DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. február 9. csütörtök

A McLaren is beszáll a Formula-E-be, egybeolvadva a Mercedesszel

Formula-E hangulatban telik a hétvége, a most éppen Berlinben versenyző sorozatból azonban nem csak a pályán történtekkel kapcsolatban érkeznek a hírek. A 2022/23-as évadot az új, harmadik generációs versenygépekkel fogja kezdeni a mezőny, az új korszak pedig egy újabb F1-es csapatot csábított a sorozatba.

Szombat reggel a Mercedes FE-csapata és a McLaren bejelentette, a következő szezontól egyesítik erőiket, és az Ezüst Nyilak a wokingiak neve alatt fogják folytatni pályafutásukat az elektromos szériában. A Mercedes azt már korábban ismertette, gyári csapatként ez lesz az utolsó évük, de lényegében mégsem távoznak teljesen.

Az együttműködés hírén kívül azonban mást, részleteket nem közöltek, így például azt sem, ki lesz a McLaren hajtásláncpartnere.

A Renault korábbi névadó szponzorával erősít a McLaren

Új, mindazonáltal már ismert logót fedezhetünk fel a McLaren hamarosan debütáló 2023-as versenygépén, a wokingiak ugyanis a DP World személyében új logisztikai partnert jelentettek be hivatalos weboldalukon.

„Nagy izgalommal köszöntjük a DP Worldöt a McLaren-családban. A logisztika hatalmas kihívást jelent egy olyan globális sportágban, mint a Formula-1, a DP World intelligens megoldásai pedig segíteni fognak ellátási láncunk hatékonyságának növelésében, így járulva hozzá a pályán és azon kívül mutatott teljesítményünkhöz. Büszkén működünk együtt egy olyan márkával, amely hozzánk hasonló értékekkel bír a fenntarthatóság terén, beleértve a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó törekvéseket is. Már várjuk, hogy a DP Worlddel karöltve versenyezhessünk 2023-ban” – reagált a csapat hivatalos közleményében Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.

A rajongók számára ismerősen csenghet a dubaji vállalat neve, 2020-ban ugyanis az akkor még Renault-színekben versenyző istálló névadó szponzoraként volt jelen a királykategóriában. A McLaren 2023-as négykerekűjéről február 13-án hull le a lepel.

Ilyen se volt még! Bárki megveheti a tegnap bemutatott Alfa Romeót

Egy újdonsággal már mindenképp szolgált az Alfa Romeo idénre, hiszen az F1 történetében még sosem fordult elő, hogy egy frissen bemutatott versenygépet azonnal a piacra dobjanak. A licit szerda délután 82 ezer fontnál, azaz mintegy 36 millió forintnál jár – ha valakit érdekel, ide kattintva lehet megtekinteni a még szűk két héten át tartó árverést.

alfa-c43

„Masi nem a Netflix érdekeit nézte Abu Dhabiban!”

A Drive to Survive producere nemrég a Guardiannek adott egy interjút új sorozata, a tenisz világával foglalkozó Break Point kapcsán, melyben természetesen a Netflix F1-es szériájára is kitért – többek között arra a felvetésre, miszerint a nagy vihart kavaró 2021-es szezonzáró azért is alakult így, mert show-t kellet produkálni a tévétársaságok számára. Lando Norris például annak idején így nyilatkozott arról, hogy Michael Masi csak néhány lekörözöttet engedett el az újraindítást megelőzően: „Egyértelműen az volt a cél, hogy harc legyen a végén. Naná, hogy a tévé miatt.”

James Gay-Rees viszont egyáltalán nem ért egyet ezzel a feltételezéssel: „Szerintem egyszerűen hatalmas nyomás alatt volt, és kissé rosszul kezelte a helyzetet. Nem hiszem, hogy az járt volna a fejében, hogy vajon mit akarhat most a Netflix?” – idézi a többek között a Senna című dokumentumfilmet is jegyző producer.

abu-dhabi-2021-red-bull

A Ford régi partnere nem akar visszatérni

Az F1-es visszatérését a múlt héten bejelentő Ford hosszú évtizedeken át a Cosworth partnereként volt jelen az F1-ben, sőt a páros erőforrásai a mai napig a sportág négy legsikeresebbje közé tartoznak. A Ford 2004-es kiszállása után a Cosworth még egy szűk évtizeden át az F1-ben maradt, utoljára 2013-ban a Marussia autóit hajtották motorjaik, de a hibridérában már nem vállaltak szerepet. Az egykori partner visszatérése kapcsán megkérdezték a cég vezérigazgatóját, hogy ők nem vágynak-e vissza a királykategóriába, amire a következő választ adta:

„Nincs a fókuszban a visszatérés” – felelte Hal Reisinger az Autosportnak. „Ha jól akarod csinálni, ahhoz minden erőforrásodat rá kell szánnod erre, abban pedig nem hiszek, hogy valamit anélkül csináljunk, hogy a végeredmény kifogástalan legyen. Egy Formula–1-es csapat megfelelő kiszolgálásához ki kellene bővítenünk a céget egy új részleggel, ami üzleti szempontból nem túl kecsegtető lehetőség.”

marussia-2012

Két-két Marussia és HRT a 2012-es Bahreini Nagydíjon – mindkét autót Cosworth-motorok hajtották

Új színvilágot kapott Zhou sisakja a Nyúl évére

Az Alfa Romeo 2023-as F1-es versenygépe után második idényére készülő pilótájuk, Guanyu Zhou új bukósisakdizánjáról is lehullt a lepel. A domináns szín a lila lesz idén, emellett a kínai horoszkópra és a Nyúl évére utalva egy nyuszi is megjelent a sisakon:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

周冠宇 | Zhou Guanyu

Irathamisítással vádolják a magyar csapatát is a gyanú szerint meglopó ex-MotoGP-st

Az andorrai Altaveu értesülései szerint vizsgálat indult a korábban a MotoGP-t is megjárt Hector Barbera ellen. A vád szerint a spanyol versenyző 2020 júniusában egy 13 500 eurós furgont vásárolt, a másik fél azonban állítja: a pénzösszeg sosem érkezett meg a számlájára. Barbera olyan dokumentumokat nyújtott be, amelyek szerinte bizonyítják az átutalást – csakhogy a hírek szerint a rendőrség a bank segítségével állítja: a motoros meghamisította az iratokat. Az andorrai hatóságoknak nincs információja Barbera hollétéről, pedig idén elvileg a Brit Superbike-ban fog szerepelni a Tag Racing Honda színeiben.

Barbera nem először kerül összetűzésbe a törvénnyel. Néhány évvel ezelőtt Moto2-es csapata ki is rakta, miután ittas vezetésen kapta a rendőrség. A magyar rajongók számára pedig alighanem a legemlékezetesebb incidens az volt, amikor a biztató 2019-es idénykezdet után alakulata, a Team Toth – amelynek színeiben még a 250 köbcentis géposztályban is szerepelt annak idején – szerint a spanyol nemes egyszerűséggel ellopta a Supersport-világbajnoki motorját.

barbera-hector-2017

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Tíz éven át használhatja a Las Vegas-i Stripet az F1

A Formula-1 tavaly jelentette be, hogy 2023-ban újra versenyt fognak rendezni Las Vegasban, méghozzá egy olyan új utcai pályán, amelynek nyomvonala többek között a legendás Stripet is érinti. Az F1 elsőre hároméves megállapodást kötött a promóterrel, de a sportág vezetősége és a helyiek is a kezdetektől hangsúlyozták, hogy hosszabb távú együttműködésre készülnek.

Ehhez egy nagyon fontos feltétel teljesült a minap, ugyanis a Clark Megyei Közgyűlés a híradások szerint 7-0-s egyhangú szavazással elfogadta, hogy a Formula-1 tíz éven át, azaz 2032-ig használhatja a szóban forgó utakat. A jelentés kihangsúlyozza, hogy az F1-es nagydíjtól egymilliárd dollárt meghaladó bevételre számítanak. Ugyanakkor az is fontos kitétel, hogy fix legyen a verseny időpontra: a tervek szerint minden évben a hálaadást megelőző héten, azaz november közepén rendezhetik a Las Vegas-i futamot (idén november 18-án, helyi idő szerint szombat este 10 órakor lesz a rajt): várakozásaik szerint a nagydíj hetében, szerdától vasárnapig, azaz öt napon át néhány órán át lesz szükség.

las-vegas-2023-2

Miközben az Alfa Romeót bemutatták, Alonso az Aston Martint hajtotta

Fernando Alonso is teljesítette beígért tesztnapját február elején: a spanyol Jerezben vitte pályára az AMR22-t a Pirelli fejlesztés alatt álló 2023-as gumijaival, az olasz gyártó utolsó téli tesztjének első napján. Ugyanilyen körülmények között vezette a tavalyi W13-at múlt héten a Paul Ricard-on George Russell és Lewis Hamilton – terv szerint a Mercedes is jelen van Jerezben, de ők még nem adtak jelt magukról.

Háromemeletes tortával ünnepelte születésnapját Pierre Gasly

27 gyertya égett a tortán, amellyel kedden köszöntötték az Alpine 27 éves franciáját – sok boldogságot Pierre Gaslynak!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY (@pierregasly) által megosztott bejegyzés

Hat bajnoki cím lesz a BMW felállásában a DTM-ben

A sorozat három korábbi bajnoka is a BMW kötelékében szerepel a megújuló, promóterváltás után túlnyomórészt német pályákon zajló DTM-szezonban. A BMW Motorsport bejelentése alapján a 2022-es győztes, Sheldon van der Linde megvédi bajnoki címet, a Schubert Motorsport versenyzője marad.

Az istálló, amely első évében a csapatbajnoki címet is megnyerte, nagy eséllyel a teljes mezőny legerősebb párosával fog rendelkezni, mivel a másik M4 GT3-ba René Rastot ülteti. 2017, 2019 és 2020 bajnoka eddig kizárólag az Audival szerepelt a szériában, de 12 év után elhagyta a márkát és a BMW-hez pártolt. Rast a Formula-E-ben is szerepel a McLarennel, ezért a zandvoorti hétvégét ki fogja hagyni a DTM-ben.

 

Egyúttal bejelentették azt is, hogy új ügyfélcsapata lesz a bajoroknak, a korábban Porsche partnereként ismert Project1, a DTM Trophy tavalyi csapatbajnoka első versenyzőjeként Marco Wittmannt jelentette be – a német egy évtizedes pályafutását a kategóriában végig a márkával töltötte, BMW-vel nyert bajnoki címet 2014-ben és 2016-ban.

Egyéb hírek a DTM pilótapiacáról: Rast helyét az Audi felállásában Dries Vanthoor foglalja el, Thomas Preining és Dennis Olsen a Porsche kötelékében marad, a Red Bull által finanszírozott ferraris AF Corse-projekt azonban nem folytatódik a promóterváltás után.

Két dél-amerikai helyszínnel bővült a TCR Világsorozat versenynaptára

Mint a puzzle darabkái, úgy áll össze a kvázi a WTCR helyébe lépő TCR World Tour 2023-as menetrendje. Eddig a négy európai forduló helyszínei és időpontjai – beleértve a június közepén esedékes hungaroringi futamokat – voltak ismertek, valamint az, hogy a szezon végén a legendás Bathurst is otthont ad egy állomásnak. Most véglegesítették a dél-amerikai versenyeket is: mint az várható volt Marcello Lotti, a TCR jogtulajdonosa korábbi szavai alapján, egy-egy uruguayi és argentin pálya került be a menetrendbe. Előbb az uruguayi El Pinarban található Autódromo Víctor Borrat Fabini versenypálya fogadta a dél-amerikai TCR-sorozathoz csapódó mezőnyt augusztus közepén, majd egy héttel később Argentínába, San Luisban csapnak össze a pilóták – azaz nem a MotoGP-ből és a WTCC-ből is ismert Termas de Rio Hondóban.

Ezzel a tervezett kilencből már hét helyszín ismert a TCR Világsorozat első idényéből: a várakozások szerint ezek mellé még egy ausztrál pálya csatlakozik Bathurst előtt, valamint ha azt a járványügyi korlátozások is lehetővé teszik, akkor Makaó adna otthont az utolsó fordulónak, amire a hagyományos időpontja alapján egy héttel Bathurst után kerül sor.

A TCR Világsorozat várható 2023-as naptára jelenleg:

Április 28-30. Portimao, Portugália
Május 26-28. Spa-Francorchamps, Belgium
Június 9-11. Vallelunga, Olaszország
Június 16-18. Hungaroring, Magyarország
Augusztus 18-20. El Pinar, Uruguay
Augusztus 25-27. San Luis, Argentína
November 3-5. ??? (Ausztrália)
November 10-12. Bathurst, Ausztrália
November 17-19. ??? (Makaó?)

tcr-world-tour-south-america-elpinar

Gondot okozhat az Alfa új színkombinációja az F1-es közvetítésben

Az Alfa Romeo utolsó szezonjában – az autómárka és a Sauber csapat együttműködése év végén befejeződik – változtattak a színvilágon a csapat dizájnerei: az évek során fehérrel szemben egyre nagyobb teret nyerő vörös lesz a domináns szín, jelentős felület pedig feketévé válik a festék súlyával való spórolás érdekében. Elképzelhető, hogy a pályán az autót bizonyos szögekből össze lehet majd téveszteni a Ferrarival, de van egy másik potenciális probléma is, amelyre az egykori F1-es Martin Brundle hívta fel a figyelmet.

„Tetszik a fekete hátsó szárny, a karbon megoldás elterjedtté fog válni az F1-ben, hiszen a súlylimit két kilogrammal csökken idén, a csapatok pedig küszködtek vele a múltban. Ugyanakkor ezt az autót nehéz lesz kiszúrni a tévében vagy a pályán egy borús napon” – posztolta észrevételét a közösségi médiában Brundle.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy csapat fényezése jól mutat a stúdióképeken, de nem olyan szerencsés az aszfalton. A Haas 2017-ben ebből az okból kifolyólag a szezon közben változtatta meg színeit. A sötétszürke, fekete és piros kombináció túlzottan beleolvadt az aszfaltba, ezért a csapat a piros részeket fehérre cserélte ki.

Új amerikai szériákkal bővíti kínálatát a Network4, jó hírt kaptak a MotoGP-rajongók is

Kedden tartotta évindító sajtóeseményét a Network4 csoport, amelyre a Formula.hu is meghívást kapott. Nem véletlenül, hiszen a technikai sportokat illetően is történt egy fontos bejelentés: a már hosszabb ideje az ARENA4-en és a MATCH4-en, valamint az online felületen, a NET4+-on látható NASCAR Cup Series mellett ugyanis 2023-ban a két kísérőszéria, a NASCAR Xfinitiy és a Truck Series is bemutatkozik a csatornacsoport platformjain.

Ezzel tovább erősödik a Network4 autó-motorsportos arzenálja, amelybe továbbra is beletartozik a MotoGP, a Superbike-világbajnokság és az IndyCar is. Mint azt Misur Tamástól, a Network4 sportfőszerkesztőjétől megtudtuk: az idén a szombati sprintversenyekkel bővülő MotoGP-hétvégéket a tervek szerint kivétel nélkül az elejétől a végéig a két tv-csatornán tervezik közvetíteni, de a NET4+-on továbbra is működik majd az úgynevezett multi-cam szolgáltatás, azaz a futamokat hét különböző – főként onboard – kamerából követhetjük majd. A kiemelt nézettséget hozó NASCAR-versenyeket, valamint a Superbike-ot és az IndyCart is igyekeznek rendre a tv-ben mutatni, de természetesen az összes közvetítés nézhető a NET4+-on élőben.

Jó hír egyébként ezen kívül az autó-motorsportok szerelmeseinek az is, hogy márciustól a Telekom kínálatában is elérhető lesz az ARENA4 mellett a MATCH4 is, így immár minden nagy kábelszolgáltatónál nézhető lesz mindkét sportcsatorna.

NASCAR_Truck_Series_

Kiderült az idei F1-es Ferrari neve

Mához egy hétre, azaz február 14-én, kedden mutatja be 2023-as kihívóját a vezetőségi változásokon átesett Ferrari csapata. Most azt is közzétették a Twitteren, hogy az új autó neve az SF-23 lesz. Eddig négy idei autóról hullt le a lepel, a Ferrari bemutatójáig pedig még további három leleplezés vár ránk, utánuk már csak a Mercedes és az Alpine lesz adós a bemutatóval.

 

Domenicali üzent a földrengés után: Imádkozom Törökországért

Súlyos természeti katasztrófa rázta meg Törökországot és Szíriát az elmúlt napokban. A Richter-skála szerinti 7,8-as földrengés a cikk megírásának pillanatában már 3000-nél is több áldozatot követelt csak Törökországban, s azóta több utórengés is volt a térségben. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali üzent a helyieknek. "Törökországnak nagyon különleges helye van az F1 szívében, hiszen fantasztikus emberek élnek ott. Mindannyiunkat megdöbbentett az a tragédia, ami velük történt, így imádkozunk az elhunytakért és mindenkiért Törökországban."

Kínos baki az Alfa Romeo bemutatóján

Nem is kellett túlságosan éles szeműnek lenni ahhoz, hogy kiszúrják a rajongók a háttérben megjelenő új autót, miközben a műsorvezető Alessandro Alunni Bravival és a technikai igazgató Jan Monchaux-val beszélgetett. Az utolsó pillanatokig egészen jól titkolta az Alfa az új autót, de végül hiba csúszott a számításba. Az új színekbe öltözött C43 ide kattintva tekinthető meg!

Fegyvert találtak a reptéren a kétszeres NASCAR-bajnoknál, fogva tartották

A NASCAR-ban versenyző Kyle Busch egy kellemetlen közjátékot élt át a téli szünetben, mikor Mexikóban pihent a feleségével. A történtekről a Twitteren számolt be: "Janár végén Samantha és én egy többnapos pihenésen vettünk részt Mexikóban. Amikor el szerettük volna hagyni az országot, az átvilágításnál kiszúrták a fegyveremet. Érvényes fegyvertartási engedéllyel rendelkezem, amit a lakhelyem szerinti önkormányzat állított ki, és megfelel a szükséges előírásoknak, ugyanakkor hibát követtem el, mikor megfeledkeztem róla, hogy a táskámban van" - írta ki Busch a Twitterre.

"A fegyver felfedezése miatt fogva tartottak, amíg a helyzet tisztázódott. Nem szerettem volna megsérteni a mexikói törvényeket és nem állt szándékomban fegyvert vinni Mexikóba. Amint fény derült az esetre, mindenben együttműködtem a helyi hatóságokkal, elfogadtam a büntetésem és visszatértem Észak-Kaliforniába. Elnézést kérek, hibáztam! Szeretném kiejezni a hálámat mindenki megértéséért és a tiszteletért, melyet az ügyben résztvevők tanúsítottak velem szemben, amíg megoldottuk a problémát. Én és a családom ezzel lezártnak tekintjük az ügyet."

Schumacher legendás F1-es Ferrariját vezette Leclerc – videó

Nem akármilyen élményben lehetett része Charles Leclerc-nek, aki a közösségi médiába általa és mások által feltöltött videók tanúsága szerint Abu Dhabiban vezethette a 2003-as F1-es Ferrarit, amellyel Michael Schumacher hatodik, akkor rekorddöntést jelentő vb-címét szerezte. Leclerc most ezt az autót hajthatta meg, méghozzá a Ferrari akkori csapatfőnöke, az azóta az FIA elnöki székében is megforduló Jean Todt jelenlétében. A monacói pilóta egy fedélzeti kamerás kört is feltöltött a közösségi oldalára:

„Minden versenyző aggódik” – Albon tisztázná az FIA szólásszabadsággal kapcsolatos szabályát

Az utóbbi hetek egyik legfőbb témája a Formula-1-ben, hogy mostantól az FIA írásos engedélyéhez kötik a versenyzők politikai, vallási vagy társadalmi témákban tett megnyilvánulásait. Az ügyben többen is aggodalmukat fejezték már ki, s így tett Alexander Albon is a Williams bemutatója előtt a Formula.hu virtuális jelenlétében megtartott sajtóbeszélgetésen:

„Mindannyian aggódunk. Tudom, hogy az F1 és az FIA mindenben próbál közösen és egyformán kommunikálni, de pillanatnyilag van némi zavar” – felelte Albon az erre irányuló kérdésre. „Egyértelműsítésre van szükségünk az FIA-tól, hogy mit próbálnak mondani nekünk ezzel, mert versenyzőként ezt nehéz látnunk. Egy bizonyos fokig szabadon kell tudnunk beszélni. Politika és állásfoglalások: ez egy nagyon érzékeny terület. Ott volt a We Race as One (Egyként versenyzünk) kezdeményezésünk. Világosan kell látnunk, és biztosan így is lesz. Azzal, hogy kik vagyunk a médiának és az elérésünknek köszönhetően a szurkolóknak és a nézőknek, sokan a világ ügyeinek szószólójaként tekintenek ránk, és én is úgy érzem, hogy a pilóták felelőssége, hogy felhívják az emberek figyelmét ezekre a témákra.”

f1-albon-williams-2023-bemutato-2

A pontos végeredményt is megjósolta a hétvégi Super Bowlra a Williams új F1-es pilótája

Amerikai pilótaként nem kerülhette ki azt a kérdést a Williams autóbemutatóját követő sajtótájékoztatón Logan Sargeant, hogy mit tippel a hétvégi Super Bowlra. Az Egyesült Államok és az egész világ egyik legnagyobb sporteseményének számító NFL-döntőjén a Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles vívja majd, Sargeant pedig saját bevallása szerint a Chiefsnek szurkol: mint mondta, szeretné, ha a KC nyerne, de nem lehet lenézni az NFC-bajnok Eaglest sem. Végül pontos végeredményt mondott: jóslata szerint 27-23-as Chiefs-győzelmet láthatunk majd vasárnap este/hétfőn hajnalban.

nfl-superbowl-f1-williams-sargeant