Ex-F1-es ugrik a karanténba zárt dán Formula-2-es helyére
https://formula.hu/parc-ferme/24672
A Williams 2018-as pilótája, Szergej Szirotkin vezeti az ART F2-es versenygépét a vasárnaptól keddig tartó bahreini teszten: a beugró orosz Christian Lundgaard ülését veszi át. A dán azért nem tudott eljutni a tesztre, mert a Kanári-szigeteken ragadt abban a tenerifei hotelban, melyet koronavírusos megbetegedések miatt karantén alá helyeztek. Lundgaard – a Renault versenyzői akadémiájának edzőtáborában volt a szigeten – nem mutat tüneteket, de nem utazhat. A teszt kihagyása érzékenyen fogja érinteni, hiszen újonc a Formula-2-ben.
A 24 éves Szirotkin ellenben nagy tapasztalattal rendelkezik a Formula-1 előszobájában, ahol 2015-ben és 2016-ban, mikor még GP2-nek hívták, ezüstérmet ért el. Az ex-F1-esre azért esett a választás, mert jelenlegi csapata, az SMP Racing LMP1-es programját az ART üzemelteti.
„Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen ajánlatot kaptam az ART Grand Prix-től. Elismerem, ez még engem is váratlanul érintett. Szeretném megköszönni a csapatnak, hogy engem választott nagyszámú versenyző közül. Hálás vagyok a bizalomért” – kommentálta a hírt Szirotkin, aki tavaly a Renault-nál és McLarennél is tartalékpilóta volt, idén azonban egyelőre nem tudni arról, jut-e neki az F1-ben szerep.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|