DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

F2: Új-zélandi Ferrari-akadémista győzött az első futamon

Még nappali fényben rajtolt el a Formula-2-esek első sprintversenye Dzsiddában. A startnál Marcus Armstrong egyből az élre tört Liam Lawson megelőzésével, míg hátrébb Giulherme Samaia és Marino Sato keveredett balesetbe, amely miatt pályára küldték a biztonsági autót. A bajnokság szempontjából viszont az újraindításnál jött az igazi dráma: az összetettben második Guanyu Zhou keményen próbálkozott Christian Lundgaard mellett az első kombinációban, a két autó azonban összeért, a kínai pedig sérült szárnnyal volt kénytelen beevickélni a bokszba.

A fő eseményeket Ralph Boschung hátraesése és a többiek vele szembeni előzései szolgáltatták. Robert Svarcman egyik manővere például szabálytalan volt, mivel nem tudta bevenni az egyik kanyart, így öt másodperces időbüntetést kapott, míg bajnoki éllovas csapattársa, Oscar Piastri szemfüles módon tört előre a középmezőnyben Dan Ticktummal egyetemben. Theo Pourchaire ellenben kiszállt ebből a küzdelemből: a táv kétharmadánál ütközött falnak a francia, újabb SC-fázist kiváltva.

A hátralévő három körben nem változott az állás az élen: az új-zélandi Armstrong, aki a Ferrari akadémiájának a tagja, első győzelmét aratta, maga mögött tartva Lawsont és a dobogót teljessé tevő Jüri Vipst. Ami a bajnokság főszereplőit illeti: Svarcman a hatodik helyig sorolódott hátra, Ticktum pedig az utolsó kanyarokban előzte meg Piastrit, így az ausztrál kilencedikként nem szerzett pontot – de így sem lehet elégedetlen, hiszen orosz csapattársa és a brit is csak néhány egységgel közelített rá, Zhou pedig a mezőny végén futott be, így köztük maradt a 40 pontos differencia.

f2-dzsidda-race1

Komoly bravúr egyáltalán kilátni az IndyCar aeroscreennel felszerelt autóján

Vagy legalábbis nagyon szokatlan a kameraállás. Persze a versenyzőknek valószínűleg semmilyen problémájuk nincs ezzel.

 

WEC: Zsinórban harmadszor is a pole-ban a Rebellion

Közép-európai idő szerint vasárnap éjszaka zajlott a Hosszútávú Világbajnokság időmérő edzése Austinban, amely a Rebellion egyetlen autójának sikerét hozta: a szezon végén versenyzést befejező istálló pilótái, Gustavo Menezes és Norman Nato – akik Bruno Sennával alkotnak triót – 1:47,530-as átlaggal szerezték meg a rajtelsőséget Sanghajhoz és Bahreinhez hasonlóan, miután a második szabadedzés és a kvalifikáció közti néhány órában motort cseréltek a versenygépben.

A #7-es Toyota (Conway, Kobayashi, Lopez) 1,631 másodperc hátránnyal szerezte meg a második rajtkockát, míg a #8-as egység (Buemi, Nakajima, Hartley) 1,901 másodperces deficittel lett harmadik. A teljesítménykiegyenlítő rendszer a kalkuláció szerint Buemiéket 2,21, a bajnokságot vezető Conway-éket 2,77 másodperccel lassítja hétvégén: a brit erről azt mondta, a Toyota nem esélyes a győzelemre a hatóráson, hacsak nem történik rendkívüli esemény.

A rajtrács negyedik kockáját már a legjobb LMP2-es egység, a COOL Racing (Lapierre, Borga, Coigny) foglalja el: mindössze három LMP1-es indul a Lone Star Le Mans-on, mivel a Team LNT távolmaradt az eseménytől.

A McLaren majmai McGregort másolják

A papaja páros szokásához híven nem bír magával.

Ma lenne 71 éves Niki Lauda

1949. február 22-én látta meg a napvilágot Andreas Nikolaus Lauda, az F1 háromszoros osztrák világbajnoka, aki tavaly májusban hosszas betegség után veszítette életét. Rá emlékszik ma több F1-es csapat is, amelyekkel tevékeny karrierje során együtt dolgozott.

Beköszöntött a tavasz a MotoGP-ben is

Megkezdődött a motorosok háromnapos katari tesztje, azóta pedig szép lassan már a mezőny nagyja ki is rajzott a pályára.

 

 

 

 

Ez volt a pénteki tesztnap két és fél percben

Bottas legjobb köre, négy piros zászló, megpördülések - röviden így zajlott a téli teszt harmadik napja.

Ha Barcelona, akkor magyar Raikkönen-drukkerek a helyszínen

Hasan Bratic Instagramra feltöltött fotójában egy méretes magyar zászló tűnik fel, benne Hajrá Kimi felirattal. Kolégánk, Mészáros Sándor szerint ez a zászló még akkor is ott volt minden alkalommal Barcelonában, amikor Raikkönen még csak nem is versenyzett az F1-ben.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

21.02.2020 | Formula 1 Pre-season Testing Barcelona #formula1 #circuitdecatalunya #barcelona #mercedes #ferrari #alpharomeo #sonyalpha #sony #sonyimagingambassadors #sonyimagingprosupport

Hasan Bratic (@hasanbratic) által megosztott bejegyzés,

Kedves gesztussal búcsúztatta távozó szakemberét a Haas

Munkatársai által aláírt padlólemez-elemet kapott ajándékba a Haastól távozó egyik szakember. Rick az istálló első szezonja óta az amerikai istállónál dolgozott, mint technikus.

Egyedüli magyarként indul a Formula Renault Európa-kupában Tóth László

Hazánk 19 éves autóversenyzőjével áll rajthoz az olasz Bhia Tech Racing csapata az európai formulaautós szériában - derült ki csütörtöki bejelentésükből. A bajnokság idén tíz helyszínt látogat meg, májusban az F1 betétsorozataként Monte-Carlóban is felvonul, szeptember utolsó hétvégéjén pedig a Hungaroringen állomásozik.

Tóth László gokartozással kezdte, majd különböző nemzeti Formula-4-es sorozatokban folytatta pályafutását. Tavaly az első alkalommal megrendezésre kerülő Autósport Játékokon hazánkat képviselte, és az F4-esek között egy negyedik és helyet szerzett a 19 fős mezőnyben. A pilóta karrierjét a Nicolas Todt által vezetett All Road Management egyengeti.

tothlaszlo1

Új pilótához került Vincze Ferenc bajnok autója

2020-ban Vizelli András, a ladás közönségkedvenc fogja vezetni Vincze Ferenc Skodáját, amivel a pilóta tavaly megnyerte a magyar bajnokságot. A gép Borsodnádasdon, a Mátéhegyi Ökopark rendezvényén pénteken testközelből is megtekinthető volt.

v12

v13

v11

Különleges gumikkal készül a Holland Nagydíjra a Pirelli

A zandvoorti pálya egyedisége miatt új abroncsfelhozatallal készül a Holland Nagydíjra a Pirelli. Az F1 gumiszállítója a pálya utolsó, döntött kanyarjára készül az új típusokkal, amelyek közül a C2-es, második legpuhább keveréket a csapatok már a jövő heti teszten kipróbálhatják. Drasztikus változásokra nem kell készülniük, a prototípus legfőbb jellemzője, hogy valamivel ellenállóbb a megszokott abroncsoktól.

Érdekesség, hogy csak az első kerekeken változtattak, és azokat is csak akkor fogják élesben használni, ha azt indokoltnak találják. Előbb felmérik a frissen leaszfaltozott pálya tulajdonságait, és megvárják a csapatok visszajelzéseit is, szóval ez elsősorban egy óvintézkedésnek számít.

pirellik-20191

Fotó: DPPI

 

Fél év lenne lemásolni a Mercedes trükkjét

Jelenleg nincs olyan istálló az F1 paddockjában, amelyet ne foglalkoztatna a Mercedes tegnap felfedezett megoldása, a DAS, amivel a pilóta menet közben tudja állítani a kerekek széttartását. Ilyenkor minden, valamire való mérnök fejében végigfut a gondolat, hogy ezt érdemes lehet lemásolni, ám a Racing Point technikai igazgatója szerint ehhez komoly erőforrások szükségesek. 

"Ez nem egyszerű. Még az olyan csapatoknak is, mint a Ferrari vagy a Red Bull, hat hónapba telne lemásolni. Az autó orrát, de talán még a karosszériát teljesen át kellene tervezni" - nyilatkozta Andy Green. Az tehát egyértelmű, hogy a megoldást jó ideig kizárólag a Mercedes fogja tudni használni, így most az a kérdés, mekkora előnyük származik belőle.

bottas-barcelona1

Fotó: DPPI

A Williams szponzora támogatja a kis Hamilton szezonját a BTCC-ben

Zsinórban a második évben marad a Brit Túraautó-bajnokságban Nicolas Hamilton, csapatot és márkát váltva: a Motorbase Ford Focusa helyett Volkswagen CC volánja mögé ül a Team Hard színeiben. Említésre érdemes a 27 éves, mozgáskorlátozott pilóta főtámogatója is, a ROKiT telekommunikációs vállalat, amely a Formula-1-ben a Williams névadó szponzora.

A versenyző célja az lesz, hogy ezúttal a BTCC minden fordulóján részt vehessen, hiszen 2015-ben csak részleges szezont futott, tavaly pedig az utolsó két fordulót hagyta ki anyagi problémák miatt.

„A tavalyi év nagy kihívás volt számomra. Közel kerültem ahhoz a realitáshoz, hogy a karrieremnek vége lehet, ami igazán nehéz volt. Az emberek azonban kitartottak mellettem, segítettek, hogy fókuszált és pozitív maradjak. Most kiváló helyen vagyok, hogy új fejezetet kezdhessek el” – nyilatkozta a hatszoros világbajnok öccse, aki 2011-ben kezdett versenyezni, az évek során a BTCC mellett a brit Renault Clio Kupában és a túraautó Európa-kupán szerepelt a mezőny hátsó traktusában.

Sokak szívébe beférkőzött az Alpha Tauri – mi a te véleményed róla?

A Toro Rosso új nevet és megjelenést kapott, így született meg a 2020-as rajtrács nevében új csapata, az Alpha Tauri. A fehér-sötétkék dizájn sokak tetszését elnyerte, olyan véleménnyel is találkoztunk, amely az elmúlt öt év legszebbjének nevezte. De mi a te véleményed róla? Tudasd szavazómodulunkkal!

Felkarolta a Red Bull a Force India egykori indiai reménységét

Új taggal bővült a Red Bull juniorcsapata – amely így már nyolc főt számlál –, a 21 éves indiai, Jehan Daruvala csatlakozott az utánpótlásprogramhoz. A versenyző nagyon sokáig volt a Force India kötelékének tagja: az istálló 13 éves korában karolta fel azzal a reménnyel, hogy a következő indiai F1-es faragják belőle, és egészen addig egyengették útját, míg a csapat csődbe nem ment 2018-ban. A sors fintora, hogy Daruvala „függetlenként” villant meg igazán először, tavaly harmadikként zárta a GP3-as sorozatot.

Szintlépésként idén már a Formula-2-ben szerepel, korábbi csapatához, a Carlinhoz visszatérve: társa az ugyancsak Red Bull-védenc, Honda által is támogatott Yuki Tsunoda lesz.

A Racing Pointnál is lesz DAS? Ha már az a tavalyi Mercedes...

Érdekes kérdést kapott Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatvezetője azzal kapcsolatban, hogy átveszik-e ők is a Mercedes új DAS rendszerét - hiszen elég egyértelmű, hogy a csapat konkrétan a tavalyi Mercedest építette meg idénre.

"Vicces, hogy ezt kérdezitek... bár mi nem veszünk kormányrendszert a Mercedestől, de azt hiszem, hogy amúgy vehetnénk, ez egy átvehető alkatrésznek számít, szabályos lenne. Viszont nem vesszük meg tőlük, mert nem akarjuk. Ha úgy döntünk, hogy ebbe az irányba megyünk el, akkor megcsináljuk magunknak" - mondta Szafnauer.

rp

fotó: dppi

Ti melyik sisakot választanátok Hamilton helyett?

A hatszoros világbajnok nehezen tud dönteni...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Torn between these two, which do you guys like most? Purple or Violet? ? #teamlh

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Hétvégén jön a WEC austini futama - íme a program

A 2019/2020-as szezon negyedik állomásához érkezik a hosszútávú-világbajnokság mezőnye, ezen a hétvégén Austinban feszülnek majd egymásnak a résztvevők. Mutatjuk a programot:

Szombat

15:00-17:00 Első szabadedzés
19:45-21:45 Második szabadedzés

Vasárnap

00:40-01:30 Időmérő
19:00-01:00 Futam

1_8

fotó: dppi

Kedves gesztussal búcsúztatta távozó szakemberét a Haas

Munkatársai által aláírt padlólemez-elemet kapott ajándékba a Haastól távozó technikus, aki a csapat első szezonja óta az amerikaiaknál teljesített szolgálatot.

Ez történt a második F1-es tesztnapon

Rövid videós összefoglaló a csütörtöki napról - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!