DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Marquez elsőséggel tért vissza a vállműtétje után

A spanyol versenyzőt a sérült válla sem állította meg abban, hogy az első 2019-es hivatalos tesztnapon a leggyorsabb legyen, ám a sérülés miatt természetesen a szokásosnál hamarabb leállt a körözéssel.

 Ha február, akkor tesztidőszak. A MotoGP mezőnye pedig a 2019-es év során először Malajziában kezdte meg a szezonra való felkészülést. Nagy hiányzó volt a sajkacsonttörést szenvedő Jorge Lorenzo, de rajta kívül szerencsére a teljes mezőny részt tudott venni a gyakorlás első napján.

11218003_095



A leggyorsabb a vállműtét után visszatérő Marc Marquez volt, aki azt is elmondta a Crash.net tudósítója szerint, hogy a műtét nélkül esélytelen lett volna elkezdenie a szezont, hiszen már akkor is képes volt kiugrani a válla, amikor aludt. A spanyol mögött két honfitársa, Alex Rins és Maverick Vinales zárták a tesztnapot. A top10-be a meglepetésre elég jó tempót diktáló Tito Rabat, valamint Danilo Petrucci, Valentino Rossi, Takaaki Nakagami, Andrea Dovizioso, Stefan Bradl és Pol Espargaro fért be. A legjobb újonc szinte már szokás szerint Francesco Bagnaia volt, aki a 15. legjobb időt motorozta.

Egy viszonylag nyugodtabb tesztnap zajlott le, hiszen „csak” négyen estek el a nap során és szerencsére egyetlen komolyabb bukás sem történt. A bukók listájára egyébként Andrea Iannone, Bagnaia, Pol Espargaro és Jack Miller iratkozott fel.

A Yamaha Test1-es motorjával Katsuyuki Nakagusa és Kohta Nozane tesztelt, míg a Test2-es motort Jonas Folger terelgette.

 

A sepangi 1. tesztnap végeredménye:

motogp_6

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: