DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Dovizioso kitálalt: „2017 óta nem tudtunk nyugodtan beszélni Gigivel”

Igencsak szókimondó interjút adott a Ducatitól távozó olasz motoros, aki szerint már évek óta feszült volt a viszony közte és Gigi Dall’Igna között. Állítja: sosem kapott ajánlatot 2021-re.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Tavaly augusztusban dőlt el, hogy Andrea Dovizioso nyolc év után elhagyja a Ducati gyári alakulatát, majd a szezon végéhez közeledve az is kiderült, hogy mivel már nem maradt szabad versenyképes ülés, a tesztmotorosi állás pedig nem volt vonzó számára, az olasz teljes egészében kihagyja a 2021-es évadot – igaz, elmondása szerint ez nem jelent visszavonulást, 2022-ben ugyanis visszatérne a MotoGP-be az idén a hírek szerint főként motokrosszozni vágyó versenyző.

dovizioso-ducati-1_1



Sok találgatás látott napvilágot arról, hogy Dovizioso és a menedzsere, Simone Battistella a felajánlott csökkentett fizetést kevesellte, a Gazzetta dello Sportnak adott őszinte és szókimondó interjúban azonban mindezt cáfolta a többszörös nagydíjgyőztes és háromszoros vb-ezüstérmes. Szerinte ugyanis már évek óta feszült volt a viszonya a Ducati általános igazgatójával, Gigi Dall’Ignával, tavaly pedig soha nem is kapott ajánlatot a bolognaiaktól 2021-re.

„Hogy mennyi a kapcsolatunk Gigivel? Zéró” – jelentette ki a motoros. „A korábbi években 30 százalékos volt, de amióta Jorge Lorenzo megérkezett 2017-ben, egymással vitatkoztunk és egymás ellen mentünk, a csapatom pedig kissé elszigetelődött. Nem beszéltünk többet a motor fejlesztéséről, nem tartottunk több találkozót a fejlesztések kapcsán. Pedig a Ducatinál meglenne ehhez a potenciál, mert igen komoly kompetenciával és képességekkel bírnak. Ebből a nyolc évből csak ez idegesít, mert többet is elérhettünk volna. Gigi és én 2017 óta nem tudtunk nyugodtan beszélni.”

Dovizioso szerint Dall’Igna egy személyben dönt a Ducatinál szereplő versenyzőkről, így arról is, hogy neki nem volt már maradása a csapatnál: „Ezek a döntések csak Gigitől származnak. Beszélnek itt a Ducatitól, de ez helytelen, mert minden döntés az övé. Mint például Lorenzo kiválasztása 2017-ben. 2016 elején lehetőség lett volna megszerezni Marquezt, de Gigi már eldöntötte, hogy Lorenzót akarja.”

dall-igna-ducati-1

Gigi Dall'Igna

Az olasz motoros egy 2019 közepi megbeszélést nevezett meg a konkrét fordulópontként, amelyről egyébként néhány hete egy másik interjúban maga Dall’Igna is említést tett: „Gigi azt állítja, hogy úgy érzi, már a 2019-es sachsenringi és osztrák futamok közötti találkozón véget ért minden. Az eredetileg egy technikai megbeszélésnek indult, de más elképzeléseink voltak, súrlódás alakult ki közöttünk, és az összes mérnökkel találkozni akartunk. Technikai megbeszélésnek indult, de végül a kettőnk közötti összetűzésbe csapott át. Gigi úgy érezte, megtámadták. Úgy érzem, akkor bezárta az ajtókat, és ezt megerősíti, amit mond.”

„Azt mondják, hogy ezt meg azt akartam. Hazugság. Sosem kaptam ajánlatot, sosem voltak egyeztetések” – mondta Dovizioso az állítólag általa kevésnek talált fizetésről szóló találgatások kapcsán. „Még akkor sem tudtam, hogy már nem akarnak többé engem. De amit mondanak, az megerősít abban, hogy Dall’Igna számára már azon a 2019-es értekezleten véget ért minden,”

A korábbi 125 köbcentis világbajnok hozzátette: örült volna, ha korábban tisztázzák vele a csapaton belüli helyzetét, akkor ugyanis más szemmel vette volna fontolóra a KTM megkeresését, amely ezek szerint valóban megtörtént az osztrák gyártó részéről. Dovizioso végül azokról a találgatásokról is szót ejtett, miszerint akár ő helyettesíthetné Marc Marquezt a Repsol Hondánál, amennyiben a karját törő spanyol a szezonkezdetre sem épülne fel – illetve pontosabban nem kommentálta ezeket a híreszteléseket, csupán annyit mondott, hogy „előbb megnézné, mit ajánlanak neki, ha egyáltalán fognak”, mielőtt bármilyen terv szóba jönne nála.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: