DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Marquez: Ha megnyerem a vb-t, senki nem fog emlékezni a vereségre

Természetesen fáj neki, hogy ismét kikapott egy utolsó kanyaros csatában Doviziosótól, de a legfontosabb számára az, hogy a szezon végén ő ünnepelhessen. A ducatis eközben még nem tett le a címről.

Az elmúlt bő két évben hatodik alkalommal került sor utolsó kanyaros összecsapásra Marc Marquez és Andrea Dovizioso között, s ebből ötödször jött ki győztesen az olasz. Repsolos ellenfele ráadásul a jelenlegi naptár helyszínei közül egyedül a Red Bull Ringen nem tudott győzni, a spanyol ugyanakkor a verseny után nem tulajdonított különösebb jelentőséget ennek a statisztikának:

„Nyilván megvan bennem a győztes mentalitás, és igyekszem mindig azzal a céllal nekivágni a versenynek, hogy megnyerjem azt. Ezen a hétvégén is roppant keményen dolgoztunk, mert tudtuk, hogy Dovinak ez az egyik legjobb pályája, és egészen a végéig próbálkoztunk. De már néhány éve megtanultam, hogy ha a szezon végén megnyerem a bajnokságot, senki sem fog emlékezni erre a futamra – amíg jövőre vissza nem térünk ide” – jegyezte meg Marquez, akit a Motorsport.com idéz.

marcmarc



A hétszeres világbajnok rámutatott: egyfelől Spielbergben is zsinórban három második helynél jár, ahogy idén is az austini bukást leszámítva ez a legrosszabb helyezése, s ez a konstans eredménysor a legfontosabb a bajnokság szempontjából. Ráadásiul az 58 pontos előnnyel rendelkező motoros szerint még a MotoGP-nek magának is jót tett az Osztrák Nagydíj végjátéka: „Természetesen fáj a vereség, egy győzelemhez szokott embernek, mint én, még jobban is, de már szombaton is mondtam, hogy Dovizioso nagyon közel van. Ez a verseny jót tett a show-nak, mert egy héttel korábban mindenki azt mondta, hogy unalmas volt a futam.”

Az idei második győzelmét szerző Dovizioso a mostani sikerrel sem került sokkal közelebb hondás riválisához, ugyanakkor a ducatis egyelőre még nem adta fel a harcot a vb-címért. „Nyitott, hiszen még sok verseny van hátra” – mondta az összetett elsőségért zajló csatáról az olasz a Crash.net hasábjain. „Ugyanakkor ez az egy futam nem változtat a jövőn, hiszen Marc számos futamon megmutatta, mennyire versenyképes, még jobban is, mint tavaly, ezért arra számítok, hogy minden pályán erős lesz. Úgy gondolom, rettenetesen nehéz lesz, de folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsunk a motoron. Sosem tudhatjuk, mire bukkanunk rá, és még jönnek is újítások a jövőben. Szeretném életben tartani az esélyeinket, mert így kell hozzáállni a dolgokhoz, de ha reálisan gondolkodunk, akkor pillanatnyilag roppant nehéz Marc ellen harcolni. De ez nem változtat a hozzáállásunkon.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: