Da Costa a pole-ban, a DS Techeetah rendet rakott az első időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/26241
Megkezdődött a szezon több mint felét jelentő berlini szextett a Formula-E-ben, a hat versenynap nyitányát pedig a bajnoki tabella éllovasa kezdte a legjobb formában, hiszen Antonio Felix da Costa szerezte meg a pole-pozíciót az eredeti pálya fordított menetirányán, amit szerdán és csütörtökön használ a mezőny.
Da Costa a pontverseny első helyezettjeként az első csoportban volt kénytelen pályára hajtani az időmérőn, ám legközelebbi riválisaival ellentétben ő képes volt egy igazán erős kört összerakni, amely végül még az alapszakasz megnyeréséhez is elegendő volt. Nem úgy a többiek, hiszen a pontverseny második helyezettje, Evans csak a 9., Vandoorne a 16., Sims a 17., di Grassi pedig csupán a 21. lett. A brazilt legyőzte majdnem-újonc csapattársa, a pár éve egy FE-futamon már induló kétszeres DTM-bajnok René Rast is, aki a 14. helyre kvalifikált, míg az Auditól tavasszal elküldött és a NIO 333-nál menedéket találó Abt a 22. helyről startolhat, közvetlenül korábbi csapattársa mellől.
A superpole-ba da Costa mellett Buemi, Vergne, de Vries, Lotterer és d'Ambrosio jutott be, a mindent eldöntő menet pedig végül a két DS Techeetah elsőségével zárult. da Costa FE-karrierje harmadik rajtelsőségét szerezte, és 322 ezreddel gyorsabb volt Vergne-nél, ami az elektromos szériában különösen nagy különbségnek számít. Lotterer is boldog lehet a harmadik hellyel a Porschéval, még ha viccesen meg is jegyezte az autóból kiszállva: „Ha nem a korábbi csapatom állna előttem, akkor még örülnék is az eredménynek!" A szezon másik újonc gyártójának, a Mercedesnek is lesz egy autója az élmezőnyben, hiszen de Vries az ötödik helyre kvalifikált.
A szezonzáró Berlin ePrix-k sorának első futama ma, szerdán este közép-európai idő szerint 19:00 órakor kezdődik.
| SP | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány |
| 1 | Antonio Felix da Costa | DS | 1'06.799 | |
| 2 | Jean-Éric Vergne | DS | 1'07.121 | 0.322 |
| 3 | André Lotterer | Porsche | 1'07.235 | 0.436 |
| 4 | Sébastien Buemi | Nissan | 1'07.248 | 0.449 |
| 5 | Nyck de Vries | Mercedes | 1'07.302 | 0.503 |
| 6 | Jerome d'Ambrosio | Mahindra | 1'07.371 | 0.572 |
| Q | ||||
| 7 | Sam Bird | Virgin | 1'07.492 | 0.370 |
| 8 | Oliver Rowland | Nissan | 1'07.521 | 0.399 |
| 9 | Mitch Evans | Jaguar | 1'07.555 | 0.433 |
| 10 | Felipe Massa | Venturi | 1'07.563 | 0.441 |
| 11 | Robin Frijns | Virgin | 1'07.581 | 0.459 |
| 12 | Alex Lynn | Mahindra | 1'07.646 | 0.524 |
| 13 | Max Guenther | BMW | 1'07.685 | 0.563 |
| 14 | René Rast | Audi | 1'07.777 | 0.655 |
| 15 | Edoardo Mortara | Venturi | 1'07.826 | 0.704 |
| 16 | Stoffel Vandoorne | Mercedes | 1'07.993 | 0.871 |
| 17 | Alexander Sims | BMW | 1'07.996 | 0.874 |
| 18 | Neel Jani | Porsche | 1'08.014 | 0.892 |
| 19 | Oliver Turvey | NIO | 1'08.089 | 0.967 |
| 20 | Nico Müller | Penske | 1'08.118 | 0.996 |
| 21 | Lucas di Grassi | Audi | 1'08.136 | 1.014 |
| 22 | Daniel Abt | NIO | 1'08.554 | 1.432 |
| 23 | Sergio Sette Câmara | Penske | 1'08.628 | 1.506 |
| 24 | James Calado | Jaguar | 1'10.194 | 3.072 |

Ez a (közel)jövő? Így szól a teljesen elektromos raliautó - videó
https://formula.hu/parc-ferme/28988
A Herczig Norbertnek hosszú évekig autót szállító osztrák BRR teszteli a teljesen elektromos Skoda Fabiát - milyen a hangja?
A W Series pilótanője lett az Aston Martin F1 Team nagykövete
https://formula.hu/parc-ferme/28989
A Versenyző Nagykövet pozícióba nevezte ki az Aston Martin csapata a 26 éves versenyzőnőt, Jessica Hawkinst. A jól hangzó névhez tartozó pontos szerepkörről egyelőre csak annyit tudni, hogy Sebastian Vettel, Lance Stroll és Nico Hülkenberg mellett fog dolgozni.
Hawkins a női versenysorozat, a W Series 2019-es szezonjának 11. helyezettje, és a 2021-es évadban is rajthoz fog állni. Emellett kaszkadőrként dolgozik, a legújabb James Bond-film, a Nincs idő meghalni stábjában is szerepel – összefonódás, hogy akárcsak a többi Bond-filmben, ebben is felbukkan az Aston Martin márka több modellel.
Jessica Hawkins a W Series második tagja, aki Formula-1-es pozícióhoz jut: a 2019-es év bajnoka, Jamie Chadwick a Williams fejlesztőpilótája.

Videó: Amikor Schumacher és Latifi összeakasztotta a bajszát
https://formula.hu/parc-ferme/28985
Monacóban köztudottan borzasztóan nehéz előzni, de ez nem azt jelenti, hogy a pilóták ne is próbálkoznának. A hercegségben rendezett 2019-es F2-es hétvégén Nicholas Latifi az újonc Mick Schumachert támadta az alábbi manőverrel, aminek koccanás lett a vége. Csak emlékeztetjük az olvasóinkat, hogy idén is egy ligában versenyeznek...
Going for the gap in Monaco...
— Formula 2 (@Formula2) May 19, 2021
No matter how big or small #MonacoGP#F2 pic.twitter.com/fjRj4lgEra
Kalapács alatt Hamilton egyik futamgyőztes autója
https://formula.hu/parc-ferme/28984
Az idei Brit Nagydíj ideje alatt kalapács alá kerül Lewis Hamilton 2010-es McLaren MP4-25-ös F1-es autója – értesült a Racefans. A szaklap tudomása szerint ez az első olyan árverésre bocsájtott versenyautó, amit a hétszeres világbajnok vezetett. Előzetes becslések szerint az 1-es karosszériaszámú, Törökországban futamgyőzelmet szerzett konstrukció 5-7 milliió dollárért találhat gazdára.

Fotó: DPPI
Mitől Williams a Williams?
https://formula.hu/parc-ferme/28983
A bajtársiasság, a csapaton belüli egyedülálló atmoszféra, a hagyományok, Frank Williams személye... A Monacói Nagydíjon fennállása 750. F1-es futamára készülő Williams az alábbi videóban idézi fel a dicső múlt ikonikus pillanatait, miközben a csapat történetének kulcsszereplői próbálnak választ adni a címben feltett kérdésre.
Női overallok és új színek a W Series tesztjén
https://formula.hu/parc-ferme/28982
Fontos hét ez a W Series számára, a női formulaautós széria ugyanis a tavalyi szezon törlése után készül a visszatérésre, a főpróbának pedig a Wales festői környezetébe beágyazott anglesey-i versenypálya ad otthont. Itt tesztel a mezőny 18 tagja, vagyis az előző szezon 12 legjobb helyezettje, valamint a 2019 végi válogatón kiválasztott hat újonc - akikhez most még csatlakozott néhány új név, például a brit F4-ben jeleskedő Abbi Pulling, s talán még ő is kaphat versenyzési lehetőséget a szezonban.
A teszten bemutatkoztak a változatosabb színű autófestések, de a hölgyek büszkén viselték a Puma által kifejlesztett új overallt is, amit kifejezetten a női testfelépítéshez szabtak.
A W Series június 26-án kezdi meg szezonját, de az F1 naptárváltozása miatt nem a Paul Ricardon, hanem a Red Bull Ringen - a Stájer és az Osztrák Nagydíjon is ott lesznek, az évadot pedig nyolc fordulósra tervezik.
Did somebody say more livery shots?! #WSeries pic.twitter.com/L9fquvRXDf
— W Series (@WSeriesRacing) May 17, 2021
#WSeries 2021 preparations hit the home straight In Anglesey ahead of opening race in Spielberg.
— W Series (@WSeriesRacing) May 17, 2021
https://t.co/ucLKEMEAHk pic.twitter.com/Zhnt78cCcH
Anyone want a cheeky bit of track action from Anglesey?
— W Series (@WSeriesRacing) May 17, 2021
Stay tuned for more... #WSeries pic.twitter.com/kbL5B1bPQN
Ideiglenesen visszatér az F2-be a Williams akadémistája
https://formula.hu/parc-ferme/28981
Két versenyhétvége erejéig visszatér a Formula-2-be Jack Aitken. A brit pilóta Monacóban és Bakuban Matteo Nanninit fogja helyettesíteni a HWA istállójánál, miután az olasz versenyző úgy döntött, június első feléig kizárólag az F3-as kötelezettségeivel kíván foglalkozni, miután a sorozat barcelonai első hétvégén dobogós helyezést ért el.
Aitken háromévnyi F2-es tapasztalattal bír, tavaly év végén Bahreinben pedig egy F1-es futamon is rajthoz állt a Williams színeiben. A brit idén a GT World Challenge szériájában versenyez.

Elektromos gokartokkal versenyeznek az ötévesek
https://formula.hu/parc-ferme/28972
Az E-Bambini egy elektromos hajtású gokart a legkisebbeknek, amelyet a Willisits Team fejlesztett ki. Ebben a kategóriában akár 5 éves kortól vehetnek részt gyerekek. Az idei első fordulón 7 gyermek állt rajthoz ebben a géposztályban. Mindenki remekül vette az akadályokat és a WMS tagjai komoly potenciált látnak ezekben a gyerekekben. Ez a géposztály egy rendkívül hasznos, alapozó korszak a sportba belépők számára.
A Red Bull első győzelme, Alonso és Button rádiózása – öt jó hangulatú pillanat Monacóból
https://formula.hu/parc-ferme/28980
A legújabb F1-es válogatással a monacói "feelgood" pillanatok kerültek a középpontba: visszaemlékezhetünk többek között a Red Bull istállójának első dobogós helyezésére, Jenson Button gyalogosan megtett tiszteletkörére, valamint arra az alkalomra is, amikor Fernando Alonso az Indy 500 helyszínéről hívta fel az őt helyettesítő Jenson Buttont.
A mezőny már alig várja, hogy birtokba vegye Monaco utcáit
https://formula.hu/parc-ferme/28978
Bár a pályán zajló események csak csütörtökön kezdődnek, az F1-es istállók néhány nappal ezelőtt már beköltöztek a monacói paddockba. A hely hangulata kétségtelen, amiről a csapatok által készített fotók is tanúskodnak. Így mutat egy versenyhétvége előtt hétköznapon Monaco belvárosa:




Wolff még mindig azt mondja, hogy a Red Bull a legerősebb, tőlük pedig bravúr lenne a győzelem
https://formula.hu/parc-ferme/28979
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy Toto Wolff szereti úgy beállítani az erőviszonyokat a nyilatkozataiban, hogy az ő csapatától bravúr lenne a győzelem, így tesz most is - Monacóra készülve azt hangoztatja, hogy itt a Red Bull az esélyes...
"Monaco nagy leszorítóerőt kíván és tudjuk, hogy ez a Red Bull egyik erőssége. Nagyon jók voltak a barcelonai harmadik szektorban, az pedig gyakran jó erőfelmérő a monacói pályához. Úgy megyünk bele a hétvégébe, hogy tudjuk: ők az esélyesek, ők a legjobbak és azt is tudjuk, hogy más csapatok is kihívást fognak jelenteni. Élvezzük a vadász szerepét" - mondta Wolff.

fotó: dppi
A Toyota is megmutatta, hogy hogyan szól a hibrid WRC-je - videó
https://formula.hu/parc-ferme/28977
A készülő Rally1-es Yaris hangjával nekünk nincs problémánk...
Yuki Tsunoda csak most tudta meg, hogy Monacóban csütörtökön vannak a szabadedzések
https://formula.hu/parc-ferme/28976
A 21. születésnapját egy hete, május 11-én maga mögött tudó (de különösebben nem megünneplő) Yuki Tsunoda életében először fog Monte-Carlo városi pályáján versenyezni, mivel a tavalyi nagydíjhétvégét a Formula-2-vel együtt nem tartották meg, korábban pedig olyan kategóriákban szerepelt, melyek nem versenyeznek Monacóban. Így lehet, hogy a fiatal japán rácsodálkozott, hogy ezen a pályán csütörtökön tartják a szabadedzéseket…
„Várom már Monacót, főleg, mivel a spanyol egy nehéz hétvége volt számomra, nem vezettem jól az időmérőn és hibáztam. Néhány nappal a verseny után volt a 21. születésnapom, de semmi különöset nem csináltam: Covid-mintavétel reggel, utána edzés – szokásos hétköznap!” – tréfálkozott az AlphaTauri előzetesében Tsunoda.
„Soha semmilyen kategóriában nem versenyeztem még Monacóban, de Makaóban például már igen, szóval van némi tapasztalatom utcai pályákon. Elmennek. Sok szokatlan tényező lesz ezen a hétvégén, nem is olyan rég, még Spanyolországban tudtam meg, hogy itt csütörtökön tartják a szabadedzést, pénteken pedig nem vagyunk a pályán. Nem lesz szabad kizökkennem emiatt” – árulta el a japán, aki legalább nem csütörtök reggel értesült arról, hogy aznap vezetnie kell.

Lauda-festés, Hamilton és Verstappen majdnem-ütközése: Ez történt legutóbb Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/28975
A tavalyi kimaradásból kifolyólag utoljára 2019-ben tartották meg a Monacói Nagydíjat. A verseny előtt hunyt el a Mercedes csapatelnöke, Niki Lauda, ezért a Mercedes előtte tisztelegve pirosra festett halóval foglalta el az első sort. A futamon azonban a csapat győzelmét is veszély fenyegette: Max Verstappen végig szorongatta Lewis Hamiltont. A veszélyes bokszkiengedés miatt öt másodperces időbüntetést kapó holland azonban végül a második helyet nem tarthatta meg, csak negyedikként értékelték.
A 2019-es Monacói Nagydíj összefoglalója (a YouTube-ra átkattintva indul):
Egy újabb ötlet arra, hogy hogyan fog kirepülni a jachtok közé Monacóban Mazepin - videó
https://formula.hu/parc-ferme/28974
Valamiért rengeteg ilyen kép és videó kering a monacói F1-es hétvége előtt - itt a legújabb elképzelés...
„Ráléptem a fékre… és egyáltalán nem volt fék”
https://formula.hu/parc-ferme/28971
Szomszéd Lajos nagy balesete volt a Swift Cup Europe 2021-es szezonnyitójának egyik jelentős mozzanata – a fiatal pilóta szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül. A Motorsporthíradó beszámolója a hungaroringi verseny eseményeiről:
A motorcserés káosztól Jackass duplájáig – a Francia GP legemlékezetesebb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/28973
A 2021-es szezon eddigi talán legőrültebb versenyét láthattuk vasárnap Le Mans-ban – íme, a legfontosabb momentumok mozgóképes formában (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Emlékeztek még a Ferrarihoz beugró olasz pilótára?
https://formula.hu/parc-ferme/28969
A Formula Podcast stábja a legutóbbi adásban az elmúlt 25 év legkutyaütőbb F1-es versenyzőit vette sorra, s bár a listára nem fért fel, mert korántsem volt annyira rossz pilóta, Luca Badoer azért egy különdíjat kiérdemelt részünkről. A vonatkozó részt 16:40-től hallgathatjátok:
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
F1, rali, gokart: Visszanézhető a májusi Motorsporthíradó
https://formula.hu/parc-ferme/28970
Tartalom:
- Formula-1-es terepszemle Mészáros Sándorral.
- A Boldogkő Ralival elkezdődött a hazai szezon.
- A Swift Cup Europe küzdelmei a Hungaroringen.
- Egy mérnök munkája a Mercedes F1 csapatánál.
- Elektromos gokartokkal versenyez a hazai utánpótlás.
- Horvátországban vendégeskedett a Rali-világbajnokság.
A monacói verseny, amelyen Raikkönen és Magnussen leparkolt a hajtúkanyarban
https://formula.hu/parc-ferme/28968
A hétvégén rajtoló Monacói Nagydíj alkalmából az F1 egy furcsán alakult 2014-es esetre emlékezett vissza, amikor Kimi Raikkönen a hajtűkanyar előtt bevetődött Kevin Magnussen mellé, bevenni azonban már nem tudta a balost, így egyszerűen leparkolt a fal tövében, magával rántva ellenfele futamát. Ezt a szituációt nézhetjük most vissza minden létező kameraállásból.









