DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Motor

Martin körrekorddal verte el a mezőnyt

Közelébe sem tudtak kerülni a Phillip Island-i MotoGP-időmérőn a vb-aspiráns spanyolnak, Brad Binder és a címvédő Francesco Bagnaia még az első sorban.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ismét megfogyatkozott a mezőny szombatra a MotoGP Ausztrál Nagydíján: hiába versenyzett már egy hete Indonéziában a nyár eleji mugellói sérüléséből visszatérő Alex Rins, Phillip Islanden a vártnál komolyabb lábfájdalmak jelentkeztek nála, így a visszalépés mellett döntött az LCR Honda spanyolja (aki ráadásul pénteken bukott).

Igencsak zsúfolt mezőny gyűlt így is össze az időmérő első szakaszában, hiszen mind a négy világbajnok érintett volt, köztük a jelenlegi éllovas Francesco Bagnaia is. Indonéziával ellentétben most hozta is a kötelezőt a ducatis, elsőként lépett tovább, míg mellette Marc Marquez harcolta még ki a Q2-es részvételt. Mögöttük Alex Marquez és Augusto Fernandez következett – igaz, utóbbi háromhelyes rajtbüntetést kapott pénteken Fabio Quartararo feltartásáért. Ezzel egyébként épp a Yamaha franciája mögé sorolódik majd a futamon: Quartararo a 16. helyről startolhat majd. 

motogp-martin-pramac-phillipisland-pole



A legjobb rajthelyekről döntő második etapban egyből bekezdett a vb-tabellán 18 pontos hátrányban lévő Martin: egyedüliként fért be az 1:27-es tartományba. Mögötte a pénteki leggyorsabb Brad Binder jött a KTM-mel, míg Bagnaia harmadik hellyel indította a Q2-t.

Martint aztán a hajrában sem tudták elkapni: a Pramac Ducati motorosa 1:27,246-os idejével saját előző évi körrekordját is jócskán felülmúlta, ezzel idei harmadik pole-pozícióját zsebelte be. Binder bő négytizedes hátránnyal lett második a KTM-mel, míg az első sort Bagnaia teszi majd teljessé. Aleix Espargaro, Johann Zarco és Fabio di Giannantonio a második sorban, kiszorítva onnan a Bagnaia mögött szélárnyékozó Marquezt. Jack Miller, Maverick Vinales, Marco Bezzecchi, Pol Espargaro, Enea Bastianini a további sorrend.

A MotoGP Phillip Island-i főversenyét rendhagyó módon ma, azaz szombaton rendezik meg a vasárnapra jósolt eső és viharos szél miatt: rajt 6 óra 10 perckor, közvetítés az Aréna4-en.

Az időmérő végeredménye:

motogp-kvali

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: