DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök

Hamiltonnak három futam alatt már csak négy pontot kell szereznie

Bár győzött a Mexikói Nagydíjon, Valtteri Bottas dobogója miatt első "meccslabdáját" még nem tudta kihasználni Lewis Hamilton ahhoz, hogy bezsebelje hatodik világbajnoki címét. A vb-cím sorsa azonban még egyértelműbbé vált mostantól.

A helyzet a következő: az egyetlen állva maradt kihívó, Bottas hátránya 74 pontra nőtt Hamiltonnal szemben, a hátralévő három futamon pedig összesen még 78 egység szerezhető. Hamiltonnak tehát elég csupán annyit tennie a továbbiakban, hogy betömi ezt a kis rést, azaz Austinban, Interlagosban és Abu Dhabiban összesen elegendő négy pontot szereznie ahhoz, hogy bajnokká váljon. De erre is csak abban az esetben lesz szüksége, ha csapattársa mindhárom versenyt megnyerné. Ha tehát Bottas nem győz VAGY Hamilton legalább a 8. helyen célba ér az e hétvégi USA Nagydíjon, akkor eldől minden kérdés, tét nélkülivé válik a szezon utolsó két versenye, Hamilton pedig lélekben is készülhet, hogy 2020-ban célba vegye azt a bizonyos hetediket.

ham_1

Alonso szerint Verstappennek nincsenek gyenge pontjai

Amikor 2026 elején megkezdődik az F1 új korszaka, Fernando Alonso már a 45. születésnapja felé fog tartani, ennek ellenére a spanyol arról ábrándozik, hogy az Adrian Newey által tervezett Honda-motoros Aston Martinnal lehetősége nyílik majd arra, hogy megkísérelje megszerezni harmadik világbajnoki címét. Amikor a spanyol versenyzőt arról kérdezték, véleménye szerint le tudná-e győzni a friss négyszeres világbajnok Verstappent, így felelt a kérdésre:

alonso-cota-1

„Nos, nagyon szép dolog lenne, amit megpróbálhatnánk, ha olyan helyzetben lehetnénk, hogy a világbajnoki címért harcolhatunk. Jelenleg nem vagyunk ebben a helyzetben, a jövő év pedig mindig is nehéznek ígérkezett. De remélhetőleg 2026-ban, az új szabályokkal új esélyünk lesz arra, hogy megpróbáljuk” – mondta a spanyol klasszis, aki szerint Verstappennek nincs igazi gyengesége:

„Max megmutatta, hogy gyakorlatilag nincsenek gyenge pontjai. Vasárnaponként mindig teljesített, és amikor jó volt az autó, sok pontot szerzett, de akkor is többet a várhatónál, amikor nem volt jó. Ez az erőssége segítette hozzá, hogy megnyerje a bajnokságot.”

verstappen-champ-2024-4

Hülkenberg megfázott, kihagyja a mai napot Katarban

A Haas megerősítette, hogy Nico Hulkenberg betegség miatt kihagyja a Katari Nagydíj előtti médianapot. 

A német versenyző megfázás miatt nem lesz jelen csütörtökön a Lusail International Circuit versenypályán, a Haas pedig úgy döntött, hogy óvja őt a hétvége hátralévő részére.

„Nico egy megfázás miatt kihagyja a médianapot, ezért a mai napon nem áll rendelkezésre” - áll a csapat közleményében.

„Ez pusztán egy megelőző intézkedés a hétvége előtt.”

f1-hülkenberg-haas

fotó: MoneyGram Haas F1 Team

Helyszíni: hűvös az idő Katarban

A Formula.hu utazó tudósítója, Mészáros Sándor megérkezett a Katari Nagydíj paddockjába, és bár tavaly egészen pokoli hőség fogadta itt a mezőnyt, most teljesen más az időjárás: kifejezetten hűvös van, fúj a szél, és néhány csepp eső is esett nemrég a helyszínen. A várakozások forró aszfaltot és hőséget jósoltak, ez azonban egyelőre egyáltalán nem az, mint amire számítani lehetett.

paddock1

paddock2

paddock3

Megerősítve: Hadjar vezetheti Verstappen Red Bullját Abu Dhabiban

A Red Bull megerősítette a RacingNews365.com kérdésére, hogy Abu Dhabiban Isack Hadjar vezeti majd Max Verstappen autóját az első edzésen. Minden pilótának kötelezőnek át kell adnia az autóját egy edzésre a szezon során, Sergio Perez már átengedte az RB20-ast Hadjarnak Silverstone-ban, Verstappennel viszont a szezonzáróig vártak az energiaitalosok, hogy teljesítsék a követelményt.

f1-hadjar-redbull_1

fotó: Red Bull Content Pool

 

22 éves brit akadémista ülhet be a Williamsbe az F1-es Abu Dhabi Nagydíj edzésén

A Formula-1-es csapatoknak kötelező jelleggel (legalább) kétszer egy újoncnak kell lehetőséget adniük a versenyhétvégék első edzésein. A Williams ebből egyet kipipálhatott, amikor Monzában Franco Colapinto átvette Logan Sargeant helyét, elvégre akkor az argentin megfelelt a kritériumoknak. A második alkalomra pedig az idényzáró Abu Dhabi Nagydíjon kerül sor, ahol a grove-i istálló közlése szerint egy újabb Williams-akadémista, Luke Browning kap majd lehetőséget – sőt, az FP1 után a futamot követő keddi fiatal pilóták tesztjén is a 22 éves brit vezetheti majd az autót.

Browning idén második teljes szezonját futotta a Formula-3-ban, ahol két győzelemmel az összetett harmadik helyén zárt, majd azóta már a Formula-2-ben is bemutatkozott az ART-nél, éppen egy másik williamses fiatalt, Zak O’Sullivant váltva.

browning-williams

Megvan, hol láthatjuk versenyezni Bottast az F1-es búcsú után

Amióta kiderült, hogy a Stake-nél nincs maradása Gabriel Bortoleto leigazolása miatt, Valtteri Bottas Instagramját elözönlötték a „Mi következik?” („What’s next?”) kérdést feszegető, részben humoros tartalmak. Nos, bár a finn hosszú távú jövőjére még nem derült fény – sajtóhírek szerint a Mercedes teszt- és tartalékversenyzője lehet az F1-ben, és Toto Wolff szívesen is látná újra kötelékeikben a pilótát –, az már kiderült, hol láthatjuk legközelebb „versenyezni” Bottast. A Bajnokok Tornája szervezői ugyanis ma bejelentették, hogy a 10-szeres nagydíjgyőztes is részt vesz a jövő március 7-én és 8-án Sydney-ben sorra kerülő legendás gálaversenyen. Bottasnak ez lesz a második szereplése a Race of Championsön, 2023-ban Mika Hakkinen oldalán versenyzett az eseményen.

Bottas ezzel többek között két némethez csatlakozik a 2025-ös RoC-on rajthoz álló ex-F1-esek sorában, hiszen Sebastian Vettel és Mick Schumacher is ott lesz Ausztráliában. A szervezők közlése szerint egyébként hármójukon kívül biztos már Sebastien Loeb, Johan Kristoffersson, Travis Pastrana, Jamie Whincup, Molly Taylor, Hayden Paddon szereplése is jövő márciusban.

bottas-roc

„Majdnem olyan intenzív év volt, mint 2021” – Lambiase

Max Verstappen Las Vegasban bebiztosította negyedik F1-es világbajnoki címét, amelyet az előző évvel ellentétben nem egy végig domináns autóban szerzett, hiszen a tavasz vége óta a riválisok – mindenekelőtt a McLaren – felértek melléjük, sőt időnként határozottan le is hagyták őket. Éppen ezért érzi úgy a holland versenymérnöke, Gianpiero Lambiase, hogy az idei küzdelem majdnem elérte ugyanazt a szintet intenzitásban, mint a Lewis Hamilton és a Mercedes ellen vívott ádáz 2021-es vb-harc:

„Nem fogom azt mondani, hogy ugyanannyira kemény volt, mint a 2021-es szezon, az egy hihetetlen intenzív év volt, de nagyon közel jártunk hozzá” – nyilatkozta Lambiase Viaplay kameráinak. „Nagy elkötelezettséget igényelt az egész csapattól és Maxtól. Nagyon jól kezdtük az évet 2023 után, de aztán a szezon közepén nyilvánvalóan szembesültünk néhány problémával, ahogy azt mindenki tudja. De a csapat nagyon jól összetartott. Igazán mélyre ástunk, kielemeztük az adatokat, próbáltuk megérteni, mi a problémák forrása. És azt hiszem, az utóbbi néhány versenyen ismét láthattatok némi fejlődést. Max visszatért, és rendkívül boldogok vagyunk, hogy bebiztosítottuk a bajnokságot.”

f1-lambiase-verstappen-redbull-lasvegas

Vettel új karrierje: mezőgazdasági vállalkozó szeretne lenni

Sebastian Vettel szokatlan karrierváltásra készül, a motorsportból a mezőgazdaságba igazol.

A hírek szerint a négyszeres világbajnok egy svájci szakképző központba fog járni, hogy újra tanulni kezdjen. 

Vettel és családja valóban Svájcban él, és egy tanyát is birtokolnak, a német pedig célul tűzte ki, hogy saját mezőgazdasági vállalkozást vezessen.

Közelgő terveit egy braunschweigi díjátadó ünnepségen való részvétel közben fedte fel. 

„Egy kis mezőgazdasági képzést végzek” – mondta Vettel az OE24 tudósítása szerint. „Ha átmegyek, alkalmas lennék arra, hogy egy vállalkozást vezessek.”

f1-vettel_1

fotó: DPPI

Horner: Úgy tűnt, hogy Toto tudta meg utoljára Hamilton távozását...

Christian Horner a Daily Mailnek adott interjújában Toto Wolffot vette célkeresztbe, azt állítva, hogy Wolff volt az utolsó, aki értesült Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolásáról azok után, hogy mindig elhessegette ezeket a pletykákat.

„Úgy tűnt, Wolff volt az utolsó, aki megtudta, hogy Hamilton a Ferrarihoz megy” – mondta Horner.

„Pedig nem kevesebb, mint egy hónappal korábban Toto folyamatosan azt hajtogatta, hogy Hamilton soha nem fog Maranellóba kerülni.”

 „Talán Wolff agressziója annak a fájdalomnak az eredménye, amit amiatt szenvedett el, hogy Hamilton a Mercedes helyett a Ferrarit választotta. 2021 óta a Mercedes borzalmas időszakot élt át. A saját mércéjükhöz képest nem voltak túl versenyképesek, Lewis pedig úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot.”

f1-horner-redbull

Alonso szerint Verstappen folyamatosan túlteljesített 2024-ben

Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnoka nem fukarkodott a pozitív jelzőkkel, amikor Max Verstappen negyedik bajnoki elsőségéről kérdezték.

2005 és 2006 világbajnoka elmondta, hogy véleménye szerint idén egyértelműen Verstappen végezte a legjobb munkát, valamint a holland versenyző olyan teljesítményt volt képes kihozni a Red Bullból, ami reálisan nézve nem is volt benne az RB20-ban.

„Nagy gratuláció jár neki. Szerintem ez egy nagyon különleges cím a számára, hiszen az autó közel sem volt olyan domináns, mint az előző évben. Hihetetlen teljesítményt nyújtott, olyan eredményeket ért el, ami reálisan nézve nem is volt benne az autóban” – mondta Alonso.

„A legjobb példa erre a brazíliai hétvége – ott megmutatta, hogy mire képes valójában. Idén ő volt a legjobb, egy ilyen teljesítményből pedig mindig van mit tanulni” – tette hozzá a spanyol.

Videó: Perez kipróbálta a Ford új Dakar-autóját

Idén mutatták be, és Magyarországon debütált a Ford/M-Sport vadonatúj tereprali-autója, amivel a Dakaron indulnak majd januárban. A Las Vegas-i Nagydíj előtt a Red Bull F1-es pilótája, Sergio Perez is kipróbáltatta a fenevadat:

Stroll rádió nélkül volt kénytelen teljesíteni az F1-es Las Vegas-i Nagydíjat

Szokatlan probléma nehezítette meg Lance Stroll életét a vasárnapi Las Vegas-i versenyen: mint a leintés után elárulta, már a starttól kezdve nem működött a csapatrádiója. Ez pedig a bokszkiállásnál vissza is ütött, a kanadai ugyanis nem tudta jelezni a szerelők felé, hogy érkezik, így az Aston Martin nem is állt készen a kerekekkel, ezért több másodpercet is bukott a 15. helyen célba érő pilóta.

„Egész versenyen nem működött a rádióm, már az első körben elveszítettük a rádiót. Szóval csak próbáltam kommunikálni, hogy jövök be, de ez nem történt meg megfelelően” – nyilatkozta Stroll a Sky Sports F1 kameráinak.

f1-stroll-aston-vegas-1

Jövőre beállíthatja Schumacher rekordját Verstappen, apja viszont egyelőre nem bízik a csapatban

Immár négyszeres világbajnok a Red Bull versenyzője, Max Verstappen, aki Las Vegasban biztosította be idei vb-címét. Ha jövőre is sikerül megvédenie a bajnoki címét a hollandnak, akkor utoléri a Ferrari egykori legendáját, Michael Schumachert a legtöbb sorozatban begyűjtött világbajnoki cím rekordjában. A szezon második felében teljesítményben visszaeső csapat versenyzőjének apja, a korábbi F1-es pilóta, Jos Verstappen a Viaplaynek beszélt fia 2025-ös esélyeiről.

„Természetesen erre senki sem tudja a választ. Mindannyian ezt reméljük” – válaszolta a frissen négyszeres világbajnokká koronázott pilóta apja arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon fia be tudja-e állítani Schumacher rekordját.

Jos Verstappen szerint a Red Bull tudja, min és hogyan kéne alakítaniuk annak érdekében, hogy ismét kompetitívek legyenek, viszont nem meri előre megjósolni, hogy ez mennyire fog nekik sikerülni 2025-ben.

 

„Legalább tudják, hol vannak a problémák és min kell változtatniuk. Most rajtuk a sor, hogy megmutassák, mennyire értik mindezt és mit tudnak legyártani. Először látni akarom a jövő évi viszonyokat, hiszen idén is nagyon jól kezdtünk, majd jött a hanyatlás. A csapat dolga, hogy megmutassák, mire képesek jövőre.”

„Jelenleg nem az övék a leggyorsabb autó, különben Max futamokat nyerne. Valaminek történnie kell, hogy jövőre ismét versenyképesek legyenek. Azt is látjuk, Max hogyan kezeli a helyzetet és milyen erős” – mondta a holland.

Saját magának adott „áthajtásos büntetést” Ocon

Éppen a pontszerző helyeken kívül, a 11. pozícióban zárta a Las Vegas-i Nagydíjat Esteban Ocon. Az Alpine versenyzője a futam egy pontján kifejezetten jól állt, a top tízen belül vezetett, amikor a csapatrádión arra utasították, hogy az előtte haladó haasos Nico Hülkenberggel ellentétesen menjen ki a bokszba. Mivel Hülkenberg kint maradt a pályán, Ocon behajtott a bokszutcába – csapata azonban még mindig a garázsban csücsült, így a francia egyszerűen áthajtott a bokszutcán, és egy körrel később kényszerült cserélni. Az elrontott helyzet nagyjából 12 másodpercébe került.

„Sajnos adtunk magunknak egy extra kiállást. Egy áthajtásos büntetést, hogy úgy mondjam. Meg kell vizsgálnunk csapatként, mi is történt pontosan ott. Mindent jól csináltunk a futam első felében, valószínűleg egy top tízes helyezésért küzdhettünk volna. Nagy kár érte, de erősebben térünk vissza, és remélhetőleg ki fogjuk tudni használni a lehetőségeket a következő futamokon” – mondta az F1 hivatalos csatornájának Ocon, aki először azt hitte, hogy csak szimplán elvétette az Alpine bokszát, mivel nem látta a neki szóló táblát.

„Összesz*rtam az alsómat!” – Tsunoda a bokszkijárati incidensről

A bokszbejáratnál Carlos Sainznak volt egy furcsa esete az F1-es Las Vegas-i Nagydíjon, a bokszkijáratnál pedig Yuki Tsunodának: a japán a kerékcseréje utána telibe trafálta az egyik táblát, amitől egy pillanatra az autója is a levegő emelkedett. Az incidens szóba került az F1 TV által a leintés után a Visa Cash App RB kilencedik helyen befutó versenyzőjével készült interjú során, Tsunoda pedig így reagált rá:

„Összesz*rtam az alsómat!” – fogalmazott a pilóta, aki aztán Will Buxton riporterrel együtt elnézést kért a nyelvezetért, majd hozzátette: „Szétzúztam a táblát, és a levegő emelkedtem… Majdnem a falat is eltaláltam, szóval… Ez volt az a pillanat, amikor…” – mondta Tsunoda, akit kisegítve Buxton „barna zászlós jelzést” emlegetett. Íme, videón a bokszkijárati incidens és a párbeszéd:

„Amikor nem a miénk volt a leggyorsabb autó, akkor is nyert” – Marko Verstappenről

Max Verstappen a Las Vegas-i Nagydíjon elért ötödik helyével bebiztosította zsinórban és összességében negyedik F1-es vb-címét, amivel Alain Prosttal és Sebastian Vettellel került egy polcra. Az idei címszerzés pedig korántsem volt annyira egyértelmű, mint a tavalyi, a szezon korai szakaszát leszámítva ugyanis az esetek többségében nem a Red Bullé volt a legjobb technika. Helmut Marko tanácsadó is ezt emelte ki Verstappen újabb diadala kapcsán:

„Monzában szkeptikus voltam. De szerencsére utána sikerült fordítanunk, a mostani versenyen pedig taktikai mestermunkát végzett” – nyilatkozta a szakember a Sky Deutschland kamerái előtt. „A korai szakaszban megmutatta, milyen tempó lenne lehetséges, de aztán a bajnokságra fordította a figyelmét, és fenséges módon, nagyszerű módon csak behozta az autót.”

A teljes idényt tekintve Marko hozzátette: „Volt néhány verseny, ahol nem a miénk volt a leggyorsabb autó, mégis nyert. Monza volt határozottan a mélypont, de időről időre megcsinálta és kihozta belőle a maximumot. Egyetlen incidense sem volt. És abban a szakaszban, amikor olykor csak negyedikek voltunk tempóból, akkor is sikerült stabilizálnia a különbségeit vagy vezetett végig.”

f1-verstappen-vb-redbull-vegas-1

Neuville a WRC 2024-es világbajnoka – már a vasárnapi nyitószakaszon eldőlt a bajnokság

A szezonzáró Japán Rali még nem ért véget, de Thierry Neuville vb-címe már garantált. Az egyetlen megmaradt ellenfél, Ott Tanak 38 pontos előnnyel kezdte meg a napot, de az első szakaszon nagy sebességgel lecsúszott az útról és összetörte a Hyundait.

Ezzel eldőlt, hogy senki sem foghatja be csapattársát, Neuville-t: a világbajnokságban ötször is másodikként végző belga először lett a WRC 2024-es világbajnoka. A gyártók harcában azonban sokba kerülhet a bukás, a Tanak által elvesztett pontokkal a Toyota került nyerő helyzetbe.

Fotó: Red Bull Content Pool

Menetiránnyal szemben hajtott a civil autó a Japán Rali pályáján

Hat autó után törölni kellett a Japán Rali 12. gyorsasági szakaszát, miután egy civil autós felhajtott a versenyre lezárt pályaszakaszra. A Nissan márkájú furgont vezető embert egy, a pályára felhajtó mellékúton állították meg a szervezők egy ellenőrző ponton. A biztonsági személyzet öt tagja elkérte a megfelelő iratokat a sofőrtől, aki miután nem tudta azokat felmutatni, áttörte a biztonsági pontot, és a pályára felhajtva a menetiránnyal szemben kezdett el menni – miközben zajlott a szakasz. A furgon vezetője egészen a rajtállomásig elhajtott, ahol addigra megállították a soron következő pilótát, így szerencsére nem történt nagyobb baj. A nissanos végül rendőri kísérettel hagyta el a pályát. Érdekesség, hogy két éve már történt hasonló incidens a versenyen.

„Először is meg kell értenünk, pontosan mi történt, hogy történt és hogyan tudjuk elkerülni a jövőben. Nyilvánvaló, hogy amit a múltban csináltunk, nem volt elég jó, és megfelelő megoldást kell találnunk a jövőben. Nincs kifogás. Nem szeretnék arról beszélni (hogy mit jelent ez a verseny jövőjét illetően – a szerk.), de ez egy nagyon súlyos ügy” – idézi a Motorsport szaklap Andrew Wheatley, az FIA országúti versenyekért felelős igazgatójának szavait.

A Williams idei mutatója: 15 autótörés és akár 20 millió dolláros kár

Újabb autótörést könyvelhet el a Williams csapata, miután Franco Colapinto nagyon csúnyán a falba rakta a britek versenygépét a Las Vegas-i Nagydíj időmérőjén. Az argentin pilóta 50G-s becsapódást szenvedett el, így még az sem biztos, hogy rajthoz tud állni a holnapi versenyen.

 

 

A grove-i alakulatnak nagyon nem jött jókor ez a baleset, hiszen már így is rengeteg incidensük volt a szezon során, aminek következtében súlyos dollármilliókat költöttek el a javításokra és az alkatrészek pótlására. A RacingNews365 szaklap összeszedte a 2024-es idény összes williamses balesetét: listájuk szerint Alexander Albon hét alkalommal – kétszer szabadedzésen, egyszer időmérőn és négyszer nagydíjakon – törte össze autóját, míg Franco Colapinto négyszer – egy-egy gyakorláson és futamon, valamint két időmérőn – adott extra munkát a szerelőknek.

A korábban idő előtt menesztett Logan Sargeant szintén négy alkalommal került fel idén a listára, kétszer edzésen és kétszer futamon elszenvedett baleseteinek köszönhetően.

James Vowles, a britek csapatfőnöke szerint három és tíz millió dollár közé tehető az összeg, amit a Williams a javításokra és alkatrészekre költött, a listát készítő szaklap szerint viszont elképzelhető, hogy legalább 20 millió dolláros összegről beszélünk – ha nem többről. Ez különösen nagy gondot jelenthet az alakulatnak a költségsapka miatt.

Tárt karokkal várja vissza Bottast Wolff: „Ügyvédek és idő kérdése”

Mióta kiderült, hogy Valtteri Bottasnak nem lesz helye a Sauber 2025-ös felállásában, egyre valószínűbbnek tűnik a forgatókönyv, hogy a finn egykori csapatához, a Mercedeshez tér vissza, a tartalékversenyző státuszában. Maga Bottas arról beszélt, másik szériában inkább 2026-tól versenyezne – Las Vegasban pedig Toto Wolff csapatfőnök nyilatkozott egészen egyértelműen arról, hogy a csapattal tíz nagydíjat megnyerő Bottast visszavárják:

„Semmi sincs aláírva, semmi sem végleges, de ha újra itt lenne a családban, az mindannyiunkat csupa örömmel töltené el. Elmondható, hogy ha lehetőség adódik egy olyan versenyzőt újra a Mercedes-családban tudni, mint Valtteri, az ő képességével és modern autókkal szerzett tapasztalatával, akkor szuper szerencsésnek tudhatod magad” – mondta a Viaplay-nek Wolff.

„Nagyon-nagyon jó lenne. De tudjuk, hogy a tárgyalások során az ügyvédeknek mindig az a céljuk, hogy a szerződések meghiúsuljanak! Csak viccelek, nagyszerű ügyvédekről van szó, és az egész idő kérdése” – mondta az osztrák csapatvezető: ilyen szavak alapján valószínűnek tűnik, hogy 2025-ben Bottas újra a Mercedes kötelékében lesz.

Fotó: Stake F1Team