DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

Fordulatos versennyel és Pourchaire-győzelemmel tért vissza az F2

Majdnem pontosan két hónapos kihagyás után ültek újra autóba a Formula-2 pilótái. Talán ennek is köszönhető, hogy egy kaotikus, incidensekben és autósérülésekben gazdag első sprintversenyt láthattunk Monzában szombat reggel.

Az első helyről induló David Beckmannt Jüri Vips szinte azonnal meg is előzte, és az észt pilóta ezután sokáig magabiztosan, aggodalom nélkül autózhatott. Mögötte azonban zajlottak az események, két-három körönként meglendült a sárga zászló. Az első nagyobb koccanás Dan Ticktum és Felipe Drugovich között történt, az egyes kanyarban értették félre egymást, a britnek ez pedig kiesést jelentett, míg a mezőny többi tagjának biztonsági autót. Később Drugovich is kiállni kényszerült a versenyből, miután megpördült és a falba csúszott.

Nem ő volt az egyetlen piruettező, Roy Nissany a legrosszabb helyen, a pálya közepén forgott meg a brazil esete után nem sokkal, a bajnokságot vezető Oscar Piastrinak kisebb csodára volt szüksége ahhoz, hogy elkerülje. Mivel az izraeli ezután le is parkolt a pályán, Bernd Mayländer ismét a pályára gurult.

A futam utolsó körei is tartogattak még izgalmakat, Vips az előretörő Theo Pourchaire-rel csatázott, és egy elfékezés után a fiatal francia át is vette a vezetést, majd öt másodperces előnnyel be is kocogott a célba, második győzelmét aratva idén. Az észt pilóta azonban ezután sorra veszítette a pozíciókat, Guanyu Zhou, Robert Svarcman, a 19. helyről felkapaszkodó Christian Lundgaard és Piastri is elment mellette. Az eredmény a befutókor ez is maradt az élen, azonban Svarcman a bokszutcai vonal átlépése és jogosulatlan előnyszerzés miatt öt másodperces büntetést kapott, így a dobogóra Lundgaard állhatott még fel.

 

Az F2 első sprintversenyének végeredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 4.300
3 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 6.900
4 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 7.600
5 Liam Lawson HitechGP 21 9.700
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 10.700
7 Bent Viscaal Trident 21 11.500
8 Jüri Vips HitechGP 21 12.700
9 Jehan Daruvala Carlin 21 13.100
10 David Beckmann Campos Racing 21 15.200
11 Marcus Armstrong DAMS 21 15.600
12 Jake Hughes HWA Racelab 21 18.800
13 Alessio Deledda HWA Racelab 21 20.300
14 Ralph Boschung Campos Racing 20 1 kör
15 Lirim Zendeli MP Motorsport 18 3 kör
DNF Marino Sato Trident 16 5 kör
DNF Richard Verschoor MP Motorsport 10 11 kör
DNF Roy Nissany DAMS 9 12 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 8 13 kör
DNF Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 4 17 kör
DNF Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 2 19 kör
DNF Dan Ticktum Carlin 1 20 kör

Ne felejtsetek el ma 13 órakor a FIX TV-re kapcsolni!

Ekkor kerül adásba ugyanis az AFM Ralihíradójának legújabb epizódja: vendégünk az MNASZ-elnök Oláh Gyárfás lesz, aki többek között a koronavírus-járvány miatti helyzetről is beszélni fog, de szó lesz még Turán Frigyes új csapatáról és autójáról, valamint a rali-vb legutóbbi állomásairól. Szóval: ma 13 óra, Fix TV!

ralihirado-afm-1

Újabb közleményt adott ki az MNASZ a koronavírus miatt elhalasztott versenyek kapcsán

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke az alábbi posztot tette közzé:

„Tisztelt Tagjaink, Tisztelt Rendezők!

Az MNASZ Elnöksége folyamatosan figyelemmel kíséri és példamutatónak tekinti a kormányzati intézkedéseket. Elkötelezett célunk a minimumra csökkenteni a rendezvények elmaradása okán fellépő anyagi veszteségeket és Tagjainkat is segíteni ebben a nehéz időszakban.

A kormányzati intézkedéseket követve az Elnökség felülvizsgálta az MNASZ 2020. évi versenynaptárát és azon eseményeket, amelyeket a szervezők a 2020. április 30-ig terjedő időszakban lemondtak, törli a naptárból.

Az Elnökség egyhangú döntése értelmében a törölt események szervezőinek a befizetett naptári bejelentési díjait és kaucióit - amennyiben a rendező igényt tart rá - visszafizeti vagy a módosított, halasztott időpontban megrendezendő bejelentési díjra átkönyveli.

Azon események, amelyeket a rendezők elhalasztottak, illetve a kormányzati intézkedések miatt csak egy későbbi időpontban tarthatók meg, továbbra is naptári eseményként, „elhalasztva” megjegyzéssel szerepelnek a versenynaptárban.

Az Elnökség 2020. április 30-án értékeli az aktuális helyzetet és ha szükséges újabb döntést hoz a versenynaptár módosításáról.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetősége nevében:

Oláh Gyárfás

a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Elnöke”

mnasz-logo-2

Unod, hogy nincsenek futamok? Nézz versenyző Hot Wheels-autókat

Van az elvonási tüneteknek az a szintje, amikor a guruló játékautók összecsapását is izgalmasnak találjuk.

Hülkenberg máris „visszatér az F1-be” – ráadásul a tv is közvetíteni is fogja!

Bár Max Verstappen nem vesz részt a Formula-1 sebtiben grundolt virtuális bajnokságának első, bahreini fordulóján, Nicholas Latifi révén így is biztosan lesz egy aktív pilóta a mezőnyben. Viszont kiderült, hogy lesz egy komoly visszatérőnk is: Nico Hülkenberg ugyanis bejelentette, hogy ott lesz a vasárnap esti versenyen!

A Renault-tól tavaly év végén távozni kényszerült német ráadásul triplázik a hétvégén: szombaton a The-Race által szervezett All-Star viadalon vesz részt, míg vasárnap előbb a Veloce „Not the… GP” sorozatának bahreini állomásán méreti meg magát, hogy aztán nem sokkal később az F1 hivatalos virtuális versenyén is elinduljon. „Visszatérés a második futamon, ki gondolta volna ezt? Nos, igazából végig egyértelmű volt, hogy úgysem tudják nélkülem megcsinálni!” – kommentálta a hírt Hülkenberg a Twitteren.

Ha pedig mindez nem lenne elég: egészen friss bejelentés, hogy nem is csak az interneten lehet követni majd a Virtuális Bahreini Nagydíjat, ugyanis az M4 Sport élőben fogja azt közvetíteni, ami kisebbfajta hazai tv-történeti pillanatnak tekinthető!

hülkenberg-virtuális-bahrein-f1-1

Verstappen, Montoya, Hülkenberg és még sokan mások – nézd itt az All-Star e-sport-bajnokság második fordulóját!

Bár a Formula-1 hivatalos virtuális bajnokságának bahreini futamát csak vasárnap rendezik, a The-Race szaklap múlt héten életre hívott All-Star sorozata már ma folytatódik, számos neves versenyzővel az online mezőnyben. Itt lehet nézni az elvileg 18 órakor kezdődő élő közvetítést:

 

66 év után először elmarad a Monacói Nagydíj, de mennyit tudsz a történelméről?

Sajnos a koronavírus áldozatául esett a Formula-1 egyik legpatinásabb nagydíja is, ráadásul idén már biztosan nem is pótolják azt. Mivel a mostani hétvégén szintén nem lesz verseny (Bahreint rendezték volna ekkor…), tedd próbára tudásod a monte-carlói futamok kapcsán vonatkozó kvízünkkel IDE vagy a képre kattintva:

monaco-dppi

A Netflix készített egy filmet az F1 keresztapjáról, Fangióról

A versenyzés rajongóinak nagy örömére virágkorukat élik az autósport tematikájú filmek. Ezek sorát gyarapítja az F1 legendás ötszörös világbajnokáról, Juan Manuel Fangióról készített dokumentumfilm, ami a Netflixnek hála Magyarországon felirattal is elérhetővé vált. Nagyszerű elfoglaltság ezekben a zord időkben. A linken megtekinthető egy másfél perces előzetes.

fangio-film

 

Amikor a koronavírus-karantén miatt egy négyszeres világbajnok vágja le a hajad

Jó, a WTCR-ben vitézkedő Yann Ehrlacher dolga könnyű, hiszen ki sem kell mozdulnia otthon ahhoz, hogy ilyen sikeres fodrásza legyen, mivel Yvan Muller a nagybátyja. Más kérdés, hogy az ifjabb francia szerint az ollóval nem bánik olyan jól, mint a túraautókkal…

 

Az IndyCar is beáll a sorba: ők is szimulátorversenyeket szerveznek a pilótáknak

Alig fél nappal azt követően, hogy a Formula-1 bejelentette a saját virtuális sorozatának elindítását, a koronavírus-járványnak szintén áldozatul esett – az első négy fordulót kellett lefújni – IndyCar is lépett: ők az iRacinggel összefogva szerveznek hasonló bajnokságot. A tervek szerint a 90-120 perces hosszúságú online futamokra vasárnaponként kerül sor a jövő hétvégétől kezdve, és IndyCar-versenyzők mellett esetleges vendégindulók is rajthoz állhatnak. Az első verseny helyszínére a rajongók szavazhatnak, de lesz futam többek között a Barber Motorsport Park és a Circuit of the Americas virtuális változatán is.

indycar-1

Oláh Gyárfás, WRC és Turán Frigyes a Ralihíradó legújabb adásában

Vasárnap ismét jelentkezik az AFM Ralihíradója: vendégünk az MNASZ-elnök Oláh Gyárfás lesz, aki többek között a koronavírus-járvány miatti helyzetről is beszélni fog, de szó lesz még Turán Frigyes új csapatáról és autójáról, valamint a rali-vb legutóbbi állomásairól. Ne feledjétek: vasárnap 13 óra, FIX TV!

olah-gyarfas-tv-1

Négy magyar indul idén a Ralikrossz Európa-bajnokságon

Hazánk két-két ralikrosszosa szerepel 2020-ban a kontinensbajnokság két kategóriájának mezőnyében – az előző években megszokott arcok folytatják tovább a nemzetközi porondon a kiadott nevezési listák alapján.

A Supercar 22 fős rajtrácsán a Kárai Tamás – 2019-ben hatodik az összetettben egy dobogós helyezéssel, valamint fölényesen magyar bajnok – Audi A1-gyel, valamint Mózer Attila Peugeot 208-cal szerepel. A géposztály tavalyi Európa-bajnoka, Robin Larsson a világbajnokságon folytatja, ami új esélyt kínál a többieknek.

A Super1600 16 résztvevője között sincs ott a 2019-es legjobb, Ajdar Nurijev, indul viszont a mögötte másodikként végző Marton Gergely, továbbra is a bajnokcsapat Volland Racing Audi A1-esével. Szíjj Zsolt „Jolly” a szokásos Skoda Fabiával folytatja az elsőkerekesek mezőnyében.

Mind a Supercar, mind a Super1600 a tervek szerint hat-hat idei WRX-hétvége programjában szerepelt volna. A világbajnokság első két, spanyolországi és portugál fordulójával együtt azonban az 1,6-os kategória két állomását is törölték.

Meglepetéssel kedveskedik az F1 a versenyre éhező nézőknek

Az autósport rajongóiként ínséges időket élünk, hiszen még minimum hetekig nem számolhatunk semmilyen nemzetközi versennyel, kivéve néhány virtuális próbálkozást. Az F1 azonban megpróbál enyhíteni szenvedéseinken, és szombaton 16 órától megismétli az emlékezetes 2016-os Brazil Nagydíjat, amely egy igazi káoszfutam volt drámával, balesetekkel és szenzációs előzésekkel. Reméljük, hogy ebből szokást csinálnak az illetékesek, és több hasonló futamot előszednek az archívumból. A streamet az F1 hivatalos Youtube- és Facebook-oldalán követhetitek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We have something special for you on Saturday⁣

Mi mást lehet csinálni ilyenkor, mint tesztelni a 2021-es versenyautót?

A Toyota WRC-csapata legalábbis így van vele: aki a Mexikó Raliról tért vissza, az karanténba vonult, aki pedig nem, az Finnországban teszteli a jövő évre szánt autót.

Videó: Top 10 meglepő pole-pozíció az F1-ben

A Formula-1 ilyen videókkal próbálja kiszolgálni rajongóit a kényszerszünetben, mint az, amelyet vagy ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva lehet megnézni!

50 másodperc röhögés Norris és Sainz előadásában

Mint a McLaren felhívta rá a figyelmet, március 20-án ünneplik a boldogság nemzetközi világnapját (igen, ilyen is van), ennek apropóján pedig össze is állítottak egy boldogságot árasztó videót két F1-es versenyzőjük, Lando Norris és Carlos Sainz főszereplésével.

Egy autóversenyző nyilván a saját háza körül is tud gokartozni

Lucas di Grassi elég hamar föltalálta magát ebben a viszontagságos időszakban, amikor az autóversenyzőknek nemhogy versenyezniük nem szabad, de még az otthonuk elhagyása sem ajánlott. A pálya mondjuk elég szögletes, és a szomszédok sem örülnek annyira, de a szűk járdán való navigálás kellően nehéz, mert a legapróbb hibával a saját hajlékában tehet kárt.

Bottas után szabadon: Bereznay is zabkásával készül a következő futamra

Az elmúlt hétvégén Bereznay Dániel, az Alfa Romeo F1-es csapatának hivatalos szimulátorversenyzője nyerte meg a Veloce Esports által megrendezett nem hivatalos, virtuális Ausztrál Nagydíjat, amelyen profi autóversenyzők is az ellenfelei voltak. A magyar "simracer" ezen a hétvégén, a Bahreint pótló Not the Bahrain GP nevű folytatásban is ott lesz, amit az alábbi videóban jelent be.

"Éppen a zabkásámat eszem, amit Valtteri Bottastól tanultam el, ugyanis meg akarom őrizni a vezetést a Not the Bahrain GP után is. Már nagyon várom, hogy ismét megmérkőzzek ezek a legendák ellen, hiszen az előző futam elképesztő volt, mint ahogy a támogatás is, amit üzenetekben kaptam" - mondja Bereznay.

A teljes mezőnyt még nem jelentették be, de Lando Norris már egészen biztosan visszatér a most vasárnap közép-európai idő szerint 19 órakor startoló virtuális futamon, ami a Veloce Esports YouTube-csatornáján lesz követhető.

A virtuális F1 megvalósítása sem olyan egyszerű, mint gondoljuk

Ma érkezett a bejelentés, hogy az elmaradt nagydíjakat szimulátorversenyekkel pótolják, melyeket aktív Formula-1-es pilóták részvételével harangoztak be. A versenyzőknek nem kell sehova menniük, otthonról tudnak becsatlakozni. A koncepció jól hangzik, de nem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik, tudtuk meg a Mercedestől.

„Jelenleg a megvalósíthatóságon és logisztikán dolgozunk, hogy a felszerelést eljuttassuk az érintettekhez és így tovább. Ez nem elenyésző feladat a jelenlegi körülmények között. Ezért a rövid válasz az, hogy nem tudjuk, pontosan mit fogunk csinálni. De valamilyen formában részt fogunk venni” – tudta meg a Formula.hu a bajnokcsapat szóvivőjétől percekkel a bejelentés után. Az első versenyre már vasárnap sor kerül a bahreini pálya virtuális változatán.

Semmi meglepő: egy újabb Európa-bajnoki futamot halasztanak

A szezonnyitó után az évad második versenyét is elhalasztotta a Rali Európa-bajnokság: a Kanári-szigeteken a kormányzati intézkedések, korlátozások miatt nem rendezhetik meg az eredetileg május elejére kiírt futamot. Egyelőre valóban csak halasztásról van szó és nem törlésről, szeretnék a későbbiekben pótolni az ERC-naptár egyik jeles és nagy népszerűségnek örvendő eseményét, de új időpontról egyelőre nem szól a közlemény.

02-Juan-Carlos-Alonso

fotó: FIA ERC

Egy versenyzőnek több félnivalója van az asszonytól, mint a vírustól?

A sportautózásban megkerülhetetlen névnek számító belga versenyző, Laurens Vanthoor próbált egy kis humort csempészni ezekbe a vészterhes időkbe.

"Én úgy látom, hogy ránk, versenyzőkre nagyobb veszély is leselkedik, mint a COVID-19. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy két hétnél tovább otthon legyünk. A feleségeink végül ki fognak minket nyírni!" - viccelődött közösségi oldalán a 2018-as Le Mans-i 24 órás GT-s kategóriagyőztese és a tavalyi IMSA sportautó-bajnokság GT-kategóriájának győztese. 

 

02519001_171