DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Marquez szerint a Honda tökéletes úton halad

A MotoGP 2019-es bajnokságát fölényesen vezető Marc Marquez szerint csapata, a Honda további fejlődéssel érkezett meg a hétvégi osztrák futamra. Helyszíni tudósításunk Spielbergből.

Marquez fölényesen vezeti a bajnokságot, az eddigi tíz versenyből hat fordulót megnyert, hármon második helyen zárt, míg Amerikában magabiztosan vezette a futamot, amikor eldobta a versenygépét. A Honda spanyoljához legközelebb álló márkatárs, Cal Crutchlow az összetett nyolcadik helyét foglalja el, 132 ponttal lemaradva. Az elmúlt hétvégén a csehországi Brnóban Marquez lehengerlő teljesítménnyel, több mint két és fél másodperces előnnyel szerezte meg az első rajtkockát, amelyet vasárnap egy fölényes győzelemre váltott.

A futamot követően a csapatok maradtak a kedvelt pályán tesztelni, amely során több alakulat is elkezdte a felkészülést a 2020-as szezonra. A 26 éves versenyző visszatekintett a csapata számára intenzív tesztre, melyet felettébb sikeresnek és hasznosnak értékelt. „A végén még több kört is tudtunk teljesíteni, mint az reméltük, de szükség is volt rá, ugyanis a Michelin két abroncsot is hozott, és a Honda is sok-sok alkatrészt akart kipróbálni.”

„Az egyik új dolog egy módosított váz volt, de különböző aerodinamikai elemeket is kipróbáltunk. Néhány dolog érdekes eredményeket szállított, és minden bizonnyal ki is próbáljuk majd a következő versenyeken ezeket. Ebben az irányban kell haladnunk, ugyanis ez a helyes út.”

A Honda az elmúlt hetekben több vázzal kísérletezett, Marquez mellett Cal Crutchlow vihette pályára az újításokat. A spanyol már a Sachsenringen és Brnóban is ugyanazt a kísérleti vázat próbálgatta, majd a csehországi tesztnapon egy még újabb megoldással hajtott pályára. „Egy másik volt, nagyon hasonló a jelenlegihez, de néhány módosítást akartak elvégezni rajta figyelembe véve a jövőt, de alapvetően nagyon hasonló volt. A két váz között van azt illetően, hogy milyen érzést ad. A legfontosabb azonban az, hogy nagyon precízek voltunk. Én és Cal [Crutchlow] is ugyanazt a véleményt fogalmaztuk meg.”

marcmarc



Marquez a korábbi szezonokban is kitűnt feltűnő stílusával, lélegzetelállító motorkezelésével, mély féktávjaival. Idén azonban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy extrém dőlésszögben teljesíti a nyújtott kanyarokat. A Honda-versenyző elárulta, ez nem feltétlenül saját választása, a japán márka idei versenyképe megköveteli a látványos dőlésszögeket. A mérnökök ugyanakkor dolgoznak azon, hogy kevésbé kelljen a versenyzőknek megterhelni az első kereket, ugyanis a kisebb dőlésszög Marquez szerint összességében „magasabb tapadást biztosít.”

„Próbálunk dolgozni ebben az irányban, igyekszünk kevésbé megterhelni az első abroncsot. Arra is próbálunk rájönni, miért kell amnyira megdönteni a motort, ebben az évben néha 65 fokban is megdöntöm a gépet.”

A teszteken a spanyol fenegyerek egy új aerodinamikai csomagot is kipróbált. Egy szezonban összesen két kialakítást használhatnak a versenyzők és noha az osztrák versenyhétvége már a szezon tizenegyedik állomása, a Honda-versenyző több ellenfelével szemben még egy adag puskaport ellőhet e fejlesztés tekintetében.

„Még mindig van egy jokerünk, homologizálni tudunk még egy másik aerodinamikai csomagot is, amit a Ducati már megtett. Úgy tűnik, hogy az új aerodinamikai kialakítás nagyon-nagyon pozitív hatást eredményez, ki kell még elemeznünk, de az érzés a motoron nagyon kellemes volt” - mondta a hetvenhatszoros futamgyőztes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: