Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 28. szerda
Off-road

Ficza, Laczkó és Kárai sikere az új M-Ringen

A szezonnyitóhoz képest szűk mezőnnyel – a SuperCarsban például csak négy autó állt rajthoz – debütált Monorierdő az országos bajnokságban. A szezon második versenyén Ficza Ferenc a ralikrosszba visszatérve szerzett győzelmet.

A foghíjas SuperCarsban nem volt ellenfele Kárai Tamásnak, aki az összes felvonást megnyerte – a négyszeres bajnok kettőből két győzelemmel kezdte szezonját. Benyó Máté az első két előfutamon még kiesett, végül azonban második helyet mentett, Koncseg Zoltán pedig újra a dobogó alsó fokára állt.

Szintén csak négyen indultak a Super1600-ban, a címvédő Körmöczi Balázs nélkül. Távollétében Laczkó Lehelnek minden összejött ezen a hétvégén, ő is tökéletes eredménysorral, kizárólag első helyekkel szerezte meg a győzelmet. Répási Róbert lett a második, Kovács Sámuel a harmadik az elsőkerekesek közt.



A SuperTouringCars +2000-ben Vámosi Tibornak egyetlen szépséghiba csúszott a gépezetbe: az egyik futamot Gabay Zion nyerte, aki a döntőben második lett a címvédő mögött. Bravúros visszatérése volt ifj. Ficza Ferencnek a ralikrosszba: az STC -2000-ben az első előfutamon még harmadik lett, a további három futamot és a döntőt azonban megnyerte, így maximális pontot szerzett. Roman Castoral a második előfutamon kiszállt a hétvége további részéről, Janzer György lett a második.

További győztesek: ifj. Pallag-Bozsák Csaba (STC -1600), Ujházi Tamás (Magyar Kupa -1600), Szabó Csanád (Magyar Kupa -1400), Bartha Aurél (Swift Hybrid RX Cup), Lóránt Benjámin (MX5 Kupa), Csuti Kristóf (Hankook Racer Cup), Kisharsányi (Astra Kupa), Gonda Ákos (Junior Kupa).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: