DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 25. péntek

Holland Nagydíj: élesedő bajnoki csata a hölgyeknél, új győztes az F3-ban

Szombaton, a Formula-1-es időmérő után még két versenyt is láthattunk Zandvoortban.

A hölgyek idei hatodik versenyüket futották. A pole-pozícióból induló Emma Kimilainen a rajt után megtartotta a vezetést, mögötte a bajnoki címért küzdő Alice Powell és Jamie Chadwick haladt. A félórás verseny nyolcadik percében azonban Powell átvette a finntől a vezetést. Chadwick szinte azonnal követte őt, így a két bajnokaspiráns az élen folytathatta a küzdelmet. Chadwick versenytempója erős volt, de Powell közel két és fél másodperces előnyt épített ki, így végül őt intették le az első helyen, Kimilainen pedig komoly csata után megőrizte harmadik helyét. Chadwick előnye az összetettben már csak hét pont, két fordulóval a vége előtt. A W Series október végén, az Egyesült Államokban folytatódik.

Az utolsóként pályára hajtó Formula-3 mezőnye parádés versennyel zárta a napot. A pole-pozícióból Ido Cohen indult, de a második helyről startoló Clement Novalak a lámpák kialvása után azonnal meg is előzte őt, Frederik Vesti pedig átvette a harmadik helyet Olli Caldwelltől, aki ezután csapattársával, a bajnokságot vezető Dennis Haugerrel vívott óriási párharcot. Hamarosan azonban biztonsági autós fázis jegelte a küzdelmet, Lorenzo Colombo ugyanis a falba csúszott. Az újraindítás után négyes csata alakult ki az élen, a legjobb háromhoz csatlakozott Victor Martins is, aki végül a 16. körre mindhármukon átverekedte magát. Magabiztos vezetése még a második biztonsági autós fázis – melyet Amaury Cordeel kicsúszása idézett elő –  után sem ingott meg, így idei első győzelmét aratta a szériában, ráadásul csapata, az MP Motorsport hazai pályáján. Az F3 két bajnokaspiránsának viszont drámát hozott a futam, Hauger az utolsó előtti körben Cohen révén defektet kapott és a mezőny végére került, míg Jack Doohan a kavicságyba sodródott, így ő is a pontszerző helyeken kívül zárt. A sorozat magyar versenyzője, Tóth László idei legjobb eredményét elérve a 17. helyen ért célba.

Ha lemaradtál róla, visszanézheted a novemberi Motorsporthíradót

Tartalom:

- Stúdióvendégünk Szomszéd Lali, Magyarország legfiatalabb fromaautó versenyzője

- Tudósítás a ralikrossz szakág máriapócsi szezonzárójáról

- Beszámoló a gyorsasági-ob hungaroringi fináléjáról

- Így zárta az évet a Mogul Racing Team 

Ken Block egy közel 1000 lóerős szörnyeteggel ment neki Kína egyik legveszélyesebb útjának

A showman a 914 lóerős Ford F-150 Hoonitruckkal vágott neki a világ egyik legveszélyesebb útjának Kínában, íme a Climbkhana 2:

F1-es rekordott döntött az interlagosi dobogó

23 év, 8 hónap és 23 nap - ennyi volt az átlagéletkora a Brazil Nagydíj három dobogós helyezettjének, ami új rekordot jelent a Formula-1 történetében. Az eddigi csúcsot a 2008-as monzai pódium tartotta, amikor Sebastian Vettel első győzelmét arra Heikki Kovalainen és Robert Kubica előtt. Érdekesség, hogy az F1-es történelem harmadik legfiatalabb dobogójára is idén került sor: Ausztriában Max Verstappen, Charles Leclerc és Valtteri Bottas alkotta a top hármat.

pod

fotó: dppi

Verstappen könyörtelen volt a dobogón

A szokásos "pezsgővideó" megmutatja, hogy Max Verstappen bőséggel "megkínálta", akit csak tudott.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

How sweet did that champagne taste @pierregasly? . #F1 #Formula1 #Gasly #Verstappen #BrazilGP #Champagne #Podium @champagne_carbon_official

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Mikor járt utoljára ilyen magasan az Alfa és mikor tűnt el utoljára ennyire a Mercedes-Ferrari páros?

A két Ferrari ütközése, illetve a Mercedesek problémái után a következő pontszámokat gyűjtötték a csapatok a Brazil Nagydíjon:

pf1_12

Vettelre 2010-ben sem volt büszke a csapata

A Ferrari Brazil Nagydíjon történt kettős kieséséhez hasonló helyzetet élt át a Red Bull 2010-ben, amikor Sebastian Vettel Mark Webbert támadta meg az első helyért. A páros ugyanúgy ütközött össze, ahogy a vörösök tegnap: Vettel kissé ráhúzott csapattársára, ezzel kis túlzással mindkettejük versenyének véget vetve. Ő kiesett, Webber a harmadik helyen ért célba.

A Red Bull Brazíliában ismét megdöntött egy világrekordot

1,82 másodperc. Mindössze ennyi idő volt a világ leggyorsabb Formula-1-es bokszkiállása, amit a Red Bull szerelőcsapatának sikerült összehozni a Brazil Nagydíj vasárnapi futamán. Az idei tabella első öt helyezését egyébként az energiaitalos csapat birtokolja, mindegyik eredményük 2 másodperc alatti.

pitstops-2019f1

Sosem láttunk ennyi érzelmet (Ro)Bottastól

Valtteri Bottas a Brazil Nagydíjon sem hazudtolta meg a visszafogottságáráról elhírestül finneket: miután kiesett a versenyből, a paddockban nézte végig a két Ferrari összeütközését, és egy hosszú másodpercig úgy tűnt, arcára semmilyen érzelem nem fog kiülni. De aztán:

Lemaradtál valamelyik makaói WTCR-futamról? Pótold be percek alatt!

Háromból kétszer a tizenkettedik pozícióból rajtolt Michelisz Norbert, mégis megőrizte összetettbeli előnyét. Így zajlott a hétvégi WTCR-forduló Makaóban:

Videó: A Brazil Nagydíj összefoglalója

Ezt látni kell még egyszer és még egyszer és még egyszer... Értitek, ugye?

Vagy mi maradtunk le valamiről, vagy Gaslyék tényleg úgy örültek, mintha vb-t nyertek volna

Pierre Gasly megtartotta második pozícióját Lewis Hamiltonnal szemben az utolsó gyorsulási versenyen a célegyenesben, az idén pedig óriási érzelmi hullámvasúton ülő Pierre Gasly pedig úgy örült a dobogós helyezésnek, mintha megnyerte volna a világbajnoki címet.

 

Kínos baki a Moto-E futamgyőztesének ünneplése közben

Eric Granado az év utolsó pillanatában mutatta be a Moto-E szezonjának legcikibb pillanatát. Sokkal többet ehhez nem is fűznénk hozzá, helyettünk beszéljenek inkább a képsorok:

 

Így ünnepelte a McLaren "Szuper Carlost"

2072 nap telt el azóta, hogy valamelyik McLaren-versenyző a pódiumra állhatott. Akkor Kevin Magnussen ácsorgott a dobogó harmadik fokán, azonban a sors furcsa játéka, hogy akkor is megbüntettek egy pilótát, aki az első három között végzett, s így akkor is lemaradt egy mclarenes a dobogón való ünneplésről, hiszen Jenson Button végzett akkor a negyedik helyen, de a büntetés következtében a harmadik helyen rangsorolták. Így ünnepelte a McLaren ennek a csúfos, hosszú időszaknak a lezárását:

 

Beidézte az FIA Vettelt és Leclerc-t, de nincs büntetés

Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t is beidézte a versenyfelügyelőség a Brazil Nagydíj leintését követően a kettejük között történt ütközés miatt, melynek következtében mindkét ferraris kiállni kényszerült a versenyből. A hivatalos álláspont szerint mindkettejüknek egyformán meg lett volna a lehetősége, hogy elkerülje az ütközést, így nem jelenthető ki egyértelműen valamelyikük felelőssége.

Videón Hamilton és Albon ütközése

Emiatt az incidens miatt Lewis Hamilton a verseny leintését követően ötmásodperces időbüntetésben részesült, így csak a hetedik hely lett az övé végül, persze ez nem vigasztalja Alexander Albont, aki először állhatott volna dobogóra.

 

Leclerc a szezon pole-királya

Mivel már csak egyetlen kvalifikáció maradt hátra a 2019-es szezonból, eldőlt, hogy Charles Leclerc-é a legtöbb pole-pozíció megszerzéséért járó díj, miután a monacói pilóta hétszer indulhatott a pole-ból az idei évben. Mögötte öttel Bottas következik a listán, majd a világbajnok Hamilton néggyel, míg Verstappen és Vettel két-két alkalommal indulhattak az első rajtkockából.

 

Ricciardo idei kedvenc poénforrása: a francia kiejtésen élcelődni

Ebben pedig csapattársa, Nico Hülkenberg is partner, hiszen a Renault-nál vezetve mindketten több francia beszéddel vagy legalábbis akcentussal találkoznak, mint amennyi az egészségügyi határérték lenne. Most épp azt prezentálják, hogyan mondaná ki a nevüket egy francia.

Videó: Így szerezte meg második pole-ját Verstappen

Max Verstappen a Brazil Nagydíj időmérő edzésén megszerezte második pole-pozícióját, noha az ő világában ez a harmadik, a statisztikák kedvelői tudják, hogy a szombati időmérős győzelem nem egyenlő a pole-pozíció megszerzésével. Így zajlott tehát az interlagosi kvalifikáció tegnap.

Valamiben már Verstappen nevét is oda lehet írni Senna mögé

A Honda ugyanis legutóbb 28 évvel ezelőtt, 1991-ben szerzett pole-pozíciót Interlagosban, akkor a McLarent vezető Ayrton Senna révén. Most Verstappen folytatta ezt a sort a japánok számára, méghozzá az alábbi körrel:

Verstappen: Már bocsánat, de ez a harmadik rajtelsőségem

"Lewis Hamilton indul a harmadik rajthelyről, Sebastian Vettel a másodikról, Max Verstappen pedig Formula-1-es karrierjének második pole-pozícióját szerezte" - hangzott az időmérő első három helyezettjének felkonferálása a sajtótájékoztatón, amire a hollandnak rögtön volt is egy közbevetése, helyesbítésként felmutatta ugyanis három ujját. 

"Kettőt mondott, de ez a harmadik volt. Én a harmadiknak számolom" - adott is rögtön magyarázatot Verstappen a mellette ülő Vettel kérdésére. Emlékezetes, hogy a Red Bull pilótája első F1-es pole-ját az idei Magyar Nagydíjon szerezte, majd Mexikóvárosban is az élről indulhatott volna, ám utólag három rajthelyes büntetést kapott, amiért nem lassított sárga zászlós jelzés alatt. A holland már akkor sem értett egyet az ítélettel, most pedig ismét nyomatékosította, hogy nála másképpen vezetik a vonatkozó statisztikát. Világbajnok riválisai csak mosolyogtak ezen megállapításán.

Vajon karrierje hátralévő részében is minden rajtelsősége után közbevágja majd ezt a helyesbítést?