DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 26. péntek

Így ünnepelte a McLaren "Szuper Carlost"

2072 nap telt el azóta, hogy valamelyik McLaren-versenyző a pódiumra állhatott. Akkor Kevin Magnussen ácsorgott a dobogó harmadik fokán, azonban a sors furcsa játéka, hogy akkor is megbüntettek egy pilótát, aki az első három között végzett, s így akkor is lemaradt egy mclarenes a dobogón való ünneplésről, hiszen Jenson Button végzett akkor a negyedik helyen, de a büntetés következtében a harmadik helyen rangsorolták. Így ünnepelte a McLaren ennek a csúfos, hosszú időszaknak a lezárását:

 

Leclerc utcai Ferrarija is a 16-os rajtszámot viseli

A monacói Formula-1-es pilóta egyik rajongói oldalán bukkantak fel fotók az egyedi utcai Ferrariról. A 488 Pista Spider fekete alapon a monacói zászló mintájára piros-fehér csíkozást visel magán, további két különleges részlete pedig az F1-ből ismert 16-os rajtszám, valamint az utastérben megörökített aláírás.

„Hülye barmok” – Ricciardót felháborítja a balesetes videóválogatás

A McLaren ausztrálja már Romain Grosjean balesete után is emlékezetesen kritizálta, hogy a bahreini futamon számos visszajátszást mutattak az ütközésről: tiszteletlennek tartotta a francia családjával szemben, és úgy érezte, játszadoztak a versenyzők érzelmeivel. Most egy újabb kritikát fogalmazott meg, a Formula-1 közösségi oldalára feltöltött egyik videóválogatást kritizálta, amely számos balesetet tartalmazott.

„A tavalyi évben az F1 kitett a közösségi csatornáira egy videót, aminek olyasmi volt a címe, hogy Az év top 10 pillanata, és a tízből nyolc baleset volt” – mondta a Square Mile-nak. „Azt gondoltam, srácok, ti hülye barmok vagyok. Talán a 12 éves gyerekek az ilyen tartalomra kíváncsiak, nekik ez vagány, mert még nem nőtt be a fejük lágya, de mi nem gyerekek vagyunk. Ennél legyetek többre képesek, srácok.”

A szóban forgó, lent látható videó valójában A 2020-as F1-es szezon top 10 drámai pillanata címet viselte – a legnagyobb dráma Grosjean balesete volt. Nem tudjuk, Ricciardo látta-e, de volt ezen felül egy másik válogatás is az előző szezonról, amelyben a tíz legnagyobb balesetet gyűjtötték össze…

Kiposztolta, hogy készen áll a szezonra, majd balesetben eltört az ujja

Fájdalmas tanulsággal szolgált az utóbbi nap Rinus VeeKay számára. Az IndyCarban második szezonját kezdő 20 éves pilóta magyar idő szerint csütörtökön kora délután posztolta Twitterre, hogy felkészült a szezon első versenyére, ám alig néhány óra elteltével megtörtént a baj. Az indianapolisi tesztjének utolsó óráiban autója túlkormányzottá vált, így nagy sebességgel a falnak ütközött, és a pilóta eltörte az egyik ujját. Mint azt a közösségi médiában közölte, így is képes lesz autót vezetni, ám azt a tanulságot levonta, hogy ne tegyen elhamarkodott kijelentéseket.

Különleges ajándékot kapott a Ferraritól Leclerc

Egy igazi gyöngyszemmel gazdagodott Charles Leclerc autógyűjteménye, miután a csapatától a mai nap során egy futamgyőztes F1-es Ferrarit kapott. A monacói pilóta garázsában mától az az SF90-es parkol, amivel első ferraris évében, 2019-ben a Belga és az azt követő Olasz Nagydíjat is megnyerte. A pilóta saját Instagram-oldalán dicsekedett az új ereklyéről.

Leclerc-Instagram

Nem ez az első alkalom, hogy a maranellói Formula-1-es istálló versenyautót ajándékozott. Tavaly Kimi Raikkönen azt az SF71H-t kapta kézhez, amivel megnyerte a 2018-as USA Nagydíjat.

Piastri, Lundgaard vagy Zhou – kit vinne az Alpine az F1-be?

A Formula Podcast legutóbbi, juniorokat sorra vevő adásában azt a kérdést is feszegette a stáb, hogy ugyan az F2-ben három magasan jegyzett Alpine-akadémista is van, de vajon ki lesz közülük az F1-es befutó?. A vonatkozó részt 01:06:26-tól hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Ez az apró szenzor egyetlen F1-es pilóta felszereléséből sem maradhat ki

Egy gyufa fejénél is kisebb, mégis életeket menthet ez az alig 3 milliméter széles szenzor, ami az FIA előírásainak megfelelően minden egyes F1-es pilóta felszerelésének a részét képezi. Az aprócska eszköz egy háromtengelyű gyorsulásmérő, amit a versenyzők füldugójában helyeznek el. Ennek segítségével az FIA minden egyes baleset során képes dokumentálni a pilóták fejére ható gyorsulási erőket, amelyek hasznos adatokkal szolgálhatnak a halálos, vagy súlyos balesetek elkerülése érdekében. Az érzékelőnek köszönhetően tudjuk például, hogy Romain Grosjean tavaly Bahreinben 67G-s becsapódást élt túl.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FIA Safety (@fia_safety) által megosztott bejegyzés

Montoya: A fiatalok nem ülnek két órán át a tévé előtt egy verseny miatt

A versenyszéria egykori pilótája, Juan Pablo Montoya szerint az utóbbi egy év során pozitív változásokon ment keresztül a Formula-1, ami így biztosította a hosszú távú fennmaradását. A Liberty Media vezetésével a sorozat átvészelte a világjárvány gazdasági hatásait, és több olyan szabálymódosítást is bevezetett, ami néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, például a költségvetési plafont és a csapatok teljesítményéhez igazított fejlesztési időket. 

"Jót fog tenni a show-nak, hogy mindenki közelebb kerül egymáshoz" - fogalmazott a kolumbiai, aki a hamarosan érkező első sprintverseny ötletére is reagált. "Érdekes lesz a Liberty Media és az F1 számára. Észre fogják venni, hogy az emberek figyelme egyre rövidül, szóval nem reménykedhetnek abban, hogy tömegek fognak két órán keresztül a tévé előtt ülve versenyt nézni. Azok megteszik, akik imádják a sportot, de a fiatalabb generációk szenvedni fognak. Szerintem a sprintverseny a jó út az F1 előtt" - idézte őt a Motorsport.

ham-ver-20211

Fotó: DPPI

Alonsónak a Senna-Prost, Strollnak már az Alonso-Schumacher - az első F1-es emlékek

Lance Stroll, Fernando Alonso és George Russell beszélt arról, hogy mik voltak az első F1-es emlékei - Stroll a 2006-os Schumacher-Alonso csatákat idézte fel, hogy azokért felkelt korán, hogy láthassan, illetve a Kanadai Nagydíjakat, amelyre kimehetett gyerekként. Alonso azt idézte fel, amikor hét éves korában Spanyolországban nem közvetítették az F1-et, az esti híradóba vágta be jeleneteket és őt az a 10-15 másodperc éltette, megmaradt benne egy Senna-Prost párharc. George Russell első emléke pedig a 2009-es Ausztrál Nagydíj volt, amihez neki is korán kellett kelni, de láthatta, ahogy Jenson Button megnyeri azt a Brawn GP-vel.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 

Rómában duplázik a hétvégén a Formula-E – itt a menetrend

Hathetes szünet után folytatódik az elektromos sorozat első világbajnoki idénye, méghozzá Olaszország fővárosában, méghozzá ismét egy dupla fordulóval (amivel feltehetően a későbbi versenytörléseknek ágyaznak meg a szervezők). Alább mutatjuk a kétnapos programot – vasárnap érdemes lesz figyelni, ugyanis a szokottnál korábban rendezik az eseményeket. A futamokat szokás szerint az Eurosport csatornái közvetítik élőben.

Szombat (április 10.)    
08:00 - 08:45 1. szabadedzés  
10:15 - 10:45 2. szabadedzés  
12:00 - 13:00 1. időmérő és Superpole  
16:00 1. futam (tv: Eurosport 2, élő)
     
Vasárnap (április 11.)    
07:00 - 07:45 3. szabadedzés  
09:00 - 10:00 2. időmérő és Superpole  
13:00 2. futam (tv: Eurosport 1, élő)

fe-roma-1

Raikkönen vs. Hamilton, Verstappen vs. Leclerc, Rosberg vs. Hamilton – a hibrid éra legnagyobb csatái

Alighanem Lewis Hamilton és Max Verstappen bahreini összecsapása ihlette meg a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájának tartalomgyártóit, amikor úgy döntöttek, összeállítanak egy top 10-es listát a 2014 óta tartó turbókorszak legnagyobb párharcairól. Verstappen és Hamilton többször is feltűnik a válogatásban, de az első helyen nem is lehetett kérdés, melyik csata végez (a videó átkattintás után nézhető!):

Elbír-e az F1 két Leclerc-t?

A Formula Podcast legutóbbi, juniorokat sorra vevő adásában azt a kérdést is feszegette a stáb, hogy mi lesz Arthur Leclerc-rel, mennyi esélye lehet bekerülni az F1-be. A vonatkozó részt 30:29-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Érik a búcsúteszt: F1-es üléspróbán járt Grosjean

Romain Grosjean még a tavaly november végi Bahreini Nagydíjon szenvedett ijesztő balesetet, amelyet szerencsére néhány égési sérüléssel megúszott a kezén. Mivel azonban a szezon hátralévő két futamán nem tudott emiatt rajthoz állni, a francia számára a bahreini volt az utolsó verseny a Formula-1-ben.

Az idén az IndyCarban szereplő versenyző már akkor elmondta, hogy egy búcsútesztet szeretne magának, hogy ne a horrorbukás legyen az utolsó F1-es élménye – Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pedig azonnal jelezte, hogy amennyiben Grosjean egyetlen volt alakulata sem tudja ezt biztosítani számára, majd ők megteszik. A többszörös dobogós néhány hete úgy fogalmazott, hogy élni fog a lehetőséggel, s már meg is kezdték az egyeztetéseket.

S úgy tűnik, valóban létrejöhet ez a teszt, a Drive to Survive producere, James Gay-Rees ugyanis az In the Fast Lane című podcast adásában a következőt mondta: „Ma Grosjeannal forgattunk egy üléspróbán, készül egy utolsó menetre az egyik csapattal” – fogalmazott a netflixes dokumentumfilm-sorozat producere. Az tehát nem hangzott el, melyik az a bizonyos csapat, de Wolff ígérete és Grosjean korábbi nyilatkozata alapján jó eséllyel az utóbbi hét évet uraló Mercedes egyik korábbi autóját vezetheti majd a francia.

grosjean-dppi_1

Hidegben, hóban, Hockenheimben kezdődött a DTM tesztidőszaka

A Hockenheimringen tartják a Német Túraautó-bajnokság első hivatalos tesztjét, mely kapaszkodót adhat ahhoz, hogyan néznek majd ki a teljesen megújult, GT3-as autókból álló rajtrács erőviszonyai. A szerdai nyitónapot hideg idő jellemezte, és még hó is esett, a tempót pedig a Mercedesek diktálták, a Haupt Racing Team két pilótája, Maximilian Götz és Vincent Abril zártak a két legjobb köridővel, a harmadik Kelvin van der Linde lett az Abt Audival, a negyedik pedig a 19 éves Liam Lawson a Red Bull Ferrarival, aki másfél hete Bahreinben megnyerte első Formula-2-es futamát, idén két sorozatban is szerepelni fog.

A DTM-nek két kollektív tesztje lesz a szezonkezdet előtt: április 7-8-án Hockenheimben, május 4-6-án pedig a Lausitzringen. Az első verseny időpontja június 19-20., helyszíne Olaszország, Monza.

Idén 35 éves a Magyar Nagydíj: A Hungaroring veteránjával nosztalgiáztunk

Kevesen tudnak annyi sztorit mesélni a magyar versenypályáról, mint az MNASZ korábbi elnöke, Szamos Miklós, aki jelen volt már a Formula-1-es rendezésről szóló korai tárgyalásokon is, 1986-tól kezdve pedig hosszú éveken át versenyigazgató-helyettesként dolgozott a nagydíjon. Az Autósport és Formula Magazinnak felelevenített egynéhány történetet:

Fűnyírógépek helyett birkák vették kezelésbe a Paul Ricard versenypályát

Környezetvédelmi megfontolásból négy héten át 400 birka legelhetett a franciaországi Paul Ricard versenypálya ötös kanyarjánál, így a pálya üzemeltetői ennyivel kevesebb füvet fágtak le gépeket használva. A négy hét alatt hét bárány is világra jött, így immár 407-en utaznak tovább Grenoble hegye felé, ahol a nyarat töltik.

Váratlan: Elton John születésnapi fotóján fedeztek fel F1-es bukósisakokat

Szemfüles rajongók meglepő részletet fedeztek fel Elton John egyik nemrégiben közzétett fotóján. A többszörös Grammy- és Oscar-díjas zeneszerző és énekes március 25-én ünnepelte 74. születésnapját, ennek alkalmából posztolta Instagramra az alábbi fotót, amelyen két F1-es bukósisak is megbújik a háttérben. A bal felső sarokban Sebastian Vettel és Lewis Hamilton egy-egy fejvédőjét lehet felfedezni. Elton John az utóbbi évek során több alkalommal fellépett az USA Nagydíj versenyhétvégéjén, a 2015-ös futamon pedig a pódiumceremónián is részt vett. Mivel ezen Hamilton és Vettel is jelen volt, vélhetően ezt követően kapta az ereklyéket.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Elton John (@eltonjohn) által megosztott bejegyzés

V7pT45D

Ki kell szűrni az F2-ből az oda nem illő versenyzőket!

A Formula Podcast legutóbbi, juniorokat sorra vevő adásában azt a kérdést is feszegette a stáb, hogy az olasz F4 39. és az F3 34. helyezettje mit keres az F2-ben. A vonatkozó részt 16:01-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Pénteken mutatja be idei felállását a Gender Racing Team

A koronavírus-járvány miatt természetesen online kerül sor a Gender Racing Team évadnyitó eseményére, amelyen bemutatják 2021-es felállásukat és versenygépeiket. Az alábbiakban mutatjuk a mozgóképes meghívót az eseményre, amely április 9-én, délelőtt 10 órakor kezdődik:

Nyolc év szünet után visszatér a megosztó kétszeres magyar ralibajnok, de új szakágban

A kétszeres abszolút magyar ralibajnok utoljára 2012-ben versenyzett, idén viszont újra felveszi a bukósisakot: a ralikrossz-ob csúcskategóriájában áll rajthoz, egy Audi S1 volánja mögött, a Therwoolin Motorsport neve alatt.

„Aki szereti az autósportot, annak nem kell bemutatni Asit” – olvasható a Kelet Autósport oldalán Szabó Róbert, a Therwoolin kereskedelmi igazgatójának nyilatkozata. „A rali egyik hazai legendája azonban most egy új szakágban próbálhatja ki magát, amelyben szerintem ugyanolyan sikeres lehet. Aschenbrenner György először a magyar, aztán nemzetközi rallycross versenyeken vehet részt, méghozzá egy Audi S1-es autóval. Csapatunkat tehát nagyszerű sportemberek alkotják, bízom benne, hogy a raliban és a rallycrossban is meghatározó szerepet tölt majd be a Therwoolin Motorsport.”

Aschenbrenner György korábban egyetlen ralikrosszfutamon indult, a 2010-es szezonnyitón, Máriapócson. 2010 és 2011 ralibajnokának tökéletes mérlege van, azt a versenyt ugyanis megnyerte a szakág két fenegyerekét, Harsányi Zoltánt és Kotán Pétert szorítva a dobogó alsóbb fokaira.

Két MotoGP-s versenyző karját is megműtötték a katari dupla után

A motorversenyzőknél gyakran jelentkező probléma, hogy a terheléstől „bedurran” a karjuk a futamok során. Az évek során rengeteg MotoGP-s sztár esett át műtéten az úgynevezett kompartment-szindróma miatt, a mostani Dohai GP után pedig ketten is kés alá feküdtek. Az egyikük a versenyen Joan Mirrel incidensbe keveredő Jack Miller, akinél saját bevallása szerint az utolsó négy körben jelentkezett a gond a jobb karjánál, s emiatt nem is érezte a fékkart. A Ducati ausztrálja a számára emiatt (is) két kilencedik hellyel záruló katari dupla után Barcelonába utazott, ahol a kórházi vizsgálatok után úgy határoztak, hogy megműtik a karját.

A másik a Tech3 KTM másodéves spanyolja, Iker Lecuona volt, aki már a második losaili versenyhétvége előtt elhatározta, hogy aláveti magát az operációnak. A csapataik közlése szerint mindkét műtét sikeres volt, s mind Miller, mind Lecuona feltett szándéka néhány nap múlva elkezdeni a rehabilitációt, hogy a jövő hétvégi Portugál Nagydíjon már rajthoz tudjanak állni – igaz, az ausztrál arra számít, hogy nem lesz még tökéletes fizikai állapotban a karja.