DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

„Jövőre is sok meglepő győztes lesz a MotoGP-ben”

A 2021-ben a Yamaha tesztversenyzőjeként tevékenykedő Cal Crutchlow úgy véli, jövőre is hasonlóan izgalmas és fordulatos versenyekre és szezonra van kilátás a GP-ben, mint amilyet idén láthattunk.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Ritkán látható változatosságot hozott a MotoGP 2020-as idénye, hiszen a koronavírus-járvány miatt 14 futamosra zsugorodott menetrend ellenére is kilenc különböző győztest láthattunk, öten közülük első sikerüket aratták a legnagyobbak között – előbbi a 2016-os rekord beállítását, utóbbi új abszolút csúcsot jelent –, a dobogón pedig összesen tizenöt motoros fordult meg. A káosz részben Marc Marquez jerezi sérülésének és teljes éves távolmaradásának volt köszönhető, Cal Crutchlow szerint azonban nem ez volt a fő tényező, sokkal inkább a kiélezett versenyeket lehetővé tevő és a gyártókat egymáshoz közel hozó szabályok, valamint az, hogy néhány kivételtől eltekintve a szatellit gárdáknál is (majdnem) a legfrissebb technikával mennek a versenyzők.

motogp-9gyoztes-2020



Éppen ezért a mezőnyből tíz év után kiszoruló, s jövőre már a Yamahát tesztversenyzőként erősítő többszörös futamgyőztes arra számít, hogy 2021-ben is hasonlóan izgalmas évadot láthatunk majd, hiába állhat vissza talán a világ és a MotoGP is a normál kerékvágásba:

„Igen, őszintén azt gondolom. Szerintem továbbra is látni fogunk meglepő győzteseket, és továbbra is rengeteg versenyző fog majd dobogóra állni, mert gyakorlatilag mindenki gyári motoron fog ülni” – magyarázta a vonatkozó kérdésre válaszolva a Motorsport.com által idézett Crutchlow. „Carmelo [Ezpeleta, a kereskedelmi jogokat birtokló Dorna első embere – a szerk.] fantasztikus munkát végzett a szabályokkal, hogy ilyen szorossá tette a versengést, a teljes mezőnyben nagy a küzdelem.”

„Most mindenkinek jó motorja van. Néhány versenyző tud menni az új gumikkal, néhányan nem, de akik küszködtek, azok talán fejlődni fognak ezen a téren, s ők is versenyképesebbek lesznek. Idén alapvetően remek versengést láthattunk 14 futamon keresztül, és biztos vagyok benne, hogy ez jövőre is folytatódni fog, még ha normálisabb bajnokságunk is lesz. Úgy hiszem, sok különböző győztesünk lesz.”

Ami egyébként a 2021-es mezőny motorjait illeti: a Petronas Yamahánál Franco Morbidelli marad a 2019-es gép alapjaira épülő „A specifikációjú” gépnél, s Valentino Rossi is saját bevallása szerint néhány futam késéssel kapja majd meg az új motor legfrissebb fejlesztéseit, valamint az Esponsorama Ducati újonc duója, Enea Bastianini és Luca Marini fognak egy 2019-es Desmosedici továbbfejlesztett verzióján ülni – őket leszámítva viszont papíron mindenki a legfrissebb technikát kapja a gyártótól, beleértve az LCR Hondánál ezáltal szinten lépő Takaaki Nakagamit is.

Visszatérve Crutchlow-ra: aligha meglepő, hogy a brit jó barátjának, a jövőre már a Ducati gyári csapatánál szereplő Jack Millert szeretne világbajnokként látni – s erre szerinte van is esélye: „Ami engem illet, Jacket szeretném látni nyerni. Szerintem bizonyította, hogy képes harcba szállni érte. Az utolsó néhány versenyen megmutatta. Nem látok rá okot, miért ne csatázhatna jövőre a világbajnoki címért. Várom azt is, hogy Marc visszatérjen, hiszen olyan domináns volt az előző év során, hogy megérdemli, hogy ott legyen a mezőnyben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: