DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 14. szerda

Most akkor mi van Rossi csapatával és a szaúdi szponzorral?

Néhány napja mi is megírtuk, hogy a Tanal Entertainment Sport & Media bejelentette, hogy ötéves megállapodást kötöttek a VR46 istállóval arról, hogy 2022-től a MotoGP-ben (illetve emellett a Moto2-ben is) teljes értékű csapatként fognak rajthoz állni. A közleményből kiderült, hogy a szaúd-arábiai olajvállalat, az Aramco lesz a VR46 névadó szponzora – csakhogy sajtóhírek (például a Motorsport.com) szerint ez a bejelentés még magát az Aramcót is váratlanul érte! Feltűnő volt, hogy az említett közlemény nem tartalmazott nyilatkozatot sem az Aramco, sem a VR46 oldaláról, így természetesen Rossi hétvégi Spanyol GP-t megelőző sajtótájékoztatóján is előkerült a téma: „Tudjuk, hogy megállapodásunk van az Aramcóval. Őszintén nem tudom, ők miért mondják, hogy nem hallottak erről!” – idézi a kilencszeres világbajnokot a Crash.net. Rossi azért hozzátette: ő „csak” a főnök a VR46-nál, így nem ő tárgyal közvetlenül a szponzorokkal.

A vélhetően az Avintia Esponsorama Racing helyét átvevő istállóval kapcsolatban az is kérdéses, hogy milyen motorral fognak indulni. „Igazából mindenkivel beszélünk. Az Apriliával, a Yamahával, a Ducatival és a Suzukival is. Nem tudom pontosan, mi jelenleg a helyzet, de tudtommal még nem dőlt el” – fogalmazott Rossi, aki azt a négy gyártót említette, amellyel az elmúlt időkben egytől egyig szóba hozták őket.

A motormárka mellett egyébként még a versenyzők kiléte is kérdéses: míg Luca Marini helye szinte biztosra vehető, a másik motor esetén felmerült, hogy esetleg maga Rossi ülhetne fel rá – már ha egyáltalán nem vonul vissza. „Részemről nem sok mindenen változtat ez, mert szezon közben fogok dönteni, és ahogy mondtam, az eredmények alapján” – nyilatkozta az idén eddig jobbára csak küszködő olasz. „Másrészt persze talán segítség is ez nekem, hiszen van egy hely a csapatomban: én vagyok a főnök, egy motort fenntarthatok magamnak!” – mondta félig viccelődve a 42 éves versenyző, aki azért megjegyezte: elsődleges célja, hogy jelenlegi alakulatánál, a Petronas Yamaha SRT-nél folytassa.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

rossi-motogp-1_3

Sainz már túl is van a 2020-as üléspróbán

"Üléspróba 2020-ra kipipálva! Nagyon boldoggá tesz, hogy úgy mehetek el karácsonyozni, hogy az ezeken a dolgokon már túl vagyok. Hajrá srácok" - írta az alábbi fotóhoz közösségi oldalán Carlos Sainz. A képen a sisakjában jól látszik, hogy bent ül egy próbaülésben.

sainz_4

Raikkönen és Albon a legstabilabb versenyzők között

A 2019 Formula-1-es szezon 1262 versenykört foglalt magában, amit mindössze egyetlen pilóta, Lewis Hamilton tudott teljesíteni. Az ő mutatója így 100%-os, de nem ő volt az egyedüli, aki kiemelkedőt alkotott. Alex Albon élete első F1-es évében közel 99%-ot produkált, de még a tabella ötödik helyezettje, a veterán Kimi Raikkönen mutatója is 97%-os. Feltűnő, hogy a listára a Ferrari egyik pilótája sem fért fel.

A Renault gyárában is elbúcsúztatták Nico Hülkenberget

Stílszerűen, tapsvihar keretében köszöntek el a Renault enstone-i dolgozó a csapattól távozó Nico Hülkenbergtől. A német pilóta három szezont, összesen 62 versenyhétvégét teljesített a csapatnál, ahol jövőre Esteban Ocon veszi át a helyét.

Szinte forrón érkezik a boltok polcaira az idei F1-es szezont feldolgozó kiadványunk

Egészen biztos, hogy az új könyvek jellegzetes illatát fogja árasztani a pénteken boltokba kerülő Száguldás és Cirkusz 2019-2020, amely hétfőn éjjel várta sorát a nyomdában. A kiadványunk állapotáról Mészáros Sándor kollégánk adott helyzetjelentést. Még rövid ideig tart az előrendelési időszak, részletek.

Ezek voltak a 2019-es F1-es szezon legjobb belső felvételei

Az F1 válogatása ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Így alakult idén a házon belüli csata a Mercedesnél

Időmérős eredmények, futamon elért eredmények, pontszámok - Lewis Hamilton vs. Valtteri Bottas 2019-ben:

merc_3

Videó: Sebastien Ogier birtokba vette új fegyverét

A WRC hatszoros világbajnoka kipróbálta új autóját, a Toyota Yaris WRC-t, amelyben Ott Tanak idén legyőzte. Tanak már a Hyundai pilótája, így válthatott csapatot Ogier is, aki elvileg pályafutása utolsó szezonjára készül - el is kezdte a Toyota tesztelését a héten...

Ennél szorosabb nem is lehetett volna a mclarenesek idei időmérős teljesítménye

Igazán elégedett lehet a McLaren F1-es csapata Carlos Sainz és Lando Norris idei teljesítményével. A páros a kvalifikációkon olyannyira kiegyensúlyozott formát mutatott, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra kettejük házi csatája 10:10-es állást mutatott. A dicsőség tehát annak járt, aki az év utolsó hétvégéjén jobb teljesítményt nyújt. Ahogy az várható volt, hihetlenül szoros volt a döntő, Norris mindössze 23 ezredmásodperccel futott jobb időt, mint Sainz. Az alábbi videóban is alig kivehetőek a két kör közötti különbségek.

Óriási képen a pilóták idei sisakmintázatai

Ahány versenyző, annyi ízlés - ezt a kijelentést jól tükrözi az alábbi kép, amelyen a szerző megpróbálta megjelentetni az F1 idei szezonjában látott összes bukósisakdizájnt. Az állandó versenyzők mellett helyet kaptak a teszt-, a tartalék- és a beugró pilóták fejvédői is. A kép ide kattintva megtekinthető teljes méretben.

sisakdesign2019

Időutazás: Hamilton és egy kissrác

A Mercedes csapata a fotóarchívumban kutakodva találta ezt a képet az FIA öt évvel ezelőtti díjátadó gálájáról, ahol az akkor második világbajnoki címét ünneplő Lewis Hamiltont a 15 éves Lando Norrisszal fotózták le. A versenyzőpalánta, aki abban az évben újoncként nyert a BTCC betétsorozataként működő Ginetta Junior Kupában, még biztosan nem gondolta, hogy alig néhány év múlva egy mezőnybe kerül honfitársával.

Videó: Bottas egy alkotó művészként vezet raliautót

Valtteri Bottas múlt hétvégén a franciaországi Paul Ricard versenypályán vett részt egy raliversenyen, amit ötven másodperces előnnyel, a helyieket földbe döngölve nyert meg. Ritka alkalom az ilyen, amikor egy kvázi buborékból, a Formula-1-ből kibújik egy versenyző, és a megszokottól eltérő környezetben mutatja meg, mire képes. A finn pedig bebizonyította, az F1-eseket nem véletlenül jegyzik a világ legjobbjai között. Alább egy felvétel az egyik szakaszról, amelyet jó érzékkel vett féktávokkal, precízen vett kanyarokkal, felesleges kormánymozdulatok nélkül teljesít. Úgy, ahogy egy művész alkot.

Nem Kubica az egyetlen, aki a Haas tartalékversenyzője lenne

A csapat szimulátorpilótája, Pietro Fittipaldi is pályázik erre a pozícióra, ám előtte van egy nagyobb akadály: nincs elég szuperlicenszpontja az F1-es futamon való induláshoz. A Formula V8 3,5 bajnoka idén több pénteki első szabadedzésen is beülhetett a Haas autójába, és jövőre is szeretné folytatni ezt a sorozatot, ugyanis ezzel is közelebb kerülne a hőn áhított engedélyhez. "Négy pont kellene a szuperlicenszhez. Ha jövőre négy szabadedzésen részt veszek, az elég lenne" - magyarázta Emmerson Fittipaldi 23 éves unokája, aki fél szemét a Haasszal tárgyaló Robert Kubicán tartja.

fittipaldi-portre-20191

Russell újabb 100 kört tett meg a Mercedesszel

A kollektív Abu Dhabi teszthez hasonlóan George Russell ismét a címvédő istálló 2019-es versenygépébe ülhetett, amellyel a Pirelli számára végez fejlesztőmunkát, továbbra is a Yas Marina versenypályán. A képen feltűnőek a kerekek, a brit ugyanis már a 2021-re tervezett 18 colos verziókat viszi pályára: a W10 is átesett némi átalakításon annak érdekében, hogy a gumicég relevánsabb adatokat kaphasson. Russell vasárnap kereken 100 kört teljesített, hétfőn pedig folytatja a tesztet.

Ezek a számok megmutatják, Hamiltonék mennyivel dominánsabbak voltak Schumacheréknél

A Mercedes hatodik éve töretlenül halmozza a sikereket a Formula-1-ben, de az eredményeiket komolyabb utánajárás nélkül nehéz volt elhelyezni az F1-es csapatok abszolút listáján. Itt egy támpont, ami az évezred másik nagy sikerszériáját, a Ferrari kétezres évek eleji időszakát veszi összehasonlítási alapnak.

8p4h8nxk69341

 

Bottas komoly fölénnyel nyert raliversenyt a Paul Ricardon

A finn pilóta az F1-es szezon egyfajta levezetéseként nevezett a hétvégén Paul Ricardon megrendezett Rallycircuit Cote d'Azur raliversenyre, amit jelentős fölénnyel sikerült megnyernie. Egy Citroen DS3-mal négy másik WRC-kategóriás ellenféllel szállt szembe, ám egyikük sem talált fogást rajta: a tegnapi napot 19,6 másodperces fórral zárta, amit ma egészen 50 másodpercre javított. Mögötte a második a Skoda Fabia R5-tel versenyző Robert Consani, a harmadik pedig a szintén skodás formulaautó-versenyző Dorian Boccolacci lett.

hpsv9xbspny9apqgju9l_lg

A teljes 2019-es F1-es szezon három percben

Nem kisebb feladatra vállalkoztak az F1-nél, mint hogy az egész idei szezont mindössze három percbe összesűrítsék. Íme a végeredmény:

Fotó: Jelenleg így néz ki az épülő vietnámi pálya

Egy fénykép került nyilvánosságra a vietnámi Hanoiban épülő versenypályáról, egészen pontosan a célegyenes egy szakaszáról és a főépületről. A még erősen félkész állapotban lévő helyszín, amely a 2020-as F1-s versenynaptár április elejei fordulója lesz, az ígéretek szerint januárra készül el. 5607 méteres hossza 23 kanyart foglal magában, megálmodásában pedig Hermann Tilke, az F1 házi pályatervezője is részt vett.

A fotón látható 300 méter hosszú főépület kialakításában a Hanoiban található Thang Long Császári Fellegvár stíluselemei is vissza fognak köszönni. Aki kíváncsi, az ezen a linken, a cikk alján egy szimulátoros kört is megtekinthet a pályáról.

hanoicelegyenes

Lencsevégre kapták a 2021-es elemeket tesztelő Mercedest

Bár az F1-es szezon múlt hétvégén véget ért, és a hét eleji gumiteszttel is végeztek a csapatok, Mercedes F1-es alakulata még mindig a szezonzáró helyszínén tartózkodik. Ma a Pirelli 2021-re szánt, 18 colos kerekeit tesztelik, amiről néhány fotó is kikerült Twitterre. A volánnál George Russell gyűjt értékes tapasztalatokat.

gr3

gr4

Forrás: @omwatw. Összehasonlításképp a 13 colos kerekek:

merc-test-abu-2019

Forrás: DPPI 

Új GT-autót villantott a BMW

A 2022-es szezonra új GT3-as autóval készül a BMW, amelyről meg is érkezet az első hangulatkép. A bajor márka a 2016 óta aktív M6-ot kívánja lecserélni, ami kora miatt manapság már nehezen veszi fel a versenyt az Audi és a Porsche technikáival, ráadásul a Mercedes is új AMG-vel készül előállni.

A BMW új versenyautója az M4 utcai típusára épül, amelynek forgalmazását 2021-ben tervezik elindítani, és amit a márka tökéletes alapnak tart a GT3 átalakuló szabályaihoz.

BMW-M4-GT3-Render

Daniel, nincs igazad! Miii? Várjatok, bebizonyítom!

A Renault pilótái kerültek sorra az F1 Grill the Grid című sorozatában, ahol kérdésekre kell helyesen válaszolniuk és versenyezniük egymás ellen. Daniel Ricciardo viszont olyat tett, amire eddig még nem igazán volt példa: megcáfolta a helyes választ! A kérdés az volt, hogy melyik pilóta a New York Giants NFL-csapat szurkolója, mire ő rávágta, hogy Pierre Gasly - holott az eredeti helyes válasz az volt, hogy Lance Stroll, amit Nico Hülkenberg be is mondott.

Ricciardo azonban nem nyugodott bele ebbe: kijelentette, hogy márpedig ő látta Gaslyt Giants-mezben, majd kikereste a telefonján az adott képet még tavalyról - a kérdező nem tudott mást tenni, mint neki is megítélni egy pontot...