DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Elmaradtak a hiperautók az LMP2-esektől a teszten, a Toyota lassítást kér

A hétvégén veszi kezdetét az Endurance-világbajnokság 2021-es szezonja, s egyúttal egy új korszak is, hiszen Spa-Francorchamps-ban debütálnak a hiperautók – igaz, egyelőre csak három gép indul az új elitkategóriában (két Toyota és egy Alpine), a Glickenhaus ugyanis kihagyja a nyitányt. A hétvégi hatórás előtt hétfőn és kedden prológot – azaz gyakorlatilag tesztet – rendeztek a belga pályán, ahol bizony összességében nem egy hiperautó, hanem az LMP2-es G-Drive Racing Orecája volt a leggyorsabb, Nyck de Vriesszel a volánnál, fél másodperccel megelőzve Sebastien Buemi Toyotáját.

Az eredmény nem teljesen váratlan, hiszen a hiperautókat eleve úgy tervezték, hogy egy hagyományos pályán nagyjából öt másodperccel legyenek lassabbak, mint az LMP1-es gépek, amiket leváltanak. Csakhogy úgy tűnik, hogy ezzel az LMP2-es élmezőny beérte őket: ahogy az várható volt, a fő kategória vezető gyártója, a Toyota azonnal további lassítást kért a „másodosztály” versenygépeire. Érdemes kiemelni ebből a „további” szót, hiszen tavaly óta már többször is lassítottak az LMP2-es autókon: első körben 30 kW-tal vagy 40 lóerővel csökkentették a motorerőt, valamint keményebb abroncsokat kapnak a géposztály egyenbeszállítójától, a Goodyeartől, majd áprilisban további 20 kW-os/25 lóerős visszavágást kaptak a gépek, a minimumsúlyukat 930-ról 950 kg-ra emelték, miközben az összes WEC-fordulóra előírták számukra az alacsony leszorítóerős Le Mans-i aero-specifikáció használatát.

Persze az LMP2-es versenyzők közül többen is jelezték, hogy a további lassítás nem feltétlenül oldana meg mindent, s a spái hétvégéhez közeledve az FIA is jelezte: egyelőre nem kívánnak belenyúlni a teljesítmény-kiegyenlítésbe a két kategória között. Mint mondták, bárminemű változtatás előtt szeretnék majd kielemezni az időmérő és a verseny adatait is – persze ettől még nem kizárt, hogy a versenyhétvége előrehaladtával mégis belenyúlnak néhány dologba. Mindenesetre egyáltalán nem kizárt, hogy az új géposztály nem fog összetett győzelemmel debütálni a WEC-ben…

toyota-spa-wec-prolog

fotó: DPPI

Gamer zoknit mutatott be a Puma

A szimulátorosoknak eddig fogalmuk sem volt, mi hiányzik az életükből: a speciálisan vezetéshez kifejlesztett zokni! Ezek az új Pumák ránézésre már-már cipőre hajaznak, merev a talpuk, és elvileg tökéletes tapadást biztosítanak a pedálokon. Egy pár ára 100 dollár, vagyis körülbelül 30 ezer forint. Már csak egy kérdésünk van: vajon hány tizedet jelentenek körönként?

Egy nagydíjon több álma is megvalósult két Williams-rajongónak

Az idei Francia Nagydíj a negyvenedik F1-es versenyhétvégéje volt egy brit apukának és fiának, akik kőkemény Williams-szurkolók. A csapat erről tudomást szerzett, és egy komoly meglepetést szervezett számukra. Az ajándéktárgyak eltörpültek amellett, hogy bemehettek az istálló garázsába, és találkozhattak a két pilótával.

Koreai fiúbanda lett a Formula-E nagykövete

Első hallásra nehéz hova tenni, hogy az elektromos formulaautós versenysorozat és a világszerte nagy népszerűségnek örvendő héttagú dél-koreai együttes, a BTS egyesítik erőiket. A közös cél az elektromos mobilitás népszerűsítése és a klímaváltozás elleni harc.

A Formula-E azonban mindenképpen sokat nyer azzal, hogy a K-pop jeles képviselője a széria globális nagykövetévé válik: a BTS különböző közösségi felületeken összesítve 90 millió követővel rendelkezik, így új tömegek ismerhetik meg az elektromos versenyzést – a széria első dél-koreai versenye előtt, melyet május 3-án rendeznek Szöulban.

Micheliszt beválasztották a világ ötven legjobb aktív autóversenyzője közé

A WTCR-ben szerzett bajnoki címével egy F1-es pilótát is maga mögé utasított Michelisz Norbert az Autosport.com évről évre megjelenő listáján, amelyen a szakértők az ötven legjobb autóversenyzőt igyekeznek rangsorolni. A túraautós idei teljesítményét az F3 és a Super GT bajnokáétól is jobbnak tartják. A lista 21-50. helyezettje itt megtekinthető, a legjobb 20-at a következő napokban fedik fel.

mich-20192

Videó: Raikkönen megváratja a feleségét, majd elsüt egy poént

Még egy mosoly is belefért 2007 F1-es világbajnokától az Alfa Romeo reklámfilmjében.

Szabó Krisztián nem ezt várta szezonjától, valaminek mégis örül

A Motorsporthíradó stúdióvendége a ralikrossz-világbajnokság 10. helyezettje, a korábban öt Európa-bajnoki címet szerzett Szabó Krisztián volt, aki első szezonjára reflektált: sokakhoz hasonlóan abba a hibába esett, hogy év elején alábecsülte a mezőnyt.

15 év után kiszáll a DTM-ből a kanadai bajnok

Bruno Spengler bejelentette, hogy 2020-ban már nem tér vissza a Német Túraautó-bajnokság mezőnyébe. A 36 éves kanadai 2005-ben mutatkozott be a sorozatban, azóta egyetlen futamot sem hagyott ki, viszont 16-ot nyert előbb a Mercedes, majd 2012-től a beszálló BMW színeiben. Fénykorát a 2010 és 2013 közötti időszak jelentette, amely során 2012-ben bajnok, a másik három évben pedig év végi harmadik helyezett lett. Azóta viszont már ritkábban jöttek a jó eredmények, az elmúlt hat évben összesen két futamot nyert a bajorokkal. Most látta elérkezettnek az időt a távozásra, de a versenyzéstől még nem vonul vissza: 2020-ban az USA sportautó-bajnokságában, az IMSA-ban küzd tovább a sikerekért.

A BMW hatautós különítménye egy másik versenyzőjétől, Joel Erikssontól is megválik, új pilótaként pedig megnevezték a korábbi Mercedes-támogatott, visszatérő Lucas Auert, akinek idén nehéz éve volt a Super Formulában. A BMW-nek tehát maradt még egy kiadatlan ülése, amire a velük a múlt héten tesztelő Robert Kubica is igényt tart.

Ahhoz képest, hogy a DTM nemrég még a bajnokok melegágya volt, mostanra elég kevesen maradtak: a 2015-ös szezont azzal vezették fel, hogy a sorozat nyolc korábbi bajnoka is ott van a mezőnyben: Ekström, Paffett, Scheider, Tomczyk, Spengler, Wittmann, di Resta és Rockenfeller voltak azok, az év végén pedig Pascal Wehrlein személyében megszületett a kilencedik is. Mostanra viszont többségük távozott: Wittmann-nak van szerződése 2020-ra, és még az azóta kétszeres bajnokká vált Rast, valamint di Resta hosszabbítását sem erősítette meg az Audi és az Aston Martin.

76873284_1189705074753767_1777641039349310254_n

„Életem köre!” - videón Guerrieri rejtélyes élre törése a 9. rajthelyről

A WTCR feszült sepangi hétvégéjének egyik kulcspillanatáról talán mindenki lemaradt, hiszen az esőfüggönyben szinte kivehetetlen volt, miképpen került a piros zászló megjelenése előtt, vagyis nagyjából az első kör egyharmada alatt Esteban Guerrieri a 9. rajthelyről az élre. A bajnoki címért végül Michelisz Norberttel szemben alulmaradó argentin hozta el a választ, megosztva belső kamerás videóját az ominózus két percről. Az előtte lévő nyolc autó közül csak csapattársa, Nestor Girolami ellen volt könnyű dolga, a többi pozícióért azonban meg kellett harcolnia a finoman szólva is nyirkos körülmények között. 

"Karrierem legjobb köre! A 9. helyről az elsőre a sepangi rajtnál, esőben és a bajnokságért harcolva! Felejthetetlen!" - írta Guerrieri, aki azért így is elraktározott pozitív emlékeket a hétvégéről. 

Megvan az Alpha Tauri debütálásának napja

A Toro Rossóról átkeresztelt csapat jelentette be másodiknak új autója bemutatását. A dátum 2020. február 14. péntek, a helyszín pedig a Red Bull salzburgi központja, a Hangar 7. Ez lesz az első alkalom, hogy ilyen eseményt tartanak a híres épületben.

Eddig két csapat bemutatójáról tudunk, a másik a Ferrari, amelynek új autójáról három nappal korábban, február 11-én rántják le a leplet.

tr-2019-garage

Fotó: DPPI

Így táncol együtt a Hamilton család

Lewis Hamilton osztotta meg az alábbi videót azzal, hogy a családjában vannak különböző bőrszínű emberek, de egységesek és egy családot alkotnak - táncoltak egy jót, bár nem mindenki ismerte a mozdulatokat...

 

Ez volt az idei F1-es szezon tíz legnagyobb balesete

A Formula-1 hivatalos top10-es válogatása ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Így alakult ki az F1-es pilóták idei erősorrendje

A Formula-1.com szakértői egész évben folyamatosan frissítették a pilóták szerintük fennálló erősorrendjét, most pedig egy grafika is készült arról, hogy milyen hullámvölgyeket láthattunk ezen a téren.

 

Ismert dalokat költ át a legnagyobb Kubica-rajongó

Formabontó ötlete támadt a Sim Dane név alatt alkotó rajongónak, aki saját YouTube-csatornáján Robert Kubicáról szóló, igen nagy népszerűségnek örvendő dalokat szerez, jól ismert zenék szövegének átírásával. Alább például a Halálosabb iramban 7 című film egyik betétdala, Wiz Khalifa és Charlie Puth See You Againje lett kubicásítva. Hallgassátok csak:

"It'll be a long year, without our friend,
But we all forget about it when he returns again.
He's had a long year in the bottom end,
But the Kub will beat you all when he returns again."

A Ferrarinál még a csapatfotó elkészítése is egész körülményes

Merthogy csak úgy tartott 55 másodpercig, hogy alaposan fölgyorsították a videót. Az Abu Dhabi teszt végén erre is sort kerített a Scuderia:

Elkönyvelték, hogy harmadikak lettek, aztán jött a hívás, hogy ők nyerték az Eb-futamot

A Ralihíradó stúdióvendége Turán Frigyes volt, aki természetesen pályafutása egyik legnagyobb eredményéről, az ERC-szezonzáró Rally Hungaryn aratott váratlan győzelemről mesélt.

Michelisz utolsó köre Lantos Andrással a magyar kommentátor-történeti pillanatok közé is bevonul

Szóljon, aki könnyek nélkül végig tudta nézni!

Felfedezője már 2014-ben tudta Micheliszről, hogy bajnok lesz

Vasárnap óta az MNASZ-elnök mellett állandóan csörög a telefonja a másik embernek is, aki oroszlánrészt vállalt Michelisz Norbert túraautós karrierjében: Zengő Zoltán a friss világkupagyőztes versenyzővel való első találkozásáról, a WTCC-ben közösen végigküzdött évekről beszélt a DigiSport műsorában. 

Tűzön-vízen keresztül vezet az Extreme-E első szezonja

Különleges szériához különleges versenynaptár dukál - a teljesen elektromos SUV-kkal versenyző Extreme-E mezőnye a természeti katasztrófák és a környezetszennyezés által leginkább sújtott területekre látogat el a 2021-es első idényében. Január második felében a szenegáli Dakarban kezdik az évet, majd onnan Szaúd-Arábián, Nepálon és Grönlandon keresztül október végén Brazíliában zárják a figyelemfelhívó küldetésüket. Ha nem tudod, mégis miről szól ez az egész, akkor kattints ide.

Oláh Gyárfás: Zengő Zoltánnal egy albán buszon, tabletről néztük Micheliszt

Az MNASZ elnöke az M1-en mondta el érzéseit arról, hogy milyen sokat jelent Magyarországnak Michelisz Norbert világkupagyőzelme, és belengette egy DTM-teszt ábrándját is.

Vajon mit kaptak a pilóták egymástól karácsonyra?

A szokásostól jóval korábban, de az F1-ben is megrendezték a karácsony ünnepét. A pilóták névtelenül adtak egymásnak ajándékot, amiket aztán a kamerák előtt bontottak ki a címzettek. Néhány reakciót már most is megnézhetünk, később pedig egy hosszabb videóra is számíthatunk a meglepetések felfedésével.