DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

F2: fölényes győzelem és csaták az utolsó pillanatig a második sprinten

Hasonlóan eseménydús második sprintverseny kerekedett a Formula-2-ben, mint reggel. A „kicsik” egyébként is mindig gondoskodnak a versenyhétvégék izgalmairól, ezúttal azonban extra faktor volt a hosszú, négyhetes kihagyás és az ebből fakadó kiéhezettség a vezetésre.

Az első helyről a reggeli versenyhez hasonlóan David Beckmann indult, de ismét nem sikerült megőriznie a pozíciót a start után; Jehan Daruvala rögtön át is lépett rajta. Mögöttük is zajlott a helyezkedés, a futam elején és utána is a sárga zászlók, megforgások és koccanások helyett az előzések játszották a főszerepet. Néhány kisebb eset történt, úgymint Christian Lundgaard piruettje az első körben, Enzo Fittipaldi kavicságyba sodródása vagy Jake Hughes koccanása csapattársával, Alessio Deleddával, de szerencsére csatákból többet láthattunk.

A top 10-ben a legkiélezettebb egy hármas küzdelem volt: a bajnokságot vezető Oscar Piastri tavalyi F3-as és idei bajnoki riválisával is összecsapott. Végül mind Piastri, mind Guanyu Zhou az első sprintversenyt megnyerő Theo Pourchaire elé kerültek, aki egy elfékezés után újabb pozíciókat veszített. A dobogós helyeken hasonlóan komoly párbaj zajlott, a harmadik helyen haladó Bent Viscaal kitartóan támadta Beckmannt, és végül sikerrel járt. A német pilóta ezután ritmust és gumit vesztve további támadásokat szenvedett el, Robert Svarcman átvette tőle az utolsó dobogós pozíciót, majd Lawson is megelőzte. Svarcman ezzel visszatért a bajnoki meccsbe, miután két riválisa, Piastri és Zhou hátrébb vívtak egymással, egészen a leintésig. Daruvala pedig eközben senkitől sem zavartatva megnyerte a versenyt.

 Az F2 második sprintversenyének eredménye:

 

 

Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Jehan Daruvala Carlin 21  
2 Bent Viscaal Trident 21 6.100
3 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 9.300
4 Liam Lawson HitechGP 21 9.900
5 David Beckmann Campos Racing 21 10.800
6 Jüri Vips HitechGP 21 11.100
7 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 11.700
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 12.200
9 Ralph Boschung Campos Racing 21 12.900
10 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21 15.400
11 Dan Ticktum Carlin 21 15.600
12 Lirim Zendeli MP Motorsport 21 17.800
13 Richard Verschoor MP Motorsport 21 21.700
14 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 25.400
15 Marcus Armstrong DAMS 21 26.800
16 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 21 33.200
17 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 21 35.300
18 Roy Nissany DAMS 21 40.000
19 Alessio Deledda HWA Racelab 21 43.400
20 Marino Sato Trident 20 1'22.500
DNF Jake Hughes HWA Racelab 2 19 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 20 12.000

Így jött fel 17.-ről az 5. helyre első Red Bull-os versenyén Albon

Emlékezetesre sikerült a szezon közben csapatot váltó újonc bemutatkozása a Red Bullnál. Spában a 17. rajthelyről indult, az 1. kör végén 13., a 32. körben 10., a 37. körben 7. volt, és a legutolsó körre is tartogatott egy előzést, a leglátványosabbat Perez ellen.

A Formula-1 egy rövidebb és egy hosszabb videót is készített a felzárkózásról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

P17 to P5 = a Red Bull debut to remember for Alex Albon . #F1 #Formula1 #BelgianGP #Spa #AlexAlbon #RedBullRacing @alex_albon @redbullracing @circuit_spa_francorchamps

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ezeket a gumikeverékeket használja a mezőny a szezon végéig

A Pirelli a szabályok értelmében európai versenyek esetében 8 héttel, nem európai versenyeknél 14 héttel előre nyilvánosságra hozza, az öt különböző gumikeverékből (a legkeményebb C1-től a legpuhább C5-ig) melyik hármat használhatják az adott hétvégén. A határidő miatt már azt is ismert, hogy a három hónap múlva esedékes szezonzárón, Abu Dhabiban mely keverékek állnak majd a mezőny rendelkezésére – a táblázatban a szezon mind a 21 versenyének elérhető gumijai láthatók:

Ezek voltak a Belga Nagydíj legjobb rádióüzenetei

A Belga Nagydíj legjobb rádióbeszélgetései ezen a linken, vagy a Youtube-ra kattintva meghallgathatók!

Videó: egy életet megmentett a halo a hétvégi halálos F2-es balesetben

Anthoine Hubert tragikus balesetében többen is érintettek voltak a hétvégén Spában és ma előkerült egy videó, amelyen az látszik, hogy Sean Gelael a halo miatt nem sérült meg. A fiatal pilótát kis híján fejen találta egy repülő alkatrész, amelynek alighanem nagyon súlyos következményei lettek volna, a fejvédő eszköz azonban megvédte ettől.

 

Az egyértelműsítés kedvéért: itt látszik, hogy a fejvédőről pattant le az alkatrész.

Őrült professzorként teremti meg Tarquini a Hyundai elektromos versenyautóját

Gabriele Tarquini játssza a főszerepet a Hyundai Motorsport legújabb beharangozó videójában.

„Mindig azt mondta, a Hyundai i30 N TCR olyan, mintha a gyermeke lenne. Most pedig egy szörnyet teremtett!” – olvasható a leírásban. A kisfilm humoros oldalról közelíti meg a Hyundai első elektromos versenygépének megteremtését, kulcsszerepet adva a 2018-as WTCR-bajnoknak. Az autó szeptember 10-én, a frankfurti motorshow-n mutatkozik be.

Komoly autós esemény lesz a kápolnai nyárbúcsúztatón

Veterán autós fesztivállal búcsúztatja a nyarat Kápolna települése. A Heves megyei község szeptember hetedikén többek között Kiss Norbival, Fehérvári Csaba futamgyőztes Toyotájával és közel száz veteránautóval zárja le a mögöttünk álló szezont. 

kapolna-autos

Az első kanyarban versenyt nyerni nem lehet, de veszíteni igen

Bemutatja a ralikrossz-világbajnokság hétvégi, Lohéacban rendezett fordulójának döntőjében az első két helyről induló Andreas Bakkerud és Niclas Grönholm, akik kakaskodásuk miatt egészen kisodródtak, és mind a négy mögöttük startoló ellenfél elment mellettük. Ennek köszönhetően Timmy Hansen harmadik rajthelyről lett első, Anton Marklund ötödikről második, Kevin Hansen hatodikról harmadik – ő a rajton kívül a jokertaktikával is nyert egy pozíciót.

A két Hansen remeklése ellenére – az idősebb harmadik győzelmét szerezte 2019-ben, miközben senki más nem duplázott még – Bakkerud átvette a vezetést a pontversenyben, a peugeot-s testvérpár két tagja viszont mindössze két ponttal van lemaradva: eközben a szezonból már csak két forduló maradt.

Erős magyar eredmények születtek a francia hétvégén, 75 ezres közönség előtt az Európa-bajnokság mezőnyében: a Supercar kategóriában Kárai Tamás harmadik helyen végzett – korábban csak egyszer, még 2015-ben volt dobogós –, a Super 1600-ban Marton Gergely ötödik lett, miután defektes autóval is sokáig tartotta a második helyet. A vb mezőnyében Szabó Krisztián 11. pozíciót ért el Franciaországban, az elődöntőig jutott a hétvége során.

A WRX lohéaci döntője:

A Renault legszomorúbb fotós összefoglalója

A csapat Twitter-csatornáján, ahogy minden versenyhétvégét követően, a Belga Nagydíj után is egy perces, fotókból álló összefoglalót tett közzé. A hétvége elején még mosolyogtak a pilóták, az események azonban tragikusra fordultak, és az utolsó képek a csapat fiatal pilótája, Anthoine Hubert megemlékezésen készültek…

A Williams egy területen továbbra is kiemelkedő

Ha bokszkiállásokról van szó, a Williams F1-es csapatát az élmezőnyben kell keresni. Így volt ez a legutóbbi, belgiumi hétvégén is, amelyen az istálló ismét elnyerte a leggyorsabb szervizért járó dicsőséget.

Albon Spában megmutatta, milyen fából faragták

Alig, hogy beültették az RB15-ösbe, Alex Albon már szárnyalt is. A Belga Nagydíj első felében még óvatos volt az élmezőnybe felhozott pilóta, de hamar ráérzett az autó finomságaira, és a futam második felében két emlékezeteset is előzött. Íme:

Hosszú rehabilitáció vár a spái baleset túlélőjére

Még egy napig tartják intenzív osztályon Juan Manuel Correát, a Formula-2-ben múlt hétvégén megsérült autóversenyzőt. Correa a sorozat belgiumi hétvégéjének szombati napján, a második körben került szörnyű balesetbe. Önhibáján kívül, szinte lassulás nélkül csapódott az előtte keresztbe álló Anthoine Hubert autójába, aki sajnos nem élte túl az óriási ütközést.

correa-portre-alfa-2019

Correa állapotát stabilizálták, majd helikopterrel egy közeli kórházba szállították, ahol mindkét lábában törést, valamint enyhe gerincsérülést állapítottak meg nála. A pilótát azóta megműtötték, csapata ezt követően a közösségi médiában adott tájékoztatást az amerikai állapotáról. Eszerint a versenyző "egy hosszú műtét után megkezdte a gyógyulási folyamatot". Holnapig tartják intenzíven, aztán amint készen áll az utazásra, hazaszállítják az Egyesült Államokba, ahol várhatóan hosszú rehabilitációs folyamat elé néz.

Négy óra három percbe sűrítve: ez történt a WEC silverstone-i nyitányán

A hivatalos összefoglaló az esővel tarkított, a Toyota által megnyert silverstone-i 4 órás versenyről:

 

Honda-motoros autók voltak a leggyorsabbak

A három legmagasabb végsebességet elérő autót egyaránt a Honda erőforrása hajtotta ezen a hétvégén Spában, ami meglepő, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a végsebesség nem minden. Ennek ellenére nem számítottunk rá, hogy a legjobb Ferrari-motoros autó csak a hatodik legnagyobb végsebességet éri majd el, Sebastian Vettel révén.

Ezt nem tudjuk hova tenni: az F1 szerint Jacky Ickx F1-es világbajnok

Az ország legsikeresebb Formula-1-es versenyzője, Jacky Ickx is megjelent a Belga Nagydíj hétvégéjén, s a rajtrácson is járt-kelt és fényképezkedett, miközben a csapatok az utolsó simitásokat végezték az autókon. Az egész teljesen megszokott jelenség egy F1-es hírességtől, és mi sem találtunk benne semmi szokatlant egészen addig, amíg rá nem nagyítottunk a nyakában lógó belépőkártyára. Azon ugyanis a következő szöveg áll: "F1 World Champion, Jacky Ickx".

Nos, Ickx szerteágazó autósportos karrierje során nyert Formula-2-es bajnokságot, Dakar Ralit és hat Le Mans-i 24 órást, valamint második helyen zárta az F1-es szezont 1969-ben és 1970-ben, de Formula-1-es világbajnok, amit a belépőkártya állít, történetesen sohasem volt.

Úgy tűnik, a kártyákat kiállító FIA és FOM embereinek is van még mit tanulniuk a saját bajnokságuk történetéről...

JackyIckx

Ickx pass

Lemaradtál a Belga Nagydíjról? Mutatjuk az összefoglalót!

A hat és fél perces hivatalos videó a YouTube-ra átkattintva indul:

 

Döntöttek a felügyelők Perez és Albon ügyében

Egy esetet még vizsgált a versenyirányítás a Belga Nagydíjat követően, nevezetesen azt, amikor Sergio Perez félig a fűre szorította az őt megelőzni készülő Alexander Albont. A manőver így is sikeres volt, a felügyelők viszont magukhoz rendelték mindkét pilótát. A felvételek visszanézése és a két versenyző meghallgatása után viszont úgy döntöttek, egyik felet sem büntetik. Perez a stewardok közleménye szerint a másik oldalról számított ellenfele támadására, abban pedig mindketten egyetértettek, hogy ez belefért a kemény versenyzés kategóriájába.

 

F****CK – Norris cenzúrázatlan csapatrádiója a motorhiba után

F1-es karrierje legjobb eredményét érhette volna el Belgiumban a szinte végig ötödik helyen álló Lando Norris, az utolsó előtti kör végén azonban műszaki hiba jelentkezett McLarenjében. A brit előbb kétségbeesésében, majd dühében fakadt ki:

 

Megvan a McLaren egyik IndyCar-pilótája

Néhány hete jelentette be a McLaren, hogy 2020-ban az Arrow Schmidt Peterson Motorsporttal összefogva teljes szezont fut az IndyCarban. A versenyzők kapcsán akkor még nem tettek közzé információkat, de sokan azt valószínűsítették, hogy James Hinchliffe a Hondához kötődő szoros kapcsolata miatt nem marad a Chevrolet-erőforrásra váltó alakulatnál. Nos, ehhez képest Sam Schmidt most a Motorsport.com szaklapnak megerősítette, hogy Hinchliffe marad.

„Nagyon örülünk ennek, bár nem is értem, miért voltak találgatások erről. Mármint igen, sajnálatos, hogy motorbeszállítót kellett váltanunk – a mi és az ő szempontjából is –, de ezt meg kellett lépnünk a McLarennel való összefogáshoz, és az előnyök jóval túlmutattak a hátrányokon” – mondta el Schmidt. A másik pilótát egyelőre még nem jelentették be.

 

Anthoine Hubert-ért versenyeznek ma

Racing for Anthoine, vagyis Anthoine-ért versenyzünk felirat "díszíti" minden egyes autót a szombati tragikus F2-es baleset után.

Hubert pályafutásának legszebb pillanatai

A 22 esztendős korában elhunyt francia Formula-2-es versenyző karrierjének legszebb pillanatait eleveníti fel a következő videó. Nyugodjék békében!