DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 22. szerda

Tassi leállása idézett elő safety cart a TCR Europe második spái versenyén

Nem Tassi Attila hétvégéje volt a mostani a TCR kontinentális sorozatában: az első futam után 30 másodperces időbüntetést kapott Jens-Reno Moller kiforgatása miatt, bár ez pontokba egyébként sem került számára, hiszen a 11. helyről csúszott vissza a 17.-re. A második futamon aztán szintén nem autózott pontszerző helyen, amikor defekt miatt kiállni kényszerült, a biztonsági autót előcsalva a verseny folyását is megváltoztatva kissé. Nagy Dániel a 6. lett, amivel szerzett ugyan értékes pontokat, de a tabella első helyétől még távolabb került.

A pontverseny élén Mikel Azcona és Dusan Borkovic pontegyenlőséggel kezdték a hétvégét, a spanyol viszont 11 egységnyi előnnyel távozhat Spából, hiszen az első futamon is ő végzett előrébb kettőjük közül, majd a másodikon szintén: Azcona 4. lett, míg az elsőkörös tolakodásban kilökött szerb a felzárkózása után is csak a 7. A vasárnapi futamot Borkovic csapattársa, Kris Richard nyerte a Hyundaijal, megelőzve Julien Brichét és Maxime Pottyt.

EasyCapture1_18

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta

A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.

A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.

Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.

Nyitókép: IndyCar Media

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu