NASCAR: Hamlin és Busch kizárása után Elliott ünnepelhetett a Pocono Racewayen
https://formula.hu/parc-ferme/33018
A Toyota, és a Joe Gibbs Racing egy kettős győzelemnek örülhet a Cup Series legutóbbi futamán, ám a leintés után néhány órával a célvonalon elsőként áthaladó Denny Hamlin, valamint a mögötte másodikként beérkező Kyle Busch autója is megbukott a technikai ellenőrzés során, így mindkettőjüket kizárták a versenyből. Ennek köszönhetően Chase Elliott nyert, aki ezzel idén már negyedik sikerét könyvelheti el.
A 160 körös versenynek volt egy hiányzója Kurt Busch személyében, akit az orvosok nem engedtek rajthoz állni, miután a kvalifikáción falnak csapta az autóját, az eset után pedig agyrázkódást állapítottak meg nála, így az Xfinity Seriesben szereplő Ty Gibbs vette át a helyét. A rajtnál Hamlin, és Kyle Busch indulhattak az első sorból, míg mögöttük a Hendrick Motorsports bajnokai, Elliott, és Kyle Larson várták a zöld jelzést. Az első szakaszban végül utóbbiak kerültek az élre, így a címvédő zsebelte be a bónuszpontokat, a második etap végére viszont már Busch haladt vezető pozícióban Ross Chastain, valamint Ryan Blaney előtt, akikkel a végjátékban is számolni kellett, de az utolsó 25 körre fordulva egyikük sem volt szerencsés. Blaney ekkor megtörte autóját, míg Chastainnel Hamlin szúrt ki az újraindításnál.
Kettejük kapcsolata eddig sem volt felhőtlen, a 18-as autó pilótája pedig nem hagyott neki elég helyet a fal mellett, emiatt a dinnyés ember is pórul járt, igaz ő folytatni tudta a futamot. Az utolsó körökben Hamlin végül tisztességes előnyt autózott ki csapattársa előtt, amivel egy sima kettős sikert ünnepelhettek egészen a kizárásukig. A győzelmet így végül a harmadik helyen leintett Elliott örökölte meg, mögötte pedig Tyler Reddick, Daniel Suarez, Christopher Bell, és Kyle Larson zárták a legjobb ötöt.
Látványos csatákat produkált a 2019-es F1-es szezon
https://formula.hu/parc-ferme/24108
Az F1 összegyűjtötte a szerintük 10 legszebb párharcot.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Melyik volt a legszebb Lewis Hamilton-sisakdizájn 2019-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/24107
A hatszoros világbajnok azért virított jó néhány verziót idén. Ezt gyűjtötte össze a Mercedes Twitterén.
Lewis rocked some pretty looks this year, but which one was his best? pic.twitter.com/p9r8ZLNz6n
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) December 27, 2019
A 2019-es szezon is adott egy nevezőt „az évtized versenye”-kategóriába
https://formula.hu/parc-ferme/24106
Twitteroldaluk véleménye szerint komoly induló ebben a kategóriában a 2019-es német futam.
Best race of the decade? Plenty of you picked this classic... from just 5 months ago #F1 pic.twitter.com/F30WaybT3d
— Formula 1 (@F1) December 27, 2019
Még több kép arról, hogy nézett ki az F1 mezőnye az évtized elején
https://formula.hu/parc-ferme/24105
A mezőny fiatalabb generációjáról nyilván még hamvas gyerekkori képek kerültek elő.
2010 ➡︎ 2019
— Formula 1 (@F1) December 27, 2019
Ah, bless #F1 pic.twitter.com/tDRbIpVQRA
Jacques Villeneuve csapatot indít
https://formula.hu/parc-ferme/24104
Tudtad, hogy Jacques Villeneuve-nek és gyerekkori barátjának, Patrick Lemarie-nak fiatal versenyzőkkel foglalkozó akadémiája van? Nos, ezt az akadémiát megtámogatandó most egy csapatot is indítanak, méghozzá a NASCAR Euro Series nevű betétsorozatában. A csapatot Villeneuve, Lemarie, illetve az újonc belga 17 éves Simon Pilate alkotja majd, közülük Villeneuve-é lesz az ötös rajtszámú autó, Lemarie, illetve Pilate pedig a #6-oson osztozik majd.
„Mivel Patrickkal nyolcéves korunk óta ismerjük egymást, még a BAR tesztversenyzője is volt annak idején, így ez egy magától értetődő lépés számunkra. Ráadásul lesz egy fiatal versenyzőnk, aki számára az Euro NASCAR gép egy nagyon jó alap lesz a tanuláshoz. Mivel pedig két autónk van, a versenyzőink között egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat alakulhat majd ki” - fogalmazott 1997 F1-es világbajnoka.
Kép forrása: euronascar.com
Kik szerezték a legtöbb pontot 2010 és 2019 között?
https://formula.hu/parc-ferme/24103
Aligha lep meg sokakat, hogy a lista első két helyén Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerepel, hiszen ők ketten domináltak az utóbbi tíz évben (szerencsére épp 2010-től van érvényben a mostani pontrendszer – leszámítva az idén bevezetett leggyorsabb körös bónuszt –, így nem kell átszámolgatni semmit). A brit 315 egységgel előzi a németet, a Mercedes Red Bullénál hosszabb dominanciáját viszont az is jól jelzi emellett, hogy a harmadik helyen az a Nico Rosberg áll, aki három éve már nem is aktív – sőt, Valtteri Bottas is ötödik, épp csak elmaradva Fernando Alonsótól.
Ezért ülhetett fel Norbi király a WTCR trónjára
https://formula.hu/parc-ferme/24102
A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét érte el Michelisz Norbert azzal, hogy elsőként vált FIA világkupagyőztessé, így magazinunk legfrissebb számában természetesen erről is szót ejtettünk: alaposan körbejártuk, minek is köszönhetően ért fel épp most a csúcsra a bő egy évtizede még csak szimulátorokon versenyző himesházi pilóta.

Kedved támadt egy kis autósportos kvízjátékhoz így a két ünnep között?
https://formula.hu/parc-ferme/24101
Akkor szerencséd van, hiszen nekünk nem is kis, hanem Nagy Autósport-kvízünk van! Ezt IDE vagy a képre kattintva érheted el, további tematikus kvízeinket pedig a felső menüsor megfelelő pontja alatt.
Hatalmas borulások a WRX 2019-es szezonjából
https://formula.hu/parc-ferme/24100
A ralikrossz-vb idénye is tartogatott néhány látványos balesetet – íme, egy tízes összeállítás belőlük:
Hamilton a legjobb európai sportoló 2019-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24099
Lewis Hamilton végzett az élen az európai hírügynökségek – magyar részről az MTI – szokásos év végi szavazásán, amelyen a 2019-es év legjobb európai sportolóira lehetett voksolni. Az idén már hatodik Formula-1-es vb-címét szerző brit harmadszor lett első a szavazáson (korábban 2014-ben és 2017-ben nyert), ezúttal a két Grand Slam-győzelemig és év végi világelsőségig jutó teniszezőt, Rafael Nadalt, valamint az elmúlt télen zsinórban nyolcadik összetett világkupáját nyerő és azóta visszavonult alpesi sízőt, Marcel Hirschert előzte meg. A listának volt még egy technikai sportos vonatkozása is a MotoGP-t Hamiltonhoz hasonlóan domináló Marc Marquez révén, aki a norvég atlétával, Karsten Warholmmal holtversenyben hetedikként zárt. Végül ejtsünk szót Hosszú Katinkáról is, aki pedig 13. lett a listán, egyedüli magyarként beverekedve magát az élbolyba.

SZAVAZZ: Melyik volt idén a legjobb verseny az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/24098
Szerkesztőségünk már megszavazta a 2019-es szezon legjobb futamát, most rajtad a sor, hogy véleményt nyilváníts:
Videó: A legvadabb ünneplések a MotoGP 2019-es idényében
https://formula.hu/parc-ferme/24096
Volt néhány verseny, amelynek végén igencsak elszabadultak az érzelmek… (A videó a YouTube-ra átkattintva indul!)
Magyarország is szerepel „Amerika kapitány” bakancslistáján
https://formula.hu/parc-ferme/24095
Többek között ez is kiderül az 1978-as Formula-1-es világbajnokkal, Mario Andrettivel készült interjúnkból, amelyet az AFM nemrég megjelent legfrissebb számában olvashattok – sok más érdekesség mellett.

Így változtak a pilóták az utóbbi évtizedben
https://formula.hu/parc-ferme/24094
Három fiatal, Max Verstappen, Pierre Gasly és George Russell, valamint egy veteránt, Kimi Raikkönen az alanya az alábbi időutazós összeállításnak.
2010 2019
— Formula 1 (@F1) December 26, 2019
Just look at them! (Yes, even you Kimi!) #F1 pic.twitter.com/XRPyrmKG8a
Montázs: Így töltötték a pilóták a karácsonyt
https://formula.hu/parc-ferme/24093
Családdal, barátokkal, háziállatokkal teltek az ünnepek a Formula-1 versenyzői számára. Lando Norris most is kitett magáért, ő egyenesen a Télapóként ábrázolta magát.

Ez az idei év legjobb F1-es karácsonyi üdvözlőlapja
https://formula.hu/parc-ferme/24092
Vettel és Leclerc egymással viaskodik, Bottas rendszerfrissítést végez, Ricciardo avokádónak öltözve feszít - a The Circus készített készített egy különleges üdvözlőlapot az F1-es mezőnyről.
.jpg)
Ezek voltak a Formula-2-es szezon legszebb előzései
https://formula.hu/parc-ferme/24091
A Racing Pointnál nagyot dobtak karácsonyi üdvözlő-témában is
https://formula.hu/parc-ferme/24088
Tudjuk, hogy a Racing Point social media-felelősei a legjobbak közé tartoznak a maguk szakterületén... Nincs ez másként karácsony-tematikájú posztjukkal sem, amely szerény véleményünk szerint erős versenyző a legjobb karácsonyi üdvözlések kategóriájában. A karácsonyfához való fenyőt szállító Racing Point egy kellemesen elborult koncepció.
Merry Christmas to you all!
— SportPesa Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) December 25, 2019
From all of us here at SportPesa Racing Point F1 Team, we wish you a very lovely festive day! ☃ #MakeItCount #F1 pic.twitter.com/iTHWrISFth
Eladta leányvállalatát a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/24090
A Williams Advanced Engineering a Williams Group technológiai szolgáltató részlege: 2011-ben indult, mára 300 alkalmazottjával különböző projektekkel az autósport, autóipar, repüléstechnika, sőt egészségügy területén is érdekelt. Például ez a cég látta el akkumulátorokkal a Formula-E-t a negyedik szezonig.
A mostani megállapodás értelmében az anyavállalat elengedte a technológiai cég kezét: a Williams Grand Prix Holdings eladta többségi tulajdonrészét az EMK Capital magántőke-befektető társaságnak. A Williams kezében kisebbségi tulajdonrész maradt. A tranzakció nincs hatással az F1-es csapat, a Williams Grand Prix Engineering tulajdoni eloszlására.

Így fog kinézni egy olasz sportlap szerint a 2020-as Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24089
A 671-es munkacímen futó jövő évi F1-es versenygépről látványtervet közölt a Gazzetta dello Sport. Megújul az autó első felfüggesztése és orra, a felszín alatt pedig a V6-os motor alakul át, elsősorban az égéstér és az ERS vezérlése. A 2020-as autó bemutatását február 11-re tűzték ki.

Forrás: La Gazzetta dello Sport
