DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat

Jól jegyezze meg mindenki ezt a látványt, mert már nem sokáig lehet része benne

 

Bár a Lotus az USA Nagydíj szabadedzésén kipróbálja új orrát, idén még gyönyörködhetünk a sajátságos kialakításban. Jövőre azonban eltűnik az F1 egyik gyöngyszeme.

Újabb érdekes párhuzam Schumacher és Hamilton között

Michael Schumacher az utolsó, 91. Formula-1-es futamgyőzelmét a 246. versenyén érte el, Lewis Hamilton pedig éppen legutóbb, Japánban állt rajthoz 246. alkalommal. A brit pilóta ennyi idő alatt 82 futamgyőzelmet és Schumachernél kettővel kevesebb világbajnoki címet jegyzett - íme egy grafikán az, ahogy a rajtjaik számához képest haladtak előre a karrierjük során.

 

Finoman szólva sem sikerült jól a Mercedes első FE-napja

Túl sok pozitívum nem volt a Mercedes első Formula-E-s tesztnapjában: a valenciai megmérettetésen Stoffel Vandoorne a 20. helyet szerezte meg, 1,8 másodperccel lassabb kört futva, mint az elsőként záró Sam Bird, a friss F2-es bajnok, Nyck de Vries pedig mindössze három kört tudott megtenni technikai hiba miatt. A csapat de Vries autóját egész nap szerelte és próbálta megoldani a problémát, délutánra sikerült is, a pilóta kimehetett a pályára, de csak Vandoorne mögé, a 23 autós mezőny 21. helyére tudott "feljönni".

A teszten a Virgin autóját vezető Bird volt a leggyorsabb, megelőzve a BMW-s Max Günthert és a DS Techeetach versenyzőjét, Antonio Felix da Costát. A gyári Mercedes mellett a Venturi Mercedes sem volt túl sikeres, Edoardo Mortara a 15., Felipe Massa pedig a 16. helyen zárta a napot.

A tesztnap végeredménye:

1. Sam Bird Virgin Audi 1m15.570s 32 kör
2. Max Guenther BMW BMW 1m15.663s +0.093s 54 kör
3. Antonio Felix da Costa DS Techeetah DS 1m15.681s +0.111s 39 kör
4. Mitch Evans Jaguar Jaguar 1m15.724s +0.154s 46 kör
5. Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 1m15.798s +0.228s 43 kör
6. Sebastien Buemi e.dams Nissan 1m15.882s +0.312s 29 kör
7. Oliver Rowland e.dams Nissan 1m15.942s +0.372s 32 kör
8. Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 1m15.975s +0.405s 36 kör
9. Robin Frijns Virgin Audi 1m16.081s +0.511s 33 kör
10. Daniel Abt Audi Audi 1m16.084s +0.514s 35 kör
11. Alexander Sims BMW BMW 1m16.097s +0.527s 53 kör
12. Lucas di Grassi Audi Audi 1m16.140s +0.570s 33 kör
13. Nico Muller Penske Penske 1m16.398s +0.828s 44 kör
14. Andre Lotterer Porsche Porsche 1m16.482s +0.912s 44 kör
15. Edoardo Mortara Venturi Mercedes 1m16.537s +0.967s 33 kör
16. Felipe Massa Venturi Mercedes 1m16.580s +1.010s 42 kör
17. Brendon Hartley Penske Penske 1m16.698s +1.128s 43 kör
18. Oliver Turvey NIO NIO 1m16.867s +1.297s 33 kör
19. James Calado Jaguar Jaguar 1m17.016s +1.446s 48 kör
20. Stoffel Vandoorne Mercedes Mercedes 1m17.451s +1.881s 44 kör
21. Nyck de Vries Mercedes Mercedes 1m17.654s +2.084s 3 kör
22. Jerome d'Ambrosio Mahindra Mahindra 1m18.046s +2.476s 27 kör
23. Ma Qing Hua NIO NIO 1m20.220s +4.650s 29 kör

mercedesFE

fotó: ABB Formula E

Bottas hasonlóságot fedezett fel az idei és az 1999-es Japán Nagydíj között

Húsz évvel ezelőtt is egy Mercedes volánjánál ülő finn tarolt Japánban - erre emlékezetett minket Valtteri Bottas, miután megnyerte az idei Japán Nagydíjat. Az 1999-es futamot október 31-én rendezték, és győzelmével Mika Hakkinen Eddie Irvine orra elől csente el a világbajnoki címet.

Eltérő stratégián a Mercedes, egyformán a Ferrari pilótái

A Pirelli nyilvánosságra hozta a Formula-1-es csapatok Mexikói Nagydíjra leadott rendeléseit, amely szerint Valtteri Bottastól eltekintve a Mercedes és a Ferrari pilótái egyforma stratégián lesznek, míg a Red Bull párosa egy agresszívabb megközelítéssel érkezik Mexikóvárosba. A középmezőnyben jóval nagyobb a szórás, a Haas pilótái például mindenkinél több, fejenként kilenc puha keveréket kértek, míg a skála másik végén az élmezőnyhöz hasonlóan hét-hét szettel a Toro Rossósok helyezkednek el.

18-mx-selected-sets-per-driver-en-105126

Ricciardo úgy előzgette ellenfeleit, mintha videójátékban lett volna

A Renault ausztrál F1-es pilótája egy csalódástkeltő időmérő edzés után a tizenhatodik helyről várta a Japán Nagydíj indítását, ám ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy annyi a versenyének. (A videó átkattintás után indul.)

a

A hétvége rajtja: így került Hülkenberg se perc alatt a pontszerzők közé

"Nagy kockázat, nagy jutalom. Ezúttal működött" - kommentálta Nico Hülkenberg az alábbi videót, amelyen a saját Japán Nagydíjon produkált rajtja látható. A német külső íven többek mellett elsuhant, és noha a Renault kiábrándító időmérője után csak a 15. helyről rajtolt, már az első kör végén a 10. volt. Hasonlóan látványos korai menetelést mutatott be egyébként a mögüle rajtoló Daniel Ricciardo is, aminek köszönhetően a 7. körben már mindkét Renault pontszerző helyen állt, és nem is tágítottak onnan a verseny végéig.

„Lando, ha ezt meg(t)eszed, elengedlek a rajtnál”

Senki nem tud olyan szórakoztatóan japán ételeket enni, mint a McLaren pilótapárosa. Carlos Sainz szerencsére fél perc után rájött, hogy ha leveszik a szemüveget, amely eltakarja előlük a kilátást, akkor még látn is fogják, hogy mit raknak eléjük. A spanyol aztán megpróbálta meggyőzni a sushitól irtózó Lando Norrist, hogy viselkedjen férfiként és próbálja ki ezt a tradicionális helyi eledelt, és ennek érdekében még azt is felajánlotta, hogy egyszer majd elengedi a rajtnál - a brit viszont még erre a nagylelkű ajánlatra is nemet tudott mondani.  

Lessetek bele az októberi Motorsporthíradóba

Amelyben hírt adunk a Swift Cup Europe, a magyar autókrossz- és gokartszezon eseményeiről, na meg beszélgetünk egyet Körmöczi Balázzsal.

„Káosz” a Mercedesnél, repült a konfetti

A csapattagok még haza sem érkeztek Suzukából, ahol a Mercedes bebiztosította magának az idei egyéni és konstruktőri bajnoki címet is, ám a brackley-i főhadiszálláson már hétfőn nyíltak a pezsgősüvegek. A technikai igazgató, James Allison mondott beszédet a dolgozóknak, akik aligha bánták, hogy a lehulló konfetti miatt extra takarítás is várt rájuk.

"Életem minden egyes napján emlékezni fogok rá, hogy milyen érzés e csapat tagjának lenni, és részesévé válni valamil olyannak, amit még senki nem ért el korábban" - hangzott a beszéd érzelmes része.

"Bármerre nézek, káoszt látok, mert a csapat túláradó örömmel ünnepli ezt a példátlan teljesítményt" - ez pedig már a nem hivatalos rész volt Allison szájából.

 

Korábban egyetlen csapat sem volt még képes arra, hogy zsinórban hat egyéni és hat konstruktőri címet szerezzen (a Ferrari 5 egyéniig és 6 konstruktőriig jutott), ennek apropóján egy csokorba gyűjtötték a 2014 és 2019 közötti bajnokautóikat. Bár az még nem dőlt el véglegesen, hogy az idei egyéni cím Lewis Hamiltoné vagy Valtteri Bottasé lesz, a Mercedes a 44-es rajtszám felragasztásával megelőlegezte azt a jelentős pontelőnnyel rendelkező britnek.  

EG2Ysx5XYAEir3H

Akasztják a hóhért? Leclerc piszkálja az alvó Ricciardót

Ha valamelyik F1-es pilótától nem áll távol, hogy versenyzőtársaival álmában gúnyolódjon a repülőn, az Daniel Ricciardo, aki Max Verstappennel annak idején párszor eljátszotta már ezt. Most Charles Leclerc-rel utazott haza Japánból, és ő került hasonló védtelen helyzetbe, miután elnyomta az álom.

Viszonzásul aztán leszállás után Ricciardo is megpróbálta kellemetlen helyzetbe hozni a monacóit, amikor nekiszegezte a kérdést, hogy mit csinált 30 percen át a mosdóban.

Bojkott a hétvégi Superbike-futamon

Furcsa jelenetek zajlottak le a Superbike-világbajnokság hétvégi, argentínai fordulóján, hiszen az első futamon a 18 nevezőből mindössze 12-en vettek részt.

A tavaly bemutatkozó verseny után különböző munkálatokat végeztek a San Juan-i helyszín aszfaltján, ám már hosszú ideje tudni lehetett, hogy ezek a munkálatok megkéstek, és csupán nem sokkal a versenyhétvége előtt készültek el vele. Emiatt viszont még nem volt ideje összeállni az aszfaltnak, s a nagyobb hőséget hozó szombati napon olaj szivárgott át rajta, amely különösen csúszóssá és veszélyessé tette a körülményeket – mint azt Loris Baz csuklótöréssel végződő superpole-os bukása is megmutatta.

Éppen ezért a WSBK mezőnye az első viadal előtt összeült tanácskozni, s közleményük szerint ekkor 18-ból 14-en amellett voltak, hogy nem biztonságosan ilyen állapotú pályán versenyezniük. A javaslata az volt a versenyzőknek, hogy halasszák vasárnapra a futamot, amikor hűvösebb lesz az idő, s így kisebb gondot fog okozni az olaj. Akár mind a három versenyt megrendezhették volna a második napon, de a két teljestávú futamot mindenképp, ám mivel végül csupán hatan nem hajtottak ki a rajtrácsra, az ellenállás eredménytelen lett. Sandro Cortese, Marco Melandri, Chaz Davies, Leon Camier, Eugene Laverty és Ruyichi Kiyonari maradt a bokszában (már a felvezető körre sem hajtottak ki), a többiekre a motorosok elmondása szerint a csapatvezetők gyakorolhattak nyomást. A távolmaradók különösen a bajnokságot vezető Jonathan Rea-re orroltak meg, aki korábbi ígérete ellenére mégis rajthoz állt, és nyert is. Vasárnapra aztán valóban javultak a körülmények, a másik két verseny már teljes részvétel mellett zajlott le.

Forrás: p1race.hu

32504_w666px_8000fea957e2f04368f121ddee990a90

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

Hamilton nem fogadta valami nagy örömmel a Mercedes győzelmét

A Mercedes csapata a Japán Nagydíjon bebiztosította hatodik konstruktőri világbajnoki címét, amit a levezető körön stílszerűen Toto Wolff csapatfőnök jelentett be Lewis Hamiltonnak. A brit azonban még a futamon történtek hatása alatt lehetett, ugyanis az örömhírt meglehetősen visszafogottan reagálta le. 

- Nehéz nap volt a mai, de sorozatban hatodszorra nyertük meg a gyártói világbajnoki címet. Köszönöm a segítséged, nagyszerűen vezettél.
- Gratulálok, srácok. Kié lett a leggyorsabb kör?

Ennyi volt Hamilton reakciója. A csapat stratégiai döntését ettől jóval hevesebben élte meg, de Wolff szerint ez teljesen rendben volt így.

Carmen Jorda versenyzői ruházata aligha felel meg az előírt szabványnak

„Munkahelyi egyenruha” – olvasható a gokartos kép leírásában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Working uniform ⚔️

Carmen Jorda (@carmenjorda) által megosztott bejegyzés,

Nem mindenkit nyűgözött le Leclerc félkezes vezetése

Felkapottá vált a Japán Nagydíjról készült egyik onboard felvétel, amelyen az látható, hogy az első körökben Charles Leclerc kinyúl autójából, hogy a Ferrari sérült tükrét (amely nem sokkal később le is szakadt) stabilizálja – miközben éppen a suzukai pálya padlógázas balkanyarját, a 130R-t veszi be. A többséget lenyűgözte a félkezes mutatvány, amelynek felvétele a hivatalos F1-es csatornákon is feltűnt. Két korábbi F1-es pilóta, Max Chilton és a korábbi generációt képviselő Martin Brundle szintén megosztotta a felvételt a közösségi médiában, de ők ellenérzésüknek adtak hangot: nincs rendben, ha a Formula-1 egyik híres kanyarját egy kézzel be lehet venni.

„Csak egy gondolat, miért nem tiltják be a kormányszervót, ha ez ennyire könnyű? Annál a sebességnél, azokkal a gumikkal és olyan leszorítóerővel ennek kihívásnak kellene lennie. Egyértelműen látszik, hogy nem az” – írta szkeptikusan a 2013-ban és 2014-ben Marussiánál szereplő Chilton.

„Miközben csodálom a precíziót és magabiztosságot, ami a félkezes vezetéshez kell barkácsolgatás közben, és fogcsikorgatva igyekszem elkerülni, hogy azt mondjam, ’bezzeg az én időmben’, elszomorít, hogy a legendás 130R kanyar gyakorlatilag egy egyenessé vált” – olvasható Brundle Twitterjén.

A McLaren nem hagyja szó nélkül az alkatrészeit hullató Ferrari esetét

A hétvégi Japán Nagydíj egyik látványos jelenete volt, amikor Charles Leclerc sérült, szikrákat hányó vezetőszárnnyal rótta a köröket, figyelmen kívül hagyva az ezzel járó veszélyt. Még mielőtt a bokszba hajtott volna, a sérült alkatrész darabjaira robbant, és teleszórta a pályát karbondarabokkal. A törmelékegy része a mögötte érkező Lando Norris autójának fékhűtőjébe szorult, ami miatt a mclarenes korai bokszkiállásra kényszerült. A csapat vezetője természetesen nem nézte jó szemmel a Ferrari felelőtlenségét, és azt ígérte, beszélni fog a versenyigazgatóval.

„Természetesen nem értünk egyet azzal, hogy a versenytársak mindenkit veszélybe sodorva lógó vezetőszárnyú autót hagynak kint. Sajnos amikor a Ferrari szóban forgó eleme felrobbant, a jobb első fékhűtőnyílás törmeléket szedett össze. A hőmérséklet az egekbe szökött, ezért ki kellett hívnunk a bokszba. A versenyünknek ezzel vége lett."

lec-japan-action1

Így adta vissza Norris Albonnak a bodicseket

A két újonc a 4. körben, a sikánnál ért össze: a versenybalesetnek minősített ütközésben Lando Norris húzta a rövidebbet, át kellett vágnia a kombinációt. Norris játékosan visszaadta a bodicseket Alex Albonnak, mikor a futamot követő interjúk során odament társához.

A brit azt rótta fel a thaiföldinek, hogy az incidens miatt lemaradt a sikánhoz közeli bokszkijáratról, és csak a következő körben tudott kiállni. A korai bokszlátogatás oka az volt, hogy Norris autóját is rongálták a Charles Leclerc sérült első szárnyáról leszakadó darabok – a ferraris 10 másodperces büntetést kapott, amiért nem állt ki az első alkalommal szervizre.

Van egy mutató, amelyben Hamilton csak most érte utol Raikkönent

Méghozzá a versenyen futott leggyorsabb körök számában: a Mercedes britje Suzukában 46. alkalommal zsebelte be ezt a dicsőséget – amelyért idén már vb-pont is jár –, ezzel pedig befogta a finnt az örökranglista második helyén. A rekordot „természetesen” Michael Schumacher tartja, a hétszeres világbajnok 77 leggyorsabb kört számlált karrierje során.

hamilton-suzuka-merci-1

Először nyert raliversenyt Kovalainen, csak épp Raikkönennek hitték

A korábban több évig a Formula-1-ben szereplő Heikki Kovalainen az utóbbi időben belekóstolt a rali világába, s a hétvégén épp a Japánban rendezett Highland Mastersen volt jelenése. A finn versenyző a Twitteren adta hírül, hogy megszerezte első győzelmét a raliban – bár ő is tudja, hogy ez azért még nem WRC-szint. Kovailainen azt is hozzátette, hogy a nagoyai vasútállomáson találkozott több F1-es szurkolóval is, akik „felismerték” és gratuláltak – csak épp nem neki: „Szép volt, Kimi, jó verseny” – mondta egyikük az ex-F1-es szerint.

 

Volt néhány nagy baleset a Bathurst 1000-en

Vasárnap rendezték a Supercars sorozat egyik legpatinásabb versenyét, a bathursti 1000 kilométeres versenyt az ikonikus Mount Panorama pályán. A futamot Scott McLaughlin nyerte, de történt néhány látványos incidens is a viadalon – íme, az összefoglaló: