DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat

Már márciusban bejelenthetik a Red Bull–Porsche együttműködést

Az elmúlt időszakban egyre intenzívebbé váltak az azzal kapcsolatos híresztelések, hogy a Volskwagen Csoport akár két márkával is beszállhat a Formula-1-be motorgyártóként az új hajtásláncok 2026-os bevezetésekor. A Motorsport-Total.com most arról számolt be, hogy különösen a Porsche érkezésére van jó esély, ugyanis a Red Bull-lal olyan előrehaladott állapotban zajlanak a tárgyalások, hogy voltaképpen már csak a két fél vezérkarának kell rábólintani a majdani együttműködésre – ez pedig a hírek szerint akár már idén márciusban is megtörténhet.

A Porsche – és mellette még az Audi is – állítólag azóta érdeklődik komolyan az F1-es szerepvállalás iránt, hogy döntöttek arról, hogy a 2026-tól érvénybe lépő motorszabályok szerint megszűnik az MGU-H használata. A Red Bull pedig ideális partner lehet, hiszen az idei évtől már saját motorrészlegük van – igaz, nemrég kiderült, hogy egészen 2025-ig, azaz a jelenlegi erőforrások használatának utolsó évéig támogatja őket a Honda, így az esetleges új márka egy addigra már jól kiépült infrastruktúrába csatlakozhat be.

rb-2022-hatulrol

„Látnom kell, hogy ők meg tudják-e adni, ami nekem kell” - így gondolkodik a Mercedes új juniorpilótája

Meglehetősen magabiztosnak tűnik Frederik Vesti, akit a Mercedes nemrég igazolt le a juniorprogramjába. A 19 éves dán pilóta két éve a Formula Regional Európa-bajnokság megnyerésével hívta fel magára a figyelmet, míg tavaly már a Formula-3-ban szerepelt a Premával, és három győzelmet szerezve – mindenkinél több főfutamot nyerve – a tabella negyedik helyén zárt újoncként. Vesti idén is az F3-at fogja erősíteni, immár az ART Grand Prix színeiben.

Mint mondta: ez nem egyoldalú dolog, a Mercedesnek is bizonyítania kell felé. "Nyomás mindig van, de számomra ez a szerződés inkább lehetőség, hogy egy maximálisan felkészült, versenyképes csapattal dolgozzak. A Mercedeshez igazolás egy értékes lehetőség a karrierem szempontjából. A csapatnak látnia kell, hogy én fejlődöm pilótaként és nekem is ki kell derítenem, hogy vajon ők meg tudnak-e adni mindent, ami ehhez szükséges. Három éve figyeltek már, de akkor kezdtünk el beszélni, amikor elkezdtem nyerni - arra is figyeltek, hogy hogyan reagálok a negatív dolgokra" - mondta Vesti a Motorsportnak.

Hozzátette: idén természetesen az a célja, hogy bajnok legyen az F3-ban.

03320020_078

fotó: dppi

Emlékeztek a repülő célba érkezésre? És tudjátok, mekkora balhé lett belőle?

A Formula Podcast legutóbbi adásában az elmúlt 30 év legbotrányosabb baleseteit vettük sorra, amelyek közé annak ellenére is felfért az igencsak emlékezetes monzai incidens is, hogy egyáltalán nem élversenyzők között történt. Hogy miért van mégis helye a listán? Hallgassátok meg a vonatkozó részt (meg a teljes adást is) 19:20-tól:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Bottasnak még a szakálla is lefagyott a mínusz 22 fokos hidegben

„Mindig jó idő van futni. -22 fok van és ehhez még jön egy kis szél. Nincs kifogás!” – posztolta a futóedzésre induló Valtteri Bottas. Finnek!

Dobogók győzelmi eséllyel: ezt célozza meg az Alpine

Luca de Meo, a Renault csoport ügyvezető igazgatója beszélt a cég Formula-1-es terveiről a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Mint mondta, a Renault-ból Alpine-ná váló csapatuk számára 2021 egy átmeneti év lesz: az Alpine brandet akarják előtérbe tolni, rendszeresen szerepelni a híradásokban - mivel nagy változások nem lesznek tavalyhoz képest, az autók is nagyrészt maradnak az eddigiek, ezért Fernando Alonsóval szeretnének a dobogókért harcolni.

2022-re viszont még egy lépést tennének és az új szabályok adta lehetőségeket kihasználva élcsapattá válnának: de Meo szerint az a cél, hogy jövőre folyamatosan ott legyenek a dobogón úgy, hogy reális esélyük legyen futamot, futamokat nyerni, ezzel tovább öregbíteni az Alpine márka nevét.

alpine

fotó: Alpine F1 Team

Imola után Misanóban folytatja az F1-es felkészülést Yuki Tsunoda – videó

Mindent megtesz az Alpha Tauri, hogy a lehető legtöbb kilométert gyűjthesse a Formula-1-ben idén debütáló japán: néhány napja Imolában rótta a köröket egy 2019-es Toro Rossóval (amelyet átfestettek a mostani dizájnra), most pedig a csapat központjától nem messze található másik olasz pályán, Misanóban folytatja a felkészülést. Íme, néhány videó a szerdai napról:

Első nap az iskolában: Ricciardo is megtekintette új munkahelyét

A Renault-tól a McLarenhez igazoló Daniel Ricciardo is csatlakozott azon csapatváltók sorába, akik beléphettek új munkaadójuk főhadiszállására. Bár a mclarenes maszktól nem láthatjuk egyértelműen, de mintha mosolyogna…

Marquez sérülésétől a spielbergi horrorbukásig: a 2020-as MotoGP-szezon legdrámaibb momentumai

Újabb top 5-ös válogatással jelentkezett a MotoGP YouTube-csatornája az előző évadról, most a legdrámaibb pillanatokat vették számba (a videó átkattintás után tekinthető meg!):

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

 

A spái győzelmektől a suzukai felzárkózáson át a vb-címig – Raikkönen legnagyobb pillanatai

Kimi Raikkönen került terítékre a Formula-1 legújabb top 10-es összeállításában, egész pontosan a 2007-es világbajnok – akinek múlt heti egyik podcastadásunkat is szenteltük – legnagyobb teljesítményei, benne többek között az emlékezetes 2005-ös Japán Nagydíjjal (a videó átkattintás után nézhető!):

A „szögletes Colosseumot” is érinti a Formula-E új római vonalvezetése

Néhány napja tette közzé a szaúd-arábiai nyitófutamokat követő versenyek helyszíneit és időpontjait a Formula-E, most pedig az április 10-re kiírt Róma ePrix új nyomvonalát is ismertették. A megújult pálya számos történelmi látványosság mellett fog elhaladni: többek között a Palazzo dei Congressit, a Piazza Marconit és újdonságként a Palazzo della Civilta Italianát – amelyet „szögletes Colosseumként” is ismernek – is érinti majd a vonalvezetés. A versenyzők számára persze fontosabb, hogy a nyomvonalban az eddiginél hosszabb és gyorsabb egyenesek találhatók, amelyek a közleményben nyilatkozó Lucas di Grassi szerint izgalmas versenyt eredményezhetnek. Íme, a pályarajz:

roma-fe-palyarajz

Autósport alkoholista apával: Dán versenyzős dráma készült

A dán rendező, Anders Walters alkotása a Turned (Natsværmer) című rövidfilm, melynek főszereplője Kasper, egy sikeres autóversenyző. Csodás barátnője van és egyetemi tanulmányait folytatja, az idilli felszín alatt azonban súlyos gyerekkori traumák rejtőznek, az alkoholista apa erőszakossága, ami akadályozza Kasper felnőtté válásának kiteljesedését.

A főszereplő trió Sylvester Byder, Jacob Hauberg Lohmann és Clara Rosager. A filmet a hozzánk eljuttatott sajtóanyag Oscar-díj esélyesként állítja be: tény, hogy Walters egy korábbi rendezése, a Helium Legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában elnyerte a rangos elismerést, a producer Kim Magnussen pedig öt Oscarral dicsekedhet.

Érdekesség: A versenyjeleneteket a dán TCR-szériában vették fel. Ez a sorozat 2020-ban indult, bajnoka pedig Kasper Jensen lett.

A Turned előzetese:

A teljes film: 

TURNED US subs from M&M Productions on Vimeo.

Visszavonul az ausztrál túraautós legenda

A 2021-es lesz az utolsó szezon Jamie Whincup, a Supercars széria legsikeresebb versenyzője számára. Whincup hét bajnoki címet – az elsőt 2008-ban, az utolsó 2017-ben – és 122 győzelmet szerzett Ausztrália dübörgő, V8-motoros túraautós sorozatában 19 évet felölelő pályafutása során.

A 37 éves ausztrál egyúttal bejelentette, hogy csapatfőnökként folytatja a Triple Eight Race Engineering kötelékében, amely formációval pályafutása zömét töltötte és összes bajnoki címét szerezte, leváltva az istállót kezdetektől vezető Roland Dane-t. Whincup már korábban 15 %-os részesedéssel rendelkezett a csapatban, amely most 19 %-ra emelkedik. Szerves része marad a sorozatnak, ahol versenyzőként mindent elért, amit lehetett.

Kettőtizenhatésfél, Schumacher versenyének vége! Ugye mind emlékeztek?

A Formula Podcast legutóbbi adásában az F1 történetének botrányait veséztük ki - szóba került egy Schumacher-eset is és hogy mit csinált ott David Coulthard. A vonatkozó rész 51:06-tól meghallgatható:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Norrist elszomorította Tom Moore halálhíre

Szomorú hír érkezett kedden az Egyesült Királyságból: koronavírusban elhunyt a Captain Tomként ismert Sir Tom Moore, akinek a neve tavaly került be a köztudatba, mikor 100. születésnapja alkalmából adománygyűjtést indított a világjárvány megfékezése érdekében. A második világháborús veterán járókeret segítségével száz kört tett meg saját udvarában, hogy felhívja a figyelmet a nemes ügyre. Az eredeti cél 1000 angol font összegyűjtése volt: az adományozás végül közel 33 millió fontnál állt meg másfél millió ember mozgósításával. Tom Moore az akció elismeréseként megkapta a lovagi címet.

Mivel Tom Moore közismert és szeretett személlyé vált Nagy-Britanniában, az angliai székhelyű csapatok és maga a Formula-1 is megemlékeztek róla a közösségi médiában. A legszemélyesebb hangvételű mégis kétségtelenül Lando Norris posztja: a fiatal brit tavaly sisakját ajándékozta Captain Tomnak, miután kiderült, hogy az egykori százados nagy McLaren-rajongó.

„Szomorú, hogy az egyik legvagányabb és leginspirálóbb egyéniség elment. Az ember, aki megmutatta a világnak, kortól vagy nehézségektől függetlenül mire lehetünk képesek. Nagy örömömre szolgált, hogy jókat nevethettem veled, emlékezni fogok ezekre a pillanatokra. Inspiráció voltál. Nyugodj békében, Captain Sir Tom” – posztolta Norris.

Sainzék már Imolában próbálgatják a Ferrarikat

Na de nem az F1-eseket...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sky Sports F1 (@skysportsf1) által megosztott bejegyzés

Megérkezett az F2 kulisszái mögé bepillantást nyújtó sorozat második évadának előzetese

Nem csak a Formula-1-ről készül dokumentumfilm-sorozat a Netflix Drive to Survive című alkotása révén: a Formula-2-t bemutató Chase the Dream – szabad fordításban „Üldözd az álmod” – szériából is már a második évad fog hamarosan megérkezni. Az F1 TV-n látható sorozat második felvonása a 2020-as szezon kulisszái mögé enged majd bepillantást – íme, a friss kedvcsináló előzetes hozzá (ami átkattintás után nézhető!):

Nemcsak idén, de a jövőben sem rendeznek MotoGP-futamot Brnóban

A brnói pálya menedzsmentje kedden bejelentette, hogy úgy döntöttek, nem rendeznek világbajnoki eseményeket a jövőben. Ez azt jelenti, hogy nemcsak idén, hanem a következő években sem fog szerepelni a Cseh Nagydíj a MotoGP naptárában. Az idei futam feltétele a teljes újraaszfaltozás lett volna, ám annak költségét egyik érintett – promóter, a régió, stb. – sem vállalta.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

brno-motogp-dppi

fotó: DPPI

Csak beoltott nézők mehetnek Imolába?

Az idei Formula-1-es szezon egyik nagy kérdése, hogy mikor, hol, mennyi néző mehet a futamokra, illetve hogy milyen feltételekkel. Olasz sajtóértesülés szerint az imolai versennyel kapcsolatban azt tervezik, hogy csak olyan nézőket engednek be, akik megkapták a koronavírus elleni oltást. A helyi tanácsos szerint anyagi okok miatt valahogy mindenképpen meg kell oldani a nézők jelenlétét, mert ha senki nem mehet, akkor nagyjából kétmillió eurós mínuszt jelent az F1-es hétvége lebonyolítása. A régió elnöke a Corriere.it-nek azt mondta, hogy a vakcinák beadása kötelező - a lap úgy tudja, hogy az egyeztetés arról szól, hogy csak a beoltott emberek mehetnek nézni a futamot, az esetleges tesztelésről és negatív teszteredményekről pedig már nincs szó.

imo

fotó: dppi

Megvan, mikor leplezik le a Mercedes új autóját

Az Alfa Romeo (február 22.) és a McLaren (február 15.) után harmadikként a címvédő alakulat árulta el, hogy mikor rántják le a leplet 2021-es Formula-1-es autójukról: a W12 E Performance elnevezést kapó gépet március 2-án csodálhatjuk meg – a tweetben látható színvilág pedig akár azt is sejtetheti, hogy némileg újfajta festést kap majd.

Hamarosan kiderül, láthatunk-e olyat a MotoGP-ben, amilyet legutóbb kilenc éve

Bejelentést tett a Suzuki arról, mikor fog bejelentést tenni Joan Mir: mindenki izgatottan várja, hogy a spanyol vajon megtartja-e a #36-os rajtszámot vagy a vb-címvédőknek járó #1-est teszi fel a motorjára – mindez jövő pénteken, február 12-én fog kiderülni a csapat tweetje szerint. Korábban egyébként Mir nem adott egyértelmű választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Apró részlet ez persze, de nem véletlenül lényeges, hiszen a MotoGP-ben kifejezetten ritka az utóbbi időben az #1-es használata. Ez persze főként annak köszönhető, hogy az utóbbi két évtized két kiemelkedő versenyzőjének, Valentino Rossinak és Marc Marqueznek egyaránt van egy saját ikonikussá vált száma a #46-os és a #93-as révén, amelyet még egyszer sem cseréltek le. Legutóbb Casey Stonernek köszönhetően láthattuk a rajtrácson az #1-est 2012-ben: az ausztrál mindkét címvédő szezonjában (azaz 2008-ban is a Ducatinál) azzal versenyzett, de rajta kívül csak Nicky Hayden (2007-ben) és Jorge Lorenzo (2011-ben) döntött az #1-es mellett a MotoGP-érában – érdekesség, hogy utóbbi a másik két címe után már inkább maradt a #99-esnél.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

 

A stílus maga a Leclerc – amikor ünneplőben zongorázik Monaco éke

A Ferrari pilótájának minap megjelent interjújához tartozó videó, amelyben otthonát és eleganciáját is fellibbenti.