DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Motor

WSBK: Lowes bekezdett, Barta nagyot javult

Razgatlioglut megelőzve zárta az élen a pénteket a Marc VDS privát ducatisa, míg Barta Kristóf problémás tréning után gyorsult sokat az időmérőre – helyszíni összegzés a Balaton Park Circuitről.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Megoldódtak az aszfaltproblémák

Pénteken elérkezett a várt pillanat, 35 év elteltével újra felbőgtek Magyarországon a Superbike-világbajnokság motorjai. A két éve megnyitott Balaton Park Circuiten komoly munka előzte meg a szériamotoros csúcssorozat – és majd a MotoGP augusztusi – érkezését, hiszen mint arról többször írtunk már, három ponton a nyomvonalon is módosítottak (lassítókat tettek be), hogy motorversenyeket is megfelelő biztonsági feltételek mellett lehessen rendezni.

A WSBK mezőnyének egy része néhány hete egy tesztnap során – Stock-motorokkal – kipróbálhatta a balatonfőkajári helyszínt. A világbajnokság két éllovasa, Toprak Razgatlioglu és az őt négypontos lemaradással üldöző Nicolo Bulega is alapvetően pozitívan nyilatkozott a pályáról még a csütörtöki sajtótájékoztatón: különösen a török, aki úgy érezte, passzolhat a stílusához a sikánokat és kemény féktávokat tartalmazó vonalvezetés.

Azt viszont mindketten és a Formula.hu-nak exkluzív interjút adó (ennek részleteit a következő napokban hozzuk majd) Alvaro Bautista is megemlítette: a pálya egyes pontjain probléma merült fel az aszfalttal, sérüléseket tapasztaltak rajta a tesztnap során.

wsbk-razga-balaton-day1



A csütörtök délutáni pályabejárás során már rendben találták ezt a motorosok – a Balaton Park Circuit operációs igazgatója, Walterné Dancsó Adrienn a Formula.hu kérdésére a helyszínen elmondta, milyen probléma jelentkezett és hogyan orvosolták azt az utóbbi hetekben:

„Azokon a részeken, ahol új nyomvonalat alakítottunk ki, hiába volt ugyanaz az aszfalt minősége és minden egyéb, valószínűleg valami probléma léphetett fel vagy a lerakás módja, vagy az extrém időjárás miatt, ami nem derült ki azonnal, hiszen nem mentek rá motorok. De amint megérkeztek a motorok és voltak kisebb eseményeink, akkor látszott, hogy valamilyen anyagösszetételbeli probléma lehet.”

„Kaptunk erről visszajelzéseket, elemeztük a hibákat, és úgy döntöttek egyetértésben a FIM és a támogató cégek, hogy inkább ne javítgassuk az aszfaltot, hanem az okot szüntessük meg, így ezeket az új részeket újra kellett aszfaltozni. Azóta is tartottunk már rendezvényt, és úgy tűnik, így már rendben van az aszfalt.”

 

Razgatlioglu bekezdett, de Lowes a leggyorsabb

Ami a pályán történteket illeti: Razgatlioglu igazolta, hogy valóban kezdhet neki a Balaton Park Circuit nyomvonala. Az első szabadedzésen egyedüliként futott 1:40 alatti kört a BMW világbajnoka, aki mögött Sam Lowes vezetésével öt Ducati-versenyző sorakozott.

wsbk-lowes-balaton-day1

A délutáni második gyakorláson aztán a hajrában az említett Lowes meg is előzte a törököt: 1:39,528-as idővel egyelőre a Marc VDS brit motorosáé a legjobb kör a balatonfőkajári helyszínen. Lowes több mint négy tizedet adott Razgatlioglunak, s a végső sorrend igen változatosan alakult gyártók szempontjából: Andrea Iannone révén egy másik szatellit ducatis lett a harmadik, de őt a hondás Iker Lecuona és a yamahás Remy Gardner követte. Bautista hatodik, a vb-címért harcoló Bulega kilencedik lett.

A Superbike-vb második szabadedzésének végeredménye:

1.  LOWES Sam Ducati Panigale V4R 1'39.528  
2.  RAZGATLIOGLU Toprak BMW M1000RR 1'39.974 +0.446
3.  IANNONE Andrea Ducati Panigale V4R 1'40.142 +0.614
4.  LECUONA Iker Honda CBR1000 RR-R 1'40.368 +0.840
5.  GARDNER Remy Yamaha YZF R1 1'40.484 +0.956
6.  BAUTISTA Alvaro Ducati Panigale V4R 1'40.559 +1.031
7.  LOWES Alex bimota KB998 Rimini 1'40.563 +1.035
8.  VICKERS Ryan Ducati Panigale V4R 1'40.657 +1.129
9.  BULEGA Nicolo Ducati Panigale V4R 1'40.660 +1.132
10.  LOCATELLI Andrea Yamaha YZF R1 1'40.667 +1.139
11.  MONTELLA Yari Ducati Panigale V4R 1'40.669 +1.141
12.  PETRUCCI Danilo Ducati Panigale V4R 1'40.699 +1.171
13.  AEGERTER Dominique Yamaha YZF R1 1'40.746 +1.218
14.  GERLOFF Garrett Kawasaki ZX-10RR 1'40.827 +1.299
15.  BASSANI Axel bimota KB998 Rimini 1'40.869 +1.341
16.  REA Jonathan Yamaha YZF R1 1'40.908 +1.380
17.  VIERGE Xavi Honda CBR1000 RR-R 1'40.923 +1.395
18.  VAN DER MARK Michael BMW M1000RR 1'41.107 +1.579
19.  RABAT Tito Honda CBR1000 RR-R 1'41.430 +1.902
20.  SOFUOGLU Bahattin Yamaha YZF R1 1'41.559 +2.031
21.  MACKENZIE Tarran Ducati Panigale V4R 1'41.676 +2.148
22.  RINALDI Michael Yamaha YZF R1 1'41.938 +2.410
23.  ZAIDI Zaqhwan Honda CBR1000 RR-R 1'43.519 +3.991

 

Mennyire lesz nehéz előzni?

Az élen záró Lowes a nap végén a Formula.hu jelenlétében elmondta: igazán élvezetes volt a pályán motorozni az első nap során. A verseny viszont más lehet: „Papíron úgy tűnhet, hogy elég sok az előzési pont, de a valóság az így azok után, hogy motoroztam rajta, hogy nehéz lehet előzni versenyszituációban” – vélekedett a korábbi Supersport-világbajnok.

Értékelésével nem értett egyet Razgatlioglu: a török szerint könnyű lesz előzni a lassú sikánokban. A címvédő egyébként elmondta, hogy furcsa probléma hátráltatta, a fékkar ugyanis nyomta az ujját fékezés közben. Ezt leszámítva viszont a török is élvezte a motorozást a Balaton Park Circuiten, annak pedig kifejezetten örült a bajnokság szempontjából is, hogy az edzések alapján ezúttal nemcsak az ő és Bulega harcát hozhatják a futamok, hanem más versenyzők is beleszólhatnak a küzdelembe.

wsbk-bulega-balaton-day1

Aki egyelőre nincs benne ebben a harcban, az Razgatlioglu kihívója, Bulega: a csupán kilencedik időt elérő ducatis a sajtóbeszélgetése során arra panaszkodott, hogy a féktávokon küszködik elsősorban, „és az ezen a pályán nagy gond” – mutatott rá. „Nem úgy motorozok jelenleg, ahogy szeretnék, csak utas voltam a nyeregben” – fogalmazott Bulega, aki azért megjegyezte: bízik benne, hogy szombat-vasárnapra versenyképesebbek lehetnek a Balaton Parkon.

 

Bendsneyder és Neila a pole-ban

A betétkategóriák számára délután már tétre ment a játék Balatonfőkajáron. A Supersport-világbajnokság Superpole-ját Bo Bendsneyder nyerte: az MV Agustával versenyző holland Can Öncüt és Jaume Masiát utasította maga mögé a rajtelsőségért, miközben az összetettben 45 ponttal vezető Stefano Manzinak be kellett érnie a hatodik rajthellyel.

A női világbajnokság Superpole-ját a tabellán kilencpontos hátránnyal második Beatriz Neila nyerte: a spanyol motoros több mint három tizedmásodpercet adott éllovas honfitársának, Maria Herrerának, míg az első rajtsort a brit Chloe Jones teszi majd teljessé.

 

Barta Kristóf: Váltógondok után nagy előrelépés

wsbk-barta-balaton-day1-1

A hétvége magyar főszereplője, a Yamaha R3 Blu Cru Világkupán szabadkártyával rajthoz álló Barta Kristóf számára nem kezdődött könnyen a hétvége a Balaton Park Circuiten: mint azt a helyszínen megtudtuk, a délelőtti szabadedzésen váltó- és váltókar-beállítási problémák nehezítették a 15 éves motoros dolgát, aki emiatt az FP1 hajrájában bukott is.

„Már az első köröktől kezdve azt éreztem, hogy amikor többet, akár kettőt-hármat váltok vissza egyszerre, akkor nehezen, sokadjára veszi be az utolsó fokozatot. Ez egyre csak rosszabbá vált az edzés folyamán, és az utolsó körömben pedig volt egy nagyobb ilyen hiba, amelyet már nem tudtam megfogni, és emiatt estem el” – nyilatkozta Kristóf.

A váltógondokat sikerült az időmérőre orvosolni – igaz, a váltóelektronika ekkor sem működött –, a magyar versenyző pedig egyből nagyot lépett előre köridőben: a délelőtti 2:04,3-as eredményéhez képest több mint három másodpercet gyorsult, a 2:01,151-es körével a 18. rajthelyet szerezte meg a Superpole-on (a rajtelsőséget egyébként dominánsan húzta be a bajnoki éllovas Alessandro Di Persio).

„Sokkal jobban ment a motorozás, már az első kanyartól kedve sokkal komfortosabb volt a motor, ennek köszönhetően tudtam is menni a bollyal” – mesélte Kristóf, aki főleg a Superpole hajrájára kapta el a ritmust:

„Nagyon elégedett vagyok, meg tudtam szokni a motort, be is tudtuk állítani, tudtam menni a bollyal, nem szakadtam el tőlem. Találtam egy olyan versenyzőt, aki a boly végén motorozott, aki gyorsabb nálam, de nem sokkal, így szélárnyékot adott, és a féktávokat is el tudtam lesni.”

wsbk-barta-balaton-day1-3

Kristóf tehát mindkét futamot a 18. rajthelyről kezdheti meg, a szombati versenyre viszont kapott egy büntetést: mentora, Bódis Richárd elmondása szerint a versenyigazgatóság az elmúlt hetek juniorszériás tragédiai – előbb Borja Gomez, majd Pau Alsina szenvedett halálos balesetet – után különösen kemény kézzel bánnak a fiatal motorosokkal.

„Kristóf próbálta a határait feszegetni, az egyik sikánt elnézte, ezért kisodródott, de nem akart kimenni a bukótérbe. Viszont látta, hogy jönnek a gyorsabb versenyzők, ezért gyorsan elfordította a sikán másik kanyarját. Ezt a versenyigazgatóság veszélyes motorozásnak ítélte, ezért az első futamra kaptunk egy dupla hosszúkörös büntetést” – magyarázta Bódis.

Mindezek után szombaton elsődlegesen a felkészülés lesz a cél a vasárnapi második futamra: „Úgy fogjuk fel ezt a hétvégét, hogy nagyon örülünk, hogy itt lehetünk” – hangsúlyozta Bódis Ricsi. „Rendkívül hálásak vagyunk minden támogatónknak, akik lehetővé tették ezt: Pusztai Gábornak, a Yamahának, Talmácsi Gábornak, a Szerszámváros.hu-nak.”

„Ez egy nagyon határozott döntés volt, amit elfogadtunk. Azon leszünk, hogy a szombati futamból is kihozzuk a maximumot: ha csak egyedül fog motorozni a dupla hosszúkörös büntetés miatt, akkor lehetősége lesz a legnyugodtabb körülmények között felkészülni a vasárnapi második futamra, ahol viszont a 120 százalékot fogja nyújtani.”

A csapat kiemelte: nem az első helyezetthez hasonlítják magukat, a top 10 a kiemelt cél, amelyhez képest másodpercen belüli Kristóf lemaradása, a legjobb részidőkből összeálló ideális körök alapján pedig abszolút benne lehet a pakliban az első tízért való harc – de persze tudják, hogy nem lesz könnyű dolguk.

A hazai WSBK-forduló programja szombaton néhány tét nélküli edzés után a Superbike-vb Superpole-jával folytatódik, majd kora délután következik mind a négy kategória első versenye: 12:20-kor nyitja a sort a női vb, 14 órakor jön a Superbike, 15:15-kor a Supersport, és végül 16:15-kor zárul a program Kristófék első futamával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: