DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 12. péntek

Nyolc év után újra lesz női versenyző a DTM-ben

Hivatalosan is megerősítették, hogy Sophia Flörsch 2021-ben rajthoz áll a DTM szezonjában, az Abt csapat színeiben, amely három Audi R8 LMS-t is indít: a 2013-as bajnok Mike Rockenfeller és az újonc Kelvin van der Linde lesznek csapattársai. A 20 éves német hölgy tavaly a Formula-3-ban versenyzett, a rajongók többségének pedig 2018-as brutális makaói balesete jut eszébe, melyet csodával határos módon túlélt.

Flörsch párhuzamosan a WEC-ben is szerepelni fog a Richard Mille Racing Teammel, amely kizárólag nőkkel áll ki az LMP2-es kategóriában: Beitske Visser és Tatiana Calderón lesznek társai.

A DTM-ben a múltban az autósportban megszokott átlagnál nagyobb volt a nők jelenléte: Flörsch előtt tizenegyen indultak a sorozatban. Az úttörő Lella Lombardi volt 1984-ben, őt követte a következő tíz évben Henny Hemmes, Beate Nodes – az első női dobogós –, Traudl Klink, Annette Meeuvissen, Mercedes Schmitz és Ellen Lohr is rajthoz állt – utóbbi volt a legsikeresebb, 1992-ban futamot nyert Hockenheimben. A DTM 2000-ben született újjá, de több szezonon át nem indultak nők, 2006 és 2012 között viszont minden évben ketten is: Susie Stoddart (Wolff) mellett Vanina Ickx, Katherine Legge és Rahel Frey.

Nagy múlttal bíró gyártó száll be a Dakarba - már jövőre

A Prodrive jelentette be, hogy 2021-ben ott lesz a Dakar csúcskategóriájában és épít két gyári autót annak érdekében, hogy a győzelemért harcolhasson - ezen felül privát autókat is legyárt. A cég korábban a rali-vb-n ért el komoly sikereket, hiszen a Subaruval együttműködésben három egyéni és három konstruktőri vb-címet is nyert, most pedig direkt a Dakarra fejleszti ki az autóit - pilótákról még nincs szó, csak arról, hogy Bahrein tesz rengeteg pénzt a projektbe.

pf15

fotó: Prodrive

Íme az első közös kép Ricciardóról és Oconról a Renault egyenruhájában

Közzétették az első hivatalos fotót a 2020-as pilótapárosukról.

EQA2id9XsAAVtge

Norrisnak a munkahelyét sem kell elhagynia, ha bringás edzésre vágyik

A McLaren Technológiai Központja az egyeneseket mellőző körvonalai mellett arról is könnyen felismerhető, hogy egy mesterséges tó mellett helyezkedik el. Az ezt körülölelő sétány pedig biciklis edzésre is kiválóan megfelel, ahogy azt Lando Norris legutóbbi posztja is mutatja.

Cseh F3-as csapathoz csatlakozott David Schumacher

A Charouz Racing istállójához igazolt Ralf Schumacher 19 éves fia, akinek ez lesz az első teljes szezonja a nemzetközi formulaautós szériában. Csapattársai a korábbi Red Bull-junior Niko Kari és az újonc Igor Fraga lesznek.

Schumacher egy számára ismerős versenygépbe fog visszaülni, korábban is ezzel a típussal versenyzett, tavaly pedig a Campos színeiben Szocsiban részt vett a Formula-3 szezonzáróján. David szorosan unokatestvére, Mick Schumacher nyomdokait követi, aki jelenleg egy szinttel magasabban, a Formula-2-ben versenyez.

EQAPlk_XUAETqwm

Üvegpohár tört a Drive to Survive vetítésén

Néhány szerencsés kiválasztott számára jóval a premier előtt, tegnap este vetítést tartottak a Netflix F1-es sorozatának második évadából, amelyen díszvendégként a McLaren pilótapárosa is részt vett. A cím sugallata ellenére semmilyen drámai esemény nem történt, egyszerűen Carlos Sainz épp a rajongóktól búcsúzott, amikor belelépett valaki ott felejtett pezsgőspoharába - Lando Norris nagy örömére. Az esetről készült felvétel azóta bejárta a Twittert.

A Drive to Survive február 28-án debütál a nagyközönség előtt.

Vettel és Leclerc egészen különleges járművekkel csapott össze

A ferrarisok egy havas viadalon vettek részt:

Hó híján lerövidítik a Svéd Ralit

Gyönyörű hófedte táj helyett szürke és sáros környezet vár a WRC mezőnyére Svédországban, ahol hétvégén rendezik a világbajnokság következő fordulóját. A szokatlan terepviszonyok fejfájást okoztak a szervezőknek, akik az utóbbi napokban azon dolgoztak, hogy a szöges gumik miatt versenyzésre alkalmatlan helyszínen valamilyen formában mégis megrendezzék az eseményt. A döntés megszületett, a Svéd Ralit nyolc szakasszal lerövidítve, de megtartják.

Módosításokra a napokban még lehet számítani, de a viadal így nagyjából 180 kilométeres lesz, egy része pedig átkerül Norvégiába, ennek ellenére mind a négy napon rajthoz áll a mezőny. A változásoktól függetlenül a kiosztott pontok száz százalékát megkapják a versenyzők.

svedrali2019

Körülmetélés ellen tüntetők zavarták meg az F1 ellen gyülekezőket

Egy magyar szemmel egészen furcsa helyzet alakult ki vasárnap a floridai Miami városában, a második F1-es USA Nagydíj potenciális helyszínén. Néhány tucatnyi városlakó immár sokadik alkalommal gyűlt össze a Hard Rock Stadium közelében, hogy kifejezze nemtetszését a versenyrendezési tervekkel kapcsolatban, amelyek miatt minden évben több százezer ember, és több tíz versenyautó özönlené el a helyiek lakókörnyezetét.

A tüntetés akkor fordult át vígjátékba illő szituációba, amikor az F1-ellenesek mellett vörös foltokkal pettyezett nadrágú emberek jelentek meg, akik a férfiak körülmetélése ellen emeltek hangot, megosztva az arra járók figyelmét. A különös összeverődést végül a kiérkező rendőrök motivációra való tekintet nélkül feloszlattak. A verseny ellen felszólaló csoport vezetője szerint ez a stadion tulajdonosának a műve, aki így szeretné elhallgattatni a tüntetőket, akik annak ellenére kitartanak, hogy a Miami Nagydíj megrendezése egyre valószínűbbnek tűnik.

Forrás és videó: Miami Herald

A legkisebb Wolff is beült az F1-es Mercedesbe

Susie Wolff posztolt kisfiáról, ahogy éppen üléspróbált tart a Mercedesnél:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pedals need shortening a bit but otherwise...

Susie Wolff (@susie_wolff) által megosztott bejegyzés,

Montoya fia egy lépéssel közelebb került az F1-hez

2020-ban az együléses versenyautók világában debütál Sebastian Montoya, Juan Pablo Montoya fia. A 14 éves pilótanövendék a Prema színeiben az olasz Formula-4-es sorozatban fog teljes szezont teljesíteni, de a németek ugyanilyen szintű nemzeti bajnokságának bizonyos futamaira is benevez majd. Montoya 8 éves kora óta gokartozik, és az új csapata szerint figyelemre méltó teljesítményt nyújtott a bejelentést megelőző teszten.

Az utánpótlás-szériák egyik legnagyobb tehetséggondozójának számító Prema az F4-től az F2-ig minden szinten csapatokat működtet. A kötelékükbe tartozik például Mick Schumacher és Enzo Fittipaldi, de a jelenlegi F1-esek közül versenyzett náluk Charles Leclerc és Lance Stroll is. 

Videó: Ilyen volt belülről Ken Block Dakar-szakasza az elektromos terepjáróval

Az idei Dakar záró szakaszán Ken Block is rajthoz állt az Extreme E versenyterepjárójával - erről kerül fel most egy belső felvétel:

 

Raikkönenék síeltek egyet, aztán... ittak

Az F1-es pilóta a közösségi oldalán osztott meg fotókat - síeltek egyet Ausztriában, aztán jöhetett az "aftersíelés". A lapozható Insta-poszt:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ski and after ski. #nordica #fitforthelongrun

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Egy hét van vissza: Ezzel a videóval csigázza a hangulatot a Ferrari

A 2020-as autóbemutatók sorát a Ferrari nyitja február 11-én, jövő kedden (itt megtalálható az összes évindító esemény időpontja). A csapat ezt a kedvcsináló videót tette közzé:

A Williams jelentette be a Renault-tól távozó fiatal pilótát

Ahogy megírtuk, többévnyi együttműködés után búcsút intett a Renault F1-es istállójának Jack Aitken. A brit pilóta 2016 óta volt tagja a franciák alakulatának, eközben egyszer a GP3 ezüstérmese lett, majd a Formula-2-ben több futamgyőzelmet szerzett. Az utóbbi két szezonra az F1-es csapat előléptette őt teszt- és fejlesztőpilótává, ám Aitken most a közösségi médiában bejelentette az együttműködés végét. Köszönetet mondott a Renault-nak, a jövőbeli terveit azonban egyelőre nem osztotta meg a nyilvánossággal, a csapat pedig a sajtó megkeresésére nem is reagált az ügyben.

Reagált viszont más: egy nappal később, ma a Williams jelentette be, hogy Aitken a csapat új tartalékpilótája. Ennek értelmében szimulátoros munkát fog végezni, de ott lesz az összes versenyhétvégén és lehetőséget kap majd arra, hogy egy pénteki első szabadedzésen vezesse is a grove-iak autóját.

aitken-portre-20191

fotó: dppi

Bemutatták a Formula-E új, felturbózott versenygépét

Szerdán közölte az első képeket a 2020-21-es évadra szánt, egységes karosszériájáról a Formula-E. Ez még nem generációváltás, a modell a 2018-19-es szezonban bemutatkozó, négy idényre szánt második generáció újratervezett verziója: innen elnevezése, a Gen2 EVO.

A fő újdonságok a módosított első szárny, a hajlított hátsó légterelő, valamint az F1-ből ismerős cápauszony. A Gen2 EVO fizikai valójában a Genfi Autószalonon mutatkozik meg. A következő két szezonban láthatjuk a pályán, a Gen3 a 2022-23-as idényben debütál márciusban.

 

Törölhetik a WRC-szezon második futamát - az ok egyszerű

Jövő hétvégén rendeznék a Svéd Ralit, amely hagyományosan a WRC versenynaptárának egyetlen havas futama, most azonban gyakorlatilag nincs hó ezen a vidéken sem, így pedig a pályák nem alkalmasak a verseny megrendezésére. Az utóbbi napokban esett azért némi hó, de szokatlanul meleg van, ilyen körülmények között pedig a szöges gumik nem használhatók. A rendezők közleményt adtak ki, amelyben bejelentették, hogy a verseny Historic részét törölték - a WRC-futamot még nem, bíznak abban, hogy a következő egy hétben még esik annyi hó és hűvösebbre fordul az idő annyira, hogy bevállalhassák a versenyt, de az már biztos, hogy a Historic-autókat nem engedik át a pályákon, hogy azok minél jobb állapotban legyenek a WRC-mezőny számára.

A közlemény szerint minden követ megmozgatnak arra, hogy megoldást találjanak, de havat természetesen nem tudnak fakasztani - figyelik az eseményeket, az időjárást és a héten mindenképpen végleges döntést fognak hozni.

i20_2

fotó: dppi

Újabb nagy nemzeti túraautós szériát készül meghódítani Barrichello

Rubens Barrichello bemutatkozik Argentína bajnokságában, a Super TC2000-ben, ahol olyan versenyzők pallérozódtak, mint José Maria Lopez vagy Nestor Girolami. A 47 éves újonc a Toyota Gazoo Racing színeiben indul Corollával, egyik csapattársa a négyszeres bajnok Matias Rossi lesz. Barrichello elmondta: Formula-1-ben és számos más kategóriában szerzett óriási versenytapasztalata ellenére arra számít, nagyon sokat fog tanulni az argentin bajnokságban.

Barrichello párhuzamosan hazai szériájában, a Stock Car Brasilban is folytatja, ahol Chevrolet-ról ugyancsak Toyotára vált. Brazíliában már nyolcadik teljes szezonjára készül: 2014-ben megnyerte a bajnoki címet, és azóta is minden évben a legjobb öt között végzett.

A Formula-E-bajnok megkóstolta Hamilton vegán burgerét

A 2016-17-es szezon győztese, Lucas di Grassi a Lewis Hamilton nevével fémjelzett gyorsétteremláncban járt, hogy kipróbálja a húsmentes hamburgert és hotdogot. A brazil verdiktje a következő volt:

„Talán nem én vagyok a burgerek legnagyobb szakértője, de ez egészen finom. Ha nem mondanák, hogy növényi alapú, sosem találnám ki.”

Már tesztelik a WTCR új abroncsait

A túraautó-világkupa új abroncsszállítója, a Goodyear a héten két tesztnapot tart Castellolíban, amelyre az összes érdeklődő gyártó meghívást kapott: a márkák egy autóval és egy versenyzővel vehetnek részt. A Honda és a JAS Motorsport Nestor Girolamit delegálta, a WTC Blog értesülései szerint a Lynk & Co részéről Thed Björk érkezett, a többiekről egyelőre nincs információ.

Az első számú magyar e-versenyző és Monte-Carlót megjárt ralinavigátor volt stúdióvendégünk

Az F1 e-sport szériájának 2018-as második és 2019-es harmadik helyezettje, Bereznay Dániel, valamint a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás – aki László Zoltánnak navigált – járt a FIX TV stúdiójában, az Autósport és Formula Magazin felvételén.

Az AFM Ralihíradó most vasárnap 13 órakor, az AFM Motorsporthíradó egy héttel később kerül adásba.