DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Ferrari-alkatrészeket foglalt le az FIA

Nem csillapodik a Ferrari körül fellángolt F1-es motorügy, sajtóértesülések szerint az FIA bekérte a maranellóiak üzemanyagrendszerének alkatrészeit, hogy más gyártóéval hasonlíthassa össze.

Az Auto Motor und Sport írója számolt be a hírről, hogy a Brazil Nagydíjat követően az FIA lefoglalta három különböző autó üzemanyagrendszerének bizonyos alkatrészeit. Az egyik egyenesen a Ferraritól, a másik a Ferrari egyik motorpartnerétől, a harmadik pedig egy másik gyártótól származik. Az elemeket a szövetség laboratóriumában tüzetesen megvizsgálják, szabálytalanságok után kutatva.

A maranellói F1-es csapatra az utóbbi hetekben vetült csalás gyanúja, miután egyik versenyhétvégéről a másikra sorra nyerték az időmérő edzéseket, és az egyenesekben is verhetetlennek bizonyultak. Erre reagálva két csapat, a Red Bull és a Mercedes összefogott, és az FIA-tól kérte az erőforrásokra érvényes szabályok tisztázását, ugyanis arra gyanakodtak, hogy a Ferrarikban egy trükkös megoldásnak köszönhetően az intercooleren keresztül jut némi olaj a belsőégésű motor égésterébe, így növelve annak teljesítményét.

Az FIA ezt követően rövid időn belül két technikai direktívát is kiadott, amiben minden csapat számára egyértelművé tette az ide vonatkozó előírásokat (kiemelve, hogy minden üzemanyagnak át kell folynia az átfolyásmérő-szenzoron), valamint felszólította őket, nyújtsanak be részletes információkat a motorban használt kenőanyagokról. 

A direktíva egyetlen csapatot sem emelt ki, ám a Ferrari megítélését tovább rontotta, hogy a történtek után visszaesett az egyenesbeli tempójuk, így az FIA legutóbbi intézkedése kifejezetten az olaszokat célozta meg. Egyelőre itt tart a történet, amint történik valamilyen fejlemény, beszámolunk róla. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: