DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 22. péntek

Hamilton gyászol: meghalt szívinfarktusban a kutyája

A hatszoros F1-es világbajnok az Instagramon számolt be Coco haláláról egy érzelmes posztban: „Tegnap este 9 körül otthon, a családja körében meghalt az én szeretett Cocóm. A kicsi szíve feladta, úgy gondoljuk, szívinfarktusa volt. Próbáltam újraéleszteni, de hasztalan volt minden. A legjobb napja volt a tegnapi, hosszú ideje nem láttam ilyen boldognak. Rendkívül különleges kutya volt, sok problémával látott napvilágot, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy örökbe fogadtam. A tenyésztője azt mondta, el akarja altatni, mert nem tudja megadni neki azt, ami szükséges a túléléséhez, rengeteg dolgon ment keresztül, hogy azzá az élénk, mégis lusta kutyává váljon, aki volt. Az utolsó napján különleges pillanatokat töltöttünk együtt, amit soha nem fogok elfelejteni. Hiányozni fog a horkolása, és az, hogy milyen boldog volt, amikor engem láthatott. Csupán 6 éves volt, egészséges és boldog. Természetesen a szívem szakad meg érte, de remélem, már egy jobb helyen van Diane nénikémmel. Szerettem volna ezt megosztani veletek, és köszönöm azoknak, akik szerették.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Last night at around 9pm, my beautiful little girl Coco died at home with the family by her side. Her little heart gave in, we think it was a heart attack. I tried to revive her but it was no use. She’d had the best day, happier than I’d seen her in a long time. She was such a special dog, born with so many problems and I feel so lucky to have adopted her. Her breeder said she was going to have to put her down as she wouldn’t be able to afford all the things she would need to survive, she went through a lot to become the bouncy, lazy loving dog she was. On her last day, we shared a special moment playing together which I will never forget. I will miss her snoring and how happy she was always to see me. She was only 6, healthy and happy. Naturally, my heart is broken but i hope she’s in a better place with my Aunty Diane. Wanted to share with you and thank those of you who loved and cared for her. #coco #restinpeace

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Visszatekintés: Amikor Vettel leszarozta a fordított rajtrácsos futam ötletét

Nem is olyan régen, a tavaly őszi Formula-1-es Szingapúri Nagydíjon az időmérő első három helyezettjét faggatták a napokban is felmerült fordított rajtrácsos futam ötletéről. Charles Leclerc visszafogottan úgy reagált, mennyire nem örülne a bevezetésének, Lewis Hamilton hanyagul elutasította a felvetést, majd amikor úgy tűnt, ez is csak egy unalomba fulladt kérdésfeltevés lesz, jött Sebastian Vettel, aki nem kertelt: kijelentette, ez az ötlet egyszerűen marhaság (bullshit). A sajtószoba pedig jót derült rajta.

Hozzá kell tenni, hogy a pilóták nem arra az ötletre reagáltak, amivel az F1 a napokban előállt. Eszerint bizonyos helyszíne(ke)n az időmérő edzés helyett egy fordított rajtrácsos sprintfutam döntene a vasárnapi rajtsorrendről.

Így alakult az F1 legsikeresebb világbajnokainak ranglistája 1950 óta

A Data Story Corner mozgó infografikája a világbajnoki címeket összegzi időrendben. Az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangio szinte a legelején az élre tört, és egészen 2003-ig ott maradt, amikor Michael Schumacher hatodik vb-címével átvette az első helyezést. Az örökranglista második pozíciójában a háromszoros vbajnok Jack Brabham, majd a négyszeres első Alain Prost állt sokáig, jelenleg Lewis Hamilton foglalja el a pozíciót.

Videó: Norris megmutatta a kéglijét

Ebben a parádés videóban a McLaren pilótája a Sky Sportsnak adott virtuális tárlatvezetést saját otthonában. Megmutatta a papajasárgára hajazó Renault-ját, a számítógépét a szimulátorral, a sisakgyűjteményét, valamint a "világ legrosszabb" edzőtermét is.

Infografika: Melyik csapat hányszor nyert az évek során?

Az alábbi videóban egy látványos mozgó diagramon az első nagydíjtól kezdve követhetjük végig, melyik gyártó hányszor nyert futamot a Formula-1-ben. Az ilyen összeállítások tükrözik igazán, a különböző korszakokban egy-egy gyártó mekkora elönyt is élvezett a többiekkel szemben.

Egy 3,5 tonnás dízel szörnyeteggel driftelt Ken Block

Mert mi az, amivel a Ken Block ne tudna driftelni? 

Sajtó: Zöld utat kapott a Brit Nagydíj

A BBC értesülései szerint a kormány az ország szigorú járványügyi intézkedései ellenére utat enged a nyári Brit Nagydíjnak. A lap Silverstone illetékeseire hivatkozva írta meg, hogy többhétnyi egyeztetés után az F1-nek és a helyi kormánynak sikerült megegyeznie a verseny megrendezéséről. Ennek megfelelően zárt kapuk mögött, szigorú intézkedések mellett megvalósulhat a dupla silverstone-i versenyhétvége. A kivétel az F1 mellett többek között a labdarúgásra és a teniszre is érvényes lesz, így a profi sport lassan visszatérheta  tévéképernyőkre.

A brit kormány várhatóan a következő hetekben megszavazza az indítványozást.

f1-britnagydij-nezok

Ilyen tömeggel idén ne számoljunk

Overallokat, sisakokat, meg egy teljes F1-es autót ajánlottak fel az FIA jótékonysági árverésére

Aukciót kezdeményezett a Nemzetközi Automobil Szövetség, hogy a befolyt összeget a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemre, a Vöröskeresztnek és más szervezeteknek adományozza. Az RM Sotheby’s aukciós házat bízták meg, hogy bonyolítsa le az árverést, amelyhez az autósport számos csapata és versenyzője rendelkezésre bocsátott értékes relikviákat.

A Ferrari futamgyőztes overallokat ajánlott fel: azokat a tűzállókat, melyeket Charles Leclerc Spában, Sebastian Vettel Szingapúrban viselt a tavalyi szezon folyamán, emellett egynapos vezetési lehetőséget a maranellói szimulátorban. A Mercedes Lewis Hamilton és Valtteri Bottas által aláírt versenyruházatot, kesztyűket és cipőket küldött. Jelentkezett a világbajnok Damon Hill is az 1995-ös szezonban használt sisakjával és overalljával.

A legkülönlegesebb darabot azonban a Toyota ajánlotta fel: a márka utolsó, 2009-es F1-es modelljének egyik példányát, a TF109-01 számú karosszériát, melyet a teszteken használt Jarno Trulli és Timo Glock. A példány később a Pirelli tesztautójává vált, többek között Nick Heidfeld és Romain Grosjean is vezette. Ennélfogva a Toyota-színek helyett a gumicég fekete fényezését viseli, viszont fel van szerelve motorral és sebességváltóval.

Az első magyar autóverseny a korona után: Kipipálva

Hétvégén Kecskeméten megtartotta szezonnyitóját a Gokart Országos Bajnokság 76 versenyzővel nyolc kategóriában, akik nemcsak a magyar bajnoki címre hajtottak, hanem öt kategóriában a világbajnokságon való részvételre is. Eredmények itt böngészhetők.

A Magyar Gokart Szövetség Facebook-posztja alapján a nap hőse egyértelműen Körmöczi Ákos (Micromax #44), aki egy hatalmas esés után ült vissza a gokartjába, miután csapata, a ProKart Team Hungary mindössze néhány perc alatt tette újra működőképessé a versenygépét.

 

Fotó: MNASZ / KartFans.Hu

Így játszik Leclerc a Warzone-nal

Charles Leclerc szemszögéből egy online játék, méghozzá Lando Norrisszal:

Most a Williamsszel trollkodik a Haas botrányszponzora

Az elmúlt évek legbalhésabb Formula-1-es támogatója, a Rich Energy, amely állítólag még mindig jelentős összeggel tartozik a Haasnak, ismét előbukkant, és a Williamst vette célkeresztbe, reagálva a friss hírre, hogy a befektetőket vagy akár új tulajdonost kereső istálló azonnali hatállyal szakított eddigi főszponzorával, a ROKiT-tal.

A brit energiaital hivatalos Twitter-oldalára posztoltak egy képet, melyen a Williams látható, a cég logóival teletűzdelve. „A tervezett Rich Energy Williams Racing versenygépe a Williams főhadiszállásán. Kiváló csapat megfelelő irányítással és tőkével, amely visszatérhet az F1-es pódiumra” – olvasható a kép mellett a Williams formáját ismerve rosszmájú kommentár.

A fotóról is leszűrhető, hogy nem egy komolyan vehető festéstervezet, hanem egy Photoshop-ujjgyakorlat: a csapat 2019-es autójáról készült képen lecserélték a ROKiT logóit, de rajta maradt a Rexona, amely épp idén szüntette be a támogatást.

Vajon Ocon felismeri bekötött szemmel, hogy mit adtak a kezébe?

A Renault F1-es pilótájának egy alkatrészt kellett felismernie tapintás alapján:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#GuessThePart Another week, another part! Can Esteban guess this one? Cover @amyshorephotography • #RSspirit #Renault #F1 #Formula1 #EstebanOcon

Renault F1 Team (@renaultf1team) által megosztott bejegyzés,

Egy legendás F1-es motor: felismeritek egyetlen képről?

Egy fotó egy legendás motorról - tudjátok, hogy melyik?

pf1_18

 

Városi futammal indulhat a DTM szezonja

A DTM továbbra is a Norisringre tervezi a 2020-as szezonnyitóját, dacára annak, hogy a koronavírus miatt a városi helyszínek nem éppen ideálisak. Az Autosport azonban úgy tudja, hogy ennek ellenére továbbra is ez a terv: júniusban egy közös teszt a Nürburgringen, július 11-12-én pedig szezonrajt a Norisringen. A hírek szerint a csapatok úgy vélik, hogy ha futballmeccseket rendezhetnek a városban, akkor egy zártkapus, nézők nélküli autóversenyt is meg kell tudni oldani.

A tervek szerint ezúttal valóban Németországban rendezhetik az alapvetően német sorozat versenyeit, de végérvényesen még nem zárják ki a külföldi helyszíneket, Zoldert, Assent, vagy Monzát sem.

rast-norisring

Ha borul az F1 naptárterve, Európában pótolja a versenyeket

A Formula-1-es csapatok, Liberty Media és FIA legutóbbi találkozóján – melynek egyik fő témája a fordított rajtrácsos sprintfutam volt – a napirendi pontok között szerepelt a versenynaptár is. Opció, hogy Ausztriához és Nagy-Britanniához hasonlóan a szezon végén, Bahreinben is két fordulót tartanak (ami szerepelt a kiszivárgott versenynaptárban), de vészforgatókönyv az is, hogy a szezon későbbi szakaszában egyes európai helyszínek másodszor vagy harmadszor szerepet kapnak, ha nem sikerül a kontinensen kívüli nagydíjakat megtartani.

Az Autosport szerint hétfőn a Formula-1 hivatalos versenynaptárt ad ki, ebben azonban csak az európai helyszínek fognak szerepelni, szeptember 6-tal, az Olasz Nagydíjjal bezárólag.

A kihalt monacói kikötőben edz Valtteri Bottas

Formula-1-es nagydíjat idén sajnos nem láttunk és nem is fogunk látni Monacóban, mégis szembejött velünk egy kép az ismerős pazar környezetről: a városállamban élő Valtteri Bottas trénere, Antti Vierula társaságában így edzett a néptelen kikötőben, az egy hónap múlva kezdődő szezonra készülve.

A régi szép idők: 20 éve csak öt pilóta vezetett nagydíjat egész szezonban

A mozgó infografika a 2000-es szezon alakulását mutatja az első helyen befejezett köröket tekintve. Mindössze öten álltak az élen nagydíjon ebben a szezonban, közülük is kiemelkedik Michael Schumacher (548 kör az első helyen), valamint Mika Hakkinen (352) párosa. Rajtuk kívül David Coulthard (107) és Rubens Barrichello (58) – a két másik futamgyőztes –, valamint egy kakukktojás, a jordanes Heinz-Harald Frentzen (9) vezetett futamon, senki más.

Videó: MotoGP-sek népesítették be a barcelonai pályát

Miközben a KTM gyári csapata Spielbergben tesztelt, több spanyol motoros a Circuit de Catalunya felé vette az irányt. A királykategória szereplői közül Aleix Espargaro és Alex Rins körözött az edzőmotorjával, de néhány Moto2-es és Moto3-as menő is feltűnik és meg is szólal az alábbi videóban:

 

Ha lemaradtál a 2019-es Brazil Nagydíj ismétléséről, itt visszanézheted!

Szombaton a tavalyi utolsó előtti futamot tűzte műsorára az F1 hivatalos YouTube-csatornája, benne Max Verstappen parádéjával, a Ferrarik ütközésével és egészen őrületes utolsó körökkel. A videó átkattintás után indul:

 

A felejthető F1-eseket felidéző adásunkba jutott egy felejthetetlen is: a japán, aki japánul se nagyon tudott

Egy igazi különlegességel készültünk a Formula.hu podcastjének legújabb adásában, hiszen sorra vettük a 2000-es évek legelfeledettebb pilótáit, akik közé bekerült az a szóban forgó japán versenyző, akinek az FIA még a szuperlicencét is visszavonta, annyira borzalmasan teljesített. A róla szóló részt (meg persze a teljes adást) meghallgathatjátok az alábbi videóban:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Leclerc a ralikrosszba is belekóstol – még ha csak virtuálisan is

Úgy tűnik, igazi mindenevővé vált a karanténidőszak során Charles Leclerc, aki az elmúlt két hónapban főként F1-es virtuális versenyeken indult, de például nevezett a Le Mans-i 24 órás szimulátorversenyre is. Ám még utóbbi előtt, egész konkrétan most vasárnap részt vesz a Ralikrossz-világbajnokság által szervezett online viadalon is, amelyet a Yas Marina versenypályán futnak majd.

leclerc-wrx-virt-1