F2: A mezőny legfiatalabbja a monacói pole-ban
https://formula.hu/parc-ferme/28998
A pálya rövidsége miatt két csoportra osztották a Formula-2-es mezőnyt a csütörtöki időmérő edzésen: páros és páratlan rajtszám alapján sorolták őket az A és B csoportba, melyeknek egy-egy 16 perces etap jutott.
Az A csoport 11 versenyzőjének legjobb körét az ART-s Theo Pourchaire futotta meg 1:20,985-tel: a francia ráérzett a monacói pályára, ahol életében először járt, közel fél másodpercet adott a második Oscar Piastrinak és a harmadik Jüri Vipsnek. A fiatal pilóta kiváló tempója ellenére arra lehetett számítani, hogy a pálya felgumizódása a B csoportot segíti – ráadásul itt indult a favorit, a reggeli szabadedzésen leggyorsabb Robert Svarcman.

Bár a B csoport is gyorsult a negyedóra végén, Svarcman legerősebb köre csak 1:21,403 volt, több mint négy tizeddel elmaradt Pourchaire-től, aki így már harmadik Formula-2-es hétvégéjén megszerezte első pole-pozícióját. A szombat délutáni főverseny rajtrácsa úgy áll össze, hogy a két csoport helyezettjei felváltva követik egymást: így a második Svarcman mögött a premás csapattárs Piastri, Dan Ticktum és Vips a sorrend, annak ellenére, hogy az észt körideje jobb volt, mint a brité.
A Formula-2-es futamokat a következő két nap során bonyolítják le: pénteken 11:45-kor, szombaton 8:20-kor és 17:15-kor.
A monacói főverseny rajtsorrendje:
| Versenyző | Csapat | Köridő | Csoport | |
| 1 | Theo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:20.985 | A |
| 2 | Robert Shwartzman | Prema Racing | 1:21.403 | B |
| 3 | Oscar Piastri | Prema Racing | 1:21.443 | A |
| 4 | Dan Ticktum | Carlin | 1:21.589 | B |
| 5 | Juri Vips | Hitech Grand Prix | 1:21.523 | A |
| 6 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:21.854 | B |
| 7 | Roy Nissany | DAMS | 1:22.102 | A |
| 8 | Christian Lundgaard | ART Grand Prix | 1:21.877 | B |
| 9 | Felipe Drugovich | UNI-Virtuosi Racing | 1:22.131 | A |
| 10 | Guanyu Zhou | UNI-Virtuosi Racing | 1:21.912 | B |
| 11 | Jehan Daruvala | Carlin | 1:22.244 | A |
| 12 | Liam Lawson | Hitech Grand Prix | 1:21.941 | B |
| 13 | David Beckmann | Charouz Racing System | 1:22.585 | A |
| 14 | Marcus Armstrong | DAMS | 1:22.168 | B |
| 15 | Bent Viscaal | Trident | 1:22.827 | A |
| 16 | Richard Verschoor | MP Motorsport | 1:22.758 | B |
| 17 | Lirim Zendeli | MP Motorsport | 1:22.933 | A |
| 18 | Marino Sato | Trident | 1:24.091 | B |
| 19 | Gianluca Petecof | Campos Racing | 1:23.344 | A |
| 20 | Guilherme Samaia | Charouz Racing System | 1:24.302 | B |
| 21 | Jack Aitken | BWT HWA Racelab | 1:23.353 | A |
| 22 | Alessio Deledda | BWT HWA Racelab | 1:27.744 | B |
Schumacher: Továbbra is zajlanak a Cadillac-tárgyalások
https://formula.hu/parc-ferme/39586
Mick Schumacher elárulta, hogy továbbra is kapcsolatban van a Cadillac F1-es vezetésével, és nem tette le az F1-es visszatérésről.
A német versenyző a Motorsport.com brazil kiadásának nyilatkozva elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy szóba került az F1-ben jövőre debütáló alakulatnál, és eddig kiváló a kommunikáció a csapattal.
„Igen, természetesen folynak a tárgyalások” – mondta Mick Schumacher.
"A kommunikáció eddig nagyon pozitív volt, és máris számos remek embert igazoltak a csapathoz. Megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek, és tárgyalhatok velük.”

Bekezdtek a magyarok: Trepák Andor előfutamot nyert, Körmöczi Balázs második helyen Nyirádon
https://formula.hu/parc-ferme/39585
Kezdetét vette a ralikrossz-világbajnokság és Európa-bajnokság harmadik fordulója Nyirádon két előfutammal. A nyolcfősre zsugorodó vb-mezőnyben a höljesi nyertes Johan Kristoffersson indított két elsőséggel, a hétszeres világbajnok csapattársa, Ole Christian Veiby, valamint a vb-éllovas Niclas Grönholm előtt vezeti a köztes eredménylistát.
Az összesen 11 magyar résztvevővel felálló Eb-kategóriák közül váratlan, de annál örömtelibb eredmény született az Euro RX1-ben: a kontinensszinten most debütáló Trepák Andor megnyerte a hétvége első előfutamát, a másodikat pedig második helyen zárta Damien Litwinowicz mögött, így a lengyellel azonos pontszámmal a köztes eredménylista élén áll! (Habár a rangsor Litwinowiczot sorolja az első helyre.)
Ráadásul a harmadik helyen is magyar versenyző áll Kárai Tamás személyében, az ötödik pedig Koncseg Zoltán. A balesetbe keveredett Eb-éllovas Jurij Belevszkij csak mögötte következik, hatodikként a 13 fős mezőnyben.
Az Euro RX3-an Körmöczi Balázs gondoskodik a magyar remeklésről, két második hellyel az összesítésben is második Joao Ribeiro mögött, Kovács Sámuel a hatodik helyen áll. A hétvége javarésze vasárnap következik, még két előfutammal, elődöntőkkel és döntőkkel.

„Generációja legjobbja” – Alonso véleménye Bortoletóról
https://formula.hu/parc-ferme/39584
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso és az újonc Gabriel Bortoleto közötti kapcsolat jól ismert, hiszen a 20 éves brazil a spanyol nevével fémjelzett A14 menedzsmentcéggel dolgozik együtt. Mikor Alonso véleményét kérdezték pártfogoltjáról, egyenesen generációja legjobbjának nevezte az F3 és F2 bajnokát.
„Nagyon jó, de nem vagyok meglepve. Már tavaly Abu Dhabiban azt gondoltam, ő a generációja legjobbja. A Formula-3-at újoncként nyerte meg, a Formula-2-t újoncként nyerte meg. Nem tesztelt régebbi autókkal, nem csináltak neki TPC-programot, semmit, és a Formula-1-be érkezve mégis hihetetlen munkát végzett” – érvelt Bortoleto mellett a RaceFans.net által idézett Alonso.
„Másoknak talán jobb csomagok állnak rendelkezésükre és talán hamarabb sikeresek is lesznek nála, de végső soron, hosszú távon mindig ő lesz ennek a generációnak a legjobbja. Ennek bizonyítéka az volt, amikor az autók a kisebb kategóriákban azonosak voltak.”
Alonso szerint még a Sauber felemelkedésében is szerepe van Bortoletónak, nem csupán Hülkenbergnek: „Ez a csapat küszködött tavaly, most viszont neki és Nicónak sikerült új motivációt hozniuk, és most már a csapat is fejlődik. Eddig hihetetlen munkát végez… de még mindig le van maradva tőlem…”

Fotó: DPPI
„Ki*** győzelem” – ennyit mondott az Észt Rali éllovasa, és jött a büntetés az FIA-tól
https://formula.hu/parc-ferme/39583
Oliver Solberg élete versenyét teljesíti az Észt Ralin: a Toyota jóvoltából három év után először Rali1-es autóba ülő norvég az eddigi 12-ből hat gyorsaságit megnyert és a második szakasz óta vezet, előnye 22 másodpercre növekedett. Ez is közrejátszott abban, hogy pénteken a verseny élőben közvetített médiaeseményén kicsúszott a száján a „ki*** győzelem” kifejezés.
A megjegyzést a stewardok megrovással és 2000 eurós felfüggesztett pénzbírsággal büntették – enyhítő körülményként figyelembe véve, hogy Solberg először vétett a káromkodást szabályozó előírás ellen, az angol nem anyanyelve, valamint nem volt sértő szándék a kifejezésben. Ugyanakkor a versenyző vesztét az okozta, hogy a kifejezés „kontrollált zónában” hangzott el: szakasz vége interjún még beleférne egy ilyen kifejezés a magasabb adrenalinszint miatt, de egy médiaeseményen már nem.
„A stewardok elismerik, hogy a kérdéses szó közhasználatúvá vált és gyakran érzelem kifejezésére használják, különösen a fiatalabb generáció, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az FIA elkötelezett marad aziránt, hogy biztosítsa, a helytelen nyelvet nem használják kontrollált zónákban, mint sajtótájékoztatók, interjúk és rajtceremónia” – áll a stewardok indoklásában.
Solberg megrovása és felfüggesztett pénzbírsága az első büntetés helytelen nyelvezet miatt azóta, hogy Adrien Fourmaux 10 ezer eurós bírságot (és még 20 ezret felfüggesztve) kapott, amiért ugyanezt a nem tolerált szót használta, akkor egy szakasz végi interjúban – ennek hatására fogtak össze a WRC versenyzői. Solberg büntetése már egy jóval megengedőbb fellépést tükröz az FIA részéről.

Stella egyeztetne az FIA-val a szólásszabadságról
https://formula.hu/parc-ferme/39582
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint ideje lenne újragondolni az F1-es versenyzők szabad véleménynyilvánításának korlátait, miután Oscar Piastri a Brit Nagydíj után látványosan visszafogottan nyilatkozott a verseny során kapott 10 másodperces büntetéséről. „Ha bármit mondok, kitiltanak az egész szezonra” – mondta az ausztrál, majd később hozzátette: „Nem akarok sokat mondani, mert csak bajba keverem magam.”
Stella az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva egyetértett ausztrál versenyzője óvatosságával: „Egy ilyen forró helyzetben mindig azt javasoljuk a versenyzőinknek, hogy előbb nézzék vissza a felvételeket, és csak aztán kommentáljanak.” Ugyanakkor szerinte a sportágnak biztosítania kellene, hogy a pilóták bátran kifejezhessék véleményüket:
„Ha már nem lehet őszintén nyilatkozni, mert az ember attól tart, hogy bajba kerül, az már egy másik dolog. Ezt újra kell gondolnunk, és ezt közösen tesszük majd az FIA-val” – mondta, majd hozzátette, hogy nem konfliktuskeresésről van szó: „Nem vitát akarunk kezdeni, és ebben nincs érdekellentét sem. A cél közös, mi pedig mindig együttműködő állásponton vagyunk az FIA és a felügyelők irányába.”

MotoGP: Marquez kezdett a legjobban az esős Brnóban, Bagnaia a Q1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/39581
Öt év után tért vissza a MotoGP mezőnye a közkedvelt Brnóba, az időjárás azonban nem volt kegyes a motorosokhoz a Cseh Nagydíj nyitó napján. Délelőtt vizes-száradó aszfalt fogadta a szereplőket, a hajrában a slick gumikon pedig Marc Marquez bizonyult a leggyorsabbnak.
Délután viszont ismét szakadt az eső, ami miatt húsz percet késett is az edzés kezdése – igaz, a végére ismét sütni kezdett a nap, de ezúttal nem kerültek elő a szárazpályás abroncsok. Marquezt azonban ilyen körülmények között sem tudták legyőzni, a vb-éllovas zárt az első helyen, nagyságrendileg fél másodpercet kiosztva az LCR Hondán második Johann Zarcónak és a Yamahával harmadik Fabio Quartararónak.
Őket az Apriliák követték Marco Bezzecchivel és a három hónap után így egy ötödik hellyel visszatérő Jorge Martinnal, majd jött Jack Miller és Joan Mir. Marquez üldözői közül az öccse, Alex bukott is a hajrában, de így is kilencedik lett, és ezzel bejutott a Q2-be – két KTM-es, Enea Bastianini és Pedro Acosta fogta közre –, ami viszont Francesco Bagnaiának nem jött össze, hiszen csupán 13. lett.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Marc Márquez | Ducati | 2'03.935 | |
| 2. | Johann Zarco | LCR Honda | 2'04.404 | 0.469 |
| 3. | Fabio Quartararo | Yamaha | 2'04.465 | 0.530 |
| 4. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 2'04.492 | 0.557 |
| 5. | Jorge Martín | Aprilia | 2'04.656 | 0.721 |
| 6. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 2'04.716 | 0.781 |
| 7. | Joan Mir | Honda | 2'04.811 | 0.876 |
| 8. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 2'04.878 | 0.943 |
| 9. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 2'04.993 | 1.058 |
| 10. | Pedro Acosta | KTM | 2'05.218 | 1.283 |
| 11. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 2'05.257 | 1.322 |
| 12. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 2'05.305 | 1.370 |
| 13. | Francesco Bagnaia | Ducati | 2'05.440 | 1.505 |
| 14. | Alex Rins | Yamaha | 2'05.473 | 1.538 |
| 15. | Brad Binder | KTM | 2'05.500 | 1.565 |
| 16. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 2'05.627 | 1.692 |
| 17. | Pol Espargaró | Tech3 KTM | 2'05.752 | 1.817 |
| 18. | Augusto Fernández | Yamaha | 2'05.799 | 1.864 |
| 19. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 2'05.837 | 1.902 |
| 20. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 2'06.308 | 2.373 |
| 21. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 2'06.482 | 2.547 |
| 22. | Luca Marini | Honda | 2'06.805 | 2.870 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Newey átmegy egy másik irodába, ha szóba kerül a 2025-ös F1-es autó
https://formula.hu/parc-ferme/39580
Fernando Alonso árult el részleteket annak kapcsán, mennyire a 2026-os szabályváltozásokra és az új autóra koncentrál az Aston Martinnál Adrian Newey. Minden idők legsikeresebb F1-es tervezője március elején állt munkába új alakulatánál, és az első pillanattól fogva a jövő évi módosítások szerint tervezendő versenygépnek szenteli elsősorban az idejét. Newey saját megfogalmazása szerint csak „ebéd közbeni beszélgetések” során kerül nála szóba a 2025-ös autó, amelyen egy teljesen másik mérnöki csapat is dolgozik, most pedig Alonso árulta el azt, hogy a szakember konkrétan kimegy a megbeszélésekről, ha az aktuális autó gondjaira terelődik a téma:
„Dolgozik, bevonódik a munkába. Rendkívül motivált. De igaz, hogy úgy tűnik, hogy az idei autó nem érdekli annyira” – fogalmazott a kétszeres F1-es világbajnok spanyol pilóta a DAZN kamerái előtt. „Minden alkalommal, amikor kérdezünk valamit az idei szezonról vagy arról, hogyan javítsunk valamin, feláll és átmegy egy másik irodába. Szóval már most 2026-os üzemmódba kapcsolt…”

Mennyire járt közel Sainz a Mercedes-szerződéshez?
https://formula.hu/parc-ferme/39579
Egyeztetett ugyan Toto Wolff-fal tavaly, de Carlos Sainz nem hiszi, hogy igazán valós esélye lett volna, hogy a Mercedeshez szerződjön a 2025-ös F1-es idényre. A többszörös futamgyőztes azok után maradt ülés nélkül, hogy a Ferrari leigazolta Lewis Hamiltont. A spanyol hónapokig húzta a döntést, a végül választott Williams mellett az Alpine-t és a 2026-tól Audivá váló Saubert tartották az értesülések a fő opciójának.
De felmerülhetett az is, hogy Sainz épp Hamilton helyére menjen a Mercedeshez – ez a téma került elő a High Performance Podcast adásában is, ahol arról kérdezték a pilótát, mennyire járt közel ahhoz, hogy velük kössön szerződést: „Nem igazán. Sokat beszéltünk Totóval és mindenki mással is akkoriban, és határozottan az egyik opció voltam, akit számításba vett. De hogy mennyire jártam közel? Erről Totót kell megkérdezni. De úgy gondolom, nagyon elégedett Kimi Antonellivel.”

Stella: A Ferrari fejlesztései érdekessé tehetik a szezon hajráját
https://formula.hu/parc-ferme/39578
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint a Ferrari legutóbbi technikai előrelépése új dinamikát vihet a 2025-ös F1-es szezon második felébe. A maranellóiak az Osztrák Nagydíjon jelentős padlólemez- és diffúzorfejlesztést vetettek be, Silverstone-ban pedig a McLaren legközelebbi kihívójaként tűntek fel.
„Azt kell mondanom, hogy a Ferrari által minden egyes edzésen elért köridőket nézve ők tűntek a legerősebb csapatnak. A különbségek nagyon kicsik, még a szél enyhe változása is befolyásolt egy tizedet itt vagy ott. Még ha a Q2-t nézzük, akkor is elég meggyőzően voltak első és második helyen, szóval úgy tűnik, hogy az Ausztriába vitt fejlesztések nagyon jól működtek.”
Bár a McLaren jelenleg kényelmes helyzetben van, ami a konstruktőri tabellát illeti, Stella szerint a Ferrari új fejlesztési iránya komoly tényező lehet a szezon második felében, ráadásul Charles Leclerc is jelentős előrelépést vár a hamarosan bevetendő, továbbfejlesztett hátsó felfüggesztéstől.

Antonellit kölcsön kellene adni, ha érkezik Verstappen?
https://formula.hu/parc-ferme/39577
Günther Steiner, a Haas F1-es csapatának korábbi főnöke úgy véli, hogy ha a Mercedes valóban meg tudja szerezni Max Verstappent, akkor is hiba lenne emiatt George Russellt félreállítani – tehát hasonlóan vélekedik erről, mint Jenson Button. A Red Flags podcastban Steiner arról beszélt, hogy Russell Hamilton távozása óta vezéregyéniséggé vált a csapatnál, míg Andrea Kimi Antonelli még nem áll készen egy világbajnoki esélyes autóra.
„Hogyan lehetne betenni Maxot, kivenni George-ot, Kimit pedig ott hagyni, ha a Mercedes világbajnokságot akar nyerni?” – tette fel a kérdést Steiner, aki szerinte Antonelli eddigi szereplése nem igazolja az azonnali előléptetést: „Volt egy jó versenye Kanadában. A többi? Hány jó futama volt? Nem sok. És kivenn George-ot, aki ha tetszik, ha nem, jó munkát végez…”

Steiner nem kérdőjelezi meg Antonelli tehetségét, de úgy gondolja, tapasztalatra van szüksége. „Ő jó versenyző, de tapasztalatot kell szereznie. Olyan korban van, amikor még fejlődnie kell, és ha egy győzelemre esélyes autóba ültetik, de nem nyer, az rosszul hat a fejlődésére.”
Ezért aztán javaslata egyértelmű: „Szerintem Kimit kell kivenniük, hogy Maxot betegyék. Megérteném, ha egy ponton azt mondanék, hogy Kimi, csináljunk egy évet az Alpine-nál vagy a Williamsnél, bárhol, és építsük fel ezt az egészet!”

Zak Brown: Hagyjuk, hogy eldöntsék, ki lesz a bajnok
https://formula.hu/parc-ferme/39576
Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója a Goodwood Festival of Speed vendégeként egy interjúban hangsúlyozta, hogy a csapat szabad kezet ad Oscar Piastrinak és Lando Norrisnak a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. Mivel a páros között mindössze nyolc pont a különbség, miközben Max Verstappen jelentős hátrányban van, egyre valószínűbb, hogy a 2025-ös szezon a McLaren belharcáról szól majd.
„Hagyjuk őket versenyezni. Rajtuk múlik, ki nyeri meg a világbajnokságot” – mondta Brown, majd gyorsan hozzátette: „Remélem, hogy egyikük lesz az. Még egy kicsit növelnünk kell az előnyünket, mielőtt igazán nyugodtak lehetnénk, bár ebben a sportban sosem lehet teljesen kényelmesen hátradőlni. Engedjük őket versenyezni. Ausztria jó példa volt arra, milyen keményen, de tisztán tudnak egymás ellen küzdeni.”
Tény és való, hogy kemény volt a spielbergi csata, bár akkor sem jártak messze attól a mclarenesek, hogy Kanadához hasonlóan ismét ütközzenek a McLarenek, de efölött Brown nagyvonalúan átsiklott. Az amerikai nyilatkozatában külön kiemelte Andrea Stella csapatfőnököt is, aki szerinte kulcsszerepet játszott ebben a sikerszériában: „Nélküle nem tartanánk itt. Hihetetlen vezető, tudja, hogyan hozza ki a legtöbbet a csapatból. Támogat, visszajelzést ad, és ösztönöz. Andrea kulcsfontosságú tényező volt a sikerünkben.”

3 millió dolláros jachtot vett George Russell
https://formula.hu/parc-ferme/39575
Három millió dollárt érő jachtot vásárolt George Russell. A Mercedesszel ugyan elhúzódnak a tárgyalások a brit pilóta szerződéshosszabbításával kapcsolatban, de ez nem akadályozta meg abban, hogy jelentős beruházással megszerezte a Pershing 6x névre hallgató luxusjachtot, amivel több F1-es pilótához csatlakozott a „klubban.”
A két MAN V12-es, 1550 lóerős motorral hajtott luxusjacht 48 csomós sebességre képes. A felső fedélzetén egy hatalmas nyugágy és egy nagyméretű fedélzet található, amely tökéletes a napozásra a versenyek között.
Russell szerint ez remek lehetőséget ad a futamok közötti kikapcsolódásra.
Max Verstappen és Lewis Hamilton jachtjai egyébként több, mint 12 millió dollárt érnek, de többek között Fernando Alonso és Charles Leclerc is rendelkezik ilyen vagyontárggyal.

„Perez megérdemel egy újabb esélyt az F1-ben” – Mansell
https://formula.hu/parc-ferme/39574
Nigel Mansell szerint Sergio Perez ideális választás lehet az F1-ben jövőre debütáló Cadillac számára – az 1992-es világbajnok úgy véli, a mexikói pilóta tapasztalata aranyat érhet egy teljesen új istállónak, amely komoly tanulási folyamat előtt áll.
„Checo Perez megérdemelne még egy lehetőséget. Az utolsó előtti évében kiválóan vezetett, és hatalmas segítséget nyújtott Maxnak a címvédéshez” – mondta Mansell, hozzátéve: szerinte az amerikai csapatnak inkább rutinos pilótákra van szüksége, mintsem egy hazai sztárra.
Mansell hangsúlyozta: egy új F1-es istállónak olyan versenyző kell, aki nemcsak gyors, de pontos technikai visszajelzésekkel is segíti a fejlesztéseket, különben az egész projekt könnyen zátonyra futhat.
„Remélhetőleg vannak ott okos emberek, akik jól megtervezik a stratégiájukat. Az első évben szükségük lesz néhány tapasztalt versenyzőre, akik visszajelzést adnak nekik, hogy tudják, mire van szükségük ahhoz, hogy a lehető legversenyképesebbek legyenek.”

Antonellinek mindegy, hogy Russell vagy Verstappen a csapattársa
https://formula.hu/parc-ferme/39573
Továbbra sem ülnek el a Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolásáról szóló pletykák: az nem kérdés, hogy a felek között van valamiféle egyeztetés, az viszont nem egyértelmű, mennyire reális a Red Bull-lal 2028-ig szerződéssel rendelkező világbajnok váltása. Abban egyetértés van a találgatások és értesülések között, hogy amennyiben Verstappen átigazol, a hosszabbításra váró George Russell szorulhat ki a Mercedestől, így a holland az újonc Andrea Kimi Antonelli mellé érkezne.
De mit szólna mindehhez a 18 éves olasz? Antonelli így felelt a Sky Sports F1 azon kérdésére, hogy Russellt vagy Verstappen preferálná-e csapattársaként: „Nekem mindegy. Hogy őszinte legyek, mindketten nagyon jó versenyzők. Nagyon elégedett vagyok George-dzsal. Úgy érzem, igazán jó a dinamika jelenleg a csapaton belül.”

Jeremy Clarkson vigasztalta Hornert: „Ez nem a vég”
https://formula.hu/parc-ferme/39572
Jeremy Clarksont ismerős érzések kerítették hatalmukba, miután a Red Bull váratlanul menesztette Christian Hornert a csapatfőnöki és vezérigazgatói pozícióból. A legendás televíziós műsorvezető a The Sun hasábjain árulta el, hogy támogató üzenetet küldött Hornernek: „Írtam neki, miután kiderült a kirúgása, és elmondtam, hogy voltam már ugyanebben a helyzetben” – fogalmazott Clarkson, akit egy évtizeddel korábban a BBC Top Gear forgatásán történt incidens után távolítottak el.
Hozzátette: „Másnap reggel hajlamos az ember azt gondolni, hogy na, ennyi volt. De nálam nem ez történt. Nem lefelé indultam el, hanem felfelé. És szerintem nála is ez lesz” – tekintett optimistán a jövőbe Clarkson, aki elmondása szerint a Brit Nagydíjon még személyesen is beszélt Hornerrel, aki akkor semmit sem sejtett a közelgő döntésről. „Aznap a 11 éves lányával, Oliviával volt, akinek az édesanyja nemrég halt meg szemrákban. Leginkább erről beszélgettünk, és arról, hogy birkózik meg a helyzettel szegény kis drága” – árulta el Clarkson.
A Red Bull távozó csapatfőnökének széke még ki sem hűlt, de máris folynak a találgatások a jövőjéről. Clarkson szerint az Alpine-nál való esetleges szerepvállalásról szóló hírek nem tűnnek reálisnak: „Ez lenne a legtutibb tipp, de jövőre ők Mercedes-motorokkal mennek, azaz Christiannak együtt kellene működnie Toto Wolff-fal, és mivel ezek ketten nem jönnek ki, nem tudok hinni ebben.”

Lóháton lett világbajnok Michael Schumacher lánya
https://formula.hu/parc-ferme/39571
Gina-Maria Schumacher, a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher lánya újabb mérföldkőhöz érkezett saját sportkarrierjében: világbajnoki címet nyert a díjlovaglás reining szakágában. A 28 éves versenyző a svájci Givrinsben található CS Ranchen rendezett világbajnokságon állhatott a dobogó legfelső fokára a német válogatott tagjaként.
A győzelmet hűséges lova, Valentino nyergében megszerző Schumacher hosszú évek óta az egyik legkiemelkedőbb reininglovas a nemzetközi mezőnyben, de ez a világbajnoki aranyérem új szintre emelte eddig is impozáns eredménylistáját. A verseny után közösségi oldalán osztotta meg örömét: „Aranyérem a német csapatnak! Büszke vagyok, hogy képviselhetem az országunkat” – írta az Instagramra feltöltött képek mellé
.
Japánban tesztelik a Haast a Toyota versenyzői
https://formula.hu/parc-ferme/39570
A Haas és a Toyota közötti kapcsolat a külsőségekben is egyre inkább meglátszik: nem sokkal az követően, hogy a goodwoodi fesztiválon Esteban Ocon egy Toyota WRC-t vezetett, bejelentették, hogy a Super Formula címvédője, a háromszoros Super Formula-bajnok Sho Tsuboi egy TPC-tesztet hajt végre egy kétéves Haasszal az autógyár tulajdonában lévő legendás Fuji versenypályán.
A tesztet augusztus 6–7-én rendezik, és mindkét napon japán versenyző vezetheti a VF-23-as modellt: augusztus 6-án Ryo Hirakawa, Tsuboi pedig másnap kap lehetőséget. A teszt nyitott lesz a rajongók előtt is. Hirakawa, aki a Toyota WEC-versenyzője és a Haas tartalékpilótája, már F1-es szabadedzésen is vezetett, a 30 éves Tsuboi viszont először ülhet F1-es autóba.
Ayao Komatsu csapatfőnök így fogalmazott: „Természetesen nagyon izgatottak vagyunk, hogy már a TPC-programunk első szezonjában kétnapos tesztet tarthatunk a Fuji Speedwayen. Igazán különleges, hogy a Toyota hazai pályáján tesztelhetünk, ahol tavaly októberben jelentettük be együttműködésünket a TOYOTA GAZOO Racinggel, és külön öröm, hogy F1-es debütálást biztosíthatunk Sho számára, aki több bajnoki címmel is büszkélkedhet. Hirakawát már jól ismerjük, várjuk a visszajelzéseit.”

Sainz megküzdött a démonjaival a Ferraritól való távozás előtt
https://formula.hu/parc-ferme/39568
Carlos Sainz elméjében megküzdött a jó és a rossz énje, miután a Ferrari bejelentette, hogy lecserélik Lewis Hamiltonra a 2025-ös szezontól kezdve. Végül úgy döntött a spanyol, hogy jó fiú lesz.
„Megértem, hogy egy versenyző, akinek nagy az egója, szét akarná szedni a Ferrarit abban a helyzetben és politizálni akarna, egy fertőzés akarna lenni a csapaton belül. Az én démonom – mindannyiunknak van egy angyala és egy démonja – azt mondta, hogy annyi dolog van, amit mondani akarok, amin változtatni szeretnék” – mondta Sainz a High Performance Podcast adásában.
„De az angyalom erősebb volt akkoriban, és azt mondta, hogy nem, ne legyél az a srác; legyél az a srác, aki professzionális, aki az utolsó futamig mindent meg fog tenni a csapatáért és azokért, akiknek semmi közük nem volt ehhez a döntéshez.”
„A legprofesszionálisabb szintemmel tartozom nekik, egy jó évvel tartozom a csapatnak és magamnak. Én leszek a jó fiú, aki nem akarja felgyújtani ezt a helyet” – árulta el a spanyol 2024-es helyzetéről.

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon
https://formula.hu/parc-ferme/39569
Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.
Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.
A szombati futam végeredménye:
| 1. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | |
| 2. | Josef Newgarden | Team Penske | 0.2352 |
| 3. | Will Power | Team Penske | 1.2128 |
| 4. | Scott McLaughlin | Team Penske | 2.3576 |
| 5. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | 3.0020 |
| 6. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 3.6218 |
| 7. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 3.7720 |
| 8. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Enterprises | 4.0938 |
| 9. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 4.9885 |
| 10. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 5.5263 |
| 11. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 6.1942 |
| 12. | David Malukas | A.J. Foyt Enterprises | 6.3619 |
| 13. | Colton Herta | Andretti Global | 7.2357 |
| 14. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 7.9742 |
| 15. | Marcus Ericsson | Andretti Global | 8.2510 |
| 16. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 1 kör /9.5249 |
| 17. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 1 kör /9.8674 |
| 18. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 1 kör /10.2390 |
| 19. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | 1 kör /10.8018 |
| 20. | Robert Shwartzman | Prema Racing | 1 kör /11.7636 |
| 21. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 1 kör /12.5108 |
| 22. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /12.8566 |
| 23. | Callum Ilott | Prema Racing | Kiesett |
| 24. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | Kiesett |
| 25. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | Kiesett |
| 26. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | Kiesett |
| 27. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | Kiesett |
A vasárnapi futam végeredménye:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | |
| 2. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 0.5280 |
| 3. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 2.7436 |
| 4. | David Malukas | A.J. Foyt Interprises | 4.0007 |
| 5. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 4.8250 |
| 6. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 6.4378 |
| 7. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 6.9021 |
| 8. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 7.8354 |
| 9. | Robert Shwartzman | Prema Racing | 9.0457 |
| 10. | Josef Newgarden | Team Penske | 10.1300 |
| 11. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 11.8122 |
| 12. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 11.8317 |
| 13. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 13.4066 |
| 14. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 14.5475 |
| 15. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Interprises | 1 kör /12.2954 |
| 16. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /12.7896 |
| 17. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 1 kör /15.0914 |
| 18. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | 1 kör /15.5878 |
| 19. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 3 kör /1.5617 |
| 20. | Colton Herta | Andretti Global | Kiesett |
| 21. | Callum Ilott | Prema Racing | Kiesett |
| 22. | Marcus Ericsson | Andretti Global | Kiesett |
| 23. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | Kiesett |
| 24. | Will Power | Team Penske | Kiesett |
| 25. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 26. | Scott McLaughlin | Team Penske | Kiesett |
| 27. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | Nem indult |

A Cadillac 2026-os autója „agresszívan fog kinézni”
https://formula.hu/parc-ferme/39567
2026-ban csatlakozik az F1 mezőnyéhez a Cadillac csapata, így két teljesen új autót is láthatunk majd körözni a versenyhétvégéken. Habár az amerikai istálló autóinak festésére még valószínűleg sokat kell várnunk, Graeme Lowdon csapatfőnök most elárulta, milyen elképzelések mentén tervezik meg a versenygép festését.
„Sok olyan autó van, ami nagyon sikeres volt, de nem néznél rá kétszer. Ez nekünk nem elég. Ez a Cadillac – az örökségünk a merész, ikonikus dizájn. Az autónak képviselnie kell valamit. Agresszívan kell kinéznie. Izgalmasan kell kinéznie.”

„Mindig azt gondoltam, hogy bármit is csinálunk egy autóval, annak át kell mennie a 12 éves szurkolók tesztjén – tudod, ez az az autó, amiről ki akarnak rakni egy posztert a szobájuk falára, ezt a csapatot akarják követni.”
„A Formula-1 az érzelmekről szól. Érezned kell valamit, amikor ránézel az autóra. Részben ez az, ami bevonzza a szurkolókat, különösen a fiatalokat. Azt akarod, hogy arról az autóról álmodjanak, hogy elképzeljék, ahogyan vezetik azt. Egy ilyen kötődés kialakítása a célunk. Ha gyors, de felejthető, akkor nem értettük meg a lényeget” – mondta a High Performance Podcast adásában Lowdon.