DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

Ennyit fizet a Mercedes, hogy versenyezhessen

A Formula-1-re mindig is a gazdagok sportjaként tekintettek, ezt pedig már az is bizonyítja, hogy mennyit kell fizetni a részvételért. Most nyilvánosságra került a lista, mekkora összeget kell a csapatoknak kicsengetniük 2022-ben nevezési díj gyanánt.

A legtöbbet, több, mint 4,8 millió dollárt természetesen a tavalyi konstruktőri világbajnok, a Mercedes fizeti. Ez több, mint a tavaly summa, de a rekordot jelentő közel 5,5 milliót, ami a domináns 2019-es szezon után volt a nevezési díjuk, nem éri el.

Láthatjuk, hogy a listán szépen sorrendben követik őket a bajnokság végeredménye alapján a csapatok, ami nem is véletlen, hiszen a fizetendő összeg nagyobb részét a megszerzett pontok alapján kalkulálják. Egységesen minden istálló alapdíja 577 278 dollár, és ezen felül minden megszerzett pont után 5770 dollárt kell még fizetniük, kivéve a konstruktőri világbajnokság győztesének, akiknél egy pont 6926 dollárral ér fel.

A Mercedest tehát győzelme és 613,5 világbajnoki pontja emelte ismét a nevezési lista élére, ám a sikeres 2021-es szezont a Red Bull is megérzi, akiknek egymillió dollárral növekedett a nevezési díja tavalyhoz képest.

A csapatok nevezési díjai 2022-ben:

Csapat Pontok Nevezési díj a pontok alapján Nevezési díj összesen
Mercedes 613.5 $4,249,101 $4,826,379
Red Bull 585.5 $3,378,335 $3,955,613
Ferrari 323.5 $1,866,595 $2,443,873
McLaren 275 $1,586,750 $2,164,028
Alpine 155 $894,350 $1,471,628
AlphaTauri 142 $819,340 $1,396,618
Aston Martin 77 $444,290 $1,021,568
Williams 23 $132,710 $709,988
Alfa Romeo 13 $75,010 $652,288
Haas 0 0 $577,280

 

Ezek pedig a 2021-es nevezési díjak voltak:

Csapat Pontok Nevezési díj a pontok alapján Nevezési díj összesen
Mercedes 573 $3,913,590 $4,482,898
Red Bull 319 $2,178,770 $2,748,078
McLaren 202 $1,379,660 $1,948,968
Racing Point 195 $1,331,850 $1,901,158
Renault 181 $1,236,230 $1,805,538
Ferrari 131 $894,730 $1,464,038
AlphaTauri 107 $730,810 $1,300,118
Alfa Romeo 8 $54,640 $623,948
Haas 3 $20,490 $589,798
Williams 0 $0 $569,308

Most már a Formula-3-ról is készül videós összefoglaló

Az F1 hivatalos Youtube-csatornája legalábbis eddig nem nagyon foglalkozott ezzel a sorozattal ezen a szinten - a spanyol hétvégéről viszont készített videót, ami ezen a linken, vagy alább a Youtube-ra átkattintva megtekinthető.

Így telt Sainz hétvégéje hazai F1-es futamán

A McLaren szokás szerint közzétett egy olyan videót az aktuális F1-es hétvége után, amely során kicsit jobban a kulisszák mögé nézhetünk a pilótáival kapcsolatban - ezúttal a hazai pályán versenyző Carlos Sainz volt a középpontban.

Rosenqvist szintén nagyot bukott az Indy-teszten

Nem Fernando Alonso szenvedte el a szerdai tesztnap egyetlen nagy balesetét. Felix Rosenqvist a 2-es kanyarban szintén a falnak csapódott Indianapolisban, ráadásul a baj nagyobb is lehetett volna: Will Power és Jack Harvey is éppen csak hogy el tudta kerülni.

Elmarad a Szombathely Rali, helyette vigasztalódjunk a Miskolc Ralival

Az AFM Ralihíradó beszámolója a magyar bajnokság legutóbbi versenyéről.

Videó: Alonso a falba csapódott Indianapolisban

Nagyott csattant a kétszeres F1-es világbajnok az Indy500-ra való felkészülés (edzés) során - íme az esetről készült videó:

 

A kicsik sem viccelnek: gyönyörű előzéseket hozott az F2 barcelonai futama

Szegény Zhou többször is a dolog rossz oldalála került, Aitken viszont... A videó erre a linkre kattintva megtekinthető!

Mutatjuk a Spanyol Nagydíj legjobb belső felvételeit

A szokásos onboard válogatás erre a linkre, vagy az alábbi helyen a Youtube-ra átkattintva elérhető:

A kis Checo elfoglalta apja autóját

A Racing Point pilótájának másfél éves fia, Sergio Perez Jr. Barcelonában közelről szemügyre vette apja munkaeszközét.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Visita especial en las pruebas para Pirelli. Me gusta compartir estos momentos contigo hijo! 14/05/19

Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés,

Még mindig nem tudjuk, mi épül a Hungaroring M3-as lehajtójánál...

Várjuk olvasóink tippjeit!

A legemlékezetebb pillanatok a Holland Nagydíj történetéből

A Formula-1 hivatalos csatornája gyűjtött össze öt emlékezetes momentumot az 1985-ig megrendezett versenyből: van köztük legendás bajnok első győzelme, három keréken versenyzés, élmenők ütközése.

A videó YouTube-ra átkattintás után indul.

Spici: Raliból a ralikrossz élvonalába

Interjú Spitzmüller Csabával, a 2008-as abszolút ralibajnokkal, aki az utóbbi években már a ralikrossz szakágban ér el egyre komolyabb sikereket.

20 éves orosz a Mercedesben: Ők tesztelnek szerdán

A barcelonai kétnapos teszt második napjának felállása: a csapatok nagy része most is tesztpilótának adott lehetőséget, az esetek közül a legérdekesebb a Mercedest vezető Nyikita Mazepin. A Ferrari és a Racing Point a Pirellinek is tesztel, ezért két autóval mehetnek, a McLaren pedig délután cserél.

Mercedes: Nyikita Mazepin

Ferrari: Antonio Fuoco, Charles Leclerc (Pirelli)

Red Bull Racing: Dan Ticktum

Renault: Jack Aitken

Haas: Kevin Magnussen

McLaren: Sergio Sette Camara (délelőtt), Oliver Turvey (délután)

Racing Point: Nick Yelloly, Lance Stroll (Pirelli)

Alfa Romeo Racing: Kimi Raikkönen

Toro Rosso: Alexander Albon

Williams: Nicholas Latifi

A leglágyabb keverékeket viszi a Pirelli Monacóba

Az FIA közölte a Pirellivel a csapatok gumiválasztását a május 26-án esedékes Monacói Nagydíjra. A Mercedes és a Ferrari eltérően választottak, a legkonzervatívabb elosztás pedig a Williamsé. A C3-as lesz a kemény, a C4-es a közepes, a C5-ös pedig a lágy abroncs, ami azt jelenti, hogy a leglágyabb keverékekkel érkezik a Pirelli a hercegségbe. A múltból eredő tapasztalatokat követően minden csapat a lágy keverékből kérte a legtöbbet a versenyhétvégére.

Motorosok segítettek átkelni a kacsacsaládnak

Ennek a gyanútlan kacsacsaládnak bizony nagy szerencséje volt, hogy egy ilyen lágy szívű emberekből álló motoros csapat előtt próbálkoztak meg átkelni az úton, akik a segítségükre siettek.

 

25 éve szerezte pályafutása első pole-pozícióját Michael Schumacher

A hétszeres világbajnok német 1992-ben szerezte első nagydíjgyőzelmét, azt viszont kevesebben tudják, hogy első bajnoki évében, 1994-ben rajtolt csak először pole-pozícióból, és bár abban az évben megnyerte az első három nagydíjat, csak a negyediken indult az első rajtkockából – az első három versenyen Ayrton Senna indult az élről. 1994. május 14-én, a tragikus imolai versenyhétvégét követően, Monacóban szerezte meg Schumacher végül a pole-pozíciót.

További érdekesség, hogy a második helyezéssel későbbi riválisa, Mika Hakkinen szintén addigi legjobb rajteredményét érte el. Másnap Schumacher első monte-carlói, szezonja negyedik és pályafutása hatodik győzelmét érte el.

Már a Holland Nagydíj pályabemutató videója is itt van

A 4,3 kilométeres zandvoorti pályán az egyenesek nem túl hosszúak – a legnagyobb is csak 678 méter –, a 180 fokos első kanyar viszont tartogatott a múltban bőven izgalmat.

Az idei Ferrari és a V8-as motorhang

Hogy tetszik ez a kombináció?

Szenzációs felvétel az 1961-es Monacói Nagydíjról

Kiváló minőségű négyperces videó Stirling Moss nagy győzelméről a hercegségi pályán.

Még az állatvilágot is érdekelte a WRC Chilében

Az alábbi videón az látszik, hogy még egy csiga is felemelte a fejét és végignézte, ahogy elfordul előtte egy WRC a rali-világbajnokság chilei futamán:

 

Már mutatunk is egy Verstappen-kört Zandvoortból

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Formula-1 2020-ban Hollandiában is versenyezni fog, ott lesz a naptárban Zandvoort. A pályán Max Verstappen korábban már végigment a Red Bull-lal, mutatunk is erről egy videót: