Gesztus az új győztesnek: Hamilton az Instagramon gratulált Gaslynek
https://formula.hu/parc-ferme/26547
Tényleg fontos ügynek kell lennie, hogy Lewis Hamilton közösségi oldalain posztoljon: márpedig a hatszoros világbajnok sportszerű vesztesként 20 millió követővel rendelkező Instagramján és többmilliós egyéb közösségi oldalain keresztül üzent az első nagydíjgyőzelmét megszerző Pierre Gaslynek.
„Először is, szeretném őszintén elismerni Pierre Gaslyt mai lenyűgöző győzelméért. Nagyon-nagyon megérdemelte. Kifejezetten nehéz időszaka volt, amikor a Red Bull lefokozta őt, de erősebb és erősebb lett, hogy megszerezze ezt a mai eredményt, és legyőzze a csapatot, amely elengedte őt. Gratulálok testvér, igazán örülök neked” – írta Hamilton, kissé megpiszkálva a Mercedes fő riválisát, a Red Bullt is.
A Mercedesnél fokozott figyelmet szentelnek az Alpha Tauri győzelmének, hiszen a csapat Twitter-oldalán is közzétettek a nyertes formációnak szánt bejegyzést: „Ez vagány. Mindig azt mondjuk, hogy egy győzelmet úgy kell ünnepelni, mintha az utolsó lenne. Ezeknek a fiúknak 4371 napot kellett várniuk rá. A mai napot az Alpha Taurinál viszont senki, soha nem fogja elfelejteni.”
This is cool. We always say celebrate every win like it might be your last, because you don't know when the next one will be.
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) September 6, 2020
These guys had to wait 4,371 days. But today will be a day that everyone @AlphaTauriF1 will never, ever forget. pic.twitter.com/Z4SvUDhknc
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|