DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Da Costa a pole-ban, a DS Techeetah rendet rakott az első időmérőn

Megkezdődött a szezon több mint felét jelentő berlini szextett a Formula-E-ben, a hat versenynap nyitányát pedig a bajnoki tabella éllovasa kezdte a legjobb formában, hiszen Antonio Felix da Costa szerezte meg a pole-pozíciót az eredeti pálya fordított menetirányán, amit szerdán és csütörtökön használ a mezőny.

Da Costa a pontverseny első helyezettjeként az első csoportban volt kénytelen pályára hajtani az időmérőn, ám legközelebbi riválisaival ellentétben ő képes volt egy igazán erős kört összerakni, amely végül még az alapszakasz megnyeréséhez is elegendő volt. Nem úgy a többiek, hiszen a pontverseny második helyezettje, Evans csak a 9., Vandoorne a 16., Sims a 17., di Grassi pedig csupán a 21. lett. A brazilt legyőzte majdnem-újonc csapattársa, a pár éve egy FE-futamon már induló kétszeres DTM-bajnok René Rast is, aki a 14. helyre kvalifikált, míg az Auditól tavasszal elküldött és a NIO 333-nál menedéket találó Abt a 22. helyről startolhat, közvetlenül korábbi csapattársa mellől.

A superpole-ba da Costa mellett Buemi, Vergne, de Vries, Lotterer és d'Ambrosio jutott be, a mindent eldöntő menet pedig végül a két DS Techeetah elsőségével zárult. da Costa FE-karrierje harmadik rajtelsőségét szerezte, és 322 ezreddel gyorsabb volt Vergne-nél, ami az elektromos szériában különösen nagy különbségnek számít. Lotterer is boldog lehet a harmadik hellyel a Porschéval, még ha viccesen meg is jegyezte az autóból kiszállva: „Ha nem a korábbi csapatom állna előttem, akkor még örülnék is az eredménynek!" A szezon másik újonc gyártójának, a Mercedesnek is lesz egy autója az élmezőnyben, hiszen de Vries az ötödik helyre kvalifikált.

A szezonzáró Berlin ePrix-k sorának első futama ma, szerdán este közép-európai idő szerint 19:00 órakor kezdődik.

SP Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Antonio Felix da Costa DS 1'06.799  
2 Jean-Éric Vergne DS 1'07.121 0.322
3 André Lotterer Porsche 1'07.235 0.436
4 Sébastien Buemi Nissan 1'07.248 0.449
5 Nyck de Vries Mercedes 1'07.302 0.503
6 Jerome d'Ambrosio Mahindra 1'07.371 0.572
Q        
7 Sam Bird Virgin 1'07.492 0.370
8 Oliver Rowland Nissan 1'07.521 0.399
9 Mitch Evans Jaguar 1'07.555 0.433
10 Felipe Massa Venturi 1'07.563 0.441
11 Robin Frijns Virgin 1'07.581 0.459
12 Alex Lynn Mahindra 1'07.646 0.524
13 Max Guenther BMW 1'07.685 0.563
14 René Rast Audi 1'07.777 0.655
15 Edoardo Mortara Venturi 1'07.826 0.704
16 Stoffel Vandoorne Mercedes 1'07.993 0.871
17 Alexander Sims BMW 1'07.996 0.874
18 Neel Jani Porsche 1'08.014 0.892
19 Oliver Turvey NIO 1'08.089 0.967
20 Nico Müller Penske 1'08.118 0.996
21 Lucas di Grassi Audi 1'08.136 1.014
22 Daniel Abt NIO 1'08.554 1.432
23 Sergio Sette Câmara Penske 1'08.628 1.506
24 James Calado Jaguar 1'10.194 3.072

 

Eep7-TPWsAMc7eH

Hamilton is új sisakkal támad - íme az idei dizájn

Mit szóltok Lewis Hamilton idei sisakjához?

 

Nézzétek meg Max Verstappen új sisakját

Ő is bemutatta egy videón:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dutch with a golden touch @maxverstappen1 introduces his 2020 helmet design! #ChargeOn #Formula1 #AlexAlbon #F1 #Helmet #RedBullRacing #Motorsport #AstonMartinRedBullRacing #RedBull #givesyouwings #

Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés,

Új tesztpilótát nevezett ki a Renault

A szerdai évindító rendezvényen a 2020-as autó kivételével jelen volt, aki csak számít a Renault-nál. A versenyzői akadémia többi tagjával egyetemben Guanyu Zhou is szerepet kapott, aki új pozícióba került a csapatnál: fejlesztőpilótából tesztpilótává vált. A 20 éves kínai versenyző korábban a Ferrarinál nevelkedett, de tavaly átállt a Renault pilótaprogramjába, már a franciák színeiben lett bajnoki hetedikként a Formula-2 legjobb újonca.

A Renault korábbi tartalékpilótája, Jack Aitken a Williamsre váltott. Zhou nem közvetlenül a megüresedett pozícióba került, de mivel nem jelentettek be új tartalékost, a jelek szerint a kínai lépett a fejlesztő/tesztpilóták hierarchiájának legelőkelőbb helyére.

Ha lemaradtál róla, itt visszanézheted a Ferrari drámai leleplezését

A maranellói F1-es csapat nem aprózta el az idei autó bemutatását: kedden egy 19. században épült olasz színházban, komolyzenei felvezetéssel rántotta le a leplet az SF1000-ről.

A róla készült mémen nevet a Mercedes

A csapat hétfőn leleplezett festéséből szerkesztett valaki egy poénos képet, ami eljutott magához a Mercedeshez is. 

Csütörtökön nagy hírt kapnak a Kubica-rajongók

Lengyel sajtóértesülés szerint holnap hivatalosan is megerősítik, Robert Kubica a 2020-as szezonban a DTM tíz fordulóján fog versenyezni egy BMW M4-gyel az Alfa Romeo Racing F1-es tartalékpilóta posztja mellett.

A SportoweFakty beszámol a csapatstruktúráról is: mivel a BMW hat gyári ülése elkelt, a lengyel a gyár által felkészített privát autót kap. Szponzora a PKN Orlen lesz, amely az Alfa Romeóhoz is névadó támogatóként csatlakozott. A holnapi sajtótájékoztatón a cég vezérigazgatója is részt vesz. Arról egyelőre nincsen információ, milyen stábbal és csapatnév alatt fog Kubica versenyezni, korábban csak arról érkeztek hírek konkrétumok nélkül, hogy az Audihoz hasonlóan a BMW is indíthat privát istállót.

Néhány szerencsés fiatal idén is felállhat a Magyar Nagydíj rajtrácsára

A tavalyi alkalomhoz hasonlóan az MNASZ idén is várja azok jelentkezését, akik a saját, vagy a szüleik sporttevékenysége alapján kapcsolódnak a hazai autósport életéhez, és részt vennének a 2020-as Magyar Nagydíj rajtceremóniáján. Húsz szerencsés fiatalnak lehetősége lesz felsorakoznia az F1-es mezőny elé a vasárnapi rajtot megelőzően. Részletek.

rajtceremonia-2020hun

Fotó: Ollé Iván

Íme Bottas 3.0-s verziója

Még keményebb, még férfiasabb, még szőrösebb. A 2020-as téli szünet során (f)elkészült a finn legújabb változata.

Magyar páros is teljesítette a Monte-Carlo Ralit

László Zoltán navigátora, Begala Tamás járt az AFM stúdiójában, ahol a WRC-nyitányon szerzettt különleges élményeiről beszélgettünk.

Ilyen lenne, ha hypercart építene Le Mans-ba a Ferrari, az Alfa, a BMW, a Bugatti, a Porsche és még jó pár gyártó

Egyelőre három autógyár, a Toyota, az Aston Martin és a Peugeot jelezte, hogy a WEC 2020/21-es szezonban induló új csúcskategóriája, a Hypercar szabályai szerint építenek versenygépet. Az átjárhatóság az amerikai IMSA új elsőosztályával, az LMDh-val azonban újabb érdeklődőket mozgathat meg. A koncepciórajzairól ismert dizájner, Sean Bull fantáziáját is megmozgatta a Hypercar osztály: egy rakás márka lehetséges Le Mans-i versenygépét megálmodta. 

Egy Red Bull Rakétát vagy egy McLaren Mágiát gurítanál le szívesebben?

Cipruson, a páfoszi Pit Stop Pubban lehet belefutni ebbe az F1-es ihletésű koktéllapba, melynek szereplőit – Repülő Ferrari, Williams Varázsló, Red Bull Rakéta és így tovább – a királykategória csapatai és azok színei ihlettek. Ki melyiket próbálná ki?

M1RA-változat is készült az Az aszfalt királyai plakátjából

A magyar csapat is elkészítette a sajátját az Oscar-díjas filmhez:

 

Így élték meg a sivatagi show-t az Africa Race-en taroló magyar kamionosok

Az AFM Ralihíradó összefoglalója a szaharai viadalról, ahol fényes magyar siker született: a Qualisport hármasa, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László a kamion kategória első, az autó-kamion értékelés második; a Fazekas Motorsport egysége, Fazekas Károly, Csákány Péter és Horn Albert pedig a kamionosok második, az összetett dobogó harmadik helyezését érték el.

Legalább hét futamot tervez az Európa-bajnokságon Herczig Norbert

Sorozatban harmadik évét kezdi meg az Európa-bajnokságon Herczig Norbert és Ferencz Ramón és a MOL Racing Team továbbra is a Baumschlager Rally Racingtől bérli az autót - a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét egy Volkswagen Polót. Herczig Norbert az Autósport és Formula Magazinnak azt mondta, hogy annyi változás van, hogy ez már egy másik Polo lesz, amely megkapja az új fejlesztéseket és murván minden bizonnyal jobb lesz majd, mint az előző verzió.

Herczigék előzetesen hét futamon állnának rajthoz a nyolcból, jelen állás szerint erre biztosított a költségvetés, de dolgoznak azon, hogy ne maradjon ki verseny - ha mégis kimarad, akkor a tervek szerint az a Liepaja Rali lesz. Ami pedig a célkitűzéseket illeti, a pilóta óvatosan fogalmazott: szerinte két év tapasztalat már elég lehet ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el az Európa-bajnoki mezőnyben...

mrth_1

fotó: MRTH

 

Itt nézd a Ferrari bemutatóját 18:30-tól!

Ma leplezi le 2020-as versenygépét – melyet a szóbeszéd szerint SF1000-re keresztelnek – a Ferrari, előzetesen pedig válaszolunk a legfontosabb kérdésekre.

Hol és mikor mutatják be?

A helyszín Reggio Emilia, a Romolo Valli színház, a bemutató időpontja közép-európai idő szerint 18:30.

Hol lesz nézhető?

A bemutatót streameli a Scuderia Ferrari hivatalos oldala, valamint Facebookja.

Visszatér régi autójához és kategóriájához a kétszeres Európa-bajnok magyar raliversenyző

Eladta a tavalyi R5-ös Skodát az Érdi Rally Team, azzal Csomós Miklósék mennek idén a hazai bajnokságban, a terv viszont az volt, hogy a csapat egy másik R5-ös Skodát vesz és azzal áll rajthoz 2020-ban az Európa-bajnokságon. Ez azonban nem jött össze, nem sikerült autót szerezni, úgyhogy egyelőre mégsem R5-össel indulnak: visszatérnek a jól bevált Mitshubishihez és ahhoz az ERC2-es kategóriához, ahol már két Európa-bajnoki címet is szereztek.

Ifj. Érdi Tibor elmondta, hogy bár a szezont a Mitsuval kezdik, de nem ez a hosszabb távú terv és már az idény második felére is szeretnék beszerezni azt a bizonyos R5-ös Skodát. A tervek szerint az Azori-szigeteken, a Kanári-szigeteken, a Liepaja Ralin és a Lengyel Ralin indulnak június végéig, majd terveznek még két futamot, köztük a Rally Hungaryt, de azt már R5-össel.

érdiék-rómában-2

F1-es képet is díjaztak a Magyar Sajtófotó Pályázaton

„Csodálkozó szem” – ez a címe annak a pályaműnek, mellyel az MTI/MTVA fotóriportere, Czeglédi Zsolt nevezett a 38. Magyar Sajtófotó Pályázatra. A kép az idei Magyar Nagydíj első szabadedzésén készült Daniel Ricciardóról.

A fotót az ítészek díjazták: a Sport (egyedi) kategória 3. helyezését kapta meg. A pályázat legjobb képeiből itt lehet szemezni.

Idén is emléket állít Laudának a Mercedes

2020-ban sem feledkezik meg tavaly elhunyt csapattagjáról a német istálló. A Niki Laudát szimbolizáló vörös csillag a W11-esen is helyet kapott, idén a motorborítás hátsó traktusán, a rajtszám mellett lesz látható. A hétfőn leleplezett festésről itt megtekinthető a galériánk.

Alex Albon bemutatta új sisakfestését

Mit szóltok a 2020-as dizájnhoz?

 

Videó: nézd vissza a Mercedes idei festésének leleplezését

Ha valakinek van egy felesleges órája, tudunk programot ajánlani: