F3: Bearman nyerte a belga sprintet
https://formula.hu/parc-ferme/33331
Oliver Bearman aratott győzelmet a Belga Nagydíj balesetekkel tarkított Formula-3-as sprintfutamán. A 15 körös verseny első körét követően bokszkiállásra kényszerült az első sorból induló Zak O'Sullivan-Juan Manuel Correa páros, valamint a biztonsági autó is megjelent a pályán, miután Tóth László csapattársa, Christian Mansell a falnak ütközött. Az élmezőnyt ekkor Oliver Bearman vezette Brad Benavides és Jonny Edgar előtt. A hatodik körben folytatódott a verseny, Edgar megelőzte Benavidest, de nemsokára ismét megérkezett a felvezető Mercedes a versenyzők elé, ugyanis a hétvégén eddig nagyon jól teljesítő Oliver Goethe és a Trident versenyzője, Zane Maloney hatalmas balesetbe keveredett. Két kört követően a gumifal sérülései miatt piros zászlóval megszakították a versenyt, mely alatt a világbajnokságot holtversenyben vezető Victor Martins áthajtásos büntetést kapott, mert kiugrott a rajtnál. A futam körülbelül 30 perc várakozást követően folytatódott és 6 versenykör várt a mezőnyre. Az újraindítást követően Bearman megtartotta az első helyet és Edgar is a másodikat, azonban Benavides rövid időn belül több pozíciót is vesztett, a harmadik pozícióba Alexander Smolyar került az MP Motorsport autójában. A huszadik helyről rajtoló, a futamot megelőzően a bajnokságban a vezető duó mögött álló Arthur Leclerc hatalmas felzárkózást mutatott be és az ötödik helyen fejezte be versenyt, de az éllovas Isack Hadjar is 15 helyet javítva a nyolcadik helyen zárt. Az utolsó körökben Roman Stanek megelőzte Smolyart, azonban Edgar 5 másodperces büntetése miatt mindketten a dobogón végeztek a futamgyőztes Prema-versenyző mögött. A bajnokságot mostmár egyedül vezeti Hadjar három ponttal Martins és további három ponttal Leclerc előtt.

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|