Monaco nézőkkel tervez, Kanada veszélyben lehet nélkülük
https://formula.hu/parc-ferme/28629
A koronavírus-járvány miatt továbbra sem lehet biztosra venni, hogy az összes betervezett Formula-1-es nagydíjat meg tudják tartani a jelenlegi menetrend szerint. Az mindenesetre jó hír, hogy minden jel arra utal, hogy a tavaly a pandémia miatt 65 év után elmaradó Monacói Nagydíjjal nem lesz gond 2021-ben – olyannyira nem, hogy a Motorsport.com jelentése szerint a lelátók jelentős része már készen áll, és nézők előtt tervezik megtartani az ikonikus viadalt. Igaz, járványügyi intézkedések okán minden második ülőhelyet kihagynának, így 40-50 százalékos kapacitással futna a monacói forduló. Viszont újítás, hogy a hazai Charles Leclerc-nek lenne egy „saját” tribünje, ahol a rajongói összegyűlhetnének, és aláírt sapkákra, pólókra és táskákra tehetnének szert.
Egy másik helyszín körül azonban továbbra is sok a kérdőjel. Nemrég már írtunk róla, hogy veszélyben lehet a Kanadai Nagydíj, s most a La Presse értesülései szerint újfent akadályokba ütközhet a montreali futam. Ha ugyanis a világjárvány miatt nézők nélkül kellene megrendezni a június 13-ra tervezett viadalt, úgy a Liberty Media plusz 6 millió dolláros kompenzációt kérne a helyi promótertől – így összesen nagyjából 25 millió dollárba kerülne a kormányzatnak a rendezés. Valerie Plante, Montreal polgármestere így is reméli, hogy meg tudják tartani a versenyt, viszont további akadály lehet még a jelenleg érvényes 14 napos karanténkötelezettség az országba beutazók számára. Ha az állítólagos plusz költséget nem tudják előteremteni, úgy benne van a pakliban, hogy Isztambul ugorhat be a Kanadai GP helyére, ami logisztikailag is kényelmes lenne a bakui fordulót követően.

fotó: DPPI
De miért ismételték az 1982-es Monacói Nagydíjat?
https://formula.hu/parc-ferme/25363
A verseny, amit senki sem akart megnyerni - néhány napja többek között mi is így hivatkoztunk arra az őrületes futamra, amit az F1 ezen a héten elővett ismétlésre. Akinek nem vette be a gyomrát egy közel 40 éves futam végignézése, annak is érdemes megtekintenie a leintés előtti utolsó három kört, mert ennyi drámára ilyen rövid idő alatt még az F1-ben is csak szökőévente van példa.
Sophia Flörsch kiakadt a W Series szervezőire
https://formula.hu/parc-ferme/25361
A fiatal versenyzőnő soha nem szívlelte, hogy az autósportban erős szerepet játszik a nemi szegregáció, hiszen ő egyenlő feltételek között szeretné megmutatni, mire képes. Most is ezen véleményének adott hangot Twitteren, miután a kizárólag női pilótákat tömörítő W Series bejelentette, hogy a szerveződő virtuális bajnokságát kizárólag a gyengébbik nem számára indítja el. Flörsch erre reagálva egy viccnek nevezte a kezdeményezést, és felhívta versenyzőtársai figyelmét arra, hogy számos e-sport bajnokság létezik, amiben férfiak és nők együtt vehetnek részt.
Come on, that's a joke? Segregation behind a computer. Girls, eSports is gender neutral. So many esports events where girls & boys can participate. For FREE. What a marketing stuff. Bitter truth. #nottrue #change https://t.co/Tv9LVRlcID
— Sophia Floersch (@SophiaFloersch) May 7, 2020
Most a valósággal is összemérhetjük az F1 2020-at
https://formula.hu/parc-ferme/25360
Nyáron jön az új F1-es játék, a betekintést megkaptuk, elindultak az összehasonlítgatások - például egy valós F1-es körrel:
Lassan az F1-es mezőny fele streamernek áll
https://formula.hu/parc-ferme/25362
Romain Grosjeannak köszönhetően újabb névvel gazdagodott az F1-es Twitch-felhasználók tábora, ami immár hét főt számlál: Lando Norris, Charles Leclerc, Max Verstappen, George Russell, Nicholas Latifi, Alex Albon és Grosjean. A francia pilóta Instagramon jelentette be, hogy az első élőben közvetített virtuális futama ma délután három órakor kezdődik. Reméljük, hogy a chatelők ezúttal nem mennek le alpáriba.
Bottas és kedvese egy 200 kilométeres biciklitúrára indult
https://formula.hu/parc-ferme/25359
Valtteri Bottas arról posztolt közösségi oldalán, hogy párjával, Tiffany Cromwell-lel egy 203 kilométeres biciklitúrát teljesített, elmentek egészen az orosz határig. Tényleg keményen készül...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
14:00-tól 1996-os Spanyol Nagydíj, 19:00-tól virtuális F1-es futam az M4 Sporton
https://formula.hu/parc-ferme/25357
Ma 14:00-tól az 1996-os Spanyol Nagydíjat közvetíti újra az M4 Sport, este pedig jön a szokásos virtuális futam - a helyszín szintén Spanyolország, a kezdési időpont pedig 19:00. A fiatal szimulátor-sztárok most is ott lesznek a mezőnyben, de több más sportágból érkező klasszis szerencsét próbál.

fotó: Boxutca
A McLaren pénzt kért a brit kormánytól, de nem kapott
https://formula.hu/parc-ferme/25358
A koronavírus negatív gazdasági hatásai miatt 150 millió fontos kormányzati kölcsönt szeretett volna kapni a McLaren, a kormány azonban arról tájékoztatta a céget, hogy visszautasítja ezt a kérelmet, nem segíti a wokingiakat. A McLaren nagyjából négyezer embert foglalkoztat, most viszont jelentős részüknek nem tud fizetést adni, ezért kellene nekik valamilyen megoldás rövid távon ahhoz, hogy működjön az üzlet - a bankokkal és a befektetőkkel is egyeztetnek, de a kormányban is bíztak. Egyelőre hiába.

fotó: dppi
Újabb játékot fedeztek fel Leclerc-ék: így nyomták az F1-esek a Rocket League-ben
https://formula.hu/parc-ferme/25356
A Formula-1-es mezőny fiatal generációja már nem csak F1-es játékokra szorítkozik az idő eltöltése érdekében a karanténidőszak alatt: többször játszottak már például lövöldözős játékokkal is. Most a Rocket League került sorra, amelyben autókkal kell gólt szerezni – és a videó tanúsága szerint igencsak jól szórakozott vele Charles Leclerc, Alexander Albon, Lando Norris és George Russell:
Elengedés, autóátadás és életmentés – az F1 legsportszerűbb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/25355
A Formula-1 általában a versengésről és a rivalizálásról szól, olykor viszont előtérbe kerül a sportszerűség is. A száguldó cirkusz hivatalos YouTube-csatornájának legújabb videója ezekből készített egy összeállítást, kezdve Lewis Hamilton gesztusától Ayrton Senna hősiességén át egészen a Niki Lauda életét megmentő pilótákig (a videó átkattintás után indul!):
Kevesen doppingolnak a motorsportban, de az egyikük Max Verstappen nagybátyja
https://formula.hu/parc-ferme/25353
Felkutattuk a technikai sportok ismert és kevésbé ismert drogbotrányait, amelyekből több volt, mint gondolnánk: van köztül három F1-es múltú pilóta ebből az évszázadból, egy szakajtónyi brazil és még Verstappen nagybátyja, Anthony Kumpen is, akit négy évre elmeszeltek. A dopping és az autó-motorsportok különös viszonyáról olvashattok részletesen az Autósport és Formula Magazin legújabb számának 58. oldalán, amely digitális változatban, térítésmentesen mindenki számára elérhető weboldalunkon.
Az Autósport és Formula Magazin 2020. májusi számának online megtekintéséhez kattints ide!

Zseniális videó az újranyitott Mercedes-Benz Múzeumról
https://formula.hu/parc-ferme/25349
A Mercedes örömmel közli, hogy stuttgarti múzeuma május 9-ével újra megnyitja kapuit a látogatók előtt. Ennek apropóján egy egészen különleges és profi kedvcsináló videóval rukkolt elő a márka, amelyen egy drón beszökik a tetőre nyíló ajtón, és végigcikázik a kiállítás darabjai között. Reméljük, azért nem lesz mindez kontraproduktív, hiszen ilyen látványos körbekalauzolás után az ember már-már azt érezheti, hogy ennél jobb szögekből akkor sem járhatná végig a múzeumot, ha ott sétálna benne.
On Saturday, 9 May 2020, we will be opening our doors to the public again. But before we do that, we had a special little flying visitor Initially, visits are only possible from Friday to Sunday. See you in Stuttgart, Germany! #MBmuseum pic.twitter.com/rDxA242tFl
— Mercedes-Benz Museum (@MB_Museum) May 8, 2020
Váratlan futam érkezhet! Mediterrán Nagydíj a Magyar GP után?
https://formula.hu/parc-ferme/25351
Legutóbbi podcastadásunkban meghánytuk-vetettük a 2020-as F1-es versenynaptár alakulásának lehetőségeit, számolva azzal, hogy jó eséllyel a kényszerhelyzet egészen váratlan nagydíjneveket is szül majd. Hallgassatok bele beszélgetésünk ezen részébe az alábbi videóban:
Kimi-fanok, figyelem: Raikkönen utolsó győzelmét ismétli az F1
https://formula.hu/parc-ferme/25354
Ahogy azt a koronavírus-járvány kitörése óta megszokhattuk, minden szombaton egy modern klasszikust „tűz műsorára” a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája. Ezúttal a 2018-as USA Nagydíj lesz soron, amelyen Kimi Raikkönen több mint öt év után tudott győzni, maga mögött tartva Max Verstappent és Lewis Hamiltont. A közvetítés 16 órakor kezdődik az alábbi videóban, amely átkattintás után indul majd:
Te miért nézed az F1-et? – segíts olvasónknak az alábbi kérdőív kitöltésével!
https://formula.hu/parc-ferme/25350
Megkeresett minket egy olvasónk, Csépányi Sándor, aki Formula-1-es tematikájú szakdolgozatot ír, hogy segítsünk az ahhoz kapcsolódó kérdőív terjesztésében. A rövid kérdéssor a rajongók F1-hez kapcsolódó szokásairól és preferenciáiról szeretne képet kapni, kitöltése pedig teljesen anonim.
Ha készen álltok pár kérdésre önmagatok és a Formula-1 viszonyáról, IDE KATTINTVA megtaláljátok a kérdőívet.
Így készült a Red Bull legutóbbi videója
https://formula.hu/parc-ferme/25347
A holland túrájuk háttérvideóját is kiadták:
Ezt várhatjuk Kun Agüerótól a Red Bullban
https://formula.hu/parc-ferme/25346
Vasárnap a Manchester City klasszis futballistája, Sergio Kun Agüerő is rajthoz áll a virtuális F1-es futamon, méghozzá a Red Bull színeiben - kikerült egy videó arról, hogy gyakorol:
Raikkönen az asszonyt is beszervezte az Alfa Romeo új reklámfilmjébe
https://formula.hu/parc-ferme/25352
Már 3,8 másodperc alatt gyorsulnak 0-ról 100-ra az Alfa Romeo új Giulia és Stelvio Quadrifoglio modelljei. De csak akkor, ha akarjuk, Kimi Raikkönennél ugyanis a gyorsulási versenyek nem játszanak a közutakon, akkor meg főleg nem, ha Minttu is ott ül a másik ülésen.
Ennyi a különbség az F1 2019 és az F1 2020 között
https://formula.hu/parc-ferme/25345
Hamarosan érkezik az új F1-es játék, a megmutatott gameplay alapján pedig már össze is lehet hasonlítani, hogy mi változott az elődjéhez képest.
Schumacher vagy Hamilton? Az első kétszáz futamuk összehasonlítása
https://formula.hu/parc-ferme/25344
A szerzett pontok alapján mérték össze egy közös idővonalon Michael Schumacher és Lewis Hamilton első kétszát Formula-1-es futamát. Fontos, minden szezont a 2019-es pontozással számoltak:
„A nevem George Russell, nyolcéves vagyok, és a célom, hogy F1-es pilóta legyek”
https://formula.hu/parc-ferme/25343
Érdekes iskolai feladatot ásott elő a Williams pilótája (valószínűleg informatika órára kellett Wordben gyakorolniuk mindenféle formázást, elnézve a keretet meg a képbeszúrásokat), amelyből kiderül, hogy már nyolcévesen is a Formula-1-ről álmodott. A kis George „életvidám” arckifejezéséért pedig bónuszpont!
