogy valóban növekedjen a sport, minél minőségibb piacokra látogatunk el, annál jobb. Vannak elsődleges és másodlagos piacok, ahova elutazunk – talán utóbbiak csak minden második évben rendeznének futamot.”

brown-dppi-2022

Mansell defektje, Schumacher és Hill ütközése, Alonso balesete – drámai pillanatok az Ausztrál Nagydíjakról

Három év után rendeznek ismét Ausztrál Nagydíjat a Formula-1-ben, ennek apropóján pedig válogatást készítettek a verseny történetének legdrámaibb momentumaiból. Ezek közül némelyik még nem Melbourne-ben, hanem Adelaide-ben történt, de tagadhatatlan, hogy szolgált néhány emlékezetes pillanattal a viadal az elmúlt évtizedek során. A videó IDE vagy a képre kattintva indul:

ausztral-video-f1

Quartararo: Érdeklődik a Honda? Át kell gondolnom!

Fabio Quartararo már a téli tesztidőszak óta hangoztatja, hogy nem látja a Yamahánál a várt fejlődést, továbbra is jelentős a lemaradásuk például a végsebesség terén. Egyelőre az eredményei is hullámzók a világbajnoki címvédőnek: Mandalikában ugyan második lett, de előtte és utána csak egy kilencedik és egy nyolcadik helyet tudott felmutatni.

A francia már az előszezonban is utalt rá, hogy a jövője nem biztosított a hangvillásoknál, hiába akarja a japán gyártó megtartani őt. A pletykák szerint mindenekelőtt a Honda jöhetne számításba Quartararónál, s a Repsol állítólag érdeklődik is a 22 éves motoros iránt – akár Marc Marquez folyamatosan sérülései és kihagyása miatt is. Amikor minderről magát a versenyzőt megkérdezte a Sky Sports Italia, így felelt: „A Honda érdeklődik irántam? Át kell gondolnom. Alaposan át kell gondolnom, a jövőm még nem tiszta. Időbe telik a döntés, de ez olyasmi, amin gondolkodni kell” – mondta el Quartararo, akinek a szavai valóban arra utalnak, hogy egyáltalán nem vehető készpénznek, hogy marad a Yamahánál 2023-ra is.

quartararo-2022-motogp-dppi

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Netflixes jelenettel hangolódik az Alfa Romeo

Eddig összesen négy évad ment le a Netflix Formula-1-et bemutató Drive to Survive című sorozatából, melynek egyes epizódjai elején a főcímben mindig egy bokszkiállást láthatunk felülnézetből, mielőtt az epizód címét megpillanthatnánk. Most ugyanezt az Alfa Romeo mutatta be, amivel az Ausztrál Nagydíjra készülődik a csapat. Melbourne városában utoljára 2019-ben tartottak versenyt.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alfa Romeo F1 Team ORLEN (@alfaromeoorlen) által megosztott bejegyzés

Két Ferrari-akadémista tör az F1 felé – de lesz-e helyük?

A Ferrari akadémiájának előző generációjából csak Mick Schumacher jutott el az F1-ig, míg Ilott az IndyCarba ment, Armstrong elhagyta a nevelőprogramot, Svarcman jövője pedig az orosz kapcsolat miatt erősen kérdésessé vált. A következő nemzedék már az F3-ban küzd egymás oldalán (és egymás ellen), ám az jó kérdés, nyílhat-e hely bármelyikük számára a következő esztendőkben… A „kis Leclerc-ről” és a tavaly berobbanó Bearmanről is beszélgettünk a Formula Podcast legutóbbi adásában 34:50-től.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Hazájában járt Alexander Albon

Thaiföldre látogatott el a Williams versenyzője, aki a Szaúd-Arábiai és az Ausztrál Nagydíjak közötti egy hetes szünetben igyekezett kikapcsolódni. Alexander Albon megosztott pár fotót közösségi oldalain a pihenőjéről, melyekhez az alábbi gondolatokat fűzte: „Hiányzott, hogy otthon legyek Thaiföldön, alig vártam, hogy megmutathassam nektek, mi történt! Feltöltődtem és készen állok Ausztráliára!” – írta a 26 esztendős pilóta, aki kettő hete ünnepelte a születésnapját. 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

Hamilton ejtőernyőzéssel kapcsolt ki az Ausztrál Nagydíj előtt

Izgalmas hétvégéje volt Lewis Hamiltonnak, aki az Instagramjára feltöltött videó tanúsága szerint ejtőernyőzött egyet. Mint a posztban olvasható, régóta kedveli ezt az extrém kikapcsolódási formát, már tíz ugrásnál jár, és minden alkalommal tanult valamit. „Nagyszerű módja ez annak, hogy kitisztult fejjel koncentrálhassunk az előttünk álló hétre” – írta a hétszeres F1-es világbajnok.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés