A számok, amelyek csalhatatlanul bizonyítják, hogy Alonso volt az Indy 500 egyik legjobbja
https://formula.hu/parc-ferme/14614
Bár műszaki hiba miatt a hajrában kénytelen volt kiszállni a győzelemért folyó harcból, Fernando Alonso az Indianapolis 500-on nyújtott teljesítményével máris letette a névjegyét a világ egyik legnagyobb versenyének aszfaltjára. Utánajártunk néhány számadatnak, amelyek igazolják, hogy a spanyol kieséséig talán a legmeggyőzőbb szereplést produkálta az egész mezőnyben:
- Noha az oválpályás versenyeken a pilóták sorrendje gyakran összekeveredik, Alonso volt az egyetlen a 33 induló közül, aki minden egyes körét az első 12 hely valamelyikén fejezte be - mindenki más megjárt ennél hátrébbi régiókat is.
- Alonso versenyben elfoglalt átlagos pozíciója 4,96 volt, ami a harmadik legjobb a mezőnyben Ryan Hunter-Reay (4,74) és Scott Dixon (4,81) mögött - a kockás zászlóig ugyan egyikük sem jutott el, de Alonso maradt a pályán közülük a legtovább, 179 körig. A célba érkezők közül a legjobb átlagos helyezéssel Tony Kanaan rendelkezik (5,91).
- Alonso 27 körön át vezetett a 200 körös viadalon, ebben a tekintetben pedig szintén a harmadik legjobb lett, hiszen csak Max Chilton (50) és Hunter-Reay (28) álltak nála hosszabb ideig az élen.
- Talán az egyedüli mutató, amelyben nem tűnik ki a spanyol, az a leggyorsabb körök listája. Alonso a 13. legjobb időt jegyezte a pilóták közül 40,078 másodperccel, ami közel három tizeddel marad el a győztes Takuma Sato által felállított etalontól.

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|