DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

F2: Ferrari-védenc nyerte az utolsó futamot, Norris másodikként végzett a bajnokságban

Az Abu Dhabiban tartott sprintfutamon Antonio Fuoco a rajtnál az élre ugrott, és a vezetést a futam leintéséig megtartotta: a Ferrari akadémiájának olasz tagja harmadik győzelmét szerezte a szériában.

Lando Norris megszerezte a második pozíciót, miután a hajrában végrehajtott előzésével a dobogó alsó fokára taszította az ex-F1-es Roberto Merhit – hogy aztán a leintés után hibázzon és megforogjon. A Carlin pilótája a pontversenyben is második lett: Alexander Albon, aki bajnokesélyesként érkezett a szezonzáróra, végül csak harmadikként végzett az összetettben, miután a futamot nyolcadikként zárta. Norris ezüstérme azt jelenti, hogy a Formula-2 2018-as két legjobbja biztosan az F1-ben lesz: Norris a McLarennél, George Russell a Williamsnél.

A címét szombati főfutamon bebiztosító Russell negyedik helyen zárt. A friss pilóta nagyot mentett az első körös helyezkedés során, megúszva, hogy saját és Norris futama is véget érjen már az elején. A Red Bull neveltje, Dan Ticktum F2-es bemutatkozó hétvégéje pont fejeződött be, egy műszaki hiba állította meg Ardenjét.

  Versenyző Csapat Idő/Hátrány
1 Antonio Fuoco Charouz Racing System 42:48.729
2 Lando Norris Carlin 1.713
3 Roberto Merhi Campos Vexatec Racing 3.672
4 George Russell ART Grand Prix 8.548
5 Nyck de Vries Prema Theodore Racing 9.458
6 Louis Deletraz Charouz Racing System 11.05
7 Artem Markelov RUSSIAN TIME 12.96
8 Alexander Albon DAMS 15.047
9 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 19.646
10 Sergio Sette Camara Carlin 23.052
11 Dorian Boccolacci MP Motorsport 24.429
12 Nirei Fukuzumi BWT Arden 27.843
13 Jack Aitken ART Grand Prix 30.535
14 Alessio Lorandi Trident 33.205
15 Nicholas Latifi DAMS 1:36.014
- Dan Ticktum BWT Arden kiesett
- Niko Kari MP Motorsport kiesett
- Tadasuke Makino RUSSIAN TIME kiesett
- Sean Gelael  Prema Theodore Racing kiesett
- Arjun Maini   nem indult

Így néz ki egy bokszkiállás minden kulcsszereplő nézőpontjából

A Haas minden eddiginél részletesebben megmutatta nekünk, mit látnak a szerelők egy bokszkiállás során.

Alonso most épp a Marokkó Ralin rója a kilométereket (Videó)

Nincs megállás Fernando Alonso számára, a kétszeres F1-es világbajnok minden figyelmét a jövő évi Dakar Ralira való felkészülésre fordítja. Ennek aktuális állomása az október 3-9. között rendezett Marokkó Rali, amelynek egyik szakaszáról maga a pilóta osztott meg egy rövid fedélzeti kamerás felvételt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jump for a minute with @marc_coma and myself in the Toyota Hilux

MotoGP, WEC és DTM - mutatjuk a szombati programot

 

Szombat

2:20-3:20 WEC, harmadik szabadedzés
4:55-5:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)
6:10-7:00 WEC, időmérő
8:30-9:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)
9:10-9:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)
10:35-10:55 DTM, első időmérő
13:30-14:30 DTM, első futam

 

46

fotó: dppi

Így derül az F1-es mezőny a mosoly világnapján

Október első péntekjén tartják a mosoly világnapját, így összeállítottunk egy jókedvű gyűjteményt a pilótákról. Reméljük, hogy olvasóinknak is derűsen telik a napja. A galériáért katt ide!

ric-mosolynap

Ki cserélne ezzel a pályaszéli nézővel?

Kiváló videót rögzített a néző, aki a rali-világbajnokság walesi versenyén szurkol. Óriási élmény a pályák széléről látni a világsztárokat, de előfordulhatnak azért negatívumok is - Elfyn Evans egy kicsit szélesebben fordult, aztán...

 

Vajon Daniel Ricciardo lesz a Hónap Dolgozója?

Az ausztrál F1-es pilóta színésznek sem utolsó - az INFINITI videójában a Hónap Dolgozója címért küzd, F1-es autóval érkezik, kerékcserét mér, irányítja a többieket, megautóztatja az ügyfelet. Aztán kiderül, hogy ez mire elég...

Nico Rosberg utolsó F1-es pole-ja - Suzuka az ő pályája volt

A 2016-os világbajnok a pályafutása utolsó pole-pozícióját Japánban, Suzukában szerezte - érdekesség, hogy 2015-ben és 2014-ben is ő nyerte az időmérőt ezen a pályán, itt még Lewis Hamiltonnal szemben is nagyon ment neki. Hangolódjunk ezzel az egy hét múlva esedékes idei Japán Nagydíjra. 

Hányasra értékelitek ezt a Sainz-kört?

Charles Leclerc-től ugyan kapott 1,6 másodpercet, csapattársát, Lando Norrist viszont (egy tizeddel) legyőzte Carlos Sainz az oroszországi időmérőn - ez végül ötödik rajthelyet ért neki. A spanyol ki is posztolta a körét a közösségi oldalán azzal, hogy a maximumot hozta ki az autóból, de értékeljük a kört egy számmal:

 

Egy félig visszavonult és egy pályája kezdetén tartó versenyző járt stúdiónkban

44 évesen Bútor Róbert veteránnak számít a hazai ralizásban, manapság már csak évi egy-két versenyre tér vissza – akkor azonban megmutatja, hogy még mindig van benne tempó, mint Veszprémben, ahol győzött. A 17 éves Körmöczi Balázs, a Swift Cup Europe 1.6-os kategóriájának éllovasa ellenben még csak pályafutása kezdetén jár. A két versenyző járt az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételén egy-egy hosszabb beszélgetésen.

Az AFM Ralihíradó most vasárnap, október 6-án, a Motorsporthíradó pedig okt. 13-án lesz megtekinthető a FIX TV műsorán.

A kis Solberg előbb megbukott a vizsgán, majd legyőzte az apját

A 2003-as világbajnok Petter Solberg fia, Oliver nemrég töltötte be a 18. életévét és ahhoz, hogy elindulhasson élete első WRC-futamán, a hétvégi Wales Ralin, le kellett vizsgáznia utcai autóvezetésből Nagy-Britanniában – mivel az idő szorította, nem nagyon lehetett húzni, így a 18. születésnapját a szobájában, tanulással és készüléssel töltötte. Másnap elment vizsgázni, azonban mint bevallotta, annyira ideges volt, hogy elszúrta a tesztet és megbukott – saját bevallása szerint egy világ omlott össze benne, arra gondolt, hogy most mi lesz, nem állhat rajthoz Walesben, pedig sok időt, pénzt és munkát tettek bele, ráadásul édesapja számára is nagyon fontos lenne az esemény.

Azonban sikerült rendeznie a gondolatait, hazament, még egyszer felkészült és újra elment vizsgázni – ezúttal már sikerült neki, így óriási kő esett le a szívéről, indulhat a futamon. Azon a futamon, amely igazi családi esemény lesz a Solberg család számára: Petter az utolsó, Oliver az első WRC-versenyén áll rajthoz, mindketten ugyanabban a kategóriában, ugyanolyan autóval (VW Polo R5) veszik fel a kesztyűt.

A Wales Rali csütörtöki, tét nélküli shakedownján aztán azonnal "robbantott" is a fiatal: édesapját legyőzve a WRC2-es kategória második idejét futotta, amivel megadta a pénteken kezdődő verseny alaphangját...

oliver-solberg

F1-es erősorrend: Hamilton egyre közelebb Verstappenhez

Most már egy ideje nincs változás a Formula-1.com erősorrendjének élén: továbbra is Max Verstappen vezet Lewis Hamilton és Carlos Sainz előtt. Minden versenyhétvége után pontozzák az összes pilótát egy egytől tízig terjedő skálán, a portál öt szakértőjének pontjai alapján így egy hétvége alatt az ötven a maximálisan megszerezhető mennyiség, a megszerzett pontok átlaga pedig kiad egy folyamatos erősorrendet. Versetappen Szocsira csak 39 pontot kapott, míg Hamilton 46-ot, úgyhogy ő közeledett a riválishoz.

Az állás az Orosz Nagydíj után (pilóta neve és az átlagolt pontszáma, első tíz)

1. Max Verstappen 43,9
2. Lewis Hamilton 43,4
3. Carlos Sainz 41,3
4. Charles Leclerc 40,7
5. Lando Norris 40,3
6. Alexander Albon 38,9
7. Valtteri Bottas 38,1
8. Danyiil Kvjat 37,9
9. George Russell 37,6
10. Sergio Perez 37,1

pf8_12

fotó: dppi

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

A vadonatúj szentpétervári pályára érkezik a DTM

Ma bejelentették, hogy a német túraautó-bajnokság 2020 májusában Oroszországban, Szentpéterváron, az új Igora Drive versenypályán fog szerepelni – ezt a helyszínt az F1-es Orosz Nagydíj esetlegesen Szocsit váltó házigazdájaként is említették már a pletykák.

Ezzel teljessé vált a DTM versenynaptára, amely 10 fordulót tartalmaz, beleértve három új állomást, Szentpétervár mellett Anderstorpot és Monzát.

 

A Mercedes kéri a legkevesebb puha Pirellit Suzukára

Az F1 gumiszállítója nyilvánossá tette a csapatok választásait a soron következő Japán Nagydíjra. A mezőny Szocsihoz hasonlóan most is alig igényli a kemény (C1-es) keveréket, a pilótákra fejenként egy-két szett fog jutni. Annál népszerűbb a puha (C3-as), amiből a többség kilenc-tíz garnitúrát rendelt. A Mercedes kissé kilóg a sorból, ők eggyel kevesebbre iratkoztak fel. A közepesek (C2) száma egy-négy között változik.

1920_17-jp-selected-sets-per-driver-en-844622

Kirobbant a helyéről a versenykamion motorja

A különböző pulling versenyeken irdatlan nagy nyomatékű motorokkal szerelt traktorok és kamionok indulnak. Ez jól látszik az alábbi felvételről is, amelyen a vontató elcsavarodva próbálja elviselni saját erejét, ám erre csak néhány másodpercig képes.

A truck sneezes and blows out engine. from r/WTF

.

A tönkretett Amazonast is az arcunkba tolja az Extreme-E sorozata

Debütáló szezonjában a dél-amerikai esőerdő sérült területeihez is ellátogat a klímaváltozás negatív hatásait előtérbe helyező versenysorozat, az Extreme-E. A különleges szériának Grönland után ez a második bejelentett versenyhelyszíne, ezeken kívül egy sivatagot, egy ázsiai partmenti szakaszt, valamint a Himaláját is bemutatná, mint súlyosan érintett vidékeket. 

extreme-e-03

A sorozat vezérigazgatójának nemcsak a szenzációhajhászat, hanem a segítségnyújtás is céljai között szerepel. Alejandro Agag nyilatkozatából kiderült, a súlyos erdőtüzektől sérült Amazonas tűzoltóit és lakosait terepképes járművekkel, felszereléssel és képzéssel is támogatnák azon túl, hogy megmutatják a világnak a helyi valóságot.

A sorozat nagyobbnál nagyobb neveket csábított magához a ralikrossz-vb, a DTM és a W Series bajnokságából is.

Így figyelnek az étkezésre az F1-es pilóták

Big Mac és sültkrumpli volt a menü az F1-es magángépen: Sergio Perez és Carlos Sainz is jóízűen falatozott a dietetikusokat sokkoló terített asztalról. A képet Perez töltötte fel, George Russell fotózta. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

El secreto para una buena carrera

Távozni készül a Formula-1 triumvirátusának tagja

Három vezetőt nevezett ki a Liberty Media, amikor átvette az irányítást a Formula-1-ben 2017-ben: Chase Carey lett az elnök-vezérigazgató, Ross Brawn a sportért felelős ügyvezető, Sean Bratches – nagykutya a médiában, az ESPN tévécsatorna korábbi alelnöke – pedig a kereskedelmi ügyeket kapta. A Racer magazin értesülései szerint Bratches tájékoztatta a Formula-1 részvényeseit, hogy az év végén távozik pozíciójából.

Az elmúlt három évben Bratches felelt a közösségi média irányába tett jelentős nyitásért, a helyszíni szurkolói zónák kialakításáért és a rajongói fesztiválok megszervezéséért világvárosokban, mint Miami vagy Los Angeles.

A Racer nem hivatalos forrásai szerint nem fognak közvetlen utódot kinevezni Bratches helyére, hanem a jelenlegi struktúrán módosítanak. Carey és Brawn várhatóan maradnak pozícióikban.

Az Orosz Nagydíj legjobb felvételei a fedélzetről

Vettel lerajtolja Hamiltont és Leclerc-t, Raikkönen alól nem tudják kihúzni az emelőt, Russell fékhiba miatt végzi a falban - közel tízpercnyi onboard felvételt gyűjtöttek össze az Orosz Nagydíjról. (A videó átkattintás után indul el.)

Debütált a szélvédős IndyCar

A széria két nagyágyúja, Scott Dixon és Will Power, valamint a két autót csatasorba állító Penske istálló Indianapolisban megkezdte az aeroscreen tesztelését, amely mellett az IndyCar az FIA-sorozatokban preferált halóval szemben letette voksát.  

A szélvédőt a Red Bull technológiai részlege fejleszti a szériának, a váz karbonból, az áttetsző rész polikarbonátból készül. A későbbiekben páramentesítő és hűtő eszközöket is be terveznek építeni a struktúrába. Az indianapolisit további tesztek követik a Barber Motorsports Parkban és a Richmond Racewayn, az óra ugyanis ketyeg, az aeroscreen már 2020-ban kötelező lesz.

Fotók: IndyCar