DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap

Eseménydús főfutamon őrizte meg vezető helyét Piastri

Vasárnap délelőtt a főfutammal zárta az Olasz Nagydíj hétvégéjét a Formula-2 mezőnye. Hogy két hónap után kicsit felelevenítsük a szabályokat, ezen a versenyen kötelező a kerékcsere és mindkét elérhető gumikeverék használata.

A pole-pozícióból a bajnokságot vezető Oscar Piastri indult, a tegnapi győztes Jehan Daruvala és bajnoki riválisa, Guanyu Zhou előtt. A rajt után a kínai rögtön le is hagyta a Carlin pilótáját, és Piastri nyomába eredt. Némi szabad versenyzés után azonban már az első körben lassítás következett, Guilherme Samaia megpördülése és pálya közepén való leparkolása miatt ugyanis a biztonsági autó közreműködésére volt szükség. A 30 körös futam 4. körében újraindult a versenyzés, a rajt után a harmadik helyre felkapaszkodó Liam Lawson pedig azonnal meg is lepte Zhout, és elvette tőle a második helyet.

Hamarosan ismét a pályára hajthatott Bernd Mayländer, Jüri Vips ugyanis technikai probléma miatt leparkolt, nem éppen a legbiztonságosabb helyen; Dan Ticktum nem is tudta elkerülni a váratlanul félrehúzódó észtet. A biztonsági autós fázis lehetőséget adott a mezőnynek a kötelező kerékcserére. Néhány pilóta akadt csak, akik nem éltek ezzel, de Piastrinak nem kellett megvárnia őket; magabiztosan előzte azokat, akik nem álltak ki előtte, és erőből visszavette a vezetést. Egyedül Ticktum maradt az ausztrál előtt, de a következő biztonsági autós időszakban ő is hátrébb került a boksziállás révén.

Mayländer újabb szereplésére ezúttal Lawson miatt volt szükség, akinek autójában beindult a tűzoltó berendezés, így kénytelen volt félreállni. A repülőrajt után Zhou néhány kanyaron át még megszorongatta bajnoki riválisát, Piastri azonban tartotta magát, és megnyerte a főfutamot, növelve az előnyét a kínai előtt. A harmadik helyen Ticktum végzett, aki az utolsó pillanatokban utasította maga mögé Theo Pourchaire-t. A futam végül egy negyedik biztonsági autós fázissal ért véget, miután a hajrában Bent Viscaal és David Beckmann összeütköztek.

 

Az F2 főfutamának eredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Oscar Piastri Prema Powerteam 30  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 30 1.000
3 Dan Ticktum Carlin 30 1.800
4 Theo Pourchaire ART Grand Prix 30 2.000
5 Jehan Daruvala Carlin 30 2.400
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 30 2.700
7 Richard Verschoor MP Motorsport 30 3.300
8 Lirim Zendeli MP Motorsport 30 3.500
9 Roy Nissany DAMS 30 3.900
10 Marcus Armstrong DAMS 30 4.400
11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 30 5.000
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 30 8.600
13 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 30 8.700
14 Jake Hughes HWA Racelab 30 10.100
15 Ralph Boschung Campos Racing 30 17.000
  Bent Viscaal Trident 28 2 kör
  David Beckmann Campos Racing 28 2 kör
  Liam Lawson HitechGP 21 9 kör
  Alessio Deledda HWA Racelab 14 16 kör
  Marino Sato Trident 9 21 kör
  Jüri Vips HitechGP 7 23 kör
  Guilherme Samaia Charouz Racing System 29  

Russell Kubicának: Legenda vagy!

„RK, egy abszolút öröm volt, és legenda vagy sok-sok tekintetben. Élvezzük közösen a szezon hátralevő részét!” – posztolta a Twitteren George Russell, miután csütörtökön csapattársa, Robert Kubica bejelentette, elhagyja a Williamst.

Perez csütörtökön nagyon rossz bőrben volt, péntek „reggel” beszélt állapotáról

A Racing Point versenyzője a Szingapúrban tartózkodók elmondása szerint szemmel láthatóan is betegséggel küszködött csütörtökön, az F1-es médianap során: a nagy forróság ellenére is vastag kabátban flangált, majd korán vissza is tért szállására.

Az első szabadedzés "reggelén" (Szingapúrban valójában már délután, de az esti menetrend miatt az F1-es mezőny továbbra is az európai időzóna szerint él) a mexikói videós bejelentkezést adott az Instagramján, amiben elmondta, hogy gyomorfájdalmakkal küzd, de az előző napi állapotához képest már jobban van. A paddockban élcelődők szerint ez a gyomorrontás még a Monzában felettébb különös feltéttel elfogyasztott pizza hatása lehet!

A Racing Pointnak nincs hivatalos tartalékpilótája arra az esetre, ha helyettesíteni kellene az egyik állandó versenyzőt, de ha véletlenül arra kerülne a sor, talán elérhető lenne számukra a Mercedes-tartalék Esteban Ocon, aki az előző két évben náluk versenyzett.

perez_1

Tíz másodpercet adott Norrisnak Ricciardo

A csütörtöki sajtótájékoztatón egymás mellé ültettek két mókamestert, Daniel Ricciardót és Lando Norrist. Az ausztrál tíz másodpercet adott a fiatal britnek, amíg nem neveti el magát. Norris küzdött, de elbukott.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

These two...

Szavazás: Hamilton új frizurája vagy Bottas új pólója a vagányabb Szingapúrban?

Merthogy egyik Mercedes-pilóta sem megszokott külsővel jelent meg a csütörtöki médianapon. Lewis Hamilton új szintre emelte a hajfonatokat, Valtteri Bottas pedig önmagától idézi a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megnyerését követő klasszikus rádióüzenetet. 

hambot

Hollywoodban parádézik a mezőny három nagyágyúja

2019-ben a Liberty Media négy hivatalos Formula-1-es fesztivált ütemezett be, Sanghajban, Chicagóban, Los Angelesben és Brazíliában. A chicagói eseménynek nem sikerült közelebb hoznia a sportágat az amerikai rajongókhoz: hatalmas kudarcnak bizonyult. Eleve egybeesett a Kanadai Nagydíj kvalifikációjával, így egyetlen aktuális versenyző sem jelenhetett meg, az F1-es autók mind megálltak, mindennek tetejébe a helyszínen kapható méregdrága street food is hamar kifogyott.

Az Egyesült Államokban tartott második rendezvénnyel a Formula-1 igyekszik kiküszöbölni a csorbát. LA-ben megadják a módját a parádénak: a helyszín a Hollywood Boulevard lesz, három futamgyőztes, Max Verstappen, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas érkezik a Red Bull, Renault és Mercedes aktuális versenygépével. (Némileg meglep minket, hogy nem Lewis Hamiltont küldik, akinek köztudottan az USA választott hazája.) A Hollywood Festivalra október 30-án, az austini USA Nagydíjat megelőző szerdán kerül sor. 

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

 

Alonso parádésat rajtolt a 2013-as Szingapúri Nagydíjon

Hetedikről harmadikra négyszáz méter alatt. Ez volt Fernando Alonso rajtja hét évvel ezelőtt, amikor még a Ferrarinál versenyzett.

Verstappen szeretne csatlakozni a Bosszúállókhoz

Ezt a vágyát magának Thornak, vagyis az őt jászó Chris Hemsworth-nek árulta el Szingapúrban, ahol a pilóta és a színész egy médiaesemény keretében együtt lazított.

A '90-es évek Sega-játékait idézte meg Zala megyében a Roborace

Kevés információ került eddig napvilágra arról, hogy egész pontosan mivel is foglalatoskodott a Roborace, amikor augusztusban megejtette magyarországi látogatását a ZalaZone vezetéstechnikai komplexumban. Most közzétett pár videót a formálódó bajnokság, amelyekből kiderül, hogy nem klasszikus versenyt, hanem ügyességi vetékedőt rendeztek a résztvevő három csapatnak. Egy akadálypályát építettek fel, ahol szűk kapukon áthaladva, műautókat és -bicikliseket kerülgetve kellett három kört megtenniük az önvezető autóknak, és minden akadállyal való érintkezés öt másodperces időbüntetést jelentett. Mindezt drónról rögzítve és a vizuális effekteket manipulálva olyan felvételt készítettek, mintha a kezdeti játékkonzolok világába csöppentünk volna - pedig mindez itt történt Zala megyében, 2019-ben! 

Egy másik feladat annak a felmérése volt, milyen gyorsan tud reagálni a mesterséges intelligencia arra, ha egy útjában álló autót észlel. És vajon hogyan dönt: inkább megpróbál fékezni vagy elkerülő manővert tesz? És hogyan befolyásolta mindezt a váratlanul megérkezett eső? Ezt mutatja be az alábbi videó:

Mint a diszkóban: a lányoknak nem kell belépőt fizetni az egyik utánpótlás-szériában

Komoly gesztust tett a hölgyek felé a Formula Renault Eurocup, az együléses autóversenyzés egyik belépőszintje, hiszen friss bejelentésében közölte, hogy a 2020-as szezontól eltörli a nevezési díjat minden női versenyzője számára. Köztudott, hogy az autóversenyzés minden szintje igen komoly anyagi ráfordítást igényel a legtehetségesebb versenyzőktől is, akiknek így karrierjük előrelendítése érdekében már nagyon korán komoly szponzorokra kell szert tenniük, ami a nagyobb bizonytalansági faktort hordozó nőként még nehezebb. A Renault által felügyelt sorozat ezzel az intézkedéssel áll be a W Series által idén beindított azon kezdeményezés mögé, amely a női versenyzők előrelépését, a férfiak által uralt sportba való könnyebb integrálódásukat segíti. A Formula Renault Eurocup így akár következő vagy párhuzamos lépés is lehet a W Seriesben idén bemutatkozott hölgyek számára.

A két évvel ezelőttig Formula Renault 2.0 néven ismert sorozat mezőnyében idén egyetlen női pilóta sincs. A Renault mindenesetre reméli, hogy a széria ugyanolyan népszerű állomás marad a legígéretesebb fiatal versenyzők között, mint volt az a közelmúltban, hiszen Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Stoffel Vandoorne és Lando Norris is bajnok volt itt.

D28BdxXWwAAKqor

Szaunában, sisakban ülve rángatják a fejed, avagy így készül egy versenyző Szingapúrra

De hát nincs mit tenni, ha egyszer így lehet a legjobban szimulálni azokat a körülményeket, amelyekkel a Formula-1-es versenyzők szembesülnek a fülledt Szingapúri Nagydíj két órája során az autóban. Sergio Perez adott különleges betekintést az edzéséről, a spanyolul értők pedig a videó második felében a pilóta trénerének magyarázatát is meghallgathatják.

Sárkányfejet húztak az F1-es pilóták

Idén a november 4-i hétvégén rendezik az USA Nagydíjat, az austini pálya képviselői pedig már körbejárták az F1-es mezőnyt egy olyan forgatás apropóján, amit majd a hétvége előtt, Halloween alkalmából vetítenek le. Egyelőre csak egy ízelítőt tettek közzé a versenyzőkkel folytatott beszélgetésekből, így az már kiderült, hogy sárkánymaszkban és rózsaszín parókában kell majd feszíteniük a szerencsés (?) kiválasztottaknak. Na meg az is, hogy Romain Grosjean nem szereti az ijesztgetést, a Horrorra akadva filmeknél veszélyesebbet nem is szívesen néz!

Ilyen az, amikor egy F1-es csapat családi napot tart

Alighanem sokan megéltük gyerekkorunkban, amikor a szüleink bevittek minket a munkahelyükre, és ott szaladgálhattunk a gépek vagy a szekrények között. Feledhetetlen élmény volt, de még annál is sokkal jobb lehet annak, akinek az apukája egy Formula-1-es csapatnál dolgozik!

A Williams minden évben megtartja a családi napot, amikor a Grove-ban dolgozó személyzet szükebb családi körét is beviheti a gyárba, hogy körbenézzenek egy olyan épületben, ahol az autóversenyzés és a technológia csúcsa találkozik. Természetesen a versenyzők is betoppannak ilyenkor kiosztani egy-két aláírást.

A DTM 2. helyezettje is beszáll az FE-be, óriási svájci jelenlét!

Az előszezoni tesztek közeledtét jelzi, hogy megsűrűsödtek a pilótabejelentések a Formula-E-ben. Ezúttal Nico Müllerről derült ki, hogy szintén beszáll az elektromos szériába, méghozzá a Dragon Racing színeiben, amely csapat így mindkét előző versenyzőjétől, Jose Maria Lopeztől és a BMW-hez átnyergelt Maximilian Günthertől is megvált, és két újonccal kezdi a 2019/2020-as szezont. A 27 éves Müller ugyanis a már korábban bejelentett Brendon Hartley-hoz csatlakozik az előző szezont a 10. helyen záró amerikai csapatnál, amelynek így várhatóan ebben az évadban sem lesz könnyű dolga.

Müller a DTM hétvégi, nürburgringi fordulóján veszítette el a matematikai esélyét is a bajnoki cím megszerzésére, de az összetett második helyre így is jó esélye van eddigi messze legjobb szezonjában. A pilóta azonban nem hagyja el a német túraautózást sem: 2020-ban párhuzamosan fog versenyezni a két sorozatban, a DTM-ben az Audi pilótájaként, az FE-ben pedig az Audi ellen... Egyelőre nem lehet tudni, hogy lesz-e naptárütközés a két sorozat között, hiszen a DTM majd csak októberben jelenti be új menetrendjét.

Müller érkezésének másik érdekes hozadéka, hogy - noha a 24-ből 7 ülés még gazdátlan - jelenleg Svájc rendelkezik a legnagyobb képviselettel a mezőnyben, hiszen mellette Sebastien Buemi (Nissan), Neel Jani (Porsche) és Edoardo Mortara (Venturi) is az alpesi ország szülöttje.

 

EEu1ID6XsAE6uCc

Albon megszerezte idei első győzelmét

A thaiföldi pilóta Szingapúrban egy szűk körű gokartversenyen vett részt, melyet a Red Bull üzemanyagszállítója szervezett. Albon megnyerte a megmérettetést, melyet követően viccesen megjegyezte, megvan első dobogója és győzelme idén.

 

Kínai görög joghurtot reklámoznak Kimi Raikkönennel

A Szingapúri Nagydíjtól kezdődően az Ambrosial márka logója felkerül az Alfa Romeo autóira: a kínai gyártású termék egy prémium görög (pontosabban „görög stílusú”) ivójoghurt. És kit is találhattak volna jobb reklámarcot hozzá, mint Kimi Raikkönent?

A Ferrari szerint te is egy versenyző vagy

Egy játékra invitál a Ferrari Twitter-oldala, mindössze rád és a telefonodra van szükség. Ha a négy alábbi kérdésre válaszolsz, megtudod, F1-es pilótaként mik a jellemzőid.

Három DRS-zóna lesz Szingapúrban

A Formula-1-es futam izgalmainak érdekében feszegeti a pálya határait az FIA. Szingapúrban az utóbbi években két szakaszon használhatták a pilóták a nyitható hátsó szárnyat, az ötös kanyar után, valamint a célegyenesben. Idén a tizenhármas kanyar után következő rövidebb padlógázas szakaszon, a Esplanade Drive-on is lehetőségük nyílik az előttük lévő megtámadására.

singaporelayout

Az F2 és az F3 naptárából kihajították a Paul Ricardot

Az F1-be való visszatérése óta eltelt két versenyén nem hozta a remélt izgalmakat a Paul Ricardon rendezett Francia Nagydíj, noha egyelőre semmi nem bizonyítja, hogy ez kapcsolatban állna azzal, hogy a helyszín 2020-ra kikerült a két legfőbb kísérősorozat, a Formula-2 és a Formula-3 naptárából. A most kiadott menetrendekben nem ez az egyetlen változás, mindkét széria ellátogat ugyanis Zandvoortba is az F1-gyel. Az F3 naptára ráadásul bővült is egy helyszínnel, hiszen bekerült Bahrein, így jövőre már ők sem lesznek teljesen Európára szorítkozó sorozat.

A Formula-2 2020-as naptára:

EEqJFcWX4AAGY0B

 

A Formula-3 2020-as naptára:

EEqNKtLXUAAUxUT

 

Verstappen 15 ezer eurót keresett három kapufával

Persze nem magának, hanem a Wings for Life alapítványnak, az volt ugyanis a megállapodás, hogy ahányszor eltalálja a felső kapufát focilabdával egy adott távolságból, annyiszor 5000 euró kerül a szervezethez. Ötből három azért egész jó arány egy F1-es versenyzőtől!