Kétszázmilliárd forintnyi tőke érkezett a McLarenhez Szaúd-Arábiából
https://formula.hu/parc-ferme/29531
Fontos befektetéssel gyarapodott a McLaren Csoport, amelynek köszönhetően a vállalat jövője biztosítottá vált. A Motorsport.com beszámolója szerint 550 millió font, azaz átszámítva körülbelül 230 milliárd forint tőke érkezett a cégcsoporthoz, amelynek három leányvállalata a versenyrészleg, az autógyár és az alkalmazott technológiai részleg. Az összeg többsége Szaúd-Arábia nemzeti vagyonalapjától, a PIF-től származik, emellett jelenlegi részvényesek, köztük a bahreini vagyonalap, a Mumtalakat is beruháztak, kiegészülve néhány új privát befektetővel.
A McLaren Csoport az új befektetésnek köszönhetően vissza tudja fizetni azt a hitelt, amelyet alig több mint egy éve vett fel a Bahreini Nemzeti Banktól.
Szaúd-Arábia lépésről lépésre beszivárog az autósport élvonalába: az Aramco olajcég – a PIF tulajdona – a Formula-1 egyik fő szponzora, 2021 decemberében pedig megrendezik az ország első nagydíját Dzsiddában.

Hat évvel ezelőtt ment el Jules Bianchi
https://formula.hu/parc-ferme/29535
2015. július 17-én a Magyar Nagydíjra készülő Formula-1 világa tragikus hírt kapott: elhunyt Jules Bianchi, kilenc hónappal a Japán Nagydíjon történt súlyos balesetét követően. A mindössze 25 éves versenyző személyében egy szimpatikus alakját és nagy tehetségét veszítette el a királykategória. A Ferrari-akadémia első tagjaként minden esély megvolt rá, hogy a sereghajtó Marussiánál pallérozódó – 2014-ben Monacóban bravúrosan két pontot szerző – Bianchi rövidesen a Scuderiánál versenyezzen.
„Több volt számomra, mint egy mentor, egy nagyon közeli barát, szinte családtag volt” – mondta róla Charles Leclerc, aki beteljesítette Bianchi álmát, és akadémistaként végül eljutott a Ferrarihoz. „Nagyon fontos volt számomra. Ha egy nap esélyem nyílik rá, megpróbálom megnyerni azokat a bajnoki címeket, melyeket ő érdemelt volna meg.”

Ha lemaradtál a péntek esti időmérőről, itt pótolhatod a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/29534
Rendhagyó módon már az első nap végén megrendezték a kvalifikációt Silverstone-ban, a hivatalos összefoglalóért IDE vagy a képre kattints:
Ne maradj le: jön az első F1-es sprintfutam, itt a szombati menetrend
https://formula.hu/parc-ferme/29527
Rendhagyó program vár ránk szombaton - íme a menetrend a tv-közvetítésekkel együtt:
Szombat (07. 17.)
9:30-11:00 WEC, második szabadedzés
10:10-11:00 Formula-2, első futam (M4 Sport)
13:00-14:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
14:00-15:00 WEC, harmadik szabadedzés
15:40-16:30 Formula-2, második futam (M4 Sport)
17:30-18:00 Formula-1, sprintfutam (M4 Sport)
18:00-18:30 WEC, időmérő

fotó: dppi
Van valami közös a The Beatles és az Alfa Romeo tagjai között
https://formula.hu/parc-ferme/29528
Azt már megszokhattuk, hogy a versenyhétvégékre való hangolódás jegyében a csapatok nagyszerű plakátokkal készülnek és sok jót láttunk már ezek közül, de az Alfa Romeo most egy elég egyedülálló grafikát osztott meg a közösségi médiában. A képen a két versenyző, Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi, valamint a két tartalékpilóta, Robert Kubica és Callum Ilott sétál át a legendás Abbey Roadon.
A Beatles együttes ugyanezen az úton sétált át hasonló módon, 1969. augusztus 8-án, hogy az erről készült fotó az Abbey Road című lemez borítójaként szolgáljon. A képet Iain Stewart Macmillan egy létráról készítette, John Kosh kreatív menedzser és a zenekar tagja, Paul McCartney ötletei alapján.
Silverstone Road #BritishGP pic.twitter.com/jsDxiagyVI
— Alfa Romeo Racing ORLEN (@alfaromeoracing) July 15, 2021
F2: Piastrié a pole, piros zászló Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/29533
Újabb újonc szerzett rajtelsőséget a főfutamra a Formula-2-ben Theo Pourchaire és Liam Lawson után: a brit versenyhétvége pénteki kvalifikációján Oscar Piastri már első etapján megfutotta az az 1:39,854-es köridőt, amelyet a folytatásban senki – ő maga sem – tudott megjavítani.
A második helyért azonban zajlott csata az utolsó percekben: előbb Dan Ticktum állt a pozícióban még fél másodpercre az első időtől, majd megelőzte őt Richard Verschoor, végül pedig Guanyu Zhou ugrott fel Piastri mögé, ő már csak két tizedmásodperc hátrányban. Utóbbi éppen azelőtt egy pillanattal, hogy a vártnál 2 perccel korábban piros zászlóval ért véget az edzés: Piastri premás csapattársa, Robert Svarcman pördült meg és maradt a bukótérben.
Piastri és Zhou első sorának különlegessége, hogy fordított sorrendben ők állnak a bajnokság első két helyén, ráadásul az ausztrál lemaradása egy pontra csökkent a pole-pozícióért járó négy értékes egységnek köszönhetően. Christian Lundgaard tizedik helye a szombati első futam fordított rajtrácsán ér elsőséget.

Az F2-es időmérő eredménye, Silverstone:
| Versenyző | Csapat | Köridő | Hátrány | |
| 1 | Oscar Piastri | Prema Racing | 1:39.854 | |
| 2 | Guanyu Zhou | UNI-Virtuosi | 1:40.075 | 0.221 |
| 3 | R.Verschoor | MP Motorsport | 1:40.259 | 0.405 |
| 4 | Dan Ticktum | Carlin | 1:40.408 | 0.554 |
| 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.419 | 0.565 |
| 6 | Felipe Drugovich | UNI-Virtuosi | 1:40.451 | 0.597 |
| 7 | R.Shwartzman | Prema Racing | 1:40.452 | 0.598 |
| 8 | Roy Nissany | DAMS | 1:40.486 | 0.632 |
| 9 | Jüri Vips | Hitech Grand Prix | 1:40.491 | 0.637 |
| 10 | C.Lundgaard | ART Grand Prix | 1:40.556 | 0.702 |
| 11 | Liam Lawson | Hitech Grand Prix | 1:40.679 | 0.825 |
| 12 | Jehan Daruvala | Carlin | 1:40.683 | 0.829 |
| 13 | Lirim Zendeli | MP Motorsport | 1:40.772 | 0.918 |
| 14 | Marcus Armstrong | DAMS | 1:40.895 | 1.041 |
| 15 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.915 | 1.061 |
| 16 | Matteo Nannini | Campos Racing | 1:41.050 | 1.196 |
| 17 | Bent Viscaal | Trident | 1:41.185 | 1.331 |
| 18 | David Beckmann | Charouz Racing System | 1:41.295 | 1.441 |
| 19 | Jack Aitken | HWA Racelab | 1:41.306 | 1.452 |
| 20 | Guilherme Samaia | Charouz Racing System | 1:41.758 | 1.904 |
| 21 | Marino Sato | Trident | 1:41.790 | 1.936 |
| 22 | Alessio Deledda | HWA Racelab | 1:43.734 | 3.880 |
Módosítani kell a WTCR olasz pályáján, elhalasztják a futamot – a Hungaroring a következő állomás
https://formula.hu/parc-ferme/29532
A Túraautó-világkupa eredeti időrendje szerint július 31-én és augusztus 1-jén az Adria International Racewayen csapott volna össze a mezőny. Csakhogy néhány napja felülvizsgálták a pályán végzett munkálatokat, s az FIA arra jutott, hogy még további változtatások szükségesek ahhoz, hogy az megkaphassa a WTCR-rendezéshez kellő Grade 3-as besorolást. Emlékezetes, hogy tavaly is hasonló okokból kellett lefújni az olaszországi helyszínre tervezett évadzárót, amelyet egy második aragóniai hétvégével pótoltak akkor a szervezők.
Most egyelőre nincs szó arról, hogy az Adria Raceway kikerült volna a naptárból, csupán elhalasztották az ottani fordulót, mivel a hátralévő két hét nem lett volna elégséges a munkálatokhoz – derül ki a WTCR mai közleményéből, amelyben az érintettek hangsúlyozzák, hogy az első a biztonság, és igyekeznek új időpontot találni a futamoknak. Mindenesetre ez azt is jelenti, hogy legközelebb már a Hungaroringen láthatjuk pályára gurulni Michelisz Norbertet, Tassi Attilát, a Zengő Motorsportot és a többieket: a túraautósok – a Pure ETCR-rel együtt – az augusztus 20-i hosszú hétvégén látogatnak Mogyoródra.

Ismét beszakadt az út Spában
https://formula.hu/parc-ferme/29529
Még nyár elején zúdult özönvíz a legendás spái versenypályára, ami miatt akkor el is kellett halasztani a Lotus Cup Europe, így - idén már másodjára - elmaradt a szezonnyitó. Ettől talán nagyobb gondot jelentett, hogy az első szektor jelentős részét újra kellett döngölni és aszfaltozni, miután a tetemes mennyiségű víz kimosta a talajt. Miután ez a probléma megoldódott, csütörtökön beomlott a Blanchimont felé vezető út, így ideiglenesen lezárták a pályát. A képen jól látható, hogy az aszfalt teljesen beszakadt, a fák bármikor kidőlhetnek és a kerítéseket is cserélni kell. Közben mára már - részben - meg is oldották ezt a problémát, ugyanis a La Source felől meg lehet közelíteni a pályát, így ma már ismét köröznek Spában a versenyautók.

Fotó: Spa-Francorchamps
A statisztikák szerelmese vagy? Kövess minket az Instán is!
https://formula.hu/parc-ferme/29526
A legutóbbi tripla versenyhétvégét követően ismét jelentkeztünk az Instagramon népszerű FormulaStat-videónkkal, melyben összegeztük a hátunk mögött hagyott tripla forduló legfontosabb történéseit és a legérdekesebb statisztikai adatokat is górcső alá vettük. Ha nem szeretnél lemaradni az ilyen videókról - és mellette az érdekesebbnél érdekesebb képekről sem -, akkor kövess bennünket az Instagramon is! Jövő héten érkezik a Brit Nagydíj érdekességeivel a videónk!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egyet kivéve az összes csapat beöltöztette a 2022-es autót
https://formula.hu/parc-ferme/29530
Silverstone-ban csütörtökön bemutatták a jövő évi szabályváltozások életnagyságú modellautóját, pénteken pedig – gyakorlatilag egyidejűleg – minden csapat közzétett renderelt fotókat, melyeken aktuális festésük a 2022-es versenygépre került. Egyelőre csupán a Ferrari adós a saját grafikájával.









Tanárnak állt Sebastian Vettel
https://formula.hu/parc-ferme/29525
Miután Ausztriában egy csapat gyerekkel hotelt épített a méheknek, Sebastian Vettel Nagy-Britanniában is egy iskola felé vette az irányt a Brit Nagydíj előtt. A német egy általános iskolába látogatott el óraadóként, ahol a környezetvédelemről beszélgetett a nebulókkal. Akárcsak az osztrák program, ez is nagy élmény volt neki. "Inkább én voltam a diák, és a gyerekek tanítottak engem. Szerintem nagyon sok potenciál van ebben, gyerekekkel foglalkozni. Nem kifejezetten tanítani őket, szerintem éppen ők sokkal többet tudnak tanítani nekünk."
Vettel meglepődött a diákok hozzáállásán, és nagyon motiválónak érezte a velük töltött időt. "Nagyon érdekes volt. Beszélgettünk arról, mi zajlik most a világban, és hogyan lehet fenntarthatóan élni, a jövőre is gondolva, törődve a környezettel. Meglepődtem, hogy mennyire jól informáltak, még a felnőtteknél is jobban. Jó volt látni, hogy mennyire pozitívan állnak a jövőhöz, mennyire készek tenni érte. Nagyon inspiráló volt, annak ellenére, hogy csak tízévesekről beszélünk" – áradozott a négyszeres világbajnok.
We were privileged today to be visited by @LeeMcKenzieTV & #SebastianVettel to talk with Y5 about #Sustainability. The children asked great questions & Sebastian planted a beautiful tree, also donating reusable water bottles to all pupils. Watch it on @C4F1 this Saturday @ 4:30pm pic.twitter.com/96GLElan4a
— Nicholas Hawksmoor Primary School (@NHPStowcester) July 14, 2021
Verstappen a 140.000 rajongóról: Az olaszok is nyertek a Wembley-ben
https://formula.hu/parc-ferme/29524
Max Verstappen három egymást követő győzelemmel érkezett meg ezen a héten Silverstone-ba, ahol akár még tovább növelheti 32 pontos előnyét a világbajnoki tabellán Lewis Hamilton ellen. Csakhogy a Mercedes fejlesztésekkel érkezett Nagy-Britanniába, igaz, ettől Hamilton nem vár jelentős előrelépést. A holland Ziggo Sport kérdezte a vb-éllovast arról, mennyire fogja őt zavarni, hogy Hamilton hazai versenyén 140.000 rajongó látogathat majd ki hétvégén a pályára, akik jó eséllyel nagyrészt ellene drukkolnak majd. Verstappent nem hozta zavarba a kérdés, és a Labdarúgó Európa-bajnokság fináléját hozta fel példaként.
"Ez egyáltalán nem jelent terhet vagy extra nyomást számomra. Ha jól tudom, Olaszország is megnyerte az Eb-t a Wembley-ben, és az autóban ez különben sem érezhető olyan szinten. Egy másik sportban, mint amilyen a futball is, sokkal közelebb vannak a nézők, így nagyobb hatást is tudnak gyakorolni a sportolókra" - válaszolta Verstappen, aki bevallotta, ő azért némiképp tart a Mercedes új fejlesztéseitől.

Kik vezetnek jövőre a Williamsnél?
https://formula.hu/parc-ferme/29519
A 2022-es pilótafelállással foglalkozó adásunkban többek között arról is beszéltünk, hogy nézhet ki a felszállóágban lévő Williams párosítása George Russell borítékolható távozását követően. Az adás e szakaszát 01:15:32-től hallhatod!
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Az első F1-es nagydíjgyőztes Ferrarit vezetheti Silverstone-ban Charles Leclerc
https://formula.hu/parc-ferme/29514
A Ferrari a legelső szezontól kezdve jelen van a Formula-1-ben, ennek is köszönhetően messze a legeredményesebb konstruktőrnek számít a maranellói istálló a maga 238 nagydíjgyőzelmével. Ebből az elsőt 1951. július 14-én, azaz csaknem napra pontosan 70 évvel ezelőtt szerezték Jose Froilan Gonzalez Brit Nagydíjon aratott sikere révén.
A Scuderia pedig megadja a módját, hogy megemlékezzen a történelmi diadalról, méghozzá éppen Silverstone-ban: teljes egészében felújították az ikonikus 375 F1-es autót, amelyet Maranellóból a brit pályára szállítottak, ahol a Ferrari jelenlegi egyik pilótája, Charles Leclerc vezetheti majd a 12 hengeres erőforrással hajtott versenygépet. A Ferrari egyébként másképp is megemlékezik a hét évtizeddel ezelőtti sikerről: Leclerc és Carlos Sainz autóin speciális logó tűnik majd fel, amellyel Gonzalezre emlékeznek – az olasz válogatott múlt hétvégi Európa-bajnoki győzelmének gratuláló üzenet mellett.
Celebrating 70 years from our first #F1 win… in style
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) July 14, 2021
We’ve been working on something very special to share this important milestone with the Tifosihttps://t.co/Ie5FlbWeDW#essereFerrari #BritishGP #Ferrari375F1 pic.twitter.com/br1PvSdRpt
Nyitókép: DPPI
Figyelem: már pénteken jön az F1-es időmérő, itt a program
https://formula.hu/parc-ferme/29515
A szokásoktól eltérő menetrend szerint dolgozik ezen a hétvégén a Formula-1 mezőnye, így már péntek este jön az időmérő - íme a program:
Péntek
12:55-13:40 Formula-2, szabadedzés
15:30-16:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
15:30-17:00 WEC, első szabadedzés
18:00-18:30 Formula-2, időmérő (M4 Sport)
19:00-20:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
A teljes hétvégi menü ezen a linken tekinthető meg!

fotó: Aston Martin Cognizant F1 Team
A 2022-es autót szidta Ricciardo vagy sem?
https://formula.hu/parc-ferme/29523
A jövő évi F1-es autó életnagyságú modelljének bemutatásán mind a húsz Formula-1-es versenyző részt vett. Éles fülű rajongók kiszúrták a videóban, hogy egy bekapcsolt mikrofon finoman szólva is kritikus szavakat kapott el Daniel Ricciardótól. „Ez szörnyű, ez egy sz*r, rosszabb lett” – panaszkodott az ausztrál.
A bemutatót rövidesen követte az FIA-sajtótájékoztató, melyen Ricciardo nem úszta meg, hogy csípős szavairól kérdezzék. A versenyző mentette a menthetőt – az olvasókra bízzuk, hisznek-e neki.
„Valószínűleg valami másról beszéltünk, mert pár dolog szóba került akkor. Az igazat megvallva nem is emlékszem, hogy ilyesmit mondtam, mert coolnak tartottam. Ilyen agresszívan nem beszélhettem, talán a festésre gondoltam, de biztos nem a kocsira. De most már kíváncsi vagyok, hogy történt ez. Lando mellett álltam? Mert mellette nem káromkodom, hiszen ő még kicsi. Ezt még tisztázom, de határozottan állítom, nem gondoltam, hogy sz*r lenne. Úgy rémlik, még valamit szóvá is tettem a hátsó részről. Egyértelműen nincsenek negatív érzéseim az új autóval kapcsolatban” – magyarázkodott Ricciardo, aki a hátsó részt külön dicsérte, kiemelve, hogy 2008-ra emlékezteti.

Elégedetlenek Ricciardóval a McLarennél – fel is hívták Gaslyt
https://formula.hu/parc-ferme/29518
A 2022-es pilótafelállással foglalkozó adásunkban sorra vettük a mezőny mind a tíz istállóját, s bizony többekről elmondható, hogy a hivatalosan megerősített párosítás ellenére sem elképzelhetetlen a váltás. Ez a helyzet a McLarennél is, amiről 35:50-től beszéltünk.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Bottas humoránál volt: Melyik pályaszakaszt nevezné el magáról a finn?
https://formula.hu/parc-ferme/29522
A fenti kérdés apropóját a csütörtöki sajtótájékoztatóján az adta, hogy az eddig névtelen silverstone-i célegyenes a Hamilton Egyenes nevet kapta a hétszeres világbajnok előtt tisztelegve. Melyik pályaszakaszt nevezné el magáról, ha bármelyik helyszínről válogathatna? – kérdezték a Mercedes másik pilótájától, Valtteri Bottastól.
A finn először hezitált, nehezen talált a szavakat: „Öhm… Igen… Szerintem… Szóval… Izé… Ha… Először is, nem szeretem túlságosan az elnevezett kanyarokat és egyeneseket, sokkal jobb, ha csak egyszerűen számmal jelölik. Nyilvánvalóan Lewis megérdemli, hogy a Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pálya egy szakasza a nevét viselje, a sok rekord miatt, melyeket megdöntött a Formula-1-ben.”

„Személy szerint, ha elnevezhetnék egy pályaszakaszt magamról… Gondolkozzunk, még sosem jutott ez eszembe. Ha lenne egy Finn Nagydíj, még hagyján, de a jelenlegi pályák közül… Nem mondanám, hogy lenne egy különleges kanyar számomra. De Ausztriában a bokszutca viselhetné az én nevem! Megvan, ez lesz az!” – csillogtatta meg öniróniáját Bottas a Formula.hu jelenlétében.
A sajtótájékoztatón Bottasszal párba ültetett Charles Leclerc-t is megkérdezték ugyanerről. A monacói előbb elgondolkodott, majd hárított: „Egyelőre nem érdemeltem ki ilyesmit, szóval előbb keményen dolgozom, hogy jogos legyen a kérdés” – mondta a fiatal pilóta.
Bottas az alábbi eset apropóján választotta ki a Red Bull Ring bokszutcáját – ahol emlékeztest sikerült alkotnia a Stájer Nagydíjon:
A németországi árvízkatasztrófa miatt törölték a Kamion-Eb nürburgringi fordulóját
https://formula.hu/parc-ferme/29521
A második hétvégéjére készült a Kamion-Európa-bajnokság mezőnye, amely a hungaroringi nyitány után a naptár egyik ékkövének számító Nürburgringen mérte volna össze az erejét – ráadásul nem a megszokott négy, hanem összesen hat futam keretében. Csütörtök délután azonban a szervezők kénytelen voltak törölni a teljes hétvégét: a Rajna-vidéket ugyanis súlyos esőzések, emiatt pedig óriási árvizek sújtják, amelyben a híradások szerint több ház is összeomlott, rengeteg ember pedig eltűnt és életét vesztette.
A vészhelyzeti körülmények miatt az ETRA, a helyi szervező és az FIA közösen arra jutott, hogy nem tudják megtartani a nürburgringi eseményt. A mezőny magyar indulójának, a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbertnek a Facebook-posztja szerint a pálya teljes technikai személyzete a mentésen dolgozik és azon, hogy segítsenek a bajba jutottaknak.

Ezeket a fejlesztéseket hozta Silverstone-ba a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/29520
Ugyan a világbajnok istállónál igyekeztek az utóbbi hetekben csökkenteni annak élét, hogy új fejlesztési csomaggal érkeznek a hazai futamukra, de az olasz La Gazzetta dello Sport szerint azért nem olyan kis lépcső ez, mint amilyennek a csapat szeretné beállítani. A portál információi szerint a Mercedes egy továbbfejlesztett első szárnyat, új padlólemezt, átdolgozott diffúzort és új oldalsó terelőelemeket, átalakított aerodinamikát szeretne kipróbálni. A gond az, hogy az új menetrend és a sprintfutam miatt a kvalifikáció előtt mindössze egy hatvanperces edzésük lesz arra, hogy ezt megtegyék...

fotó: dppi










