DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Da Costa a pole-ban, a DS Techeetah rendet rakott az első időmérőn

Megkezdődött a szezon több mint felét jelentő berlini szextett a Formula-E-ben, a hat versenynap nyitányát pedig a bajnoki tabella éllovasa kezdte a legjobb formában, hiszen Antonio Felix da Costa szerezte meg a pole-pozíciót az eredeti pálya fordított menetirányán, amit szerdán és csütörtökön használ a mezőny.

Da Costa a pontverseny első helyezettjeként az első csoportban volt kénytelen pályára hajtani az időmérőn, ám legközelebbi riválisaival ellentétben ő képes volt egy igazán erős kört összerakni, amely végül még az alapszakasz megnyeréséhez is elegendő volt. Nem úgy a többiek, hiszen a pontverseny második helyezettje, Evans csak a 9., Vandoorne a 16., Sims a 17., di Grassi pedig csupán a 21. lett. A brazilt legyőzte majdnem-újonc csapattársa, a pár éve egy FE-futamon már induló kétszeres DTM-bajnok René Rast is, aki a 14. helyre kvalifikált, míg az Auditól tavasszal elküldött és a NIO 333-nál menedéket találó Abt a 22. helyről startolhat, közvetlenül korábbi csapattársa mellől.

A superpole-ba da Costa mellett Buemi, Vergne, de Vries, Lotterer és d'Ambrosio jutott be, a mindent eldöntő menet pedig végül a két DS Techeetah elsőségével zárult. da Costa FE-karrierje harmadik rajtelsőségét szerezte, és 322 ezreddel gyorsabb volt Vergne-nél, ami az elektromos szériában különösen nagy különbségnek számít. Lotterer is boldog lehet a harmadik hellyel a Porschéval, még ha viccesen meg is jegyezte az autóból kiszállva: „Ha nem a korábbi csapatom állna előttem, akkor még örülnék is az eredménynek!" A szezon másik újonc gyártójának, a Mercedesnek is lesz egy autója az élmezőnyben, hiszen de Vries az ötödik helyre kvalifikált.

A szezonzáró Berlin ePrix-k sorának első futama ma, szerdán este közép-európai idő szerint 19:00 órakor kezdődik.

SP Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Antonio Felix da Costa DS 1'06.799  
2 Jean-Éric Vergne DS 1'07.121 0.322
3 André Lotterer Porsche 1'07.235 0.436
4 Sébastien Buemi Nissan 1'07.248 0.449
5 Nyck de Vries Mercedes 1'07.302 0.503
6 Jerome d'Ambrosio Mahindra 1'07.371 0.572
Q        
7 Sam Bird Virgin 1'07.492 0.370
8 Oliver Rowland Nissan 1'07.521 0.399
9 Mitch Evans Jaguar 1'07.555 0.433
10 Felipe Massa Venturi 1'07.563 0.441
11 Robin Frijns Virgin 1'07.581 0.459
12 Alex Lynn Mahindra 1'07.646 0.524
13 Max Guenther BMW 1'07.685 0.563
14 René Rast Audi 1'07.777 0.655
15 Edoardo Mortara Venturi 1'07.826 0.704
16 Stoffel Vandoorne Mercedes 1'07.993 0.871
17 Alexander Sims BMW 1'07.996 0.874
18 Neel Jani Porsche 1'08.014 0.892
19 Oliver Turvey NIO 1'08.089 0.967
20 Nico Müller Penske 1'08.118 0.996
21 Lucas di Grassi Audi 1'08.136 1.014
22 Daniel Abt NIO 1'08.554 1.432
23 Sergio Sette Câmara Penske 1'08.628 1.506
24 James Calado Jaguar 1'10.194 3.072

 

Eep7-TPWsAMc7eH

Kimi Raikkönen címmel jött ki egy magyar dal

Nektek hogy tetszik és szerintetek mennyi köze van Raikkönenhez?

Gokartozni vitte három rajongóját Carlos Sainz

A videó leírása alapján még az előző év végén került sor az eseményre, amelyen a spanyol F1-es pilóta és több újságíró mellett három rajongó is lehetőséget kapott a gokartozásra:

 

Pillants be egy nagydíjhétvége kulisszái mögé Alexander Albonnal!

Az F1 YouTube-csatornájának sorozata a Red Bull pilótájának egy napját kísérte figyelemmel még a Brazil Nagydíjon (a videó csak átkattintás után indul!):

 

„Eh, a szimulátorokat egy kutya is el tudná vezetni!” – És tényleg!

Legalábbis a videóban szereplő kutyus azt a pár kanyart egész jól abszolválta a melbourne-i Albert Parkban… Beszédes egyébként George Russell és Sergio Perez kommentje is az F1 Instagram-posztja alatt:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Paws for thought . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Baráti ölelkezések, parázs szóváltások a leintés után

A futamok és a pódiumceremóniák közötti pillanatokból készített top 10-es válogatást a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája, amelyből többek között azt is nyomon követhetjük, hogyan változott az évek során Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata: 2008-ban Ausztráliában még kis túlzással egymás nyakába ugrottak, hét évvel később Austinban aztán jött a hírhedt sapkadobálás… (A videó a YouTube-ra átkattintva indul!)

 

Hét percbe sűrítve az idei Dakar leglátványosabb pillanatai

Íme, a 2020-as, első szaúd-arábiai kiírás hivatalos összefoglaló klipje:

 

Baleset miatt csak kilencedik lett Bottas a lappföldi ralin

Nem úgy sikerült az Arctic Rally Lapland Valtteri Bottas számára hazájában, ahogy remélte. A decemberben Paul Ricard pályán első raligyőzelmét szerző finn a második szakaszon második időt teljesített, ezt követően azonban kicsúszott, épp azon a gyorsaságin, melyet egy évvel korábban megnyert. A PH Sport Citroenjével versenyző pilóta a 22. helyről a 9. pozícióig tudott felzárkózni.

A versenyt az a Kalle Rovanpera nyerte Toyota Yaris WRC-vel, aki nemrég Magyarországon is vendégszerepelt, megnyerve a Szilveszter Ralit. A Toyota gyári csapatához csatlakozó 19 éves tehetség tízből nyolc szakaszt nyert Finnországban, három és fél másodperc különbséggel előzte meg a második helyezettet.

Dráma az utolsó körben: Összefoglaló a chilei Formula-E-ről

A szombati esti Santiago ePrix történéseiről összefoglaló cikkünkben már írtunk, most a vizuális típusúaknak megmutatjuk a futam 6 perces összefoglalását:

Koncerthelyszín válhat a Hockenheimringből

Az üzleti rendezvények és koncertek befogadása lehet a német versenypálya elsődleges tevékenysége, írta a Rhein-Neckar-Zeitung. Hockenheim 2020-ban újra elveszítette a Német Nagydíjat, amely már 2015-ben és 2017-ben is elmaradt, mivel pedig az F1-es naptár 22 állomást számlál, a rendezés iránt pedig olyan helyszínek érdeklődnek, mint Szaúd-Arábia, Miami és Panama, egyre kisebb a valószínűsége a visszatérésnek.

A pályán szereplő másik legfontosabb sorozat a DTM, amely hagyományosan az első és utolsó fordulóját tartotta Baden-Württembergben: idén azonban a német sorozat már csak egyszer versenyez a pályán. Hockenheimben kisebb rendezvények maradnak, Jorn Teske ügyvezető mindössze „egy-két versenysorozatról” beszél.

A település polgármestere, Marcus Zeitler elmondta, hogy az autósportot más tevékenységek váltják fel a pálya profiljában: „A jövőben a Hockenheimringet modern üzleti helyszínné kell alakítani” – mondta. A magánszektor rendezvényei, nyilvános események és koncertek kerülnek nagyobb számmal a programba, például a e4 Testival elrendezésű, önvezető elektromos autók kiállítása, melyet júniusban rendeznek meg.

Így néz ki egy Racing Point-fanatikus hölgyrajongó

Még a körme is csapatszínű.

 

Tavaly még csapattárs volt a két Ferrari-junior, 2020-ban már erre sem kell figyelniük egymás ellen

Tavaly az F3-ban csapattársakként sem kímélte egymást Marcus Armstrong és Robert Svarcman az F3-ban, ez jól látszik az alábbi videóban is. És akkor még mi lesz akkor, ha jövőre az F2-ben már ellenfelek is lesznek!

Svarcmant a Prema az F3-ból vitte magával a következő szintre is, és Mick Schumacher csapattársa lesz, Armstrong viszont már az ART-nál kezdi meg 2020-at.

 

Tudod, hogy néz ki belülről, amikor NASCAR-versenyzők dirt-pályán versenyeznek?

Jóval munkásabb egy ilyen verseny (esetünkben a Chili Bowl elnevezésű futam), mint egy tükörsima aszfaltú NASCAR-versenypályán, ennek ellenére évről évre számos versenyző teszi itt vendégként tiszteletét a NASCAR különböző kategóriáiból is.

 

A MotoGP versenyzői néha taxiszolgáltatást is vállalnak

A MotoGP Twitterén 2019 legjobb pillanatait idézik fel, így került elő tavalyról Jack Miller taxiszolgáltatása, a gesztus, amit Maverick Vinalesnek nyújtott.

Néhány métert már segítség nélkül is tud sétálni Robert Wickens

A gerincsérült kanadai autóversenyző újabb lépcsőhöz ért a rehabilitációban.

 

Nagy elismerést kap 2020-ban Jorge Lorenzo

A Motorsport.com tanúsága szerint Jorge Lorenzo hazája (egyik) nagydíján, Jerezben kapja meg a sportág vezetőségétől a Legenda státuszt. A kétszeres 250-es, valamint háromszoros MotoGP-világbajnok mellett még ketten, Max Biaggi (négyszeres 250-es bajnok), valamint a hőskor 50-es és 125-ös világbajnoka, az új-zélandi Hugh Anderson kapják meg a kitüntetést.

Illusztris társaság ünnepelte Carlos Sainz újabb Dakar-sikerét

A motorsport nehézbombázói gyűltek össze azért, hogy megünnepeljék a Matador harmadik győzelmét.

 

Az Alpha Tauri és a Williams is átment a törésteszten

Újabb két F1-es csapat teljesítette az előszezon egyik kritikus feladatát, a karosszéria töréstesztjét. Ez főleg a Williams istállója számára lehet megkönnyebbülést hozó hír, nekik a tavalyi szezon valamikor ez idő tájt csúszhatott teljesen félre. A Toro Rossóról átnevezett Alpha Tauri a hír mellé egy fotót is mellékelt, amelyen megvillantotta az idei autó körvonalait.

Ogier jegen-havon is feltérképezte új fegyverét a jövő heti szezonrajt előtt

Nem lehet mondani, hogy nem próbálhatta ki minden talajon az új Yaris WRC-t Sebastien Ogier a jövő heti Monte-Carlo Rali előtt - ráadásul egy fotó szerint kicsit meg is törte, bár arról videó nem készült. A tesztet viszont meg tudjuk mutatni:

Elköszöntek az austini pálya buckáitól

Az Amerikai Nagydíj helyszíne örömmel hirdette, hogy megkezdődött a pálya egyenetlenségeinek kijavítása, miután tavaly számos pilóta arra panaszkodott, hogy az úthibák miatt már-már fájdalmasan rázkódnak az autók. Ebből a hétvége során több megpörgés következett, néhányan pedig aerodinamikai elemeket is elveszítettek a karoszériáról.

Kritikus állapotban a Dakar egyik motorosa

Egyelőre nem nyugodhatnak meg Edwin Straver hozzátartozói és szurkolói, a Dakar Rali 48 éves versenyzője a csütörtöki balesete óta kritikus állapotban van. A KTM-mel induló holland élete harmadik Dakarján vett részt, amikor a 11. szakasz első felében balesetet szenvedett. A családja által kiadott sajtóközlemény szerint tíz percre leállt a versenyző szíve, még mielőtt odaért hozzá egy orvosi csapat. 

Stravert a rendező ország fővárosába, Rijádba szállították, ahol nyaki gerinctörést diagnosztizáltak nála, ma pedig megerősítették, hogy egyelőre nincs túl az életveszélyen.

edwin-straver-dakar

Fotó: DPPI