Noha még csak harmadik teljes idényét futja a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, bizonyos tekintetben már most a sztárok és mindenképpen a legeredményesebb versenyzők közé tartozik David Alonso.
Már 2023-ban letette a névjegyét azzal, hogy újoncként győzelmeket és vb-dobogót szerzett a Moto3-ban, ahol aztán tavaly valósággal tarolt: számos rekordot átírva – például az egy idényen belül gyűjtött 14 győzelmével – húzta be a világbajnoki címet.
Döbbenetes, de az idén már a Moto2-ben szereplő kolumbiai ezzel máris a jelenlegi aktuális mezőny negyedik legeredményesebb (!) motorosa Marc Marquez, Francesco Bagnaia és Maverick Vinales mögött az összes géposztályban aratott győzelmek terén.

A középső kategóriában azért eleinte lassan vette fel a fonalat, de Silverstone-ban már meglett az első dobogó, majd éppen hazánkban, a Balaton Park Circuiten rendezett Magyar GP-n a győzelem is összejött egy szenzációs felzárkózás és utolsó körös előzés végén.
Alonsóval még az itteni sikere előtt, a csütörtöki sajtónapon beszélgettünk az Aspar Team motorhome-jában, ahol először a tavalyi diadalmenetéről kérdeztük: „Nagyon jó évünk volt, nagyon jól éreztük magunkat a csapattal, remekül dolgoztunk együtt. Azt hiszem, a japán győzelem volt a legjobb, ahol megnyertük a világbajnokságot: nagyon jó érzés volt ott lezárni ezt a fejezetet.”
A Moto3-ban a taktika, a Moto2-ben a felkészülés a fontos
A 19 éves versenyző a lassabb belerázódás – például tavalyi fő kihívója, Daniel Holgado, aki idén már a csapattársa az Aspar Teamnél, sokkal hamarabb ért el erősebb eredményeket – kapcsán arra is rávilágított, mennyire más motorozást igényel a Moto2 a Moto3-hoz képest:

„Nagyon sok a különbség. A motor nagyon más: egy kis, 60 lóerős motorról váltottam 130 lóerősre. A motor tömege is jóval nagyobb. Ezek miatt pedig a motorozási stílus, az ívek is megváltoznak: olyan érzés, mintha a Moto2-ben egy másik pályán mennél. Fizikailag is erősebbnek kell lenned ebben a géposztályban.”
Ami viszont igazán érdekes volt, amit Alonso a versenyekhez és a futamokhoz való hozzáállásról mondott kérdésünkre: „A stratégia talán a Moto3-ban a fontosabb. A Moto2-ben inkább a verseny előtti felkészülés a lényeges: amikor megérkezel itt a futamhoz, már felkészültnek kell lenned, erről szól a péntek és a szombat, aztán a versenyen már csak kirakod az asztalra, amit tanultál, és csak magadra fókuszálsz. A Moto3-ban inkább koncentrálsz a stratégiára, a körülötted lévőkre, hol tudsz előzni, míg a Moto2-ben a saját módszeredre figyelsz.”
Alonso fejlődését elősegíti, hogy immár hosszú évek óta az Aspar Team tagja: a spanyol bajnokságtól egészen a Moto2-es világbajnokságig végig az ő színeiben szerepelt. „Olyanok ők számomra, mint egy második család” – fogalmazott az ifjú tehetség, aki kiemelte a Holgadóval való adatmegosztás és az ennek köszönhető fejlődés jelentőségét is.

Ami a saját 2025-ös idényét illeti, Alonso így értékelt: „A szezon első fele nagyon hullámzó volt, sokat küszködtem az első versenyeken. Aztán versenyről versenyre javultam, és jobban fel tudtam készülni. Próbálok stabilabb teljesítményt nyújtani.”
„Sok olyan terület van, ahol jelenleg is javulok. Például az új gumikkal, hogy jobb teljesítményt tudjak kicsikarni belőlük egy gyorskörön. Erre fókuszálok most. Próbálok még inkább arra koncentrálni, merre tartok, és közben javítani a szombatokon, az időmérőkön, a versenyeken pedig igyekszem kiegyensúlyozottabbá válni” – fogalmazott az évad hátralévő részére kitűzött célok kapcsán.
Előbb Moto2-es vb-cím, utána MotoGP
Alonso kapcsán a tavalyi Moto3-as tarolás után máris egyből felmerültek olyan felvetések, hogy csak idő kérdése, hogy lecsapjon rá egy MotoGP-s gyártó és csapat, és fellépjen a királykategóriába. Maga a 19 éves versenyző azonban egyelőre nem erre koncentrál:

„A menedzseremre bízom ezeket a beszélgetéseket. Számomra nagyon fontos, hogy lezárjam az egyes fejezeteket: tavaly a Moto3-as fejezetet a világbajnoki címmel, aztán le akarom zárni a Moto2-t is. Fontos, hogy stabillá váljak egy kategóriában és harcoljak a bajnokságért, mielőtt továbblépek egy következő szintre.”
Amikor rákérdeztünk, hogy szerinte a 2027-es nagy szabályváltozások (850 köbcentis motorok, betiltott összeültető rendszerek, kevesebb aero) jelenthetik-e a tökéletes időpontot a MotoGP-be való fellépéshez, elvégre mindenki kvázi nulláról indul majd, Alonso egyetlen mondatban tökéletesen összefoglalta a céljait:
„A tökéletes pillanat akkor jön el, amikor megnyerem a Moto2-es világbajnokságot” – jelentette ki az idén a vb-tabella 14. helyét elfoglaló versenyző.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!