Vettelé lett az év rádióüzenete
https://formula.hu/parc-ferme/20466
Az F1 Twitter-csatornáján meg lehetett szavazni, hogy melyik volt az év rádióbeszélgetése, a döntőbe pedig Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel egy-egy emlékezetes pillanata került be - itt végül a szavazatokat 55%-át Vettel "van valami a lábam között az egyértelmű dolog mellett" üzenete kapta, ezzel győzött.
BEST TEAM RADIO OF 2018: THE FINAL!
— Formula 1 (@F1) 2018. december 5.
It's a two Prancing Horse race for the crown in 2018 Who's it gonna be?
Kimi thirsty in Hungary
vs.
Seb's cockpit confusion
There can be only one! Get voting now
Yamamoto bekerült a japán parlamentbe!
https://formula.hu/parc-ferme/30546
A korábbi Formula-1-es pilóta még 2006-ban, a Super Aguri színeiben mutatkozott be a száguldó cirkuszban, majd versenyzett a Spykernél is. Később 2010-ben tért vissza a Hispania Racing Team versenyzőjeként, de mély nyomot nem hagyott maga után. Annál inkább esélye van erre viszont a politikai életben, hiszen a 39 éves Sakon Yamamoto a Liberális Demokrata Párt egyik jelöltje volt, s beválasztották őt a japánok a 465 képviselő egyikeként a parlamentbe.

Valaki már teljesen biztos Verstappen vb-címében
https://formula.hu/parc-ferme/30545
Öt futam van még hátra a 2021-es szezonból, és sem a Mercedes, sem a Red Bull nem győzi hangsúlyozni, hogy még bármi megtörténhet. Max Verstappen ugyan vezet, de még csapata sem adná neki a vb-címet. A holland egyik rajongója azonban annyira magabiztos, amit bárki megirigyelhetne, már most magára varratta ugyanis a Red Bull-pilóta győzelmét ünneplő tetoválást. Vajon mennyire „öregszik majd jól” ez a minta?
That's brave #F1 #MaxVerstappen #Motorsport pic.twitter.com/loY0KY4MHC
— Motorsport.com (@Motorsport) October 31, 2021
A Red Bull már nagyon készül Mexikóra
https://formula.hu/parc-ferme/30544
A Mexikói Nagydíj 2015-ben tért vissza az F1 versenynaptárába, azóta pedig biztos helye volt benne. A hangulat minden alkalommal fantasztikus az Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán, idén pedig még komolyabb őrületre lehet számítani, hiszen a hazaiak nagy kedvence Sergio Perez idén végre győzelemre esélyes autóban ül, miután jelenleg a Red Bull pilótája. Az energiaitalosok hoztak néhány fotót abból, mire lehet számítani a következő hétvégén.
Mexico is calling #MexicoGP pic.twitter.com/dZabAJUb97
— Red Bull Racing Honda (@redbullracing) October 31, 2021
Bemutatkozik Toto Vérfarkas
https://formula.hu/parc-ferme/30543
Halloween éjszakája előtt rengeteg olyan fotó került fel a különböző social media oldalakra, melyeknek az rémisztő dolgok mellett a Formula-1 volt a témája. Mindezt a Mercedes vette az egyik legkomolyabban, előbb a csapattagokat ábrázolták szokatlan módon, kora estére pedig az alábbi képet posztolták a Twitteren, melyen Toto Wolffot ábrázolták farkasemberként.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A NASCAR még halloweeni statisztikával is rendelkezik
https://formula.hu/parc-ferme/30542
Október 31-e és ezzel a halloween idén vasárnapra esik, így ugyanarra a napra került, amikor a NASCAR Cup Series idei szezonjának utolsó előtti futamát rendezik melyet a Martinsville Speedwayen. A sorozat történetében nem először fordul elő, hogy ilyenkor tartanak versenyt, egészen pontosan öt alkalommal volt már ilyen. Mindezt onnan tudhatjuk, hogy a FOX kigyűjtötte nekünk ezeket az éveket és azt is, a helyszínt is, valamint hogy ki nyerte a futamokat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Látványos videóval zárta első szezonját a PURE ETCR
https://formula.hu/parc-ferme/30541
Az idei évben vette kezdetét a Pure ETCR sorozat, amely tisztán elektromos hajtású túraautókat vonultatott fel. A széria elég különlegesre sikerült, már a lebonyolítását tekintve is, az első idényt pedig az a Mattias Ekström nyerte meg, aki korábban a WRX és a DTM bajnoka is lett, most pedig a Zengő Motorsporttal ért el újabb sikereket. A videó gyakorlatilag magáért beszél.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Különös módon tisztelgett Perez előtt egy rajongó
https://formula.hu/parc-ferme/30539
A halloween alkalmából igazán érdekes posztok jelennek meg a közösségi médiában, még akkor is, ha éppen a témát a Formula-1 adja. A Mexikóban élő Rodrígo Alcaraz kitett magáért, hiszen egy nagyon érdekes alkotást hozott össze, amikor elkészítette a Sergio Perez versenygépére hasonlító Piñatát. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a Red Bull RB16B ezen verziója könnyen törik, a művésszel pedig nemrégiben az ESPN is interjút készített.
„Amikor Checo a Saubernek versenyzett és onnan követtem őt, vártam, hogy egy jobb csapathoz szerződjön. A McLarennél volt, de rosszul mentek a dolgok, most a Red Bullnál valósult meg az álom és így jött ez a nagyszerű ötlet. Ezért készítettem el, mert a Red Bull autója a legjobb konstrukció, ami jelenleg a Formula-1-ben van” - mondta Alcaraz.
La mejor piñata del mundo
— AlkrazGaming (@mango13501) October 31, 2021
Rodrigo Alcaraz es dueño de un taller cercano al Autódromo Hermanos Rodríguez,es fan de la Fórmula 1 y de Checo Pérez
Estapasión provocó que construyera un auto similar al RB16B del mexicano en Red Bull,aunque la pequeña diferencia es que es una piñata pic.twitter.com/YMYFdL9GUN
Csúnya baleset Monzában, csapattársak akadtak össze az élen
https://formula.hu/parc-ferme/30540
F1 ugyan nincs a hétvégén, más, kisebb sorozatok azonban versenyeznek, és ezekben is zajlanak az események. A Formula Regional szezonzáróján, Olaszországban egy ijesztő, első körös karambolnak lehettek szemtanúi a nézők. A Prema élen haladó két versenyzője, David Vidales és Dino Beganovic ugyanis a nagy küzdelemben a pályán kívülre csúsztak, ahonnan Vidales a levegőbe emelkedve tért vissza, majd mindkettejüket kiütötte a versenyből. Szerencsére ő és társa is megúszták sértetlenül az esetet.
This was dangerous A scary airborne F3 crash in the Formula Regional race at Monza today, fortunately all the drivers are okay
— Motorsport.com (@Motorsport) October 31, 2021
@MotorsportTV_UK pic.twitter.com/0sbMWNBkrV
Rémisztő környezetbe került Lewis Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/30538
Ahogyan az várható volt a csapatok és készültek néhány különlegességgel a halloween miatt, ebből a buliból pedig a Mercedes istállója sem maradt ki. Az Twitter oldalukon egy olyan képet posztoltak a hétszeres világbajnokról, ahol az autója körül abszolút nem szokványosak a kollégái a bokszban.
It's spooky season #Halloween pic.twitter.com/V8uJzGuGA4
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) October 31, 2021
Fantasztikus rajzok születtek a Haas csapatáról
https://formula.hu/parc-ferme/30537
Az autósport néha kifejezetten megihleti az embereket, a Haas istállójának rajongói pedig kitettek magukért. Az amerikaiak az Instagram oldalukon osztottak meg néhány olyan különleges alkotást, melyet a rajongóik készítettek a számukra. A képek gyakorlatilag magukért beszélnek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Halloween sétát tartottak a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/30536
Mindig nagyszerű dolog végig gyalogolni egy versenypályán és ebben a formában megtekinteni egy helyszínt, ez pedig a Hungaroring esetében sincs másképpen. Ezúttal viszont még a szokásosnál is különlegesebb élményben lehetett része azoknak, akik a halloween alkalmából jelmezt öltöttek és így sétálhattak körbe. Erre az egyedi eseményre korlátozott számban lehetett jegyet kapni, de néhány szerencsés egy nyereményjátékon keresztül juthatott hozzá a belépőhöz, a rendezvényről készült képeket pedig az alábbi Instagram posztban lehet megtekinteni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az Arrows legendás festése egy 2022-es autóra is felkerült
https://formula.hu/parc-ferme/30535
Sok olyan elképzelés létezik az interneten ahol a jövő évi versenygépek koncepcióira korábbi emlékezetes dizájnokat tesznek. Korábban már mutattunk egy hasonlót, akkor a Jordan 1991-es színei jelentek meg Simon Colabufalo munkásságán keresztül, az alábbi képek pedig szintúgy neki köszönhetőek. Ezúttal az Arrows istálló 2000 és 2002 között használt festését láthatjuk egy 2022-es autón. Aki szeretne még hasonló tartalommal találkozni, az bátran csatlakozzon a Formula Retro nevű Facebook csoportunkhoz.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rendhagyó kérdezz-felelek Schumacherrel és Vettellel
https://formula.hu/parc-ferme/30533
Újabb különleges játékot ötlött ki az F1: egy óriás Jengát alkottak meg, minden fahasábon egy-egy kérdéssel. A két játékosnak, ezúttal Mick Schumachernek és Sebastian Vettelnek felváltva kellett egyet elvennie a toronyból, majd meginterjúvolnia a kollégát. Többek között olyan információkat tudhattunk meg, hogy ha együttest kellene alapítaniuk, ki lenne benne a paddockból, vagy éppen milyen tetoválást varratnának magukra. A legfőbb kérdés a végén persze úgyis az, kinél borul le a torony... A teljes videó a képre kattintva indul.
Tegyük el ezt a szóviccet Árpád-napra
https://formula.hu/parc-ferme/30520
Egyik kedves olvasónk, Bácskai Árpád küldte nekünk az alábbi szóviccet, arra biztatunk minden Árpádot, hogy "használja" nyugodtan!

Forró fotók gyönyörű nőkről és hozzájuk illő autókról - ezt ajánlja a Formula Girls
https://formula.hu/parc-ferme/30529
A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

Már megismerkedésük előtt felidegesítette Gaslyt Tsunoda
https://formula.hu/parc-ferme/30534
A koronavírus miatti korlátozások a rajongók és a pilóták találkozóit is a virtuális térbe terelik. Egy ilyen, szurkolóknak szervezett videós beszélgetésen mesélt el kérésre Pierre Gasly egy vicces esetet, ami vele és egy másik pilótával történt. Ez a másik éppenséggel a csapattársa, Yuki Tsunoda volt, aki már azelőtt belépett Gasly életébe, hogy a francia egyáltalán tudott volna róla.
A történet szerint hivatalos megismerkedésük előestéjén Gasly épp nyugovóra tért volna a hotelszobájában. De csak volna, ugyanis a szomszéd szobából éktelen üvöltözés zavarta a pihenését. Az AlphaTauri versenyzője el se tudta képzelni, mi történhet, de eléggé bedühödött, hogy nem hagyják aludni. Másnap sor került a két pilóta találkozójára, és amikor beszélgetni kezdtek, kiderült, hogy a Play Station-rajongó Tsunodát éppen a Gasly melletti szobában szállásolták el…
Pierre's story about Yuki is such a scream #F1 @AlphaTauriF1 pic.twitter.com/TPALklQMYI
— Formula 1 (@F1) October 30, 2021
Videó: közúton hangtalan, a pályán üvölt - így szól a 2022-es hibrid Rally1
https://formula.hu/parc-ferme/30532
A Hyundai tesztjén készült videó, amely jól bemutatja, hoy milyen is lesz a jövőre kezdődő hibridéra a WRC-ben: közúton elektromosan működik, vagyis teljesen hangtalan, azonban ahogy felkapcsolják a versenyprogramot, a motor "életre kel" és igazi raliautó-hangja van.
Hamilton a szélvédő nélküli vezetésről: nem a szemünkkel vezetünk, hanem a szívünkkel
https://formula.hu/parc-ferme/30531
A hétszeres F1-es világbajnokot láthatóan zavarta a menetszél, ezért humorosan azt írta a poszthoz, hogy a szívünkkel vezetünk és nem a szemünkkel...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az utolsó mexikói pole - nem Hamilton, nem Verstappen, hanem Leclerc kezében
https://formula.hu/parc-ferme/30530
2020-ban nem rendeztek Mexikói Nagydíjat, 2019-ben viszont nem a Mercedes és nem is a Red Bull volt a leggyorsabb az időmérőn: Charles Leclerc vitte pole-ba a Ferrarit. Tegyük hozzá, hogy ehhez az is kellett, hogy Max Verstappen egyébként első helyet érő körét töröljék, mert nem lassított a sárga zászlónál - ettől függetlenül a Ferrari itt még nagy formában volt, megnyerték a második szabadedzést, a harmadikon pedig 1-2-ben voltak, míg végül Verstappen büntetése miatt 1-2-t hoztak a kvalifikáción is.
Ezzel a körrel hangolódjunk a jövő hétvégi versenyre, ahol azért komoly bravúr lenne a monacóitól, ha ezt meg tudná ismételni...
A videó ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!
Gasly- és Tsunoda-rajongóknak kötelező: Az AlphaTauri-pilóták austini hétvégéje 20 percben
https://formula.hu/parc-ferme/30528
Pályabejárás, rajongói kérdezz-felelek, Acurák kipróbálása, Yuki bezárása egy csomagtartóba, kosárlabda-verseny és pilótaparádé: minden, ami a versenyautón kívül történt az AlphaTauri párosával Austinban.

