DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Rossi „megsemmisült” sepangi hibája után

Nem tudta leplezni csalódottságát a rajttól kezdve a 17. kör elejéig vezető olasz, akinek kiegyensúlyozottságát még egykori csapattársa, Jorge Lorenzo is kiemelte.

Valentino Rossi rögtön a start után az élre állt a Malajziai Nagydíjon, s tulajdonképpen végig többtizedes előnnyel rendelkezett aktuális üldözőjéhez képest. Még akkor is hat tizedmásodperc volt a fórja Marc Marquez előtt, amikor négy körrel a vége előtt elcsúszott, ezzel pedig elszalasztotta a lehetőséget, hogy a tavalyi asseni futam óta, azaz jó másfél szezon után ismét futamot nyerjen. A végül a 18. helyen célba érő olasz nem is tudta leplezni csalódottságát, főleg annak fényében, hogy ez még csak idei második nullázása volt a Marquez-féle termasi ütközés mellett:

„Azt kell mondanunk, ez volt az első hibám a szezonban, hiszen mindig eljutottam a célig, leszámítva Argentínát. Persze ez a legrosszabb pillanat a hibázásra, megsemmisültem a bukásom miatt” – idézi Rossit a Motorsport.com. „Másrészt viszont boldog is vagyok, mert 15 körig álomszerűen alakult a futamunk, és főleg a testvérem győzelme után (Luca Marini, Rossi féltestvére első sikerét szerezte a Moto2-ben – a szerk.) nagyszerű nap lehetett volna a mai, de ez van. Egyfelől elégedett vagyok, mert ez volt a legjobb versenyem idén, ráadásul mindez nehéz körülmények között és egy számunkra nehéz pályán jött össze. Ez rendkívül fontos. Másfelől pedig kár érte, nagyon csalódott vagyok a hiba miatt, frusztráló egy ilyen futam után nulla ponttal hazatérni.”

A yamahás nem tudta pontosan megmondani a bukása okát, de az meglepte, hogy a motor hátulja úszott el: „Nem tudom, meg kell néznünk az adatokat. Nyilván keményen húztam a gázt, de 15 körig ugyanez volt a helyzet. Amikor gázt adtam, megcsúszott a hátulja, amire nem számítottam, mert általában jóban aggódom a motor eleje miatt. Nagyon a határon voltam, a hátulja túlságosan megcsúszott és elestem” – mondta Rossi.

A 39 éves motoros mostani kiesésével matematikailag is elvesztette az esélyét a vb-ezüstre, sőt a bronzéremért is nagy csatát kell majd vívnia csapattársával, Maverick Vinalesszel: „A mai eredmény nagyon fontos lehet a bajnokság szempontjából. Ha nem is nyertem volna, csak második vagyok, akkor is bebiztosíthattam volna a harmadik helyet Maverickkel szemben, és csak öt pontra lettem volna Dovitól a második helyen. Így viszont Maverickkel kell megküzdenünk a harmadik pozícióért Valenciában.”

Rossi sepangi versenye kapcsán főként a konstans köreit érdemes kiemelni – az első és a tizenötödik között végig 2:00,9 és 2:01,2 közötti időket motorozott –, ahogy azt egykori csapattársa, Jorge Lorenzo is megtette a Twitteren: „A bukást leszámítva sosem láttam még ilyen kiegyensúlyozottnak Valentinót. Több mint tíz kört teljesített egy tizeden belül a legforróbb és a leghosszabb pályán, ez lenyűgöző. És még néhányan azt mondták a legutóbbi futama után, hogy elkezdte érezni, hogy öregszik…” – írta a ducatis spanyol. Rossi így reagált Lorenzo bejegyzésére: „Köszönöm Jorgének, ez nagyszerű, örülök. Jó volt a tempóm, remekül éreztem magam a motorral a féktávokon és mindenhol, így konstans tudtam lenni, és ahogy Jorge mondta, ez az egyik legforróbb és fizikai szempontból legnehezebb helyszín, ami biztató.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: