DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Da Costa a pole-ban, a DS Techeetah rendet rakott az első időmérőn

Megkezdődött a szezon több mint felét jelentő berlini szextett a Formula-E-ben, a hat versenynap nyitányát pedig a bajnoki tabella éllovasa kezdte a legjobb formában, hiszen Antonio Felix da Costa szerezte meg a pole-pozíciót az eredeti pálya fordított menetirányán, amit szerdán és csütörtökön használ a mezőny.

Da Costa a pontverseny első helyezettjeként az első csoportban volt kénytelen pályára hajtani az időmérőn, ám legközelebbi riválisaival ellentétben ő képes volt egy igazán erős kört összerakni, amely végül még az alapszakasz megnyeréséhez is elegendő volt. Nem úgy a többiek, hiszen a pontverseny második helyezettje, Evans csak a 9., Vandoorne a 16., Sims a 17., di Grassi pedig csupán a 21. lett. A brazilt legyőzte majdnem-újonc csapattársa, a pár éve egy FE-futamon már induló kétszeres DTM-bajnok René Rast is, aki a 14. helyre kvalifikált, míg az Auditól tavasszal elküldött és a NIO 333-nál menedéket találó Abt a 22. helyről startolhat, közvetlenül korábbi csapattársa mellől.

A superpole-ba da Costa mellett Buemi, Vergne, de Vries, Lotterer és d'Ambrosio jutott be, a mindent eldöntő menet pedig végül a két DS Techeetah elsőségével zárult. da Costa FE-karrierje harmadik rajtelsőségét szerezte, és 322 ezreddel gyorsabb volt Vergne-nél, ami az elektromos szériában különösen nagy különbségnek számít. Lotterer is boldog lehet a harmadik hellyel a Porschéval, még ha viccesen meg is jegyezte az autóból kiszállva: „Ha nem a korábbi csapatom állna előttem, akkor még örülnék is az eredménynek!" A szezon másik újonc gyártójának, a Mercedesnek is lesz egy autója az élmezőnyben, hiszen de Vries az ötödik helyre kvalifikált.

A szezonzáró Berlin ePrix-k sorának első futama ma, szerdán este közép-európai idő szerint 19:00 órakor kezdődik.

SP Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Antonio Felix da Costa DS 1'06.799  
2 Jean-Éric Vergne DS 1'07.121 0.322
3 André Lotterer Porsche 1'07.235 0.436
4 Sébastien Buemi Nissan 1'07.248 0.449
5 Nyck de Vries Mercedes 1'07.302 0.503
6 Jerome d'Ambrosio Mahindra 1'07.371 0.572
Q        
7 Sam Bird Virgin 1'07.492 0.370
8 Oliver Rowland Nissan 1'07.521 0.399
9 Mitch Evans Jaguar 1'07.555 0.433
10 Felipe Massa Venturi 1'07.563 0.441
11 Robin Frijns Virgin 1'07.581 0.459
12 Alex Lynn Mahindra 1'07.646 0.524
13 Max Guenther BMW 1'07.685 0.563
14 René Rast Audi 1'07.777 0.655
15 Edoardo Mortara Venturi 1'07.826 0.704
16 Stoffel Vandoorne Mercedes 1'07.993 0.871
17 Alexander Sims BMW 1'07.996 0.874
18 Neel Jani Porsche 1'08.014 0.892
19 Oliver Turvey NIO 1'08.089 0.967
20 Nico Müller Penske 1'08.118 0.996
21 Lucas di Grassi Audi 1'08.136 1.014
22 Daniel Abt NIO 1'08.554 1.432
23 Sergio Sette Câmara Penske 1'08.628 1.506
24 James Calado Jaguar 1'10.194 3.072

 

Eep7-TPWsAMc7eH

Michelisz Norbert gondolatai az elmúlt és a következő szezonról

A Motorsporthíradó interjúja a túraautó-világkupa címvédőjével – a teljes beszélgetés szövegesen itt olvasható.

A hétfői bejelentéssel eldőlt, hogy Michelisz Norbert a Hyundai versenyzője marad a BRC színeiben a 2020-as szezonban is. Már csak az kérdés, mikor fog elkezdődni a WTCR.

Sainz örömhíre: Nem vagyok koronavírusos!

A McLaren karanténban tartózkodó spanyol versenyzője egy pozitív és egy negatív eredményről számolt be kedd este:

"NEGATÍV VAGYOK COVID-19-RE
POZITÍV VAGYOK HOZZÁÁLLÁSBAN
Az Ausztráliában történtek után át kellett esnem egy koronavírusteszten, és örömmel tudatom, hogy negatív lett az eredménye. Gyakorlatban azonban ez nem sokat változtat számomra, hiszen továbbra is karanténban maradok. #maradjotthon"

 

Napi cukiságbomba: Így játszanak Buttonék a kisfiukkal

A 2009-es F1-es világbajnok Jenson Button és párja, Brittny Ward is jól elvan a kis Hendrixszel:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Brittny Ward (@brittnyward) on

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Jenson Button (@jensonbutton) on

Klasszikus versenyek ingyenessé tételével teszi elviselhetőbbé a kényszerszünetet a MotoGP

Mivel a koronavírus-járvány miatt leghamarabb május elején rendeznek futamot a világ legjobb motorosai számára, a MotoGP hivatalos honlapja tíz klasszikus viadalt is ingyen elérhetővé tett. Így többek között egy egyszerű regisztráció után fel lehet eleveníteni Valentino Rossi első királykategóriás győzelmét, a Casey Stoner elleni Laguna Seca-i vagy Jorge Lorenzo elleni barcelonai parádés párharcát, vagy épp az elmúlt évek őrült Phillip Island-i és asseni versenyeit. A videók IDE vagy a képre kattintva érhetők el.

motogp-rossi-stoner-dppi

Öt hónapig kómában feküdt, most újra versenyezni készül a belga pilóta

Nem akármilyen visszatérésre készül Enzo Ide: a Blancpain GT Sprint korábbi bajnoka tavaly augusztusban otthonában szenvedett balesetet, amely után öt hónapig mesterséges kómában tartották egy belga kórházban. Újévkor már arról posztolt, hogy köszöni az orvosok segítségét, most pedig már azt tervezi, hogy rajthoz áll a Ralikrossz-Eb-n, amely öt állomáson is a vb-vel együtt fog szerepelni (már amennyiben persze a koronavírus engedi…).

„Már alig várom, hogy újra vezethessek. A fő célom, hogy jól érezzem magam, és beletanuljak a ralikrosszba” – fogalmazott Ide, aki tavaly Spában kóstolt bele a nemzetközi ralikrosszba egy Audi S1-gyel, és idén is a Joel Christoffersson által futtatott svéd JC Raceteknik színeiben fog szerepelni.

enzo-ide-rx

Erre befizetnénk: 2020-as F1-es autók Legóból

Egy lelkes rajongó alkotott meg az aktuális mezőnyből öt autót, amelyek valódi LEGO-alkatrészekből is összeállíthatók. További képek és információk az Instagram-oldalán találhatók.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lego F1 2020

Videó: Karanténban van, így tengerpartot takarít a WRC-pilóta

Mads Ostberg posztolta az alábbi videót közösségi oldalán azzal, hogy a Mexikó Raliról hazatérve elővigyázatosságból karanténba vonult - nem beteg, a családjával lehet és ki is mehet a házból, de nem mehet a többi ember közé. Úgyhogy ezzel töltötte a hétfői napját:

 

Járvány alatt minden felelős versenyzőnő WC-papírt süt

"Ma egy nagyon különleges vacsorát készítek. Mostanság ez mindenki kedvence, így nekem is ki kellett próbálnom: már sül is a WC-papír! Ne felejtsük ki a borsot és a sót, és már készen is van. Jó étvágyat!" - mondja haláli komolysággal a W Series tavalyi második helyezettje.

Beitske Visser - Koronavírus-pánik 1:0

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Making a special dinner tonight

Hamilton is bemutatja a koronavírus elleni legfontosabb védekezési módot

A hatszoros világbajnok a közösségi médiában demonstrálja, hogyan kell helyesen kezet mosni a brit egészségügyi szolgálat, az NHS útmutatása alapján. Klímavédőként Hamilton még a vízzel való spórolásra is figyel, de szubjektív véleményünk szerint Grosjean a minap alaposabb volt.

Verstappen próbálta ki először az elkészült holland F1-es pályát

Régi-új pálya került a Forma-1 versenynaptárába a holland Zandvoort formájában. A nagy múltú helyszín néhány kihagyástól eltekintve 1952-től több mint harminc éven keresztül adott otthont a világbajnoki versenyeknek. Az elmúlt években főként túraautók és utánpótlásszériák szerepeltek rajta, Max Verstappen népszerűségének köszönhetően azonban újra megrendezik a Holland Nagydíjat.

Színes társaság: Bemutatta idei DTM-festéseit az Audi

A német márka dizájnrészlege új külsőt kölcsönzött a Német Túraautó Bajnokságban szereplő hat gyári autónak, melyeket a címvédő René Rast, valamint Nico Müller, Mike Rockenfeller, Robin Frijns, Loic Duval és Jamie Green vezet. Többen teljesen új színeket kaptak, mivel Rockenfeller, Duval és Green autóját is másik főszponzor támogatja.

Még három Audi lesz a bajnokságban az ügyfélcsapat WRT-nél, melyeket Ferdinand Habsburg, Ed Jones és Fabio Scherer vezet, ezek festését most nem mutatták be. A szezonnyitó időpontjában és helyszínében – április 25-26, Zolder – jelen állás szerint nincs változás.

Futam híján a rajongók eljátszottak egy bokszkiállást

A Williams szurkolói voltak ennyire lelkesek.

Az AFM vendége volt az F1-es sztárokat legyőző Bereznay Dániel

Az F1-es e-sport széria élmezőnyének tagja – 2018-ban második, 2019-ben harmadik helyezett – volt a Motorsporthíradó legutóbbi adásának stúdióvendége. A szimulátoros most vasárnap jegyzett egy nagy sikert: ő győzött az Ausztrál Nagydíj helyett megrendezett virtuális viadalon, melyen jelenlegi és korábbi F1-esek, Lando Norris, Stoffel Vandoorne és Esteban Gutierrez is részt vettek.

bereznay

A Le Mans-i 24 órás sorsáért még izgulhatunk

Az utóbbi egy-másfél hét során nem telt el úgy nap, hogy ne töröltek vagy halasztottak volna el valamilyen autó- vagy motorsport-eseményt, de az év egyik legnagyobb viadala szerencsére még kitart. Az idei Le Mans-i 24 órás futamot - ami a WEC 2019-2020-as szezonzárója is egyben - június 13-14-ére írták ki, és a szervezők ma közölték, ehhez a dátumhoz egyelőre nem nyúlnak hozzá. Hogy mi lesz a sorsa a versenynek az április 15-én dől el, eddig várnak a járvány okozta helyzet rendeződésére.

Piere Fillon elnök leszögezte, a versenyt idén valamikor mindenképp megtartják, túl sokáig azonban nem halogathatják, szeptembertben ugyanis kezdődne az új autókat felvonultató 2020-2021-es idény.

lemans-2019-start1

Videó: Hamilton is szörfölt egyet

A világbajnok kiélvezte a Melbourne-ben töltött idejét. Charles Leclerc-rel ellentétben neki nem csak az úszásról szólt a szörf...

 

Látványos jelenetek a hétvégi WRC-futamról

A Mexikó Ralit még megrendezték, igaz, az utolsó versenynapot végül itt is törölték. Egy összefoglaló videó a futamról:

Leclerc megpróbált szörfözni egyet, de nem nagyon sikerült neki

"Ez a nap inkább az úszásról szólt és nem a szörfözésről, de jó móka volt! Amúgy senki se közelítsen rá az arcomra az első képen, köszi! Remélem, hogy ezekkel a fotókkal mosolyt csalok az arcotokra ezekben a nehéz időkben. Ma hazamegyek és ott is maradok, amíg nem javul a helyzet" - írta közösségi oldalán Charles Leclerc. A Ferrari pilótája érdekes fotókat osztott meg...

 

Gasly és Kvjat élete nem lett számottevően bonyolultabb a csapatnévváltással

Eddig is Red Bullt kellett kortyolniuk, ezután is azt kell. Eddig is lépten-nyomon fotózták őket, ami továbbra is így van. A különbség csak annyi, hogy most az overallokon túl az Alpha Tauri divatmárka cuccait is magukra kell venniük néhány kattintás erejéig.

Nincs az a mutálódott koronavírus, ami gátat szabhatna a Raikkönen iránti rajongásnak

Maga Kimi Raikkönen osztotta meg az alábbi képet Instagramon a következő szöveggel:

"Ő itt egy egészségügyi nővér Sanghajban.  Nehéz idők köszöntöttek a világra, vigyázzatok magatokra."

ETExzeOXgAA0J1u

Norrisnak talán föl se tűnt, hogy nem igazi versenyen van

Lando Norris volt az egyik színfoltja a Bereznay Dániel győzelmével véget ért vasárnapi F1-es virtuális versenynek. Nemcsak azért, mert a mezőny végéről zárkózott fel a 6. helyig, hanem azért, mert a futam közben elejtett megjegyzései által a hangulatfelelős is ő volt. Pont, mint egy valódi F1-es futamon.