DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

F2: fölényes győzelem és csaták az utolsó pillanatig a második sprinten

Hasonlóan eseménydús második sprintverseny kerekedett a Formula-2-ben, mint reggel. A „kicsik” egyébként is mindig gondoskodnak a versenyhétvégék izgalmairól, ezúttal azonban extra faktor volt a hosszú, négyhetes kihagyás és az ebből fakadó kiéhezettség a vezetésre.

Az első helyről a reggeli versenyhez hasonlóan David Beckmann indult, de ismét nem sikerült megőriznie a pozíciót a start után; Jehan Daruvala rögtön át is lépett rajta. Mögöttük is zajlott a helyezkedés, a futam elején és utána is a sárga zászlók, megforgások és koccanások helyett az előzések játszották a főszerepet. Néhány kisebb eset történt, úgymint Christian Lundgaard piruettje az első körben, Enzo Fittipaldi kavicságyba sodródása vagy Jake Hughes koccanása csapattársával, Alessio Deleddával, de szerencsére csatákból többet láthattunk.

A top 10-ben a legkiélezettebb egy hármas küzdelem volt: a bajnokságot vezető Oscar Piastri tavalyi F3-as és idei bajnoki riválisával is összecsapott. Végül mind Piastri, mind Guanyu Zhou az első sprintversenyt megnyerő Theo Pourchaire elé kerültek, aki egy elfékezés után újabb pozíciókat veszített. A dobogós helyeken hasonlóan komoly párbaj zajlott, a harmadik helyen haladó Bent Viscaal kitartóan támadta Beckmannt, és végül sikerrel járt. A német pilóta ezután ritmust és gumit vesztve további támadásokat szenvedett el, Robert Svarcman átvette tőle az utolsó dobogós pozíciót, majd Lawson is megelőzte. Svarcman ezzel visszatért a bajnoki meccsbe, miután két riválisa, Piastri és Zhou hátrébb vívtak egymással, egészen a leintésig. Daruvala pedig eközben senkitől sem zavartatva megnyerte a versenyt.

 Az F2 második sprintversenyének eredménye:

 

 

Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Jehan Daruvala Carlin 21  
2 Bent Viscaal Trident 21 6.100
3 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 9.300
4 Liam Lawson HitechGP 21 9.900
5 David Beckmann Campos Racing 21 10.800
6 Jüri Vips HitechGP 21 11.100
7 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 11.700
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 12.200
9 Ralph Boschung Campos Racing 21 12.900
10 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21 15.400
11 Dan Ticktum Carlin 21 15.600
12 Lirim Zendeli MP Motorsport 21 17.800
13 Richard Verschoor MP Motorsport 21 21.700
14 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 25.400
15 Marcus Armstrong DAMS 21 26.800
16 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 21 33.200
17 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 21 35.300
18 Roy Nissany DAMS 21 40.000
19 Alessio Deledda HWA Racelab 21 43.400
20 Marino Sato Trident 20 1'22.500
DNF Jake Hughes HWA Racelab 2 19 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 20 12.000

Helyszíni: Megérkeztek a cheerleaderek az USA Nagydíjra

Austinban tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor folyamatosan információkkal és hangulatjelentéssel lát el bennünket az USA Nagydíj helyszínéről. Ezúttal néhány csinos hölgyet pillantott meg a paddockban, akik egytől egyig cheerleaderek. Alakul a hangulat Texasban, mi pedig bár Sanyi helyében lehetnénk!

Óriási bukfenc a gyorsulási versenyen

Doug Gordon szerencsére elsétált autójától, iiletve annak maradványaitól egy Las Vegas-i gyorsulási versenyen, mely előbb a falnak csapódott, majd fejjel lefelé csúszott az aszfalton.

Ne maradj le: vasárnap reggel a MotoGP, este az F1 futamát nézhetjük

Csak két kiemelt eseményre kell figyelni vasárnap a motorsport világában: reggel a MotoGP, este pedig a F1 futama kerül a tv-k képernyőire. Íme:

08:00-08:45 MotoGP, futam (Spíler1 TV)

20:10-22:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

44_4

fotó: dppi

Ez Leclerc terepe: Austint is beveszi a szezon pole-királya?

Íme az idei pole-pozíciók pilótákra lebontva - ízlelgessük a listát az USA Nagydíj időmérője előtt:

poles

Ne feledjétek: vasárnap 13 órakor jön a legfrissebb Ralihíradó!

Ha a hónap első vasárnapja, akkor Ralihíradó: november 3-án 13:00-kor kerül adásba a FIX TV-n legfrissebb műsorunk. Hogy mivel várjuk kedves nézőinket?

Bajnokot koronáztak a Mecsek Ralin. Vincze Ferenc már az utolsó előtti fordulón bebiztosította az idei abszolút elsőséget: a verseny eseményeiről összefoglalót mutatunk önöknek. Stúdiónkba a ralikrosszból is ismert Szikszai Bészi érkezik, akivel a San Marinó-i Rally Legenden szerzett élményeiről beszélgetünk. Ezután nemzetközi pályákon száguldunk tovább, a WRC legutóbbi futamairól és a Fernando Alonso részvételével zajló Marokkó Raliról számolunk be. Az adás végén már Nyíregyházára készülünk, ami túlzás nélkül az év legnagyobb raliversenye lesz idehaza, hiszen az ORB és az Európa-bajnokság szezonja is itt ér véget.

Tartsanak velünk!

rali

Aki lemaradt a pénteki F1-es napról: röviden itt van a lényeg

Az első szabadedzés videós összefoglalója itt, a második szabadedzésé itt, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kipróbálta, de nem használja új első szárnyát a Haas

Kevin Magnussen kipróbált egy új első szárnyat az USA Nagydíj pénteki napján, ám végül úgy döntöttek, hogy ezen a hétvégén nem vetik be a folytatásban. A Haasnál már 2020-ra készülnek, ez a szárny is a jövő évi képbe illik inkább, de Magnussen szerint egyáltalán nem volt jobb tőle az autó, úgyhogy nem vetik be szombaton és vasárnap. Egyébként is sok új dolgot próbáltak ki a második szabadedzésen, amely miatt saját bevallásuk szerint is hátrányban vannak az autó finomhangolását illetően - nem úgy hangzik, mint egy sima hétvége...

kmag_2

fotó: dppi

Látványos piruett végén írta le autója elejét Romain Grosjean

A második szabadedzésnek onnantól vége is volt a francia haasos számára.

 

Perezt súlyosan megbüntették, a bokszutcából rajtol

Sergio Perez a második szabadedzésen követett el hibát, amikor kiintették mérgelelésre, de nem állt meg, továbbhajtott, csapata pedig kerékcsere-gyakorlatot hajtott végre az autóján. Az FIA meghallgatta ugyan a pilótát és a csapatot is, de nem volt más választása, a szabályok erre vonatkozóan teljesen egyértelműek és nagyon szigorúak: a kötelező mérlegelés elmulasztása miatt a mexikói versenyző kénytelen a bokszutcából rajtolni a vasárnapi USA Nagydíjon.

00119023_673

fotó: dppi

Vettelt is megtréfálta a koszos és huplis austini aszfalt

Sokan forogtak a két pénteki szabadedzésen, ő sem volt kivétel. Szerencséjére viszont megúszta az esetet, Grosjean például sokkal rosszabbul járt nála.

 

Egészen leegyszerűsödött a képlet Hamilton vb-címét illetően

Bottasnak mindenképp nyernie kellene ahhoz, hogy elodázza csapattársa címvédését és egyben hatodik világbajnoki elsőségét, és ez még csak a munka egyik fele, ugyanis egy Bottas-győzelem esetén is elég Hamiltonnak már egy nyolcadik (leggyorsabb kör nélkül) vagy egy kilencedik (leggyorsabb körrel) pozíció.

 

Ki másnak öltözne be Halloweenkor egy olyan autóversenyző, akit Andrettinek hívnak?

Marco Andretti például nagyapját, a legendás Mariót idézte meg.

 

Emlékeztek még a tavalyi amerikai futam házi hangutánzó emberére?

Azóta nyilván mém lett Neeeow Guyból.

 

Miért ne jutott volna erre a hétvégére is egy embertelen Marc Marquez-mentés?

Csak a szokásos - amikor az ember azt hinné, hogy a spanyol eldől, valahogy mindig fel tudja állítani a motort. Mint legutóbb a Maláj Nagydíj szabadedzésén.

 

Egy furcsa „vendég” is tiszteletét tette az austini F1-es hétvégén

A Haas F1-es csapata kölcsönkérte egy kis parádézásra a NASCAR-os testvéristálló, a Stewart-Haas Racing #14-es számú Fordját.

 

 

 

 

Billy Mongerrel lógatta a lábát utolsó kórházi napján Correa

„Az utolsó napom a kórházban, Billy Monger pedig eljött meglátogatni” – írta Juan Manuel Correa a közösségi médiában: a fotón mindketten felvállalják súlyos lábsérülésüket.

Mongernek 2017-es balesete következtében amputálták két lábát, melyeket protézisek pótolnak, a brit lassan már két éve újra versenyez. Correa esetében is opció volt az amputáció, ő a rögös utat választotta, annak érdekében, hogy megmaradjon a végtag. Hosszú rehabilitáció vár rá, amíg újra használni tudja a lábát.

Nagy versenyre készül Sainz, a Red Bullnak is megköszöni

Az austini lesz Carlos Sainz 100. nagydíjhétvégéje (egyben futamrajtja, ha elindul vasárnap). A spanyol latinos hangulatú videót posztolt, a leírásban pedig a McLaren mellett korábbi csapatainak, a Renault-nak, a Toro Rossónak, valamint a pályafutását közelmúltig egyengető Red Bullnak is köszönetet mondott. Max Verstappen, aki – Sainz csapattársaként – szintén a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon mutatkozott be, szintén 100. nagydíját teljesíti hétvégén.

Ricciardo újabb tréfája: Max és Sid, az ikertornyok

Az ausztrál pilóta elemében volt a Hollywood Boulevardon tartott F1-es bemutató során: egy olyan képet csempészett korábbi csapattársa, Max Verstappen Red Bulljára, amelyen a holland pilóta és a Jégkorszakból ismert lajhár, Sid volt látható.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

. #F1Festival #F1 #Formula1 #Verstappen #Ricciardo #IceAge #SidTheSloth @danielricciardo @maxverstappen1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

A Renault és a Williams gyorsan meg is mutatta 2021-es autóját

Csütörtökön nyilvánosságra hozták a 2021-es szabályokat és az ezeknek megfelelő koncepcióautót. Két csapat, a Williams és a Renault gyorsan be is öltöztette a modellt saját színeibe.

Kevin Magnussen mutatja be nekünk az austini pályát

A Haas F1-es pilótájára került a sor a Formula-1 szokásos rovatában - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!